Somogyi Hírlap, 2011. december (22. évfolyam, 281-306. szám)

2011-12-10 / 289. szám

2011. DECEMBER 10., SZOMBAT 5 MEGYEI KÖRKÉP Bocsánat a kitörő könnyekért! felmérés Eves alkoholfogyasztásunkkal vezető helyen állunk Európában Pogányszentpéter: lyukas volt a fal, besiivített a szél a templomba SONUNE.hu ■ ön hogyan oldja szorongásait, feszültségét? Szavazzon hímortálnnkon ~ / ma 16 óráig: A szavazás eredményét hétfői számunkban közöljük. Sokan gondolják, hogy egy-két pohárka feszültségoldó nem árt meg, Ez egyenes út az alkoholizmus felé Európában az iszákosak országa lettünk Sokaknak semmit sem mond az Al-ANON név. Akinek van, volt alkohol- beteg a családjában an­nak szüksége van rájuk, mint az alkoholistának az AA-ra. F.Szarka Ágnes Tízen ültek körül egy égő gyer­tyát a kaposvári Al-ANON leg­utóbbi csoportos ülésén. Az alko­holistával leélt évek szinte bizto­san neurotikussá teszik a házas­társat, a gyereket, a családtagot. Nekik is gyógyulniuk kell, úgy, mint az alkoholistának.- Majdnem harminc éve va­gyunk együtt. A férjem alkohol- beteg lett, én társfüggő, az ő ér­zelmi barométere lettem - mondta Irén. - Minden rezdülé­semet az ő állapota határozta meg. El kellett jutnom addig, hogy bármennyire is nehéz, de ki tudjam mondani, meg tudjam fogalmazni, hogy nem akarok így élni vele. Ennek hatására vé­gül részt vett egy hathónapos te­rápián. Ma ugyanabban a lakás­ban élünk, ugyanúgy ülünk egy­mással szemben. Mégis olyan, mintha egészen más emberek lennénk. Pedig az alkoholizmus, mint betegség most is jelen van az életünkben. A társfüggősé­gem is megvan. Mindkettőt éle­tünk végéig kezelni kell. De nem látom már reménytelennek a helyzetet.- A testvérem az alkohol miatt került többször a pszichiátriára, ahol gyógyszeresen kezelték - mondta Marika - A sokadik al­kalom után javasolták a sziget­vári gyógykezelést. Neki kellett dönteni, hogy vállalja-é? Gyógy­szer nélkül, a gondolkodásmód­ját próbálják meg átalakítani. Reménykedünk, hogy sikeres lesz a terápia, ami önmagában nem old meg semmit, de csak innen lehet elindulni. A nem ivás egy alkoholista számára egész életen át tartó állapot, ami­vel mindennap foglalkozni kell.- Mi a feleségemmel együtt ju­tottunk el a mélypontra - mond­ta Rudi. - Amikor már nem tud­tam elviselni a társam dolgait. Ő a nők többségéhez hasonlóan zugivó volt. Egy pont után már nem lehetett tovább tagadni. Az­tán összetörte az autót, a mai na­pig adóssá tette a családot. Válni Ördögi kör a leghatékonyabb és leg­gyorsabb szorongásoldó az alkohol - mondta Kertész Ágnes pszichológus. - Hi­ányzik az el-, és levezetési technikája. Holott a fizikai munka, a sport, a jó társa­ság, az értelmes időtöltés ké­pes oldani a feszültséget. Az tény, hog}' az alkohol gyor­san hat, viszont fokozódik a hozzászokás lehetősége, szinte észrevétlenül lesz füg­gő az ember. Eljön az az idő, amikor egyre nagyobb meny- nyiség kell ahhoz, hogy az elvárt hatást elérje, illetve már töménnyel is keverik. Sajnos a mag}'ar közép- és idősebb korosztálynak ez a legkézenfekvőbb szorongás­oldó szere. Ördögi kör, ami­ből egyedül, segítség nélkül lehetetlen kitörni. (Folytatás az 1. oldalról) ma már modernebb és megfe­lelőbb terápiákat is választhat az, aki hajlandó alávetni ma­gát