Somogyi Hírlap, 2011. december (22. évfolyam, 281-306. szám)
2011-12-22 / 299. szám
14 2011. DECEMBER 22., CSÜTÖRTÖK KÖRKÉP Elismerés Böhönyének a kiemelkedő szervezésért Angyalkák fékezik a rohanást segesdi jövendölés Egykor hírül adták az Üdvözítő születését, most fényt vittek Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár köszöntötte az Európai Mobilitási Hét minden korábbinál sikeresebb 2011-es hazai eseménysorozatának legkiválóbb közreműködőit Budapesten. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a program magyarországi koordinátoraként 17 önkormányzat és 5 helyi szervező munkáját ismerte el oklevelekkel és tárgyjutalmakkal. A minisztérium arra törekedett, hogy minél több ön- kormányzat szervezzen programokat a „Közlekedj ÖKOsan!” jelmondat szellemében. Idén 105 település csatlakozott a kezdeményezéshez. A kiemelkedő szervező önkormányzatok között Somogy megyéből Böhönye kapott elismerő oklevelet. ■ A közösségi közlekedés előnyeit reklámozták. Szíjártó Henrik böhönyei polgármester elmondta: a cél a közösségi közlekedés reklámozása, a gyaloglás, a kerékpározás előnyeire felhívó programok szervezése volt. Szeptember 16. és 22. között az általános iskolában KRESZ-oktatást, annak zárásaként KRESZ-vetélkedőt rendeztek. Az óvodában naponta kerékpározni tanították a gyerekeket, családi biciklitúrát szerveztek. Szakemberek bevonásával kerékpárszerviz, műszaki állapotfelmérés is volt az iskolaudvaron. A böhönyeieket pedig egy 35 kilométeres kerékpártúrára is invitálták. ■ Vigmond Erika A Biblia szerint az angyalok örökké létező, meg- semmisíthetetlen, természetfölötti, szellemi lények. Varga Andrea Az angyalok Istenhez és az emberekhez hasonlóan személyiséggel, intelligenciával, a beszédre való képességgel, érzelmekkel, akarattal és öntudattal rendelkeznek; szellemi testük van, de képesek testben megjelenni a földi szférában. A keresztény tanítás szerint egy angyal jövendölte meg lézus születését, majd vitte hírül világra jövetelét és hirdette a pásztoroknak az Üdvözítő eljöttét. Karácsony aligha létezhet az ünneplésben angyalok nélkül, így gondolták ezt Segesden is, amikor öt éve elindították az adventi angyalkiállítást. Az alkotók változtak, ahogy a megjelenítés módja is, ám a téma, és a rendezvény időtálló. Az Árpád-házi Szent Margit Múzeum és Könyvtár felújítása miatt idén a Gondviselés Szociális otthon terme és folyosója ad otthont az Angyal suhan csillagok fényében című kiállításnak. A helyszín - a Széchenyi Bertalan építtette, száztíz éves romantikus stílusú kastély - küllemében és funkciójában is hozzátesz a mondanivalóhoz. A készülődés pedig igazi adventi érzületben Segesden a régi kastélyba beköltöztek az angyalok. Gyermeki lélekkel áhítjuk segítségüket, megnyugtató üzeneteket közvetítettek a látogatóknak telt, hiszen komoly összefogással történt. A megnyitón Nagy István Béla igazgató is kiemelte ezt az összefogást, amely a válságos világban is jelen van, és közösségi alkotássá teszi a kiállítást. Borza Miklós plébános a Bibliából vett „Ne féljetek..." tanítás szellemében mondta: advent környékén jó megpihenni, kérni Isten szeretetét. A kiállítótérben pedig mindenütt angyalok: óvodások, iskolások, a nyári művésztábor alkotói, ügyes amatőrök hozták őket létre, gobelin, rézkarc, fafaragás, tusrajz, papír, horgolás... meganynyi módon. Némelyeket meseszerűen, gyermeki tisztasággal, másokat az elgondolkodó, az élet értelmét kereső, kapaszkodót áhító felnőtt szemével. A megnyitó után az „összehordott" karácsonyi gyümölcsbólé, forralt bor, sütemény mellett beszélgettek az emberek. Végül is ez volt az egyik cél. Ahogy Nagy Erika szervező fogalmazott: a mindennapokban kiüresedünk, de egy-egy alkalom újra összekovácsol bennünket. ló látni, ahogy az emberek megpihennek egy kicsit a rohanásban. Az angyalkák január 10-ig várják a látogatókat. Nagyatádi kórusok koncertje adventi hangverseny Örömöt szereztek a városlakóknak Meghitt hangok. A Nagyatádi Vegyeskar szintén nagy tapsot kapott Tizenegyedik alkalommal rendezték meg Nagyatádon a katolikus templomban a karácsonyi hangversenyt. Lengyelné Tóth Anita három, karácsonyt felidéző versének tolmácsolása között léptek fel a város kórusai. Nagy tapsot kapott az Árpád iskola Bóbita kórusa, a Bárdos