Somogyi Hírlap, 2011. december (22. évfolyam, 281-306. szám)

2011-12-29 / 304. szám

14 Trendi bulicucc / / SAJTÓ ES TANULÁS 2011. DECEMBER 29., CSÜTÖRTÖK Egészen üres érettségi lapok oktatás Üzenet azoknak, akik ötven év múlva érkeznek a gimnáziumba Szilveszter az év legnagyobb bu­lija és épp oly veszélyes is lehet. Mindenki őrült vagány akar len­ni. Ha szórakozóhelyre mész, vi­gyáznod kell a megjelenéseddel és a viselkedéseddel is. Csillogó­villogó ruhát, cipőt, kiegészítő­ket viselhetsz. De a ruha fazon­jára figyelj! Ne legyen köldökig kivágott mini a biztonság érde­kében. Egyszerű ruha, sok-sok kiegészítővel a legjobb. Fekete füstös szemekkel, arcpírral azo­nos színű szájfénnyel is igéző le­hetsz és mégsem kihívó. Házibuliban lehetsz bátrabb, hisz barátok között leszel és ki­sebb az esélye, hogy atrocitások érnek. Felsliccelt nadrág, nagy mintás cicanaci, mélyebb de­koltázs itt megengedhetőbb. A smink is lehet merészebb. Használhatsz arcflittert és mű- szempillákat is. Ha otthon maradsz szüléid­del, szerelmeddel, barátaiddal, akkor is öltözz fel csinosan. Nem jó ötlet a melegítő nadrág, kinyúlt pulóverrel. Csípd ki ma­gad. Lehetsz vagány, de választ­hatod a kényelmet is. Bárhol is töltőd az év utolsó, de izgalmas napját, lehetsz elbűvölő és egyedi. Ahogy a mondás tartja: amilyen az év első napja, olyan lesz az egész éved. Figyelj, hogy mit teszel éjfél után. Azt kívá­nom, hogy éjfélkor a számodra legtökéletesebb sráccal csókold be magad a 2012-es esztendő­be! HUNYADKÜRTI LILKA Öltözz ki bátran a szilvesz­teri bulira! mm Becsöngettek. Mindenki a nyitott teremajtó előtt állt és várta az első órát. Fesz­telen beszélgetés töltötte meg a hosszú folyosókat. Az egyik ücsörgő széleset suhin­tott a karjával a levegőben, hogy őt is bekapcsolja a beszélgetésbe és odahívja közéjük, de ő csak meglebegtette a vaskos papírku­pacot tele évszámokkal a másik felé, majd visszafordult. Akart még valamit mondani neki. Ön­kéntelenül megrezzent a lába, mintha nem ő irányítaná és el akarna indulni, de megérkezett az irodalomtanár. Előtte elhalad­va az összes diák széles vigyorral köszönt kisebb vagy nagyobb jó reggelt-et, majd elnyelte őket a te­rem. Ő nem nézett senki szemé­be, a főidet bámulta és cipelte a táskáját. A füzettel a kezében állt a sor végén, egyedül. Motyogott, ahogy szokott, csak valamit bam­ba, üres tekintettel, maga elé. A táskák és a diákok elterül­tek a padokban. Álmos tekinte­tek vándoroltak a szoba falain csüngő képeken, várták, hogy hasson a kávé. Néhány ásító száj elé röppenő kéz mozdult, majd érezték, ahogy a koffein vándo­rol az ereikben. Valaki az óra­rendjére nézett, savanyú képpel megdörzsölte résre nyitott sze­meit „A negyedik óra történe­lem.” A gyomrok lecsendesültek a pár perce elfogyasztott crois- sant-ok után és mindenki, ha nem is kicsattanó boldogsággal, de megelégedettséggel nyugtáz­ta magában, hogy megint elin­dult egy újabb szerda. Ha a diáknak ott kell lenni, legalább ragadjon is rá valami. Kinyíltak a könyvek és gyöngy­sorok gurultak ki belőlük. Mind­egyik egy gondolat, s a megin­dult elmék köré gyűltek. Egye­sek álmos pillantásai kitisztul­tak, kérdések sora tükröződött bennük. A tanár szájából arany szavak folytak, felcsillanó szempárok voltak a gyémán­tok. Azok szemei, akik értik az intellektuális