Somogyi Hírlap, 2011. december (22. évfolyam, 281-306. szám)
2011-12-12 / 290. szám
Elő a viharkabátokkal, nehéz idők jönnek t. ház Orbán Viktor ma napirend előtt a 2012-es büdzséről: a növekedés határa 0,5 százalék lehet „Túl kell élnünk a 2012-es évet” - mondta Orbán Viktor. A 2012-es költség- vetésnél már nem elég a korrekció. A növekedés határa 0,5 százalék lehet. AS-összefoglaló Jelentősen újra kell tervezni a 2012-es költségvetést gyors tempóban az eurózóna növekedési kilátásainak nagyfokú romlása miatt - jelentette be Orbán Viktor a brüsszeli EU-csúcs után. A növekedést 0,5 százalékosra célszerű „belőni” - mondta tegnap, az ml-nek adott interjújában. (A német GDP is csak 0,6 százalékkal nő majd a november közepén jelzett 0,5-1,0 százalékos ütem helyett, ehhez is igazodni kell.) A kormányfő közölte: kedvezőtlenebb árfolyamon kell újraszámolni az egész költségvetést, a tartalékokat viszont megőriznék. Szerinte a jövő év első fele nagyon nehéz lesz az eurózónában, és az EU-nak is sokkal nehezebb éve lesz 2012, mint azt feltételezték, ezért nekünk „túl kell élni a jövő évet”. Változás lehet a jövő évi költségvetés parlamenti elfogadásának menetrendjében is. Az Országgyűlés korábban már elfogadta a költségvetés fő számait, az előzetes napirend szerint kedden pedig már csak a fejezeteken belüli átcsoportosításra vonatkozó indítványokról kellene dönteni a záró szavazás előtt. A T. Ház mai ülése egyben Orbán Viktor kora délutáni napirend előtti felszólalásával kezdődhet, melyben az EU-csúcson elfogadott válságkezelési tervek ismertetése mellett a magyar költségvetés újratervezésének módjára is kitér. Interjújában a kormányfő úgy fogalmazott: amikor kabinetje hivatalba lépett, Magyarország a csőd szélén tántorgott, de úgy tűnt, az eurózóna országai erősek, és így „napsütésben” lehet végrehajtani a kormány által tervezett változtatásokat, hogy a ciklus végére Magyarország Közép- Európa egyik - vagy ha lehet, a - legversenyképesebb gazdasága legyen. „A különbség az, hogy nem napsütésben kell végrehajtanunk az előző időszak hibáinak kijavítását, hanem kell esernyő, és úgy látom, kell viharkabát is” - mondta. Fellegi „maradhatna kormánytag” fellegi lemondási szándékához Orbán Viktor ezt fűzte hozzá: méltányolja minisztere lemondásának okát, de szerinte olyan jogi megoldásra van szükség, amellyel Fellegi kormánytag marad, hogy kellő súllyal tudja képviselni a magyar kabinet álláspontját az IMF-tárgyalásokon. 1313033 Tisztújítás jön a megyéknél is az mszp választmánya március 31-ére hívja össze a szocialista párt kétévente esedékes országos tisztújító kongresszusát - közölte Simon Gábor elnök. A menetrend szerint január végéig a helyi, február végéig pedig a megyei szervezetekben történhet meg a tisztújítás. Megnyílt a MikulásGyár ingyenes jégpályája is megnyílt vasárnap a fővárosban a MikulásGyár ingyenes jégpályája az 56-osok terén. Szombaton több mint tízezer ajándékot vittek a budapesti MikulásGyárba és az ország városaiban található leány- vállalataiba a rászoruló gyerekeknek, nagycsaládoknak. Őrizetben a neonáci halálbrigád segítője is Németországban újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a neonáci gyilkosságok miatt. A vasárnap Szászországban elfogott férfi a hatóságok szerint lakásokat szerzett a terroristáknak, hozzásegítve a Nemzetiszocialista Illegalitás (NSU) sejtet ahhoz, hogy tagjai hamis személyit használva, rejtőzködve éljenek. Az NSU 1999 óta tíz gyilkosságot és két bombamerényletet követett el, és legkevesebb tizennégy bankrablást hajtott végre Németországban. Eclipse-ügy: milliárdos pénzmosás