Somogyi Hírlap, 2011. október (22. évfolyam, 230-255. szám)

2011-10-19 / 245. szám

ilSllIltlu]BtS3IBÍ Büntetnének az 56-os megtorlásért TÖRVÉNYJAVASLATOT terjeszt a héten a T. Ház elé a Fi­desz, amellyel lehetővé ten­né, hogy az 1956-os forra­dalom utáni megtorlások megrendelőit és esetlege­sen az akkori igazságszol­gáltatás szereplőit emberi­esség elleni bűntettek miatt felelősségre vonják. Gulyás Gergely előterjesztő név szerint említette meg Biszku Bélát, akit felelős­ségre vonhatnának. Százezerrel több fizetésképtelen folyamatosan emelkedik a Központi Hitelinformációs Rendszerben nyilvántartott magánszemélyek száma. Jú­nius vége óta 25 ezerrel nőtt a BAR-lista, míg az előző év azonos időszakához képest 96 ezerrel többen rendel­keznek az élő mulasztással - összesen 832 ezren. Több­ségük több mint 90 napon át késlekedett legalább a mi­nimálbért kitevő kölcsön­összeg megfizetésével. Megoldást jelenthet a rehabilitáció A SZERB KÁRPÓTLÁSI tör­vénnyel kapcsolatos aggá­lyok megoldására a rehabi­litációs törvény kínál meg­oldási lehetőséget; a szerb parlament elé november­ben kerülő jogszabályban rendezni fogják a megszál­ló erők fogalmát - jelentet­te ki tegnap Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövet­ség (VMSZ) elnöke, miután tárgyalt Boris Tadic szerb elnökkel. Pásztor: Megtaláljuk a kiutat Egyetem nem vész el, csak átalakul felsőoktatási tervezet A Corvinus marad - Aki ötször elbukik, ne lehessen hallgató Egymással szemben. Hoffmann Rózsa államtitkár, Réthelyi Miklós miniszter, Halász János államtitkár és Dux László helyettes államtitkár próbál közös nevezőre jutni Körösparti Péterrel, a hallgatói érdekvédelem (HÖOK) alelnökével, illetve Nagy Dáviddal, a HÖOK elnökével Nem szüntetnek meg egyetlen egy állami fenn­tartású egyetemet és főis­kolát sem - áll többek kö­zött a tegnap nyilvános­ságra hozott felsőoktatási törvény tervezetében. Éber Sándor A Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrehozásával egyetlen ponton várható változás az állami fenn­tartású felsőoktatási intézmé­nyek számában - derül ki a felső- oktatási törvény tegnap nyilvá­nosságra hozott tervezetében. A kormany.hu oldalon megjelent, Hoffmann Rózsa oktatási állam­titkár nevével fémjelzett, a koráb­biakhoz képest valamelyest fel­puhult tervezetet október 23-ig lehet véleményezni. Az új intéz­mény létrejöttével megszűnne a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem és a Rendőrtiszti Főisko­la önállósága. A tervezet értelmé­ben 2012. január elsejétől 19 álla­mi egyetem, 2 magánegyetem, 5 egyházi egyetem, 21 egyházi főis­kola, 11 magánfőiskola és 9 álla­mi főiskola lenne az országban, így jövőre a Corvinus Egyetem és a Szolnoki Főiskola is megmarad. egyesítés A struktúra hosszú tá­von nem feltétlenül marad meg. A felsőoktatási intézmények te­vékenységének összehangolása céljából az intézményeket egye­síteni lehet. Erről döntést az egye­temi szenátusok előzetes vélemé­nye ismeretében a fenntartó hoz­hat. alapítás Felsőoktatási intéz­ményt a magyar állam, országos kisebbségi önkormányzat, a Ma­gyarországon nyilvántartásba vett egyházi jogi személy, alapít­vány, gazdálkodó szervezet ala­píthat. Az egyházi intézmények akkor is kaphatnak állami elis­merést - és az ezzel járó közpon­ti támogatást -, ha csak egy sza­kon indítanak képzést. férőhelyek A kormány évente rendeletben szabályozná, hány férőhelyet finanszírozna az ál­lam. Államilag támogatott kép­zésben a hallgató legfeljebb 12 féléven keresztül vehet részt. A doktori képzésben részt vevők tá­mogatási ideje legfeljebb hat fél­év. Az egyházi főiskolákra, egye­temekre felvehető diákok arányát továbbra is az 1997/1998-as tan­évhez