Somogyi Hírlap, 2011. október (22. évfolyam, 230-255. szám)

2011-10-30 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 42. szám

EGY PERCBEN Az ötös lottó 43. heti nyerőszámai . , Jokerszam: 4 26 67 68 71 717076 Holttest és veszélyes anyag egy autóban lezárták szombaton Budapesten a XXIII. kerületi Hősök terét, mert egy autóra ragasztott üzenet sze­rint a kocsiban veszélyes anyag volt. A kocsiban egy fiatal férfi is feküdt. Az autót kinyitották, és megállapították, hogy a kocsiban lévő ember halott. A mérések nem igazolták halálos gáz jelenlétét. Harmincnyolc határsértőt fogtak az ásotthalmi erdőben lakossági bejelentés alapján fog­tak el 38 határsértőt az ásotthalmi erdőben szombaton. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtó- szóvivője elmondta: a csoport tag­jai éjszaka a zöldhatáron jutottak be Magyarországra. A rendőrök 25 afgán, 7 pakisztáni és 6 Szomáliái állampolgárt állítottak elő. Berlusconi szerint az euró „furcsa pénz" korrigálta az euróra tett pénteki kijelentését Silvio Berlusconi, aki furcsa és a spekulánsok által tá- rrfadható valutának nevezte a kö­zös pénzt. A sajtóban megjelent bí­rálatok miatt az olasz miniszterel­nök tegnap kijelentette: „Az euró a mi pénzünk, a mi zászlónk." Vona Gábor: nem kell mindenkit agyonlőni A jobbik a rendszer fölött áll, erő­södik, de politikailag felnőtté kell válnia, mert hamarosan vezetnie kell az országot - mondta Vona Gábor elnök a párt szombati kongresszusán. Kiemelte: a lob­bik nem puhult el, de „attól, hogy valaki harcos, radikális politikát folytat, még nem kell mindenkit agyonlőnie, sok esetben többet le­het elérni ésszel, mint erővel”. Vona Gábor kormányzati szerepre készül Szinte követhetetlen, milyen adóváltozásokat tervez a kormány és a kormánypárti frakciók 2012-re. Az újabb és újabb adóötletek azt sugallják: a kormány betapasztja az szja felsó' adókulcsának eltör­lésével ütött lyukat. VR-összeállítás Több mint száz módosító indít­vány érkezett az elmúlt napok­ban a két héttel ezelőtt benyúj­tott jövő évi adócsomaghoz. Az egyéni képviselők változtatná­nak a chipsadón, enyhítenének az autósokat sújtó terheken, de az adó- és járulékrendszert alapjaiban megváltoztató ötle­tek is szerepelnek a javaslatok között. A munkáltatókat terhe­lő járulékokat átneveznék adó­vá, így szabadabban használ­hatná fel az állam a mintegy kétezermilliárdos bevételt. A cégeknek az iparűzési adó mintájára közösségi közlekedé­si adót kellene fizetniük, a fővá­rosban és környékén egy-, má­sutt félszázalékos kulccsal. Bu­dapesten a becslések alapján közel 80 milliárdos lehet a be­vétel, a javaslat szerint szinte lázár János „a sajtóban rendre megjelenő félreérté­sek tisztázására” című köz­leményében ismerteti, hogy a frakció a kormánypárti és az ellenzéki módosító indít­ványokról meghozott véle­ményéről tájékoztatja majd a kormányt, amely novem­az egészet az adott környék he­lyi közlekedésére kell majd for­dítani. Előbb megemelhetik 35 százalékra, majd eltörölhetik az evát, és jöhet a pornóadó is, vagyis a pornográf tartalmú termékek megadóztatása. A kormány alaptervei már önmagukban nagy terhet je­lentenek majd a munkaválla­lóknak. Míg az idén 12 970 milliárd bevételre számított a bér 10-ig alakítja ki saját ál­láspontját azokkal kapcso­latban. Ezt követően a no­vember 14-i szavazásig - amikor is az Országgyűlés a módosító indítványokról dönt - a frakció további egyeztetéseket folytat majd a kormánnyal. költségvetés, addig jövőre már 13 950 milliárdra. Ez 7,6 száza­lékos, tehát az infláció és az igen optimistának tűnő kor­mányzati GDP-becslés hatását is meghaladó növekedés. Más­felől ez a 980 milliárd forintos növekedés azt jelenti, hogy egy átlagmagyarra átlagosan évi 98 000 forintnyi, tehát nagyjá­ból havi 8000 forintnyi plusz- teher nehezedik. A költségvetési bevételekből a közvetlenül a lakosságot ter­helő és a fogyasztási adók 37,9 százalékot tesznek ki a tavalyi 37,3 százalék után. A kormány 232 milliárddal többet vár a fo­gyasztáshoz kapcsolódó adók­ból, ezen belül jövedéki adóból ló milliárddal, áfából 208 milli­árddal, regisztrációs adóból 6,7 milliárddal szedne be többet. A személyi jövedelemadón ke­resztül 187 milliárddal fizethe­tünk többet a közös kasszába. A Fidesz