Somogyi Hírlap, 2012. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

2012-01-16 / 13. szám

Járások: riadt piJJantásatérképre SOMOGY Megrajzolták a somogyi járásokat, és ez derült égből villámcsapásként ért több somogyi faluvezetöt. Már készülnek a kormányhivatalnak, minisztériumnak címzett beadványok Négy éve kiléptek, most visszakerülhetnek Arról ugyan nincs szó, hogy Bélavár kérné „átjelentkezel sét” Horvátországhoz, de azért rendesen háborognak azok a somogyi faluvezetők, akiket derült égből villámcsapásként ért a járások beosztásának né­hány napja megjelent terveze­te. A bodrogközi települések hasonló okból készek Szlováki­ához is csatlakozni, Somogy­bán csak falugyűlésekről, kö­zös képviselő-testületi ülések­ről, kormányhivatalnak, mi­galácz György balaton- máriafürdői polgármester kifejtette: a máriai testület nem ért egyet azzal, hogy a fonyódi járáshoz sorolták te­lepülésüket. Négy éve léptek át a fonyódiból a marcali kistérségbe. Marcaliban koncentráltabban tudják igénybe venni a szolgáltatá­sokat, s már számos közös alapot is építettek az együtt­működéshez. Kovács József balatonkeresztúri polgár- mester megkeresésünkre azt mondta: nincs kialakult ál­láspont, a határidő lejárta előtt a képviselőtestület vé­leményezi, megvitatja a ter­vezetet. ►2. OLDAL nisztériumnak címzett bead- - ványokról hallani. A jelenlegi földvári kistérség öt településéből négyet Fo­nyódhoz, egyet Siófokhoz irá­nyít a tervezet. A szárszói és a kötcsei képviselő-testület hét­főn megszavazta, hogy közös körjegyzőségben képzelik el a jövőt, erre kedden megjelent a nyolc leendő somogyi járás tér­képe... - Hittünk ugyanis - a jelek szerint naivan - abban az ígéretben, hogy az önkor­mányzatok valóban maguk dönthetik el, hogy kivel akar­nak közösködni - mondta Do­rogi Sándor balatonszárszói polgármester. - Eddig úgy volt, hogy ott avatkoznak csak be majd felülről, ahol nincs egyez­ség. Erre kiadják ezt a nyilván egy pesti íróasztalnál rajzolt, a legcsekélyebb helyismeretet, földrajzi ismereteket nélkülöző térképet, mi meg itt a „vége­ken" leesünk a székünkről a meglepetéstől. >2. oldal Diákoké a megyebál bevétele vigasság A mulatság költségét szponzorok fedezték Zöldre szavaztak a zamárdiak Mi legyen a Balaton leghosz- szabb beépítetlen parti sávjá- val, erről vitáztak Zamárdiban, egy lakossági fórumon a hétvé­gén. Sok park, fa és sétány, vagy föld alatti pláza jachtkikö­tővel? ►A OLDAL Érvényes engedélyek hiányá­ban végeztek kavicskiterme­lést a Dráván, több helyszínen. Természetvédők három éve szorgalmazták, hogy ez meg­szűnjön. Most pont kerül a tör­ténet végére. ►a. oldal A Donnál elesettekre emlékeztek Kaposváron A doni áttörés 69. évfordulójá­nak alkalmából tartottak meg­emlékezést vasárnap délelőtt a kaposvári Hősök templomá­nál. Agg József főesperes celeb­rált misét, s Pásztor István nyugállományú ezredes kö­szöntötte a rendezvény részt­vevőit. Heintz Tamás ország- gyűlési képviselő (Fidesz-KD- NP) mondott ünnepi beszédet, s Hunyadkürti György szín­művész megemlékező szavai után a rendvédelmi szervek, a pártok és civil szervezetek he­lyezték el koszorúikat az em­lékhelynél. ■ H. M. A doni áttörésre emlékeztek A nyitótáncot idén is a Somogy Táncegyüttes tagjaitól láthatta a megyebál közönsége A tavalyihoz hasonlóan idén is somogyi iskolai osztályok ki­rándulásának támogatására költik a megyebál bevételét. Mintegy négyszázan vigadtak szombaton este a siófoki Azúr Hotelben, a megyehét zárása­ként. - Tavaly indult a Szülőföl­dem, Somogyország program; akkor közel hárommillió forin­tos báli bevétel gyűlt össze en­nek támogatására, idén is ezt megközelítő összegre számí­tunk - mondta Witzmann Mi­hály, a megyei közgyűlés alel- nöke. - Azok a megyebéli isko­lai osztályok pályázhatnak tá­mogatásra, amelyek Somogy megyei természeti, vagy épített értéket vesznek célba kirándu­lásaik során. Tavaly három ilyen célterületet jelöltünk meg, a Balaton vidékét, Közép- és Dél-Somogyot Most ezt kiegé­szítettük azzal, hogy a pályázat elbírálásánál előnyben részesít­jük azokat, akik a kaposvári Csiky Gergely Színházat láto­gatják meg, például egy előadás megtekintésének erejéig; ezzel a színház költségvetéséhez is szeretnénk hozzájárulni. Az al- elnök arról is beszélt: a báli be­vétel három forrásból áll össze; a belépők árából, a tomboláé­ból, továbbá a hagyományos borárveréséből. A kiadásokat pedig szponzori támogatások­ból fedezik. ►a. oldal szponzorálja. — . Köszönjük! ......... .......... A m fim Som ogyi Hírlap** keresse a SONUNE.hu ohmok MEGKÓSTOLTÁK AZ ÚJBORT ™ ÍGY PARKOLTOK TI! SZEMBŐL FOGLALT DAIATOKIDOPI ADOM GY0Z0TT BUSZÖBLÖT A BMW ► WWW.SONLINE.HU BHLHI UNDUuLHKUN ► 3. oldal A GYŐR ► OLDAL ——i—n i ||—in^||——im 111| iiiMUM—idi—íimi iniii i iiimwii i—iim iin ii'iiiiiii i HIRDETÉS ; ^GióNmmDssiWBiiorii^ HŰI) KUa A részletekről érdeklődjön üzletünkben! \ .......................................... < j O PTIKA \ T«l: 82/ 412-938 ------J ww w.gomboptika.hu | _______________________________/ ; ID ŐJÁRÁS Profilt váltott : Mérsék- azAlstom Zrt. : lődik a : szél, és csapa- A korábbi Láng j dékra sem kell Gépgyárat ellen- : számítani. A lég- őrző Alstom Hun- : magasabb hőmér- gária az energetí- : séklet délután kai gépgyártás | csak 0 fok körül helyett a szolgál- : alakul. ►U. OLDAL tatásban látja jö­vőjét. ►e. OLDAL Somogyacsa ; választott SZERKESZTŐ: | A független Har- * 20/9689-444 : kány Sándor terjesztés: : nyerte a somogy- * ao/428-9ae8 : acsai időközi pol- hirdetés: j gármester-vá- * 88/5B8-113 : lasztást. E-MAtL: ► SONUNE.hu sonlii e(« sonllne.hu A SONLINE.hu olvasóitól mm '■ Ön szerint szükség van : a balatoni viharjelzésre? : Nem érdekel. messza*«if^ . . : lakom a Balatontól előzhet meg : Igen, de a fővárosból Nincs, csak | is lehetne működtetni pénzkidobás j VEGYE ÉSZRE! : Vegye észre, hogy a természet megoldja : problémáinkat! Unalmasan vánszorgó : téli napok? Ugyan már - vasárnap lőt- ■ tek a hetek óta tartó téli egyhangúság- '■ nak. Reggel leesett az idei első hó, este : pedig műholdat várhattunk a nya- : kunkba. Bár ez utóbbi végül inkább az • Atlanti-óceánt választotta, a csúszós : járdák, síkos utak nem kerültek el : bennünket. Az ezerszer hallott ígérge- : tés újra megdőlt. Számos nagy forgal- : mű úton jószerivel csak a szerencsén • múlott, hogy nem történt nagyobb baj. : A meglepetés előre borítékolható: elég : néhány centi égi áldás és máris csú­'■ szik a közlekedési rend. Azért némi re- '■ ményre ad okot, hogy ezután is számít- : hatunk a természetre. Elég néhány fok- : nyi melegedés, s újra járhatóak az '■ utak... (hm) I ii ii 11:í.i ii Ilii ; 9 770865 91 201 5 1 2 0 1 3 Kavicsbányászat engedély nélkül

Next

/
Thumbnails
Contents