Somogyi Hírlap, 2011. december (22. évfolyam, 281-306. szám)

2011-12-20 / 297. szám

14 CIKKÜNK NYOMÁN Lonkahegyi levélváltás Az „ítélkezzünk a tények alap­ján” című cikkhez szeretnék hoz­zászólni. Ha a kedves szomszéd kint is lakna az év 365 napján, ta­lán nagyobb rálátása lenne a dol­gokra, Illetve a tényekre. A soha nem „agresszív, segítőkész "em­ber azért nem bratyizik senkivel, mivel a kint lakók közül akik a házától számítva 500 m-es kör­ben laknak nem állnak szóba ve­le. Közülük már mindenkivel volt afférja. Ami neki nem tetszik, azt szóvá is teszi, mégpedig nyomda- festéket nem tűrő hangnemben és szavakkal. Nem számít, hogy kisgyerekről vagy idős emberről van szó. Tény, hogy vannak pá­ran, akik az elköltözést választa­nák, de nem csigák, hogy a házu­kat a hátukra veszik és mennek. A mai gazdasági helyzetben te­hát a költözés lehetetlen feladat. Egyébként a hírek szinte napon­ta az ilyen emberekről szólnak, akik előbb-utóbb tragédiát okoz­nak. Várjuk, míg megtörténik? Az is tény, hogy amióta ez az em­ber beköltözött a Lonkahegyre, nincs nyugalom csak rettegés. Egyébként a fáma szerint a ked­ves szomszédnak is volt vele af­férja, csak a békesség kedvéért jóban van vele, hogy őket ne pisz­kálja. A körülötte lakókat is meg kellene kérdezni, nekik mi a vé­leményük a „békés, segítőkész” emberről. Kár, hogy a kedves szomszéd­ja nem hallotta azt, amikor úgy istenigazából mocskolódik. Kí­váncsi lennék, ha vele is így vi­selkedne mint a többiekkel, ak­kor mi lenne a véleménye róla. Mert az ő verziója az csak az érem egyik oldala. Nem kell be­állítani, hogy ez az ember az ál­dozat, mások, akik elmondják az igazat, azok hazugok. A cikk író­ját sem kell így beállítani, ő va­lós problémáról írt. Csak ennyit szerettem volna hozzászólni, ha már a tényekről beszélünk. Ne vágjátok ki a fenyőfákat! Nyakunkon a „Szeretet ünnepe”, a sokak által ünnepelt KARÁ­CSONY! Ilyenkor nagy a sürgés­forgás e idegfeszültséggel teli ro­hanó világban. A karácsonyi ün­nepek előtt viszont semmi nem igazolja, hogy ki kell vágni a gyö­nyörű, szebbnél szebb és legkü­lönbözőbb fajta fiatal, élő fenyő­fákat, - mert csak egy régi ger­mán bálványkultusz tért vissza egykor a néptömegek közé - ami szokássá vált a mai napig! Nem szabadna űznünk e karácsony­fa-kultuszt annak mindenféle változatában! Minden valóban hívő embernek meg kell kérdez­ni önmagától: „ugyan mi köze Jé­zus Krisztus emberré létének ezekhez a pogány szimbólumok­hoz?” Izraelben és a világon máshol lakó élőhitű zsidó ke­resztyének - a vérszerinti Izráel népéből valók - hisz nem isme­rik és nem gyakorolják a bál­ványimádásnak ezt a módját! Ezért: „takarítsátok ki a régi ko­vászt” - int bennünket a Szent­írás az I. Korintus 5:7-ben. Ha le­het, ne tűrjük a fenyőfák töme­ges pusztítását, hisz a KARÁ­CSONY nem erről szól és főleg nem a „Jézuskázásról és angyal- kázásról”... s akinek van értel­me, az megérti ezt! Ámen TÚRI ISTVÁN LÁSZLÓ, NAGYATÁD OLVASÓINK ÍRJÁK 2011. DECEMBER 20., KEDD Vizsgálják az agrárprivatizációt! agrárium Elveszett hatszázezer munkahely és több millió hektár termőföld Parlamenti vizsgálat: Több cu­korgyár is elkelne című cikket olvasva meglepődve tapasztal­tam, hogy valaki késznek mu­tatkozik