Somogyi Hírlap, 2012. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
2012-01-03 / 2. szám
2012. JANUAR 3., KEDD 7 KÖZÉLET - GAZDASÁG Május elsejével indulhat az új egészségügyi ellátórendszer több hónapos halogatás után kiderült, hogy melyik egészségszervezési nagytérséghez tartoznak majd az egyes települések - értesült a Medicalonline.hu szakportál. Az egészségügyi államtitkárság tervei szerint májustól elindulhat az új ellátórendszer az új betegút és a térségi beosztással. Ehhez a megállapodásokat április végéig aláírják. A Semmelweis Tervben bevezetett új koncepció az egészségügyi ellátórendszert nyolc térségbe szervezi. Budapesten három központi intézmény lesz: egy észak-pesti (Honvédkórház bázisán), egy dél-pesti (a Korányi-projekttel megerősített Semmelweis egyetemi bázison) és egy budai (a János kórház - Kútvölgyi tömb - Városmajor egységben). A NYUGAT-KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI nagytérséghez tartozik a főváros I., II., XI., XII., valamint XXII. kerülete, Fejér megye egésze, az esztergomi kistérség kivételével Komárom-Esz- tergom megye, Pest megyéből pedig a budaörsi és az érdi kistérség. A NYUGAT-DUNÁNTÚLI térséghez tartozik a teljes Győr-Moson- Sopron megye mellett Zala, Vas és Veszprém megye valamennyi települése, továbbá So- mogyból a csurgói kistérség négy települése: Inke, Porrog, Porrogszentkirály és Pogány- szentpéter. Az észak-magyarországi nagytérséghez BAZ megye - a tokaji kistérség kivételével -, valamint Hevesből a bélapátfalvai, az egri, a füzesabonyi, a hevesi és a péter- vásárai kistérségek tartoznak majd. ■ Nyolc nagytérségbe szervezték az új ellátórendszert, gyakran a megye- és a kistérségi határokat is átlépve. ÉSZAK-KÖZÉP-MAGYARORSZÁGHOZ sorolták a főváros III., IV., VI., XIII., XV. és XVI. kerületét, Nógrád megyét, Hevesből a gyöngyösi és a hatvani kistérségeket, Pest megyéből az aszódi, a dunakeszi, a gödöllői, a pilisvörösvári, a szentendrei, a szobi, a váci, valamint a veresegyházi, Komárom-Eszter- gom megyéből pedig az esztergomi kistérséget. AZ ÉSZAK-ALFÖLDHÖZ tartozik Hajdú-Bihar és Szabolcs- Szatmár-Bereg megye, Jász- Nagykun-Szolnok megyéből a karcagi és a tiszafüredi, BAZ- ból a tokaji kistérség és Békés szeghalmi kistérségéből pedig Bucsa. A DÉL-KözÉP-MAGYARORSZÁGi területhez Budapest az eddigi felsorolásból kimaradt kerületei mellett Jász-Nagykun-Szol- nokból a jászberényi, a mezőtúri, a szolnoki és a törökszentmiklósi, Pest megyéből a dabasi, a gyáli, a monori, a nagykátai, a ráckevei és a ceglédi kistérség - kivéve Nagykőröst - tartozik. A dél-dunántúlhoz sorolták Baranya, Tolna és Somogy megyét. A DÉL ALFÖLDI RÉGIÓHOZ Bács- Kiskun, Csongrád és Békés megye, Pest megyéből Nagykőrös, míg Jász-Nagykun-Szolnok megyéből a kunszentmártoni kistérség tartozik. ■ Magasabban az adósság mnb-adatok Javult a lakosság megtakarítási képessége Pozitív a gazdaság külső egyenlege: ebből az következik, hogy csökkent a gazdaság egészének eladósodása, de olyan áron, hogy alig vannak beruházások. Ugyanakkor a gyengülő forint jócskán megnövelte az államadósságot az utóbbi hónapokban, amely így már 82,6 százalék. Benke Dávid Az előző időszaki, 1,8 százalékról 1,5 százalékra mérséklődött a magyar gazdaság finanszírozási képessége a tavalyi