Somogyi Hírlap, 2011. november (22. évfolyam, 256-280. szám)

2011-11-29 / 279. szám

Elménydús volt a menetpróbán opel zafira tourer Ha akarom, kisbusz - ha akarom, kényelmes luxusfurgon A kompakt és a nagy egy­terűk közé lőtte be magát az új Zafira, ám ez nem jelenti azt, hogy félmegol­dástól kellene tartanunk. Szabó Róbert Érdekes, de abszolút logikus mé­retkoncepciót valósít meg a har­madik generációs, Tourer utó­névvel illetett Zafira. A kifutó, ám továbbra is gyártásban és értéke­sítésben maradó típusnál 19,1 centivel hosszabb, ugyanakkor például egy Volkswagen Sharan- nál 19,6 centivel rövidebb - jól lavíroztak tehát a mérnökök, amikor véglegesítették a hét ülés köré tervezett kocsiszekrény di­menzióit. A kép persze az 57 mm-es tengelytáv-, valamint a 96 mm-es első- és 78 mm-es hátsó­nyomtáv-növekedéssel lesz tel­jes, így sejthető igazán, hogy mekkorát is nőtt az autó. A nagy poén, a fő mondaniva­ló természetesen a választható, Flex7 nevű ülésrendszer. A fix és könnyedén hajtogatható alkalma­tosságok jóvoltából tényleg lak- berendezőként érezhetjük ma­gunkat, olyan sokrétű variációs lehetőséggel gazdálkodhatunk. A hátsó két férőhelyre felnőttek is bemászhatnak, rövid távon elfo­gadható kényelemben utazhat­nak. Ez a két ülés gyorsan össze­csukható, az előredöntött támlák hátoldala síkba fekszik a padló­val. A középső sor három ülése egymástól függetlenül, 210 mm­es tartományban csúsztatható, a középsőből magas könyöklő for­mázható (Lounge-rendszer), a szélsők pedig 50 mm-rel beljebb tolhatok. Ezáltal a második sor­ban főúri lesz a kényelem, hiszen Max. teljesítmény 85/115/5600 88/120/4200-6000 103/140/4900-6000 110/150/5000 81/110/4000 96/130/4000 121/165/4000 (kW/LE/mln) Max. forgatónyomaték (Nm/mln) 175/3800 200/1850-4200 200(220)/1850-4900 210/2300-5000 260/1750-2500 300/1750-2500 350(380)/1750-2500 Hosszúság/ 4658/1928/1685 szélesség/magasság (mm) Tengelytáv (mm): 2760 Csomagtér (1) 152-710-1860 Gyorsulás 0-100 km/h (s) 12,9 11,9 10,8 11,2 12,5 11,4 9,8 Max. sebesség (km/h) 185 190 200 204 183 191 208 Átlagfogyasztás (1/100 km) 7,2 6,7 6,7 7,1 5,2 5,2 5,2 C02-kibocsátás (g/km) 169 158 158 129 137 137 137 Forgalmazás 2012 tavaszától (MAX. NYOMATÉK TÚLTÖLTÉSSEL) az itt helyet foglalók válla eltávo­lodik az oldalajtótól, középen meg, ugye, ott az alkalmi könyök­lő. Értelemszerűen ezek az ülé­sek is összehajthatok, lefektetett támlájuk pedig folyamatossá te­szi a sík padlót. • A raktérméret ötüléses konfi­gurációnál 710 liter, ami 65 li­terrel múlja felül a típuselődét, a maximális, 1860 literes kapa­citás pedig 40 literes hozadékot jelent. Pakolási dolgokban egyébként igen erős az új Zafira, hiszen több mint 30 rakodóhe­lyet kínál, főszerepben a mul­tifunkciós, csúsztatható, emele­tes középboxszal. A Zafira Tou­rer általános minősége rendkí­vül meggyőző, tulajdonképpen nem is az absitos modell utódjá­nak, sokkal inkább az Insignia egyterű hasonmásának tekint­hető. A frontrész lámpamegoldá­sa az Amperátjuttatja eszünkbe, a kocsi első, MacPherson-rend- szerű futóműve az