lírát, vagy érteni akarják. Körmével : vájatokat vésett a padba. Az osztály túlélésre ját- tagjai vegetáltak, de boldogultak. Kérdések záporoztak, eszmefutta­tások csikorogtak a foga­kon, egyesek előtt halvány­magában, némán. A papírlapon a téma címe, aztán Csak ült a nagy üresség. A többiek elmélyülten dolgoztak lila ködben kezdett körvonala­zódni az a bizonyos titkos kap­csolat a világ dolgai között. Esett a hó. Míg az irodalomkedvelők a jambusok rohanó ütemén ringa­tóztak, a többiek csak elmerül­tek a sercegő tollak karcoló zajá­ban, a szürkéskék fellegeket bá­multák. Arany fénycsóvák feszí­tették szét a hideg hó-függönyt, s az ablakon átszűrendő fénynya­lábok a felszálló port is valami varázslatos tüneménnyé változ­tatták. Bent meleg volt, izomlazí­tó, langyos decemberi félhomály. Kellemes téli reggel volt. Az első padban ült. „1789-ben a Bastille ostroma, aztán La Fa- yette kinevezése.” - ismételgette gépies maximalizmussal. Hi­szen mindjárt történelem óra jött, ott volt a nyakán a felelés. Szinte érezte a tarkóján a zuha­nó guillotin hideg pengéjét, a homloka verejtékezni kezdett. Pacát izzadt a füzetlapra és el­kente az alkarjával a grafitot. Le­írta a tábláról a címet, furcsa, re­megős betűivel. Ő is kinézett az ablakon, de csak villanásszerű­en jegyezte meg, hogy milyen fe­kete az ég. A kifakadt sebet pisz­kálta a szájpadlásán. Visszakap­ta tekintetét, majd maga fölé me­redt, egyenesen a kontakthibás neoncsövekre, amik zavaró, rendszertelen villogással recseg­tek. Semmit sem hallott a külvi­lágból. Sem a jambusokból, sem a lomha hópelyhekből, a mellet­te motoszkáló osztálytársából. A lába fázott, körmével a széket kapargatta és rágta a száját. Rá­pillantott az asztalon heverő versre. „Sorok” - gondolta - „So­rok meg rímek. Még azok sem.” A mellette ülő megbökte és kér­dezett tőle valamit a műről, de süketnek tetette magát. Csak ennyire volt képes:” 1792-ben a girondiak után a jakobinusok és a Konvent, ami... ami..." - gon­dolatmenetét a csengő törte meg. Máris vége volt, alig egy percnek tűnt. Minden a feje tete­jére állt, kavarodás támadt. A mellette ülő füzetére pillantott és végigmeredt a sorok tömör kék­ségén, ahogy a betűk oldalakon keresztül kígyóztak a decens margók között. Az ő füzete üres volt, csak a cím éktelenkedett azokkal a görbe betűkkel. Egy idegszála megpendült, mikor tu­datosult benne: „Mindenről le­maradtam!” Ez a mondat szinte atyai intelemként visszhangzott benne egyre hangosabban, egy­re tisztábban, s mikor eljutott volna a felfogás határára, ahon­nan mindent tényként lát az em­ber, a pakolok monoton zaját harsány, összehangzó, sűrű ne­vetés törte meg. Ő az elszalasz­tás kétségbeesettségével pördült körbe, nem értette mi történik körülötte, majd zavart izgalom­mal a padtársához fordult. Pupil­lái ide-oda kapkodtak, hátha le tud olvasni valaki szájáról egy szófoszlányt, egy apró részletet és végre nem fog kilógni a többi­ek közül. Nevetni akart, de nem volt kivel. Gyomorideg fogta el a sok felszabadult, nevető arc lát­tán, miközben neki még mindig ott ropogott a forradalom törté­nete hideg, verejtékes tenyeré­ben. Ajkait összeszorította.- Mi történt? Min nevetünk? - kérdezte a padtársát.