a kezeléseknek. Civil szer­vezetek, egyházak és alapítvá­nyok tartanak fenn rehabilitá­ciós otthonokat, ahol a bete­gek támogatást kapnak. A pszichológiai gyógymód a két­személyes pszichoterápiától kezdve a közösségi pszichiátri­áig terjedhet, amikor a bete­gekre egy szakavatott team fi­gyel: a pszichoterápiától a kocsmából kirángatásig ma­gukra vállalják a beteggondo­zását. De akár tíz perc is elég lehet a gyógyuláshoz: a rövid intervenció nevű eljárás tulaj­donképpen célzott beszélgetés, ami rávilágít az alkoholizmus káros hatásaira, és a beteg motivációira. Meglepően haté­kony, a WHO felmérése szerint főleg a problémák miatt italo zóknál mutatható ki jelentős javulás a terápia után. a rövid intervenciós tanfo lyamot akár a háziorvosok is elvégezhetik, így korai stádi­umban, addiktológus bevo­nása nélkül is csökkenthető az alkoholisták száma, vi­szonylag alacsony költségrá­fordítással. A kezelésben fon­tos szerepet játszanak a pszi­cho és szocioterápiás mód­szerek, az egészségügyi reha­bilitáció, szociális, karitatív és egyházi intézmények és az olyan önsegélyző csoportok, mint az Anonim Alkoholis­ták mozgalma. Ennek mintá­jára hozták létre az alkoho listák hozzátartozóit segítő AL-ANON csoportokat. akartam, ez pedig olyan kulcs­szó volt, hogy a terápia előtt egy hónappal letette a poharat. Elvé­gezte a terápiát. Ennek négy éve, azóta egy kortyot sem ivott. Meg­változott az életünk. Lehet rá számítani, teszi a dolgát, hobbi­ja van, egészen más ember lett. Megtanult önállóan élni, gondol­kodni, nemet mondani. Ez időn­ként nem is tetszik. Mindket­tőnknek meg kell tanulnunk egy másfajta életszemléletet, és ez a folyamat életünk végéig tart. Nem úgy van, hogy eljutottunk egy pontra és minden szép és jó. Ha ő nem jár az AA-ba (anonim alkoholisták) és én nem járok ide, előfordulhat, hogy összeom­lik az egész. Ildikó késve jött rá, hogy a volt párja, a gyermeke apja alkoholis­ta lett.- Amíg együtt éltünk, teljesen normális alkoholfogyasztó volt. Nála az alkoholhoz még a játék­gépezés is társult. Egy éve el­vesztette az édesanyját, onnan­tól nem volt fék. Tulajdonképpen ekkor derült ki, hogy miről van szó. Jöttek a fizetetlen számlák, pénzt nem adott. Fél évig húzó­dott a dolog, amikor ultimátumot adtam: vagy befejezi az ivást, vagy nem lát többé engem, de a fiát sem, s hozzánk nem jöhet. Soha nem feltételeztem róla, hogy idáig jut, hiszen egy meg­bízható, intelligens emberről volt szó. Ő nagyon szeretné újra­építeni a családot, de addig nem lehet róla szó, amíg iszik. Két hó­napja van Szigetváron, a terápi­án. Most jöhet hétvégére először haza. Izgalommal várom. Piroska párja egy hónapja vesz részt a terápián. A gyereke­ivel beszélt azóta telefonon, de a feleségével nem. Piroska most készül az első látogatásra.- A férjem szülei is alkoholis­ták voltak. Ő is mindig ivott, de kellő ismeret hiányában nehéz meghúzni a határt, hogy med­dig normális és mikortól alkoho­lista. Mondogattam is neki, hogy fontosabb a pia meg a cigi, mint a család, a gyerekek. Ő is lejutott Szigetvárra. Az ottani kezelés maga a csoda - mondta, ezt az utolsó mondatot már zokogva Pi­roska. - És csoda ez a csoport is.. Megértik az embert. Máshol ezekről a dolgokról nem lehet beszélni. Bocsánat a könnyekért, egyébként én nagyon erős va­gyok, annak kell lennem... Lyukas és több méter magasan felázott falak, ablakok, melyeken besüvített a szél - ezt kellett or­vosolni a pogányszentpéteri ka­tolikus templomban. A munká­latokat 2010 őszén kezdték, nemrég fejezték be. Szigeteltek, nyílászárókat cseréltek, javítot­ták a tetőt, kívül-belül festettek. Mindez az egyházközség, a hí­vek és az önkormányzat összefo­gásával valósult meg, pályázati forrásból.