Insigniától, míg a hátsó, Watt-rudazatos az Astrától származik. A fedélzeten más Opel-model- lekből már ismerős kezelőszer­vek köszönnek vissza, s bár to­vábbra is „gomberdő” van a kö­zépkonzolon, a működtetés ész­szerű és logikus. Hét ülés köré tervezték a kocsiszekrényt. Az ülőalkalmatosságok könnyedén hajtogat­hatok. A második sor utasai szinte főúri ké­nyelmét élvezhetnek. Tesztpilótánk az autó minőségét rendkívül meggyőzőnek festi le. A legerősebb dízel fogyasztása is megmarad a vonzó tartományban - Dicséretes a zajkomfort is Opel Zafira Tourer 1.8 1.4 Turbo 120 1.4 Turbo 140 1.6 CNG Turbo 2.0CDTI110 2.0CDTI130 2.0CDT1165 Összlökettérfogat (cm3) ___________1796 ____1364 1364 _____________1598 1956 1956 1956 A n emzetközi menetpróbán egy­féle hajtáslánccal, a hatfokoza­tú kézi sebváltóval kombinált csúcsdízellel állította csatasor­ba a Zafira Tourereket az Opel. Az autókban start-stop rendszer dolgozott kellő diszkrécióval, és a 165 lovas négyhengeresről is hasonló véleményt alkothat­tunk. Duruzsoló hangja a for­dulatszám emelkedésével sem válik tolakodóvá. A legnagyobb dicséretet azonban azért kapja, mert zajkomfortja a hosszú uta­zásokra leginkáb jellemő 90- 130 km/órás tartományban a legoptimálisabb. Fogyasztása átlagosan 5,8 liter gázolaj volt- igaz, csak ketten ültünk a fe­délzeten. A Zafira Tourer érté­kesítése az Astrából és az Insig- niából ismerős 2.0 CDTI turbó­dízel háromféle teljesítményű (110,130, 165 LE) változatával és az 1,4-es, turbós benzines 120-40 lovas verziójával kezdő­dik 2012 tavaszán. A fedélzeten a más Opeknodel- lekből már ismerős kezelőszervek Jövőre jöhet az elektromos terítő jármű Renault Kangoo Z. E., a városi fuvaros Elárverezték Mussolini elnöki Fiat Torpedóját A Kangoo Z. E. legnagyobb durra­nása, hogy az akkumulátort nem a raktérbe, hanem a padlóba épí­tették. A hátsó pluszmerevítések révén a kétszemélyes furgon ter­helhetősége tisztességes, 650 kg, a raktér alaphelyzetben 3 köbmé­teres. A kerékdobok közötti távol­ság 1,21 méter, így akár szabvá­nyos EU-raklap is fuvarozható a villanyos Kangoo-val. A Maxi ki­vitel 40 centivel hosszabb, és kér­hető ötüléses változatban is. A szintén 22 kWh-s akkumulátor az elektromotorral 60 lóerős rendszerteljésítményű, a nyoma­ték 226 Nm. Egy töltéssel 170 ki­lométert képes megtenni, a gyá­riak városi terítő járműként kép­zelték el a puttonyos Renault-t. Otthonos a fülke, a középkonzolon trónol az erőátviteli program vá­lasztókarja. Könnyen feltölthető. A menetdinamika a kecsesebb és erősebb Fluence Z. E.-hez képest érezhetően tompább, a 20,3 má­sodperces százas sprint sokat el­árul. A Kangoo-t is felszerelték Eco üzemmóddal, mely a forgató­nyomaték és a végsebesség csök­kentésével 10 százalék körüli ha- tótáv-növekedést jelent. Felárért 5 kW teljesítményű, gázolajos (13 1) kiegészítő fűtőberendezés ren­delhető. A Kangoo-n csak egy töltőcsonkfedél található, de mi­vel ezt a jobb első fényszóró köze­lében alakították ki, mindkét ol­dalról könnyen tölthető az autó. 2012-ben hazánkba is megérke­zik a Kangoo