arra, hogy összeírja a privatizációval korábban foglal­kozó összes vezetőt és ennek alapján kísérletet tenne a ma­gyar privatizáció történetének összefoglalására. A közös va­gyon korrekt felosztása egymil­lió magyar paraszt érdeke len­ne. De közben az 1991. évi XXV. Törvény, amely a részleges kár­pótlásról szól, arra enged követ­keztetni, hogy a magyar mező- gazdaság privatizációja még mindig nem fejeződött be. En­nek bizonyítására az alábbiak szolgáltatnak alkalmat. Első­ként a magyar köztársaság al­kotmánybíróságának 10/2001. évi (IV. 12.) határozata, amely ki­mondja, hogy a szövetkezetek privatizációja alkotmányellenes volt, ezért a vagyonfelosztásról kibocsátott üzletrészeket meg­szüntette, amelyről a magyar or­szággyűlés által alkotott 2006. évi X. Törvény nyújt megfelelő tájékoztatást. Csak megjegyez­ném, ennek kapcsán az állapít­ható meg, hogy az üzleti alapon felvásárolt üzletrészek tulajdo­nosai élhettek az eladás jogával, másoktól pedig az osztozkodás során kapott vagyont az üzletré­szek megszüntetésével vissza­vették. Véleményem szerint ez súlyosan sérti a jogállamiságot. A következő hivatkozás az euró­pai bizottság 2010. december 20- i határozatából ered, amikor is a földmoratórium meghosszabbí­tása mellett a bizottság arra ké­ri Magyarországot, hogy a mo­ratórium befejezéséig fejezze be az elkezdett részleges kárpót­lást, tegyék rendbe a föld tulaj­donviszonyait, és fejezzék be a mezőgazdaság reformját. Én ma­ximálisan egyet értek minden olyan gondolattal, amely a priva­tizáció történetének összefogla­lásáról szól, de a fenti befejezet­len privatizációhoz nem elég egy összefoglaló, jó lenne, ha abban gondolkodnánk, hogy az érintett egymillió paraszttal hogyan kel­lene elszámolni a hatmillió hek­tár termőfölddel, az egymillió hektár erdővel, továbbá egymil­lió hektár legelővel, az elveszett szövetkezeti vagyonnal, nem utolsó sorban az elveszett 600 ezer munkahellyel. Ha már vala­ki szóba hozta ezt a privatizáci­ós ügyet, nekünk segesdieknek az országgyűlésben ott van egy panaszunk, de erre a panaszra 2008. július 11-e óta senki nem adott választ. Annak ellenére, hogy alkotmányos jogunkkal élünk és ha a panasztétel alkot­mányos jog, akkor arra a pa­naszt átvevő szerintem köteles érdemi intézkedést tenni és a 2004. évi XXIX. Törvény mind­ezt kötelezővé teszi. Én 2001 óta várom azt, hogy valaki ebben az ügyben jó szándékú cselekedet­re szánja el magát, nem elfelejt­ve azt a körülményt, hogy a ma­gyar privatizáció során azzal a szándékkal értékesítettük a nemzet vagyonának nagyobbik részét, hogy ennek bevételéből rendezhessük az elmúlt rend­szer adósságát. A nagy rendbe­tétel eredménye az lett, amiről ma is beszélünk, az újabb adós­ságcsapda. Közben vigyázni akarunk arra, hogy ha lehet, bi­zonyos dolgokban tovább folyjon a költekezés. Jó lenne végre tu­domásul venni azt a bizonyos ta­karóelméletet, „hogy addig taka­rózzunk, ameddig a takarónk ér”. Mert lehet szép házakat épí­teni a magyar vidéken, de ha a gazdasági épületek üresek, ak­kor nekünk csak az adósságunk maradhat, mert furcsa dolog a magyar köztársaságban, ha az ország területének 70 százaléka mezőgazdaságilag művelhető, mi meg arra kényszerülünk, hogy a bevételeink egy részéből