Somogyi Hírlap, 2012. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

2012-01-08 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 1. szám

14 AUTÓ-MOTOR 2012. JANUÁR 08., VASÁRNAP Újabb olcsó autó készül Indiában A TATA nano után az indiai Bajaj Autó is piacra dob egy „diszkont” modellt. A riksagyártásban jeleskedő cég RE60 néven gyártja a 2,7 méter hosszú és 1,3 mé­ter széles járgányt, amelybe 200 köbcentis, 20 lóerős motort szerelnek. Az autó kisebb és fapadosabb lesz a Tata Nanónál, így vélhetően olcsóbban kínálják majd - egyelőre csak Indiában. Kombiváltozat a FIAT 500-asból a márciusi Genfi Autósza­lonon mutatkozhat be a FI­AT 500-as nyújtott „kombi” változata. Az Ellezero for­galmazása a hírek szerint ősszel indul, s elérhető lesz mini szabadidő-autóként is, emelt hasmagassággal, 4x4-es hajtással. A modell várhatóan a FIAT szerbiai gyárában készül majd. Magyarországon is bővít az Audi TÖBBET FORDÍT BERUHÁZÁSRA a következő években a ma­gyarországi gyártásának bő­vítésére is készülő Audi. A német vállalat 2016-ig 13 milliárd eurót (4150 milliárd forint) költ a meglévő telep­helyeire, illetve fejlesztésére a korábban tervezett 11 mil­liárd helyett. A társaság tíz éven belül a kétszeresére tervezi növelni a gépjármű­eladásait világszerte. Három liter alatt fogyaszt a hibrid Volvo IDÉN KEZDIK FORGALMAZNI a Volvo első hibrid modelljét, a konnektorról is tölthető XC60-ast. A jármű benzin­elektromos hajtása több mint 300 lóerős, de a dina­mikája ellenére meglepően takarékos. A Volvo adatai alapján az autó átlagfogyasz­tása 2,3 liter is lehet. Konnektorról tankolhat az XC60 B osztály: Made in Hungary Mercedes Ha a külsejével nem is, a belsejével mindenkit megnyer a kis egyterű A Frankfurti Autószalon után kérdezgettem a kollé­gákat, milyen élőben a B osztály? A válaszok vegye­sek voltak, a legtöbben a kissé ormótlan fejrészt ki­fogásolták. Máshol azon­ban nehéz fogást találni a 2012-től Kecskeméten (is) gyártott autón. Molnár lózsef Az autóval eltöltött kétnapos is­merkedés után elárulhatom, hogy drasztikus „dizájnsokktól” nem kell tartani. A B osztály va­lóban kissé „busafejű”, ami az el­nyújtott, furcsán emelkedő mo­torháztető eredménye, de az össz­kép gusztusos. Aki pedig a prak­tikumot előrébb helyezi holmi íz­lésvitánál, annál előkelő helyet foglalhat el a Mercedes. Kérdés persze, hogy megér-e egy kom­pakt egyterű - prémiumszint ide vagy oda - alaphangon 7,1 millió forintot? Vélhetően a vaskosabb pénztárcájú családoknak igen, pláne úgy, hogy az új generáció az előző széria raktáron maradt darabjainál olcsóbban érhető el. Ha netán a külsővel hadilábon állnánk, a belső maga lesz a meg­nyugvás. A forma, a felhasznált anyagok mind-mind a kellemes atmoszférát fokozzák, a kapcso­lók határozott ellenállása és a pre­cíz összeszerelés az átlagosnál magasabb kategóriába röpít - ahogy az a vételár alapján el is várható. A kormány jó fogású, kü­lönösen a méhsejt alakú, grafit­szürke középkonzoli betétek mu­tatósak, az összkép fiatalos, de elegáns. A férőhelyek tágasak, a máso­dik sorban a lábtér mérete az S- osztályét is felülmúlja. Az Easy- Vario-Plus csomaghoz (212 500 Ft) a sínen tologatható második sori ülések és az állítható támlák mellett plusz 12 voltos csatlakozó, dönthető anyósülés, hátsó pohár­tartós kartámasz és állítható csomagtérpadló is dukál. Utóbbi praktikus, mert a poggyászt nem kell túl mélyre behelyezni vagy onnan kiemelni, ráadásul ülés- döntéskor a padlóbetét révén sík felületet nyerünk. A biztonsági és kényelmi arzenál abszolút prémi­umszintű, csak néhány csemege a teljesség igénye nélkül: holt­térfigyelő, adaptív távfény, bi­Mercedes-Benz B osztály műszaki adatok Típus 180 BE 200BE 180 CDI BE 200 CDI BE Összlokettérfogat (cm1) __________1595______1595________1796_______1796 Ma x. telj. (LE) 122 156 109 136 Max. nyomaték (Nm)______________200_______250_________250________300 Cs omagtér (I)___________________________________486/1545____________ Gy orsulás 0-100 Km/h(s) 10,4(10,2) 8,6(8,4) 10,9(10,7) 9,5(9,3) Max. sebesség (km/h) 190 220 190 210 ZÁRÓJELBEN A 7G-DCT VÁLTÓ ADATA xenon fényszóró, elektromos rögzítőfék, sebességhatároló, to­latókamera, sávtartó, holttérfi­gyelő. Az aktív parkolóasszisz­tens (253 750 Ft) 36 km/óra alatt haladva, indexhasználat mellett felismeri az úttal párhuzamos megfelelő méretű helyet, amely­re képes önállóan bekormányoz­ni az autót. A B