- Te tényleg nem figyelsz? - válaszolt a másik, majd eltűnt a tömegben. Kinyílt az ajtó, az érettségi vizsgabiztos nézett ki, majd távozott a teremből ő is, az utolsó szóbeliző. Ugyanúgy lesü­tött tekintettel lépett át a küszö­bön, ahogy szokott, és ismét csak motyogott valamit. Embe­rek, évfolyamtársak álltak körü­lötte, de mindenki és minden olyan idegennek tűnt. Az egyi­kük odalépett hozzá és tágra nyílt szemekkel, mosolyogva, őszinte tekintettel megkérdezte:- Mit húztál?- A francia forradalmat.- És hogy sikerült?- Úgyis vége van. Már mind­egy. - válaszolta és végre tekin­tetét a másikra emelte. A szemé­be nézett, és elkezdte felfedezni az ismeretlen vonásait, amik egyre ismerősebbé tűntek, ahogy a négy év alatt összehor­dott emlékfoszlányok egyre job­ban egymásba kapcsolódtak. Tö­redékek voltak ezek, elkapott hangfoszlányok, elmosódott arc­vonások, egy-egy külalak a köl­csönkért vázlatok nyomán. Az őszintén mosolygós arcot követ­te, ahogy elköszönt, gratulált, és távolodott. Már minden mind­egy volt. Lesütötte a szemét, a piszkozati lapjára nézett, és még egyszer visszanézett a távolodó mosolygós arcra. Szeme elé emelte újra a kezében levő pa­pírlapot és belebambult ordítóan fehér, üres lényegébe. Egy hal­vány, egyre bátorodó mosoly gu­rult végig az arcán, megcsóválta a fejét, összegyűrte az üres lapot és elhajította. Már az a tény sem zavarta, hogy hármasra érettsé­gizett történelemből. Soha többé nem járt lesütött szemmel. BUKOVICS BABETT 12. OSZTÁLYOS TANULÓ FONYÓD MÁTYÁS KIRÁLY GIMNÁZIUM Berni kirepül a fészkéből, mert Sigg segít neki alkotás Nagyon szeretem Brigi néni színjátszó szakkörét, mert itt sokat játszunk és nevetünk A színjátszó szakkört Kerepesi Brigi néni tanítja. Először nagyon kevés volt a létszám, de most már sokan vagyunk. A porta mellett gyülekezünk, majd felmegyünk a terembe. Miután Brigi néni nagy nehezen megkeresi a vil­lanyt, elfoglaljuk a helyünket a fekete falu teremben, a padoknál. Utána gyakoroljuk a kiejtést és a levegővételt. Aztán kihozzuk a nagy, szürke szőnyeget és azon játszunk, gyakorolunk tovább. Az én kedvenc játékom az, ami­kor kört alkotunk és mindenki­nek kell mutatni egy mozdula­tot, azt utánozzuk. Amikor a sok­sok játékkal végeztünk, gyako­roljuk a darabokat, amiket majd el fogunk játszani. A címe: Berni, Sokat gyakorolunk, kapcsolatokat építünk. Itt minden alkalommal jól érezzük magunkat, hisz sokat nevetünk a madár, aki félt a repüléstől. Na­gyon aranyos mese... Berni nem akar repülni, mert nem hisz a levegő létezésében, de egy bölcs madár, Sigg, meg­tanítja neki, hogy nem kell félni a levegőtől, s a végén saját aka­ratából repül ki a fészekből. Mi­után ez megtörtént, lefekszünk a szőnyegre és zene mellett relaxálunk rajta. Képzeletben saját kertünk van, oda szok­tunk „elmenni”. Ha ezzel is vég­zünk, lemegyünk a szülőkhöz, akik már várnak minket. Na­gyon szeretem a színjátszó szakkört, mindenkinek aján­lom. PINTÉR EMMA 5. A. KODÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA HONVÉD UTCAI TAGISKOLÁJA-Strófa «=■ S Emlékek 5felhője Emlékeim felhőjében §=* Néha elmerengve, Egyre messzebb járok J2 Égi tengerekre. €31 Csillámló kék vízben *3* Ott látom az álmot, ^ Napi emlékemből Megszőtt új világot. aa* NAGY KINGA Az oldalt szerkesztette: Gáldonyi Magdolna Telefon: 82/528-151 E-mail: magdolna.galdonyi@axelspringer.hu

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents