Somogyi Hírlap, 2011. december (22. évfolyam, 281-306. szám)

2011-12-03 / 283. szám

Lemondott Kántor Sándor röplabda Pénteken le­mondott posztjáról Kántor Sándor, a magyar férfi röplabda-válogatott szövet­ségi kapitánya. A kaposvá­ri szakember - aki min­den idők egyik legjobb magyar röplabdázója volt - azért döntött így, mert a családjával Olaszországba költözik, itt dolgozik majd tovább, (fg) Debrecenbe mennek, a Szolnokot fogadják VÍZILABDA Újabb kettős for­dulóval folytatódik a Vodafone vízilabda férfi OB I. Az újonc Kaposvári VK alakulata szombaton 18 órakor Debrecenben lép fel, rá két napra, hét­főn 19 órakor pedig a Szol­noki Dózsa-Közgépet fo­gadja. Érdekesség, hogy mindkét csapatban talál­ható olimpiai bajnok Var­ga Tamás, illetve Kis Gá­bor személyében. Utóbbi sérüléssel bajlódik, így biztos, hogy kihagyja a kaposvári fellépést, (fg) Három érem jutott asegesdieknek tollaslabda Három érem­mel térhettek haza a segesdi reménységek a Za­la megyei Bagódon rende­zett, általános iskolások számára kiírt tollaslabda­versenyről. A hat egyesü­let 62 sportolóját felvonul­tató mezőnyben a III. kor- csoportosoknál Katona Patrik az első, Perusza Zoltán pedig a harmadik helyet szerezte meg, míg a II. korcsoportosoknál Né­meth Péter ugyancsak a dobogó alsó fokára állha­tott fel. (fg) Vild Marcell nyerte az iskolai versenyt asztalitenisz A helyi Vild Marcell nyerte a Vízváron rendezett iskolai asztalite­nisz-versenyt, amelyre 22- en neveztek. A második helyet a szintén vízvári Hollósi Szilárd, a harmadi­kat pedig a heresznyei Pfeiffer Patrik szerezte meg. (ga) HIRDETÉS » DRÁVAM£NTI TAKARÉKSZÖVETKEZET BETÉTAKCIÓJA Lakossági számlához lekötött számlabetét Lekötési időtől (1-3-6-12 hó) és összegtől függően f\g\ ^ , el^énskamrt % Részletekről érdeklődjön kirendeltségeinken! BARCS Bajcsy-Zs. u. 57-59. • CSURGÓ Csokonai u. 10-12. • KAPOSVÁR Petőfi u. 5. HIRDETÉS labdarúgó mk Egygólos előnyből várják az Újpest elleni visszavágót a fiatalok ningjeit látogatják. Az átfedés, ha úgy tetszik, a két csapat közti átjárás pedig remekül működik, hiszen az ifjak az NB III-as bajnokság mellett a ku­pában is bizonyítanak, de pél­dául Bőle Lukács és Jammeh Haruna már az első csapat tel­jesítményéhez is hozzátett.- Nagyon ügyes csapat a Putnok, ellenfelünknek pedig több NB I-et és NB Il-t megjárt labdarúgója is van - kezdte Sisa Tibor, a Rákóczi FC veze­tőedzője. - Szerdán is megta­pasztalhattuk, hogy nem vé­letlenül búcsúztatták az előző körben a Paksot, emellett el­mondható, hogy az elmúlt hat esztendőben legalább a leg­jobb harminckettő közé min­dig eljutott a Magyar Kupában a Putnok. Ezzel együtt ml ter­mészetesen a továbbjutásban gondolkodunk, bár úgy néz ki, hogy sérülés miatt Hege­dűs Dávid, Petar Mudresa, Drazsén Okuka, Boris Gujics, Graszl Károly és Pedro is ki­hagyja a mai találkozót. Sze­retnénk sikerrel zárni az esz­tendőt, amely során sok ne­hézséggel küzdöttünk, de a Li­gakupában már a nyolc között vagyunk, a Magyar Kupában ma juthatunk a legjobb nyolc­ba és amolyan gyors mérleg­ként elmondható, hogy a baj­nokság eddigi szakaszában is helyt álltunk. A Rákóczi csupaszív brazil középpályása, Pedro Sass Pedrazzi ráadásul több hónap­ra kiesett, hiszen hét közben keresztszalag, valamint porc­műtéten esett át. A Rákóczi II-vel kapcsolat­ban az idei Magyar Kupa me­netelés