harmadik negyedévre - derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból. Vagyis továbbra is több forrás áramlik ki az országból, mint amennyi érkezik, így van ez 2009 eleje óta. A válság előtti időszakban még 7-10 százalékos külső hiány volt. A leglényegesebb tényező a külső többletben, hogy a vállalati szektor továbbra is kevesebb hitelhez jut, mint amennyit törleszt. Valamelyest javult a lakosság megtakarítási képessége, annak ellenére, hogy a devizahitelek az árfolyam-leértékelődés hatására rontották a lakossági szektor egyenlegét. Ez csak a szezonálisan kiigazított adatokból derül ki, ugyanis a négy negyedéves számok az állam januári, magán-nyugdíjpénztári megtakarításokat az államhoz vonó lépése nyomán a háztartási szektor 5 százalék feletti mínuszban, míg az állam hasonló mértékű többletet számolhatott el. Az egyszeri hatás kiszűrésével azonban látható, hogy az államháztartás egyenleg^ enyhén romlott év közben, a szezonálisan kiigazított adat szerint a harmadik negyedévben 5 százalékos hiány halmozódott fel. Ezek alapján valószínű, hogy teljesülhetett a 2011-es módosított egyenlegcél (a bruttó hazai termék, a GDP 2 százaléka). A külső egyenleget 2012-ben az határozza meg, hogy a vállalati szféra milyen feltételekkel jut hitelhez. Legkorábban 2013-ban emelkedhet érdemben a hitelállomány, így addig fennmaradhat az a korábban példátlan jelenség, hogy a vállalati szféra több hitelt törleszt, mint amennyit felvesz. Bár korábban szakértők úgy tartották, hogy a külső többlet támaszt jelent a forintárfolyamnak, ez legfeljebb hosszabb távon érvényes. A gyenge forint ugyanakkor jócskán megnövelte az állam- adósságot. Az előzetesen közölt 82 százalékkal szemben a GDP 82,6 százalékát tette ki a bruttó államadósság. Félévkor még majdnem ó százalékponttal volt alacsonyabban a mutató, amelynek csökkentését a kormány az egyik fő feladatnak tekinti. A korábban számítottnál kedvezőtlenebb adósságmutatóban szerepet játszott a GDP-adatok revíziója is. Mivel a KSH szerint a korábbi becslésnél alacsonyabb lett a GDP visszamenőleg is, ez az adósságrátát automatikusan megemelte, mivel előbbi szolgál viszonyítási alapként. így az adósságpályát is befolyásolják a növekedési kilátások, amelyeket az utóbbi pár hétben szinte minden elemző lerontotta. Míg a szeptemberben a Reuters felmérésében átlagosan csaknem 2 százalékos növekedést valószínűsítettek 2012-re, ez decemberre stagnálásra, sőt, enyhe csökkenésre módosult. Nemcsak a külső feltételek romlása, de a részben azok miatt szükségessé váló költségvetési szigorítás miatt is. Eközben az egyensúlyi várakozások tovább emelkedtek, legalábbis a folyó fizetési mérleg egyenlegét illetően. Bár az abból számított egyensúly nem egyezik meg a pénzügyi számlákkal, de iránymutatónak tekinthető, hogy a korábbi, 2 milliárd eurós többlet helyett decemberben már 1,7 milliárd eurós többletet tartottak elérhetőnek az elemzők. Ez főként a masszív, de még tovább emelkedő külkereskedelmi többletnek köszönhető, amely 2012- ben is a gazdaság egyetlen hajtómotorja lehet. A fogyasztás legjobb esetben is csak stagnálni fog, míg a beruházások tovább szűkülhetnek. GDP-novekedés-” ' 9 ^ 0,05 Infláció* 3,3 4,85 ÁHamh. deficit/GDP* 2.9 3 Ipari termelés* 5,8 4,5 ___ Fo lyó fiz, mérieg** 