élelmiszert vásároljunk a ma­gyar népnek. Keresve, hogy ho­gyan tudnánk a nemzeti jövede­lemtermelésünket tovább fokoz­ni. Nem szeretnék akadékoskod­ni, de ameddig a privatizált me­zőgazdaságunk 15 százalékkal vett részt a nemzeti jövedelem termelésben, az export kereske­delemben 30 százalékkal, ma a mezőgazdaság nemzeti jövede­lem termeléséről úgy szólnak a sajtóhírek, hogy 3,5 százalékos. Jó lenne a nemes elgondolást megvalósítani, hogy összegez­zük a magyar privatizációt, nem elfogadva az összegzés befejezé­sét. Én 2001 óta foglalkozom a ma már rabló privatizációnak nevezett üggyel. „Az Önnel való találkozást és megbeszélést kö­vetően az agrárpolitikai és vi­dékfejlesztési munkacsoport tagjai közül egy munkabizottsá­got hoztunk létre, melynek tag­jai Pásztohy András, Herbály Imre, Orosz Sándor, Suchman Tamás. Elnézést kérve a késedel­mes válaszért. Reméljük, hogy a teljeskörű szabályozás kialakítá­sa az Ön megelégedését is szol­gálni fogja.” A megbeszélés he­lye Budapest, az országgyűlési képviselők székháza 2002. szep­tember 22. A levél aláírói Magda Sándor és Pásztohy András. A jelzett témában szomorú, de va­ló, hogy azóta sem érkezett érde­mi válasz. Feltételezem, hogy a javasolt összegzés választ fog ad­ni mindenre. Amennyiben az összegzésre vállalkozók igényt tartanak az általam begyűjtött ismeretanyagra, mindenben ál­lok rendelkezésükre. SZALAI JÓZSEF, SEGESD Kadarkút önkormányzata végrehajtást kezdeményezett a még meg sem valósult csatorna miatt: utcára tennék a lakosság negyedét? A minap az önkormányzattól több lakos kapott levelet, hogy aki nyugdíjas, annak a nyugdíjá­ból letiltatják a 19 500 forintot, vagy aki nem, ahhoz végrehajtót küldenek, mert nem fizették be a szennyvízhez a hozzájárulást, ami még meg sem valósult és még állítólag a pályázatot sem nyerték el. Van olyan ház, ahol nincs fürdőszoba, öregek lakják. Van olyan ház, ahol a hagyomá­nyos kutakat használják. Kér­dem én, mire fizessünk szennyvi­zet? Mert a képviselő-testület megszavazta. A képviselők könnyen megszavazták, mert mindegyiknek van munkahelye és annyi tiszteletdíjat kapnak mint más fizetést. Ők is mondja­nak le a tiszteletdíjról és fizessék be a szennyvízbe, mert az önkor­mányzat rossz anyagi helyzetben van. Vannak olyan családok, hogy még a villanyt sem tudják fizetni, akkor kérdem én, hogy azoktól hogyan hajtják be, meg azoktól, akiknek az önkormány­zat ad tüzelőt, mert azt sem tud­ják megvenni. A másik az, hogy azért nem vezetik a Dózsa utcá­ba, mert ott rászorulók laknak? Meg a Sport utcába, mert kevés a ház. Másik utcákban nincse­nek rászorulók? Nem egyenérté­kű lakosok vagyunk? Szégyell­jék magukat, akik megéltetik ve­lünk, hogy 19 500 forintért vég­rehajtásra adják az embereket. Még jó, hogy megszűnt a kilakol­tatás, mert lehet, hogy utcára tennék a lakosság negyedét. Aki lop, csal, azzal nem csinálják ezt Ez nagy szégyen, hogy ide jutot­tunk. KADARKÚT! LAKOSOK Hol gyár állott, most romhalom Kaposvár Felvillannak az emlékek: itt tanultuk a szakmát Igaz: rossz szomszédság török átok Abban szeretnék segítséget kérni, hogy ha a szomszéd a házunkhoz 30 centire vágja a fát és leszakad a tető, leesik a cserép, kihez for­duljunk? Annyira el vagyunk ke­seredve, mert