igazítják. Az évente állami­lag támogatható hallgatói lét­számhelynek az összes államilag támogatott hallgatói létszámhely­re felvehetőkhöz viszonyított ará­nya nem lehet kevesebb, mint ab­ban a tanévben volt. FELVÉTELI - NYELVVIZSGA A felső- oktatási szakképzésre azt a hall­gatót lehet majd felvenni, aki si­keresen érettségizett. Emellett a főiskola vagy az egyetem megkö­vetelhet még egészségügyi, szak­mai, vagy pályaalkalmassági vizsgát is. Az alapképzésre C tí­pusú középfokú nyelvvizsga is kell. Alapszakhoz kapcsolódó mesterképzésre az vehető fel, aki alapképzésben fokozatot és szak- képzettséget tanúsító oklevelet szerzett, és legalább egy C típusú középfokú nyelvvizsgája van. A szakirányú továbbképzés feltéte­le az alapképzésben vagy mester- képzésben szerzett fokozat és szakképzettség. Az a diák vehető fel doktori képzésre, aki a mester­képzésben szerzett fokozattal és szakképzettséggel, valamint leg­alább egy C típusú középfokú nyelvvizsgával rendelkezik. kredit Az alapképzésben leg­alább 180 kreditet - szakmai gya­korlat esetén legalább 210 kreditet - kell és legfeljebb 240 kreditet lehet teljesíteni. A képzé­si idő legalább hat, legfeljebb nyolc félév. A mesterfokozat a második fel­sőfokú végzettségi szint. A mes­terképzésben legalább 60 kreditet kell és legfeljebb 180 kreditet lehet megszerezni. A képzési idő legalább két, legfel­jebb hat félév. vizsgák Az összes tanulmányi kötelezettség (abszolutórium) után két évig lehetne záróvizs­gázni, ezután a diplomázás már feltételhez köthető. A hallgatói jogviszony lejárta után öt évvel már nem lehet záróvizsgázni. Megszűnik a hallgatói jogviszo­nya annak, aki ötször bukik meg ugyanazon a vizsgán, vagy ha va­laki egymást követő három alka­lommal nem iratkozik be a követ­kező félévre. HÖOK: Nem történt előrelépés A hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerint nem történt előrelépés a keddi, az új felse oktatási törvénykoncepcióról a minisztérium vezetőivel foly­tatott megbeszélésen. A hall­gatói szervezet így megtartja az október 27-re meghirdetett demonstrációját, mivel tovább­ra is elutasítják a bújtatott tandíjat és a röghöz kötést RÉTHELYI MIKLÓS nemzeti erő­forrás miniszter és az oktatási államtitkár úgy nyilatkozott: folytatódnak az egyeztetések az új felsőoktatási törvény két legvitatottabb pontjáról, a hallgatói szerződésekről és az önköltséges képzésről. hoffmann rózsa szerint na­pokon belül kidolgoznak két- három hallgatói szerződés- mintát. A HÖOK képviselői ugyanis azt mondták, ez a passzus mindaddig vitatott pont marad, amíg a hallga­tói szerződés tartalmát nem ismerik. Hoffmann: Ha nem tetszik, akkor is kötelező az új köznevelési törvény ok­tóber végén, november elején kerülhet a parlament elé - közölte Hoffmann Rózsa a Közoktatás-politikai Tanács ülésén. Az államtitkár el­mondta: a kormány a társa- dalmi-szakmai-közigazgatási egyeztetés után tárgyalja a jogszabálytervezetet, várható­an két menetben. Hoffmann szerint a szakmai oldal na­gyobb részt pozitívan fogadta az elképzeléseket A szakszer­vezeti oldal ugyanakkor gene­rálisan elutasította a terveze­tet, és elhalasztását kérte. „Az alaptörvény értékrendje, az oktatás értékrendje kész van, lehet, hogy valakinek ez nem tetszik, de annak is kötelező” - hangoztatta Hoffmann. Kosa szerint magától jött ide az IMF, nem hívtuk nem mi hívtuk Magyarországra a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői delegációját, hanem maguktól jöttek ide - mondta a köztelevízióban Kosa Lajos az IMF magyarországi látogatásáról. „Idejöt­tek, kértek időpontot, mi adtunk, ha nem így lett volna, akkor az a kritika éri a kabinetet, hogy mekkora bunkók vagyunk, hogy nem is