kapcsán már többször is leírtuk, hogy igen komoly erőpróba vár a fiatalokra, ám ez a megállapítás a mai mécs­eséi összefüggésben talán hat­ványozottan is megállja a he­lyét. Barna László és Weimann Gábor csapata ma 16 órakor az Újpest vendégeként a Megyeri úti Szusza Ferenc Stadionban lép pályára, ahol 2-1-es előny­ről vágnak neki Horváth Lászlóék a találkozónak. An­nak a találkozónak, melyet a li­la-fehéreknél sorsfordító, egy­ben az év legfontosabb mécs­eséként emlegetnek. Nem kis dolog, hogy ezt elérte a zöld-fe­hérek NB III-as csapata, mely­nek tagjai egytől-egyik erőn felül teljesítettek a szerdai ka­posvári odavágón. Az immár több mint három évti­zedes múltra visszatekintő ka­posvári Búzavirág ovi - vagy a- hogy csak sokan ismerik, a Jur­taóvoda” - három kupolájából kettőt már újjávarázsoltak, s na­gyon bíznak abban, hogy idővel a harmadikat is sikerül felújítani.- A jó szigetelésnek köszönhe­tően a felújított két kupolában télen sokkal melegebb van, a nyári hőségben viszont kellemes húst biztosít. Tökéletes a szellőz­tetése, ami egy óvodában külö­nösen fontos - mondta bevezető­ül Németh Zoltánné, a megye- székhely szélén található Petőfi Sándor Központi Óvoda Búzavi­rág Tagóvoda vezetője. Büszkék lehetnek magukra a Búzavirág tagóvoda nevelői és kis lakói, akik nagyrészt a helyi lakótelepről járnak az oviba. 2009-ben megkapták a „Madár­barát Óvoda” országos elisme­rést, szintén két éve a „Virágos Kaposvárért” címmel díjazták őket, idén pedig újra elnyerték a „Zöld Óvoda” kitüntető címet, amelyet először még 2008-ban ítéltek nekik oda. Ezek mind az ő munkájukat igazolják; a neve­lési programjuk a környezettu­datos szemléleten alapul, amit közel két évtizede még ők ma­guk dolgoztak ki az óvoda fala­in belül, A kaposvári Búzavirág tagóvo­dában is a különféle kifőtt tész­ták - legyen az mákos, túrós, lekváros, vagy éppen sajtos-tej­fölös - a legnépszerűbbek a gyermeksereg körében. Amúgy zömmel jó étvágyú ovisok jár­nak ide, ami már a kiscsoporto­sokra is igaz. A húsféleségekből (különösen a rántott húsból) sem igen szokott maradni, mint ahogy a főzelékek is elfogynak, s a leveseknek is - pláne ha gyü­mölcs - sikere van.- A közétkeztetést ellátó Pensió 17 Kft. egyre inkább az egészséges életmódot és táplál­kozást tartja szem előtt - folytat­ta Németh Zoltánné tagóvoda­vezető. - Nemcsak az ebéd, ha­nem a tízóraik és az uzsonnák is változatosan vannak elkészítve, s az ételek mellett ugyanez vo­natkozik^ italokra is. A tész­táknál maradva: a cső- és a lapos tésztától kezdve egészen a me­téltig, vagy éppenséggel a hosz- szú spagetti tésztáig minden megtalálható az ovisok étlapján. Minimális fűszerezéssel készül­nek a levesek, a főzelékeket pe­dig a legtöbbször már friss zöld­ségből készítik. Arra is odafi­gyelnek, hogy hetente több alka­lommal is kerüljön a gyerekek elé főként idény jellegű gyü­mölcs, zöldség. A Búzavirág tagóvodában úgy tapasztalják, hogy egyre többet esznek a gyerekek. Sokszor ma­guk is csak elhűlve nézik; van olyan nagycsoportos, aki egy fel­nőtt adagot is képes „elpusztíta­ni”. Ráadásul itt senki nem ma­rad éhesen; bőven jut étel, azaz nyugodtan lehet repetázni. Há­rom különböző ételallergiás gye­rekük is van, akikre külön főz­nek, miután előtte a szüleikkel egyeztettek. Havonta küldenek referenciát, s eddig nem volt olyan kérésük, amely ne telje­sült volna.