iskola Kicsinyek kórusa, de nem maradt le a tapsban az énekkaruk sem Pauker Zoltán és Péntek Mónika vezényletével. Ugyancsak jó volt hallani a főként óvodapedagógusok alapította Tulipán dalkört, valamint az Őszi Napfény Nyugdíjas Egyesület műsorát. A program második felében a Nagyatádi Vegyeskar közel egyórás műsora kötötte le a hallgatóság figyelmét Maronics Melinda vezényletével. Valamennyi számukat vastaps kísérte. ■ Györke lózsef HIRDETÉS ■■T /\ születésnapja / • alkalmából szeretettel köszöntjük MOLNÁR ANNÁT Szőlőskislakon Fia és családja 51. születésnapját RIBÁNÉ BERTA FRANCISKA Kaposváron. Sok szeretettel köszönti családja, ^ férje, édesanyja, két gyermeke.^- * ■ • ! *„Lépteidet kísérje szeretet, 1 \ . , - V • Arcod mosolyogjon, ne lásson könnyeket. ; . . 7^Szívedbe béke költözzön, telkedbe nyugalom UJ* á '£ Szerelő családod körében legyél I V Y ** , I Á. * BOLDOG NAGYON!” R’ I D<iV> . • Ma ünnepli Jutában * rr *• _ • . 18. születésnapját PÉÍERFAI NIKOLETT ! ^a^' 0n na^y szeretettel köszönti: mama, papa és az egész család J s-------------------------—----------Ez en a felületen Ön is köszöntheti szeretteit! Vízbiztonság öt településnek pályázat Mernye és térségének háromezer lakosát érinti A vízminőséget és a szolgáltatás biztonságát egyaránt szem előtt tartja az a fejlesztés, amellyel öt település, Ecseny, Polány, Mernye, Szentgáloskér és Somodor csaknem háromezer lakosának az életminősége javulhat a következő években. A pályázati előkészítés befejeződött, tájékoztatták a sajtót szerdán a polgármesterek. Kedvező elbírálással a kivitelezés már tavasszal megkezdődhet, a tervezett befejezés 2013 vége. Az önkormányzatok annak | reményében társultak, hogy hosszú távon megoldják a településen élők egészséges ivó- vízellátását. A pályázati előkészítésre áprilisban tizenegy és fél millió forint támogatást nyertek. Régi gond oldódhat meg településeink számára az Európai Unió által támogatott, és a Kohéziós Alap által társfinanszírozott projekt révén - mondta Ellenberger Tamás, a Mernye, Polány, Ecseny Községek Ivóvízminőség-javító Társulás elnöke a szerdai sajtótájékoztatón. - A beruházás biztosítja a lakosság számára nélkülözhetetlen egészséges ivóvizet, s az új kutak fúrásával gyarapodik a vízbázis, megnő a tárolókapacitás, korszerű vízkezelési technológia kerül a vízműrendszerekhez és az új műszaki berendezések révén biztonságosabb lesz az üzemeltetés. A projektben érintett községek területén lévő ivóvízbázis olyan mértékben tartalmaz ammóniumot és vasat, amely meghaladja a jelenleg hatályos normákat. Ez ugyan önmagában nem jelent közvetlen egészségügyi kockázatot, de a biztonságos szolgáltatásnak mindenképpen feltétele a szükséges fejlesztések megvalósítása. A mintegy 271 millió forint költségvetésű beruházáshoz 87 százalékos uniós támogatást remélnek, míg a fennmaradó 13 százalékot az Önerő Alap által nyújtott forrással kívánják kiegészíteni. PROMÓCIÓ Nincs több bosszúság Barcson - csapadékvíz-elvezetés pályázati pénzből SZÉCHENYI TERV Fél év alatt megvalósult Barcs Város belterületi vízrendezése. A DDOP-5.1.5/B-09-2009-0018 projektszámú beruházás három részt: a Bem és a Martinovics utcát, valamint a Piramis árok területét érintette.- A barcsiaknak sokat jelent a projekt, mert három kriükus vízrendezést oldott meg, amely korábban sok bosszúságot okozott - mondta Racsek József alpolgármester a projektzáró tájékoztatón. - Számos lakossági bejelentés érkezett az önkormányzathoz, főként nagy esőzések és télvíz idején, mert a vízelvezetés elég kaotikus volt. A beruházás teljes összege mintegy 87,7 millió forint volt, melyből 90 százalékot az Európai Unió, míg 10 százalékot Barcs Város Önkormányzata finanszírozott.- Összesen 1225 folyóméter nyüt árok és zárt csatorna épült pár hónap alatt - tette hozzá Bajnóczi Zsolt projektmenedzser. - Emellett földárok, négy tisztítóakna és 2 darab hordalék- fogó is gyarapítja a beruházást. A terület műszaki átadása még június végén volt, a teljes három terület vízrendezése november végére valósult meg. Utóbbiakat helyi vállalkozó végezte. Nemzeti Fejlesztési Ügynökség umgai »w.u,««h.n^,r>,«,su .... 06 40 638 638 ■ A projekt az Európai Unió támogatásával, az Euripal Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.