beszélünk velük” - mond­ta a Fidesz alelnöke. Debrecen polgármestere sze­rint nincs realitása egy újabb hitelmegállapodásnak az IMF-fel. A kormány által ígért 1 millió munkahelyet tíz éven belül vi­szont „muszáj megcsinálni”. Novemberben menetrend sze­rint újra jönnek. Irina Ivascsenkóról, az IMF itteni képviseletének vezetőjéről egy korábbi találkozásuk kap­csán azt mondta, „nagyon kedves ukrán hölgy”, aki meglepő, „mi­lyen mértékben nincs tisztában a ma­gyar helyzettel”. „A technikai segít­ségnyújtás minden IMF-tagországnak lehetőség, amit az országok maguk igényel­nek” - reagált Ivascsenko. A tech­nikai misszió már befejezte mun­káját. Átadták az önkormányza­tok átalakítását érintő ajánlásai­kat a kormánynak. A hitelprog­ram utáni szokásos átvilágító-fe- lülvizsgálati küldöttség novem­berben érkezik Budapestre. ■ Wanatka Gabi a csillagokból vigyáz ránk Nem hisszük el! Gabi már nincs köz­tünk. Hihetetlen és felfoghatatlan, mert Ő maga volt a dinamizmus, a cselekvés, az Élet. Mi, akik hosszabb-rövidebb ideig munkatársai, barátai lehettünk, na­ponta táplálkozhattunk derűjéből, szeretette méltó egyéniségéből, életszemléletéből. Ma már tudjuk, mennyivel lettünk általa „gazdagab­bak”, vagy éppen mi az, amit tőle el­lesve, a jövőben követnünk kell, munkában, tisztességben, ember­ségben. Wanatka Gabi tagja volt annak a kezdetben kis létszámú csapatnak, amely 1989-ben, dr. Bayer József vezetésével elindította az Axel Sprin­ger magyarországi történetét. Tevé­keny részese volt azoknak a szak­mai sikereknek. Tagja volt a Tvr-hét indító csapatának, majd a Gyöngy alapító főszerkesztője és a Csók és Könny főszerkesztő-helyettese lett. Rendületlenül hitt a harmonikusan szervezett világegyetemben, mely­ben meghatározó szerepük van a kozmikus erőknek, a csillagké­peknek. Ez a hit vezette őt az asztro­lógiához, amelynek később mesteri művelője lett. Az általa szerkesztett Asztronet portálon számos olvasó­nak adott hasznosítható életvezeté­si tanácsokat Legendás volt segítő- készsége! Hányszor is mondtuk egy- egy megoldhatatlannak tűnő hely­zetben: kérdezzük meg Gabit, ő biz­tosan tud segíteni! És valóban, min­dig volt jó tanácsa, ötlete, amellyel a válságosnak tűnő helyzetet végül rendezni tudtuk. Gabitől megtanultuk, hogy az újság­írás, a szerkesztés nem egyszerűen munkakör, feladat, hanem életre szóló hivatás! Ez az elkötelezettség magyarázza, hogy mindig sokat vál­lalt Ha kellett, újságot írt, magazint szerkesztett, az utóbbi években pe­dig már internetes portálokat is irá­nyított a rá jellemző lelkesedéssel. Gabi hitt az írás, a mondatokban megfogalmazott gondolat erejében, küldetésében. Tudta, az elhivatott­sággal és felelősséggel megfogal­mazott szó segíthet másokon, út­mutató lehet nehéz helyzetekben. Mindig, mindenkinek segíteni akart Ezért vállalt munkát a Lions Klubok Magyarországi Szövetségében is. Wanatka Gabi halálával pótolhatat­lan veszteség érte a magyar újság­író-társadalmat. Emlékét azzal őriz­zük meg, ha az általa képviselt elve­ket, értékeket - a segítőkészséget a hivatásszeretetet, az írás, a leírt szó tiszteletét - hozzá hasonló elkö­telezettséggel gyakoroljuk, és erre neveljük a minket követő fiatal új­ságírókat, szerkesztőket, így őrizzük meg szívünkben és emlé­kezetünkben. ■ immim’i AHA í- JJ) volt Orbán Viktor kormányfő és E. T. Kounalakis budapesti amerikai nagykő- # «««*- _... . ., vet találkozója. A Magyarországgal kapcsolatos aggályokróHdemokráciadeficit) a nagykö-f '; vétség szóhasználatával: barátokként ejtettek szót. A nagykövet megköszönte a líbiai vál- » ság idején az USA érdekeinek védelmében tett magyar diplomáciai erőfeszítéseket. * ' ' ' *■ ,

Next

/
Thumbnails
Contents