- Március első napjaiban, nő­nap környékén rendezzük az alapítványi bálunkat, amelyet a Pensió 17 Kft. ajándékkosarak­kal, tomboladíjakkal szokott tá­mogatni - monda Németh Zol­tánné. - Az idén már a vacsorát is ők szolgáltatják. Mi kitartunk a bálunk mellett, hiszen a bevé­telből jelentős óvodai fejlesztése­ket tud(t)unk megvalósítani. A Búzavirág tagóvoda a na­pokban ünnepelte a 31. születés­napját A jeles nap alkalmából mindegyik csoport - a hat ve­gyes csoportban közel másfél­száz gyermekről gondoskodnak - tortát kapott, a vendégeket pe­dig svédasztallal várták a Pensió 17 Kft. jóvoltából, műit ahogy a gyermeknapon is mindig szá­míthatnak rájuk. A kis lurkóknak Miklós nap­ján Mikulás csoki is jár majd az ebéd mellé, s a karácsonyi menü is ünnepi lesz. Bár a farsang még kicsit odébb van, üyenkor stílszerűen fánkkal szokták meglepni a lelkes és hálás gyer­meksereget. A visszavágókkal folyta­tódnak ma délután a lab­darúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőinek párhar­cai. A Kaposvári Rákóczi FC a Putnokot fogadja 14 órakor hazai pályán, míg a Rákóczi FC II. csapata az Újpest otthonában ven­dégeskedik 16 órakor. Temesvári Iván Mindkét Rákóczi továbbjutó po- g zícióból várja a mai kupa visz- mm m szavagot, hiszen az első csapat . ■■ ■ & ' \ a putnoki 1 -1 után idegenbeli mÉMV rí' , t góllal all jobban, míg a fiatalok .-/i W j t W a bravúros Újpest elleni hazai 2-1-es győzelem, no és nem lm ' ÍCvJJ mellékesen egygólos előny bir- Al|| jK X- * tokában utazhatnak a Megyeri IrmT Immár nem kérdés, hogy a JT szezon előtt jó döntésnek bizo­nyúlt, hogy a zöld-fehéreknél flSL úgymond egybeolvadt a szak­mai stáb, hiszen az első csapat ^ Jui mellett pályaedzőként dolgozó f .■ Barna László vette kézbe az NB - • III-as gárda irányítását, nem |*• mellékesen az ott pályára lépő í Mjllp Tibor vezette első csapat tré- A putnoki döntetlen után ma délután a győzelemért lép pályára a Rákóczi %i A NÉMETH AUTÓSISKOLA december 5- én B, C, D, CE kategóriás gépjármű­vezetői, valamint targonca és ne­hézgépkezelői tanfolyamokat indít! Folyamatosan véljük a jelentkezéseket! Áraink három éve változatlanok! Ka­posvár, Anna u. 12. Telefon: 82/427- 946; 20/991-5016; www.nemethk- fteu ; nemethau@t-online.hu *279533* MEISZTERICS Autósiskola Kft. tan­folyamot indít 2011. december 7-én, 17 órakorT(Mgv), M, A, B, B+E, C, C+E, D, gépkezelő, gki. (belföldi-nemzet­közi), taxi, hulladékgyűjtő-és szállító kategóriában. Gki., taxi vizsga: 2011. december 20. - Marcali, Petőfi u. 17. Telefon: 85/410-647 vagy 30-9472-666 E-mail: info@meiszterics-autosiskola.hu Nytsz.: 03-0003-04 AL-0308 *274054* Corner pénzváltó © Kaposvár, MoneyGmm. r* .. -in nemzetközi pénztranszfer I U. i L.. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 298.50 305,99 USD 221,00 228,49 CHF 242,00 249,49 ÉRVÉNYBEN: DECEMBER 2. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva minden nap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSI ARANY ÉRTÉKESÍTÉS Rákóczi-évzáró a Putnok ellen PROMÓCIÓ Együtt ünnepelték az ovi születésnapját közétkeztetés Akad olyan gyerek, aki majd annyit eszik, mint egy felnőtt CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ S 19.00 AMINT A MENNYBEN Ódry bérlet; js 19.30 SZÍNHÁZI | BESTIÁK Stúdió előadás 5 wwW.csiky.hu

Next

/
Thumbnails
Contents