gyanúja tizenkét ember, a cég teljes korábbi vezérkara ellen is vádemelést javasol az Eclipse-ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt. A társaság 2005-2009 között a biometrikus útlevélhez vagy az autók eredetiség- vizsgálatához tartozó informatikai rendszer kidolgozásának álami megrendelését kapta meg. A NAV gyanúja szerint a cégvezetők fiktív számlákkal próbálták eltüntetni a nyereséget, így másfél milliárd forint kárt okozhattak az államnak. HIRDETÉS 2011. december 12. hétfő - december 14. szerda Sissy tejföl ► 12% zsírtartatom ► 450 g ► 353 Ft/kg Friss. Olcsó. Jó Golden alma ► I. osztály ► lédig > kg Salátauborka ► I. osztály ► lédig ► kg Dardas Farmer felvágott ► 440 g ► 1361 Ft/kg Bino alma-körte gyümölcsital Trijó tízórai keksz ► 3-féle ► 50 g ► 1100 Ft/kg y szénsavmentes ► tartósítószert nem tartalmaz ► 1,5 liter ► 113 Ft/liter Törley pezsgők* ► Charmant, Talisman, Muscateller ► 0,75 liter flfc ► 956 Ft/liter tJH ifl Kleenex Prémium toalettpapír ► 3 rétegű ► 24 tekercs «m.. . ► 44 Ft/tekercs ► 13,8 méter/tekercs ' 3,2 Ft/méter Bravos kávé ► szemes, őrölt ► 1 kg Bravoi iörley ÖKLE Penny ( MARKÉT Érvényes: 2011. december 12. hétfő és december 1A. szerda között minden Penny Markel üzletben, az ország 189 pontján. * Az árak a 2011. december 8-át megelőző Penny Markét fogyasztói átak. *A csillaggal jelölt árucikkek nem állandó termékei kínálatunknak, ezért előfordulhat, hogy az akció kezdete után rövid időn belül elfogynak. Amennyiben gondos tervezésünk ellenére a termék az akció vége előtt elfogyna, felvilágosításért kérjük, forduljon az üzletvezetőhöz. A legközelebbi áruházaink listáját megtalálja a www.penny.hu weboldalunkon, a boltkereső menüpont alatt. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! www.penny.hu Friss. Olcsó. Jó. Gyertyát gyújtott az elesett magyar katonáknak A NATO afganisztáni kiképzési missziójának (NTM-A) parancsnoka, Dániel P. Bolger amerikai tábornok elismerően beszélt a magyar katonák professzionális feladat-végrehajtásáról és elhivatottságáról Hende Csaba honvédelmi miniszternek, aki ötnapos látogatást tett a közép-ázsiai országban - közölte a tárca vasárnap az MTI-vel. Az afgán katonák kiképzését és mentorá- lását végző magyar katonák nemrégiben sikeres műveletet hajtottak végre. A hivatalos programot követően a miniszter a Hősök falánál lerótta tiszteletét, és gyertyát gyújtott az Afganisztánban elesett magyar katonák tiszteletére. Magyarország 2003 óta vesz részt a NATO afganisztáni misz- sziójában - jelenleg több mint 430 katonával. ■ Medvegyev kivizsgáltatja a csalásokat dmitru medvegyev orosz elnök vasárnap bejelentette: utasította a kormányt a parlamenti választásokon történt „állítólagos csalások” kivizsgálására. Az elnök kétnapos hallgatását megtörve a Facebook közösségi honlapon elhelyezett kommentárjában azt írta, nem ért egyet a tüntetésekkel, és hogy Vlagyimir Putyin kormányfő távozását követelik. Vasárnap is folytatódtak a tiltakozó akciók Permben, Omszk- ban, Novoszibirszkben ellenzéki csoportok, pártok tiltakoztak a szerintük tömeges választási csalások ellen. Moszkvában, a Bo- lotnaja téren ezúttal az Oroszok elnevezésű nacionalista csoport támogatói tartottak engedélyezett tiltakozó akciót a hatalom és a választások ellen. A rendvédelmi készültség ezúttal is jócskán meghaladta a résztvevők számát, akik a hivatalos adatok szerint az újságírókkal együtt mintegy háromszázan voltak. Az orosz Társadalmi Kamara több tagja arra szólította fel az ország vezetését, hogy ne hagyja figyelmen kívül a választási csalások ellen fellépő állampolgárok véleményét. ■