Somogyi Hírlap, 2011. október (22. évfolyam, 230-255. szám)
2011-10-27 / 252. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2011. OKTÓBER 27., CSÜTÖRTÖK Szerdai dízeldráma a közutakon somogy Újragondolhatjuk a közlekedési szokásainkat és lehetőségeinket Kényszer. Egyre többen vállalják a féléves önkéntes eltiltást Négy fal között a somogyi sorstársak HÍRSÁV Lesznek kivételek a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről vitázik az Országgyűlés. Az új szabályok a fegyveres szolgálatra is a normál nyugdíjkorhatárt írják elő, de lesznek kivételek. Mint tudjuk, a kivétel erősíti a szabályt A többieknek: oszolj! (szá) Köszöntötték a mikéi időseket idősek napját tartották Mikében, ahol Tóth Árpád polgármester köszöntötte a 38 év könyvtárosi munka után nyugdíjba vonuló Sifter Máriát és Jéger Istvánt aki 41 éven át volt a Mike SC oszlopos tagja, (szá) Liszt-művek szóltak Szentgyörgyön liszt Ferenc születésének 200. évfordulóján a balatonszentgyörgyi Qobó István általános iskolában Apagyi Mária zongoraművész, Tóth Gábor és Óhidi Levente Liszt-műveket játszott. Emellett vers- és prózarészletekkel is emlékeztek, és az interaktív tábla segítségével a Liszt Ferenc Zeneegyetemen virtuális kirándulást tettek, (ve) Konferencia Marcaliban a születésnapon HARMINC ÉVE KEZDTE munkáját a marcali Egységes Pedagógiai Szakszolgálat. Az évforduló alkalmából konferenciát tartottak a Kulturális Korzóban. Sütő László polgármester köszöntője után előadások várták a résztvevőket, (ve) Nyolcán kaptak elismerést Segesden FENNÁLLÁSÁNAK századik évfordulóját ünnepelte a segesdi IV. Béla Király Általános Iskola és Óvoda. Ebből az alkalomból díjazták az igazgatót, Péntek Vincét, illetve a legrégebb óta ott dolgozókat, (va) A szerdai hétforintos drágulás négyszáz forint fölé lökte a gázolaj literenkénti árát. Sokan buszra váltják az autót, egyre többen fontolgatják: ideiglenesen kivonják gépkocsijukat a forgalomból. Harsányi Miklós Költségvetési bevételt növelő hatása van az áremelésnek, s az olajtársaságok sem járnak rosz- szul. A dízel-döntésnek súlyos társadalmi következményei lesznek, az élet szülte minden területére kihat Minden bizonnyal drágul az élelmiszer, és a szolgáltatások is jóval többe kerülhetnek. Az ügy súlyos kárvallottjai lehetnek a kisvállalkozók és azok az autósok, akik semmiféle költséget nem tudnak elszámolni. Benzinből országosan több mint hat százalékkal kevesebb fogyott szeptember végéig, mint tavaly ilyenkor, derült ki a Magyar Ásványolaj Szövetség adataiból. A szerdától történelmi rekordnak minősített gázolajár rövidesen a múlt homályába vész: november elsejétől ugyanis 13 forinttal nő a jövedéki adó, amelyhez hozzájön még az áfa. így szakértők már most tizenhat forintos drágulást emlegetnek. Az elszabadult üzemanyag- árak átformálják az autósok szokásait. Végleg megszabadulni vagy átmenetileg megválni a kocsitól? Aktuális kérdés seregnyi somogyi családban. Akik végképp nem tudják fizetni a benzin- vagy dízelszámlát és az egyéb járulékos költségeket, azok közül sokan ideiglenesen kivonatják autójukat a forgalomból. Úgy tudjuk: a megyeszékhelyen és környékén évente legalább 200 jármű jut erre a sorsra. Az önként vállalt féléves „eltiltás" alatt a tulaj nem használhatja a kocsit, ugyanakkor mentesül a gépjárműadó és a kötelező felelősségbiztosítás fizetése alól. Általában tél előtt válnak meg többen átmenetileg a járműtől, ám a mostani drasztikus áremelés hatására vélhetően újabb családok lépik meg ezt kényszerűen. Mivel közlekedni muszáj, vélhetően nő a tömegközlekedési vállalatok bevétele. A pangó A négy fal közé szorulhatnak a sorstársak - valós félelem a mozgáskorlátozottak körében. A csaknem négyezer tagú somogyi egyesület tagságát kifejezetten hátrányosan érinti az üzemanyagár-robbanás.