- Nyár óta a kultúrház ifjúsá­gi klubjában biztosítottunk he­lyet a szentmiséknek, dolgozó­ink segítettek a munkálatokban és a takarításnál is - mondta Didicsné Kardos Györgyi polgár- mester. A megújult Isten házát Balás Béla kaposvári megyés­püspök ünnepi szentmisén szentelte fel. ■ Varga Andrea Karácsonyi angyalok Balatonmárián Újabb alkotó mutatkozott be a balatonmáriafürdői Csillagvi­rág Művészeti Modellóvodá- ban. Az intézmény Galériájá­ban Szabó Krisztina dekupázs alkotásai láthatók. A tárlat a Karácsonyi angyalok címet kapta, és a dobozdekorálásba ad betekintést. ■ V. E. Ifjú művészetbarátok. Tárlat a bala- tonmáriai óvodában A Csiky-épület centenáriumát ünnepük íoo év színház Kiállítással emlékezik a teátrum az elmúlt évszázadra Iskola: negyed évszázada építik a jövőt Kaposváron A színházépület centenáriuma alkalmából létrehozott 100 év színház címmel nyílt kiállítás pénteken este a kaposvári teát­rumban: fotók, dokumentumok mutatják be a nagyközönségnek az épület elmúlt évszázadát.- Felemelő érzés megnyitni egy ilyen című tárlatot - mond­ta Rátád Zoltán, a színház igaz­gatója, aki Szita Károly polgár- mester mellett köszöntötte a vendégeket -, főleg itt, Kapos­váron, egy művészileg elkötele­zett teátrumban. Száz év szín- házcsinálás nagy idő, tisztel­günk az elmúlt évszázad előtt, de fontos, hogyan éljük meg a jelent, hogy lehessen majd két­száz éves kiállítás is. ■ A. V. Vissza kell kapnia a szakképzés nek azt a rangot, ami akkor övez­te, amikor ezt az iskolát alapítot­ták - mondta Szita Károly polgár­mester a kaposvári Építőipari, Fa­ipari Szakképző Iskola és Kollégi­um pénteki, jubileumi ünnepsé­gén. Az intézmény idén ünnepli alapításának negyed százados év­fordulóját, s az ünnepi rendezvé­nyére várták a régi tanárokat, szakoktatókat, és nem utolsó sor­ban az öregdiákokat. Egy iskola életében 25 év már ad lehetőséget arra, hogy tradíci­ókról beszélhessünk - mondta Szita Károly -, de ez még nem olyan kor, hogy ne nézhessen előre. Ez az intézmény kissé más úton jár, mint a kaposvári iskolák többsége. Ugyanis az ide járó gyerekek nem biztos, hogy mindig megkapták eddigi életük során azt a lehetőséget, amivel előre lehet haladni. Büszkék le­hetnek hát az ide járó diákok és tanárok is magukra, hogy bebi­zonyítják: rossz kártyákkal is le­het nyerni. Az ünnepségen elismerő okle­veleket adott át Szita Károly a ki­emelkedő munkát végző peda­gógusoknak, majd Marczali Fe­renc mutatta be az általa szer­kesztett, a jubileum alkalmából megjelenő Emléklapok című ki­adványt. Az ünnepségen jelen­tették be, hogy az egykori építős diákok iskolapártoló kört alakí­tottak. ■ Márkus Kata A reménybeli jövő. Rátóti Zoltán (jobbról) bízik benne, az új színházépület hamarosan több lesz egy makettnél

Next

/
Thumbnails
Contents