Somogyi Hírlap, 2011. december (22. évfolyam, 281-306. szám)

2011-12-04 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 47. szám

9 2011. DECEMBER 4., VASÁRNAP XIV. ÉVFOLYAM, 47. SZÁM A>1' Ulll Magyarok készülnek a tesztversenyekre öt karika Birkózók és súlyemelők utaznak a jövő héten Londonba ismerkedni a körülményekkel Az olimpiák előtti immár hagyományos tesztverse­nyek ez év májusában a főváros utcáin szervezett maratoni versennyel kez­dődtek és jövő májusban, az Olimpiai Stadionban rendezendő atlétikai via­dallal fejeződnek be. Vad Dezső A közel másfél száz tesztverseny hármas célt szolgál, a nemzetkö­zi szövetségek jóváhagyásával kijelölt színhelyek technikai pró­báját, a küzdelmet lebonyolító gárda vizsgáját, valamint lehető­séget nyújt a leendő résztvevők­nek a körülmények megismeré­sére. A javában folyó tesztverse­nyek során a napokban ért véget a női kézilabdázók hat csapattal rendezett tornája az Olimpiai Parkban létesített arénában. Ausztria együttese 23-22-re győ­zött a lengyelek ellen. A már zaj­ló brazíliai vébén szereplő Ango­la és Kína csapata játszott a har­madik helyért. A mostani hétvé­gén a cselgáncsozók versenyei zajlanak, két magyar versenyzőt hívtak meg, de részvételüket sé­rülés, illetve anyagiak miatt a szövetség lemondta. Taekvan- dóban Tóth Balázs és Székely Norbert készült a versenyzésre, de végül nem kaptak meghívást. A jövő hét a súlyemelőké és a birkózóké. December 10-11-én az EcXel Kiállítási Csarnokban két női és három férfi súlycso­portban 48 emelő mérheti össze tudását. A 26 ország versenyzői között Magat Krisztina (75 kg) és Gyurkovics Ferenc (105 kg) ka­pott meghívást. A Kiállítási Csarnok egy na­gyobb, 10 000 férőhelyes termé­be 150 birkózót, köztük öt ma­gyart hívtak meg. A szövetség négy szabad és egy kötöttfogású versenyző kiküldetését tervezi. A tesztversenyek január közepén a tornászok kvalifikációs viadalá­val folytatódnak. A világbajnok Berki Krisztián után még egy fér­fi (Hídvégi Vid vagy Rácz Attila) és egy nő (Böczögő Dorina vagy egy később kijelölendő társnője), valamint a ritmikus gimnasz- tikás Vass Dóra reménykedhet az olimpiai részvételben. Mary Kom, India büszkesége olimpiai aranyat akar jövőre nyerni Indiai az olimpia egyik aranyesélyese A LONDONI OLIMPIÁN - mint is­meretes - a női ökölvívók is le­hetőséghez jutnak, három súlycsoportban léphetnek szó rítóba. Ezzel lényegében teljes­sé vált a női sportolók olimpiai egyenjogúsítása, valamennyi sportágban szerepelhetnek, sőt szinkronúszásban és ritmikus gimnasztikában csak a gyen­gébb nem képviselői mérhetik össze tudásukat. „ÉLETEM NAGY ÁLMA vált Való­ra, részt vehetek az olimpián”- jelentette ki a közelmúltban az indiai Mangte Chung- neijang Merykom, azaz Mary Kom, az 51 kilós súlycsoport első számú esélyese, aki közel tíz éve, 2002 óta minden ellen­felét legyőzte és öt alkalommal a világbajnokságot is megnyer­te. A 28 esztendős, időközben diplomát szerzett bajnoknő Manipur településről indult el. Földművelő szüleivel szegény­ségben éltek, a kis Mary rőzse- gyűjtéssel igyekezett segíteni, de az iskola sportfoglalkozása­it is szorgalmasan látogatta. Az 1998-as esztendő hozott vál­tozást életében. Dingko Singh, a falucska legjobb sportolója az Ázsiai Játékok ökölvívóbaj­noka lett. Minden gyerek az ő példáját akarta követni, s a bajnok által vezetett edzésekre az ügyesen mozgó Maryt is be­fogadták. Szülei tudta nélkül vett részt az edzéseken, majd első sikeres versenyei után 18 évesen India női