- EGYRE TÖBB TAGTÁRSNAK jelent gondot a tankolás - fejtegette Bodor Zoltán ügyvezető. - Csakhogy gyökeresen más egy súlyos mozgáskorlátozott helyzete, mint egy egészségesé. Nekünk a buszmegállóig tartó pár száz méter megtétele is kemény erőfeszítést jelent... Megint a lakosságon csattant az ostor AZ EGYIK KUNCSAFT épp a napokban szánta el magát: kivonatja a kocsit - mondta szerdán Cziráki Ferenc, miközben egy autó motorterében matatott - Olyan emberről van szó, akinek van munkája, tisztességesen dolgozik, de válaszút elé került: a sárga csekket fizeti be vagy a kocsival kapcsolatos kiadásokkal bajlódik. milyen cél lebeg az olaj- társaságok vezérkara előtt?- kérdezte a kaposvári autószerelő mester. - Az áremelési lendület töretlen, csakhogy a lakosság teherbíró-képessége már erősen a tűréshatár közelében van. Ha a vállalatok nem gyakorolnak önmérsékletet, úgy azt érik el, hogy az autózás csak a gazdagok luxushobbija lesz. Minimális mennyiségű jármű vesz részt majd a közlekedésben, eközben a szegény emberek autói a garázsokban vagy az utcán állnak üres tankkal. zóka-váczi Róbert, egy kaposvári járművezetőképző cég munkatársa szerint a mostani dízeláremelés különösen súlyos hatást váltott ki- Ismét a lakosságon csattant az ostor, de ez óriásit szólt - hangoztatta. asMsmmm ■ Ön mivel közlekedne legszívesebben nap mint nap? Szavazzon hírportálunkon^ / ma 16 óráig: | . SONLINE.hu A szavazás eredményét pénteki számunkban közöljük. gazdaság és az utóbbi időszak leépítései nyomán ők sem számolnak kiugró forgalommal. A Kapós Volán Zrt lapunkat úgy tájékoztatta: nagyjából annyi utast - 17,4 millió személyt - szállítanak, mint tavaly. A több mint 40 járművel rendelkező Kaposvári Tömegközlekedési Zrt. az első félévben több mint 6,5 millió utast vitt, egyelőre ők sem érzékeltek növekvő forgalmat.- Új jelenség, hogy egyre több kerékpáros tűnik fel az utakon - mondta Gálosi Gergő, a kaposvári Ifjúság, Sport és Kultúra Egyesület elnöke. - Az elmúlt egy év alatt legalább 15-20 százalékkal nőhetett a számuk a városban. Amíg csak lehet, bringával járnak munkába. Sokan persze nem jó kedvükben ülnek kerékpárra. Andok Norbert, az egyik kaposvári kerékpárüzlet tulajdonosa is megtapasztalta a változást. A többség nem új kerékpárt vásárol, hanem inkább a régi gépet hozatja rendbe.- Eddig főként a kereskedelemre alapoztuk az üzletet, ma egyre nagyobb igény mutatkozik a szerelésre és karbantartásra - hangsúlyozta. - Egyre többen szedik elő a padláson, pincében porosodó bicajt, s kérik, hogy újítsuk fel. Sokakat ismerek, akik korábban vígan autóztak, ma bringával járnak dolgozni. Egészen addig, amíg az időjárás engedi... A profi sofőrök, a fuvarozásból élők helyzete talán még reménytelenebb.- Eddig havonta 70 ezer forintért vásároltam gázolajat, a következő hetekben a havi 80 ezer forintot is elérheti a kiadásom - magyarázta Szita Dezső kaposvári szakoktató. - Fogalmam sincs, hová fajul a dolog. Kovács László, az egyik kaposvári taxistársaság vezetője amondó: a fuvarozókat is utolérte a végzet Bő egy év alatt csaknem 100 forinttal nőtt a gázolaj ára, a viteldíj hosszú ideje stabil.