osztályban debütál a Mer­cedes legújabb, 1,6-os, turbófel- töltéses benzines aggregátja, mely kétféle teljesítményszinttel, 122 vagy 156 lóerővel érhető el. Előbbi változat teljesítménye gya­korlatilag azt a szintet képviseli, amit egy hasonló lökettérfogatú szívómotoré, ráadásul produktu­ma a turbó dacára is kissé vér­szegény. Kihúzatva a hangja megnő, nagyobb tempónál érez­ni, hogy bizony nehezen lódítja meg a jókora kasztnit. A 494 ezer forinttal drágább, 156 lóerős 1,6- os sokkal meggyőzőbb, 250 Nm- es nyomatéka dinamikai téren je­lentős többletet biztosít. Ezzel a motorral szó sincs erőlködésről, a diktálható tempó korrekt, a vég­sebesség 30 km/órával nagyobb. A szintén új 1,8-as dízelek kö­zül bármelyik nyugodt szívvel ajánlható, a gyengébb, 109 lóerős például kifejezetten harmonikus párost alkot automatikus váltó­val. A 200 CDI 136 lóerős, 300 Nm-es nyomatéka tiszteletet pa­rancsoló, a hozzá kapcsolt hatfo­kozatú váltó precíz darab, talán a kulisszautak lehetnének hajszál­lal rövidebbek. Kecskeméti gyártás: jövőre élesedik az üzem az ÚJ b-osztály jelenleg a né­metországi Rastattban készül, azonban 2012 első negyedévé tői kezdve a kecskeméti üzem is bekapcsolódik a termelésbe, ahol jelenleg korlátozott számú tesztautó összeszerelése, a ter­melési lépcsők optimalizálása folyik. A hazai Mercedes-gyár alkalmazotti létszáma az év vé­gére elérheti a kétezer főt, a végső fázisban 2500-ra nőhet a dolgozók száma. A Mercedes jelenlegi kéttagú kompaktkíná­latát (A és B osztály) a közeljö­vőben négytagúra bővítik, a B osztályon kívül pedig egy egy­előre ismeretlen típust is itthon fognak gyártani. Az alkatrész­beszállításban és a kész autók elszállításában játszik fontos szerepet, hogy elkészült a gyá­rat a Cegléd-Szeged vasútvo­nallal összekötő sínpálya is. A magyarországi üzemben 2500 dolgozót foglalkoztatnak majd Gyenge évzárás a hazai újautó-piacon eladások Decemberben csak­nem tizenöt százalékkal keve­sebb új autót helyeztek forgalom­ba Magyarországon, mint egy év­vel korábban. Az egész elmúlt évi mérleg viszont így is növekedést mutat - derült ki a Datahouse elemzéséből. Tavaly 3,7 száza- ■ A Skoc) lékkai több autó fo- volt ta' gyott, mint 2010-ben, a legnc összesen 45 094 sze­mélyautó kapott rendszámot - ér­demes megjegyezni, hogy a vál­ságot megelőző években a ma­gyar piacot is 150-170 ezres el­adások jellemezték. Az elmúlt évben november volt a legsikeresebb hónap az autóel­adásban, akkor 4510 személyau­A Skoda Octavia volt tavaly a legnépszerűbb. tó kelt el, de decemberben elma­radt a karácsonyi hajrá, csupán 3261 új jármű gurult ki a szalo­nokból. A személyautókat vizsgálva az Opel végzett az első helyen, 5327 eladott autóval, amellyel a piac 11,8 százaléka volt a Octavia márkáé. A második ly helyen a 4953 eladott szerűbb. autóval a Ford, a har­madik helyen 4865 járművel a Volkswagen végzett. Magyarország legnépszerűbb modellje 2011-ben a Skoda Octa­via volt, amelyből 3079 darabot helyeztek forgalomba. A második Ford Focusból 2541, a dobogó harmadik helyén álló Opel Ast- rából pedig 1656 darab fogyott. ■ Tavasztól a szalonokban a 208-as Peugeot A francia márka modelljei között üdén hat az új városjáró Rövidesen a kereskedésekbe ke­rül a 207-eseket leváltó vadonat­új Peugeot kisautó, a 208-as. Bár a francia márkánál a legfrissebb modelleket / egyre inkább a letisz- B'S-á tultság jellemzi, a £ 208-asnál több fan-, táziát vittek a terve- J)|^. zésbe, számtalan érdekes részleten megakad a szem. Meglepő viszont, hogy a megszokott trendekkel ellen­tétben az új járgány hét centimé­terrel rövidebb (4,1 méter), illet­ve egy centiméterrel alacso­nyabb is az elődjénél. A csomag­tartó ennek dacára 15 literrel na­gyobb lett (285 liter). A Peugeot • kisautójának terve­zésekor a súlycsökkenés minden korábbinál nagyobb szerepet ka­pott. A 208-as ennek köszönhető­/Ben átlagosan 110 ■ kilogrammal könnyebb, W mint a 207­W es, a 975 kilós alapváltozata pe­dig 173 kilóval nyom ke­vesebbet a mérlegen, mint elődje. A leváltott sorozathoz képest az alaktényező is javult, arra különö­sen büszke a francia gyártó, hogy a 208-as kilométerenként átlago­san 34 grammal kevesebb szén­dioxidot bocsát ki, mint a 207-es. Ezzel az eredménnyel jelenleg a kategória legjobbja lesz az átla­gos emisszió tekintetében. A 208- asban újdonság lesz a háromhen­geres, 1,0 és 1,2 literes VTi ben­zinmotor is. ■ t

Next

/
Thumbnails
Contents