november 10-ig dönt Másfél millió szavazót vesztett, de még mindig vezet a Fidesz Az összes választó ötödé, mint­egy 1,6 millió szavazó fordult el a Fidesztől az elmúlt másfél év­ben - derül ki a Political Capi­tal legfrissebb kutatásából. Az elemzőcég adatai szerint ez azt jelenti, hogy a kormánypárt ugyanannyi támogatót vesztett a második Orbán-kormány első másfél évében, mint az MSZP a második Gyurcsány-kormány azonos időszakában. Becslések szerint 1-1,5 millióan nem tud­ják, kire szavaznának, ha most lennének a választások. A négy nagy közvélemény­kutató intézet adatainak áüaga- it alapul véve a Political Capital szerint hasonló változást mutat az MSZP és Fidesz népszerűsé­ge a vizsgált időszakokban. El­térés abban mutatkozik; hogy míg az MSZP támogatottsága 2006-ban, rögtön a párt kor­mányra kerülése után merede­ken zuhant, addig a Fidesz kor­mányzásának első félévében nem élt át számottevő változást. A jelentős veszteség ellené­re a biztosan szavazó pártvá­lasztók körében a Fidesz to­vábbra is toronymagasan ve­zet a többi párt előtt: a szava­zók csaknem fele voksolna a kormánypártra. Bár az ellen­zéki pártok erősödése tovább­ra is csekély, összesített támo­gatottságuk immár második hónapja magasabb, mint a kor­mánypárté. A Political Capital szerint a Fidesz bázisa tovább csökkenhet, mert a Demokra­tikus Koalíció MSZP-ből való kiszakadásával, valamint új pártok megjelenésével, mint például a 4K, a pártrendszer átalakulásának egy újabb hul­láma indult el. ■ Akar maradhatnánk is a keleti időzónában óraátállítás Az ötletgazda szerint a magyarok pesszimizmusa is megváltozhatna Magyarorszagnak egy másik időzónában kellene lennie - ezt állítja Hermán Gábor. A komoly számításokat végző férfi szerint milliárdokat spórolhatnánk a villanyszámlákon, és még a hangulatunk is jobb lenne. Ma hajnalban egy órával kel­lett visszaálh'tanunk az óráin­kat, hajnali háromról kettőre. Az évenkénti kétszeri óraátál­lítás megosztja az embereket, ám egy szabadidejében a kér­déssel foglalkozó mérnök sze­rint ehelyett - vagy emellett - Magyarországnak eggyel kele- tebbi időzónába kellene lépnie. „Minden délutánunk egy vi­lágos órával hosszabb lenne” - foglalja össze Hermán Gábor sa­Ma egy órával kevesebb van ját ötletének legfőbb előnyét. „Amikor nálunk egy átlagem­ber délután 5 körül befejezi a munkát, Romániában már ó óra van, és ott egy órája szaba­dok az emberek, pedig a nap csaknem ugyanott jár az égen. Nyáron reggel háromnegyed 5 körül kel a nap, amikor az átlag­ember még alszik. A zónavál­tással csak háromnegyed 6-kor kelne, este viszont háromne­gyed tíz körül nyugodna le. Az esti világosság pedig minden szempontból értékesebb” - vé­lekedik Hermán. Ha tehát átlépnénk a jelenle­gi GMT+1 időzónából a GMT+2- be, vagyis egy órával előbbre ál­lítanánk az órát, akkor az élet­módunk, a napirendünk meg­változtatása nélkül esténként egy órával több időnk lenne sportolni, füvet nyírni vagy a játszótérre vinni a gyerekeket. Hermán Gábor szerint mindez nem lenne példa nélküli: Uk­rajna hasonló okokból éppen ezekben a napokban szünteti meg az óraátállítást, és egyben egy órával keletebbre lép. Aki tehát a jövő héten Kárpátaljára utazik, annak nem egy órával, hanem kettővel kell majd átte­kernie a mutatót. A férfi számításokat is vég­zett a várható előnyökről. Becs­lése szerint a lakosság csak a vi­lágításon minden évben 6,8 milliárd forintot spórolna akkor, ha az ország keletebbi időzóná­ba lépne, és megtartaná az évenkénti kétszeri óraátállítást. Ha erről a sokak számára ma- cerásnak tűnő állítgatásról le­mondanánk, de az időzónavál­tásról nem, még akkor is 1,4 milliárd lenne a megtakarítás minden évben. Hermán Gábor szerint azon­ban mégsem az anyagi előny lenne a legfontosabb. „Kimuta­tott tény, hogy a kevés napfény depressziót, rossz közérzetet okoz, egyeseknél akár öngyil­kossághoz is vezethet Azt gon­dolom, ha hajlandóak lennénk egy ilyen lépésre, talán néhány évtizeden belül a magyarok pesszimizmusa is enyhülne.” ■ » <S * * ♦ i AZ ANYATEJ NEM CSAK HALOTTAK NAPJA: ROMUK UDVAROS DOROTTYA ÉS A BABÁKNAK FONTOS, « nvácTi/iiiTiÍDÁui/ STOHL ANDRÁS: SOKAT GYÓGYÍTHAT IS ►6. OLDAL A UIAüLIUJLI UKANK ►12.0LDAL JÁTSZOTTAK EGYÜTT ►16.

Next

/
Thumbnails
Contents