- Az emberek nehéz helyzetben vannak - jegyezte meg. - Lassan oda jutunk, hogy aki a Búzavirág utcából rendszeresen beutazik a belvárosba, olcsóbban megússza a közlekedést, ha taxit választ, mintha 400 forintos gázolajat tankol a kocsiba és mindennap megveszi a belvárosi parkolójegyet. ORSZÁGOS UZEMANYAG-FELHASZNALAS (Adatok literben ÜZEMANYAG 2011 MII. NEGYEDEV 2010 l-lll. NEGYEDEV VÁLTOZÁS R0N95 _________________944,491,702 1,004,253,728 -5.95% RO N98___________________4,756,320__________7,219,984 -34.12% Pré mium benzin___________19,685,796_________22,125,553____-11.03% Ban da a»»wn__________968,933,818 1,033,599,265 -6.26% Gá zolaj ____________1,145,661,808 1,124,091,878 1.92% Pré mium gázolaj___________44,267,597_________54,757,431 -19.16% Gá zolaj összesen 1,189,929,405 1,178,849,309 "" 0.94% Üzemanyag összesen 2.158,863,223 2,212,448,574 -2.42% 20 EVE IRTUK A szeta, a Szegényeket Támogató Alap 1979-ben alakult meg Budapesten, regionális egysége Kaposváron is működik. Akik szeretnék igénybe venni segítségüket, hetente kétszer mehetnek, akik adakozni akarnak, minden nap megtehetik. Többször előfordult már, hogy olyanok keresik fel a szervezetet, akik nem igazán rászorulók. A gazdasági helyzet azonban romlott, s aki eddig nem számítottszegénynek, most nehéz helyzetbe került Sajnos ezek az emberek szégyellik ezt, s nem mernek elmenni a Szetához. még elkeserítőbb, hogy az ország harmada lassan alanyi jogon mehetne... Még januárban is főzik a gyümölcsből a pálinkát bérfizetés Nem pancsolnak otthon zugpárlatot az emberek, mert fontos a minőség- Nem pancsolnak otthon pálinkát az emberek, megfulladok a melóban - mondta Király János pálinkafőző. - Kiemelkedő lesz az idei év, nagyon jó a gyümölcsök cukorfoka, szuper cefréket hoznak a főzetők. Még január közepéig főzöm a gyümölcsöt, csak utána jön a törköly. Talán csak a szilva mennyisége kevesebb egy kicsit a tavalyinál, meggyből, cseresznyéből, kajsziból, körtéből sokkal többet hoztak.- Hobbiként borászkodom - mondta Márai László -, borpárlatot készítettem. Nekem megérte emiatt megvenni a lepárló készüléket, mert ezt a kis mennyiséget ilyen jól a bérfőzLiberallzáció. Mégsem csökkent a bérfőzdék forgalma deben nem tudták volna megcsinálni. Igazi különlegesség lett.- A pálinkafőzetés amellett, hogy üzlet, bizalmi kapcsolat is - mondta egy főzető férfi. - Heteken keresztül dolgozom a gyümölccsel: összeszedem, ledarálom, a saját elképzelésem szerint elkészítem a cefrét, naponta megkeverem és még sorolhatnám, de van vele munka elég. Aztán elhozom kifőzetni és esetleg kapok egy odaégetett, elrontott pancsot, és nincs hol reklamálni, mert mindjárt azt mondják, hogy a cefre volt rossz. Éppen ezért nem az ár befolyásolja, hogy hol főzetek, hanem a megszokott minőség. Türgyei Róbert, a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) Somogy Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóságának igazgatóhelyettese érdeklődésünkre elmondta: tavaly szeptemberig Somogybán több mint hárommillió kilogramm gyümölcsből készült pálinka a bérfőzdékben, jórészt vegyes gyümölcsből. Ebben az időszakban bérfőzés keretében 127 ezer hektoliterfok (HLF) pálinka alkoholterméket állítottak elő. Ebből száznyolc és fél millió forint jövedéki adó folyt be. Az idén szeptemberig a somogyi bérfőzdékben 2765 tonna gyümölcsből 103 ezer 513 HLF pálinka készült, szintén vegyes gyümölcsből. A jövedéki adó száztizenháromezer hétszáz forint volt. A jövedéki adó nagymértékű csökkenésének oka egyértelműen a 2010. szeptember 27-én hatályba lépett, a párlatok liberalizációját megvalósító jövedéki törvény- módosítás: 86 liter 50 fokos pálinka főzethető saját fogyasztásra, jövedéki adó megfizetése nélkül. A tavalyihoz képest csökkent a felhasznált gyümölcs és az előállított pálinka mennyisége is, azonban a bérfőzés szempontjából a dömpingidőszakot a negyedik negyedév jelenti. ■ F. Szarka Ágnes