elektromos változa­ta, a Fluence Z. E. bevezetése még várat magára. ■ Molnár J. egy magángyűjtő vette meg Benito Mussolini különleges Fiat Torpedóját. Az ár titok. Az olasz fasiszta diktátor 1943-ban azzal a kéréssel fordult a torinói autógyárhoz, hogy olyan járművet adjanak neki, amelyikkel nem kell szégyen­keznie az Adolf Hitler által hasz­nált Mercedesek mellett. így született meg a Fiat egyik gyöngyszeme, az úgynevezett el­nöki 2800-as, amely a második világháború előtti utolsó Fiat- modell volt. A Fiat 2800 Torpe­dóból összesen tizenkét darabot gyártottak, amelyek közül csak három maradt fenn, írja az MTI. A 000621 alvázszámú és a há­ború után az MI 360275 rend­számmal törzskönyvezett gépko­csival a Fiat megmutatta, hogy fel tudja venni a versenyt a né­met iparral. A torinói autógyár legjobb karosszériamérnökei, a Farina-Bertone-Boneschi hár­mas tervezte a hathengeres, nyolcvanöt lóerős, óránként 130 kilométeres sebességre képes autót, mely száz kilométeren ti­zenhét litert fogyasztott. A kívül sötétkék színű, belül fekete bőr­üléses, hatszemélyes autó ere­deti értéke hatvanezer líra volt. Ugyanilyen Fiatot rendelt magá­nak II. Viktor Emánuel olasz ki­rály, valamint XII. Pius pápa, a háború után pedig az olasz köz- társasági elnök használt Fiat 2800 Torpedót. ■ HÍRSÁV Életmód rovatunk heti oldalainak témái ► KEDD AUTÓ & MOTOR SZERDA LAKBERENDEZÉS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK MINDMEGETTE SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Fellélegezhetnek a dízelesek szerdától bruttó 3 forinttal csökkenti a gázolaj literen­kénti nagykereskedelmi árát a Mól, a benzin ára nem változik - értesült az MTI piaci forrásokból hét­főn. A gázolaj átlagára 430 forintra esik, a 95-ös benzi­né 397-399 forint marad. Felfrissített Fireblade kiszivárogtak az ősszel be­mutatkozó új Honda CBR1000RR Fireblade első képei. A modell nem telje­sen új, inkább egy komoly modellfrissítésről van szó. A Honda csúcsmotorjának külseje jócskán átalakult, a fejidom például „összeol- | vadt” az oldalsókkal, agresz- szívabb légbeömlők és fény­szórók kerültek a típusra. A háromküllős felniket hat­szor kétküllősre cserélték, és előre a Showa Big Piston teleszkópja került. Dízelmotor keresztben és hosszában A FORD transit mostantól kizárólag 2,2 literes dízel­motorral vásárolható meg, ám a vevők öt különböző j teljesítményszint közül vá­laszthatnak. A 100, 125, 135, 140 és 155 lóerős válto­zatban elérhető motorokat keresztben és hosszában is beépíthetővé tették, így a front- és hátsókerék-hajtású változatok ezután is meg­maradnak. Kisebb benzinadót követelnek a németek egyre erősödik azok hang­ja Németországban, akik adócsökkentéssel könnyíte- nének az autósok terhein. A kieső adóbevétel pótlását az olajtársaságokra kivetett kü­lönadóval oldanák meg. A benzinkutakon 1,5 euróra emelkedett a szuper ára, és 1,45 a gázolajé. Az 1,5 euró- ból 89 cenpliter egyenesen az államkasszába vándorol. A jelenlegi 19 helyett 7 szá­zalékosra csökkentenék az áfát is az autósok.

Next

/
Thumbnails
Contents