2,1 2,7 •%; * * MILLIÁRD FT FORRÁS: REUTERS Selmeczi Gabriella nem látja a szakmai alapot „a kormány komoly eredményeket ért el tavaly, és idén is folytatja a megkezdett munkát” - kommentálta a jegybank számait Selmeczi Gabriella. A Fidesz szóvivője szerint ugyanakkor a Magyar Nemzeti Bank nyilatkozatai sajnos nem szakmai alapon születnek, és legkevésbé sem szolgálják Magyarország érdekeit. Selmeczi úgy vélte, az euróválság miatt az árfolyamok meglehetősen hektikusan változnak, függetleníteni kell tőlük az államadósságszámítását, mert csak így kapható reális kép az országgazdasági helyzetérői mm itt'cF.cíM Orbán: az ország biztonságosabb lett a miniszterelnök szerint a januártól egységes katasztrófavédelmi rendszernek köszönhetően Magyarország biztonságosabb lesz. Orbán Viktor a katasztrófavédelmi állománygyűlésen tegnap közölte, a 2010-es árvizek és a vörösiszap-katasztrófa nagy valószínűséggel elkerülhető lett volna, ha akkoriban már létezett volna egy bejáratott véd- rendszer. Jól termelt a törvénygyár mintegy száz törvényjavaslatot fogadott el 53 ülésnapon tavaly szeptember 12- én kezdődött őszi rendes, s a december 30-án zárult téli-rendkívüli ülésszakán az Országgyűlés. Tavaly 210, 2010. májusi megalakulása óta pedig mintegy 370 új törvényről döntött eddig. Az Ab elnöke sajnálja a nyugdíjügyet paczolay Péter szerint „a kétharmados többség működése az alkotmányos kultúra hiányáról tanúskodik”, s ez a jelenség beszivárgott az Alkotmány- bíróság (Ab) falai közé is. A testület elnöke a hvg.hu interjújában kiemelte: személyes kudarcként éli meg, hogy a december 28- ai ülésen nem született döntés a nyugdíjpénztárak ügyében. „Ha az utolsó percben is, de meg kellett volna oldani a nyugdíjpénztárügyet” - jegyezte meg az elnök. Paczolay: Az én kudarcom is Bent az új alaptörvényt ünnepelte a kormányzat operaház Kint az utcán a demokratikus ellenzék sok ezer támogatója tiltakozott Orbán rendszere ellen Civilszervezetek és ellenzéki pártok szerveztek nagyszabású zenés tiltakozó demonstrációt a budapesti Operaház elé az And- rássy útra hétfő estére, miközben bent a kormányzat az új alaptörvény életbe lépését ünnepelte. A hivatalos rendezvény 13 millió forintos költségét az állam adta. Az utcai tüntetők jelszavaik és az elhangzott beszédek szerint a demokrácia védelmében és Orbán Viktor miniszterelnök új rendszere ellen léptek fel. A demokratikus ellenzéki pártok közül ott volt az MSZP, a DK, az LMP, a Negyedik Köztársaság, a IESZ. A civilek közül a szakszervezetis Szolidaritás, a Civil Kontroll - Egymillióan a Magyar Demokráciáért, az ATTAC Magyar- ország, a Hálózat a Tanszabadságért, a Hallgatói Hálózat, a Nyugdíjasok Szövetsége, a Somo- gyért Egyesület és más csoportok tiltakoztak. A Jobbik délutáni közlése szerint nem vett részt egyik megmozduláson sem. Szélsőjobboldali csoportok is tüntetést tartottak a civil demonstráció ellen. A nagy erőkkel jelen lévő rendőrség hermetikusan lezárta az Operaház környékét Kisebb dulakodásról, lökdö- S sődésről, árpádsávosok köpködé- 1 séről számoltak be tudósítók lap- | zártánk idején. De a rendőrök el- J különítették a két megmozdulás I részvevőit egymástól. ■ Az Operaháznál: az új ellenállást hirdetőkkel szemben már ott vannak az árpádsávosok. Középen a rendőrök