ökölvívóbaj­nokságán is győzött. Igazi dia- dalútja a 2002-ben Anta- layában rendezett világbajnok­ságon kezdődött, és első világ- bajnoksága után 2010-ben Bridgetownban már az ötödi­ket nyerte. „minden eddiginél szorgalma­sabban, nagyobb akarattal végzem edzéseimet” - idézte nyilatkozatát a NOB honlapja. - „Készülök, hiszen London­ban olimpiai bajnok akarok lenni. ” HIRDETÉS A Békéscsaba kiverte a Fradit a Magyar Kupából NAGY MEGLEPETÉSRE kiesett a Fe­rencváros a labdarúgó Magyar Kupából. A zöld-fehérek ugyan kétszer is vezettek az Üllői úton, de a második ligás Békéscsaba kétszer is egyenlített. Pásztor Jó­zsef, a lila-fehérek hajdani váloga­tottjátékosa, mostani vezetőedző­je és csapata számára a döntetlen és a továbbjutás az elmúlt évek legnagyobb sikere. A Fradi már az 5. percben veze­tést szerzett Junior góljával, ezt Makra a 31. percben kiegyenlítet­te. Az idegenben lőtt góllal a Bé­késcsaba állt továbbjutásra. Az 55. percben Otten újra a hazaiak­nak szerzett vezetést, továbbjutás­ra álltak, de Détári Lajos elégedet­len volt a támadójátékkal. A 60. percre mindhárom cserelehetősé­gét kihasználta. Később a megsé­rült beállós, Klein kényszerűség­ből kiállt, majd a rossz ütemben kifutó, s szabálytalankodó Jova kapust Garda Miquel, a chilei já­tékvezető kiállította. Az esetnél megítélt büntetőt - ami előtt Rósa állt a kapuba - Leucuta gólra vál­totta. A 2-2-vel már a Békéscsaba állt továbbjutásra. S hiába táma­dott a tíz emberre fogyott csabai­ak ellen a Fradi a hajrára, az ered­mény nem változott. A legjobb nyolc közé öt első osztályú és há­rom másodosztályú (Baja, Békés­csaba, MTK) jutott. Miután utób­biak közül kettő egymás ellen ját­szik a negyeddöntőben, biztosan lesz alacsonyabb osztályú csapat a legjobb négy között. MAGYAR KUPA. NYOLCADDONTÓ. FERENCVÁROS-BÉKÉSCSABA 2-2 (összesítésben: 2-2, továbbjutott a Békéscsaba), Kozármisleny- Baja 0-0 (ö: 0-2, tj: Baja), Kaposvár-Putnok 3-0 (ö: 4-1, tj.: Kaposvár), Debrecen-Kecske- mét 1-1 (ö: 3-2, tj: Debrecen), Győr-DVTK 4-1 (ö: 5-2, tj: Győr), Haladás-Videoton 0-0 (ö: 0-1, tj: Videoton), Újpest-Kaposvár II2- 0 (ö: 3-2, tj: Újpest), Pécs-MTK 1-2 (ö: 2-2, tj: MTK) A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA: Kaposvár-Debrecen, Baja-Új­pest, Békéscsaba-MTK, Videó ton-Győr. ■ HÍRSÁV Heidum 16. lett 1000 méteren gyorskorcsolya A negyed­döntőben kiesett, így össze­sítésben a 16. helyen zárt 1000 méteren Heidum Ber­nadett a rövid pályás gyors- korcsolyázók Nagojában zaj­ló Világkupájának második napján. Vlagyimir Klicskót a vesekövei legyőzték ökölvívás Súlyos hasi pana­szokkal szállították szom­batra virradó éjjel Vlagyimir Klicskót egy düsseldorfi kór­házba, ahol aztán megszaba­dították a nehézsúlyú profi bokszvilágbajnokot a bajt okozó veseköveitől. Az uk­rán óriást az orvosok benn­fogták megfigyelésre, de meccsszervezője szerint nincs veszélyben a jövő hét végére a francia Jean-Marc Mormeck ellen kiírt világ­bajnoki címmérkőzés. Pars és Kővágó 2011-es világranglista-első atlétika Pars Krisztián és Kővágó Zoltán is világrang­lista-elsőként zárja a 2011-es esztendőt. A kalapácsvető Pars 81,89 méterrel, a disz­koszvető Kővágó pedig 69,50 méterrel került a lajst­rom élére. A 21. században négy elsőség fűződik ma­gyar atléta nevéhez: az idei két ranglistavezető mellett a diszkoszvető Fazekas Róbert végzett két ízben is az élen, 2002-ben és 2003-ban. Horváth, a Kaposvár II kapusa igyekszik hárítani Újpesten Rajczi elől

Next

/
Thumbnails
Contents