szólni nekik nem lehet. Fenyegetőzik, kiabál, hogy az udvarában azt csinál, amit akar. Az életünk így nem sokat ér, mert úgy van, ahogy mondják, a „rossz szomszédság török átok”! Mit tehetünk? Tudom, hogy a fát fel kell vágni, de egy kicsit arréb is lehetne, de ezt nem értik meg. Azt mondja, ha nem tetszik, köl­tözzünk el, de hova? Két idős, öreg ember hova menjen? Mit csinál­junk, ha kérésünket nem hallgat­ják meg? Abban reménykedünk, hogy egyszer ez a sok fa elfogy. Minket már csak a remény éltet. SÍPOS HENRIK, NAGYBAJOM A minap a Cserben jártam a Ka­tona József utcában és döbbe­net ért el. A volt vállalatom, a Kaposvári Bútoripari Vállalat látványa. Hol gyár állott, most romhalom. A Kaposvári Bútor­ipari Vállalat hajdanán a megye elsőszámú bútorgyára volt, több száz embernek adott munkát (most pedig nagyon sok aszta­los munkanélküli!) A romhalmot nézve az em­berben felvillannak az emlé­kek! E romhalmazban voltam ipari tanuló, majd segédként is dolgoztam. E romhalmazban kétműszakban dolgoztak a szakemberek. Karácsony előtt még éjjel is dolgoztunk, hogy a terv teljesüljön. Ebben a rom­halmazban volt étterem, ping­pongterem, külön tanműhely, sőt, még kézilabdapálya mére­tű focipálya is. Ebben a rom­halmazban tanultuk meg a szakmát, amit lassan 40 éve gyakorolunk. Ebben a romhal­mazban ismertük meg, csíp­tük fel a lányokat, akik a se­gédmunkát valósították meg. Ebből a romhalomból már na­gyon sokan nem élnek a régi vezetők, dolgozók közül, de úgy gondolom, ha látnák a sze­retett gyárukat, a romhalmazt, biztosan forognának a sírjuk­ban! Nem ilyen jövőről álmod­tak ők sem..., de mi sem! Az emberben azért megfogalma­zódik a kérdés: ezért a „profi ” munkáért ki a a felelős? Gaz­dasági vezetők? Szakszerveze­ti vezetők, Ne adj’ Isten, önkor­mányzati vezetők? Vagy tán politikusok? A válaszom is-is! Mert higgyék el, mint asztalos szakember állítom, a régi bú­tor amit gyártottunk, kemény- fa-léces szekrényajtók, heve- rők tiszta fából, az ajtók furné­rozása tölgy, mahagóni, dió, kőris színfurnérból készítve, poliészter védőréteggel ellátva, a mai külföldi bútorokkal még most is versenyezhetne, pedig annak már 40 éve! Mert úgy tűnik, a farkas mindig megeszi a nagymamát, de jó lenne, ha fordulna a koc­ka, és a farkas elhúzna az odú­ba! Mert úgy tűnik, hogy rom­bolásban világszínvonalon va­gyunk, de szeretném, ha gyá­rak épülnének, olyanok, mint a Kaposvári Bútoripari Vállalat volt... HEGYI IMRE, KAPOSVÁR Egy találmány segíthetne Magyarországon Ha figyelmesen olvasta volna a Somogyi Hírlapot, akkor tudná, hogy létezik egy magyar talál­mány, ami energiát (áramot) ter­mel a semmiből. Magyarország energia nagyhatalom lesz és nem lesz szüksége semmiféle nyomo­rult, tetű importőrre (de külföldi befektetőre se). Mi tudunk fizet­ni! Azzal ami a legkeresettebb és amire mindenkinek szüksége van! Energiával! Az, hogy a lemi- nősítők nem tudnak erről a talál­mányról az tényleg a kormányt, a politikusokat is minősíti. Vagy Önök nem tudnak olvasni?! Ezt a szégyent nem hagyhatjuk ma­gunkra száradni. Oda kell dugni a Somogyi Hírlapot a leminősítők orra alá. Vegyétek észre tökfejek, mi magyarok vagyunk, nem hü­lyék! ÜDVÖZLETTEL GÁBOR BÁCSI

Next

/
Thumbnails
Contents