Somogyi Hírlap, 2011. október (22. évfolyam, 230-255. szám)
2011-10-14 / 241. szám
2011. OKTÓBER 14., PÉNTEK 7 GAZDASÁG Elkezdődött a szerkezetátalakítás találkozó Egészségügyi intézmények vezetőivel egyeztetett tegnap Szócska Miklós államtitkár Óriási az információigény az egészségügy átalakításának a folyamatával kapcsolatban, ami a betegek és az egészségügyben dolgozók érdekét is szolgálja - fogalmazott Szócska Miklós államtitkár azután, hogy tegnap tájékoztatta a fővárosi és megyei kórházak vezetőit az átalakulás folyamatáról. Nógrádi Tóth Erzsébet A fővárosi és megyei kórházak jövő januártól, a többiek rá egy évre kerülnek állami kézbe. Ennek érdekében már az ősszel sor kerül az önkormányzati és egészségügyi törvények módosítására, várhatóan módosítani kell az Alkotmányt is. A második szakaszban a technikai átvétellel kapcsolatos teendőkre kerül sor, ebben rendezik a tulajdonviszonyokat, a dolgozók helyzetét, és átvizsgálják az egyes kórházak szerződésállományát. Ez nem kis munka, hiszen egy-egy intézménynek akár 500-600 szerződése is van. Ezt követően fognak hozzá az intézmények szerkezetének átalakításához, majd egy új, hatéko- % nyan működő menedzsment- 2 rendszer kialakításához - mond- | ta el Szócska Miklós a fővárosi és | megyei kórházak vezetőivel teg- s nap folytatott konzultációt köve- Szócska Miklós szerint törvénymódosításokra van szükség A tartozást is átveszik A TÖRVÉNYJAVASLAT szerint az egészségügyi szolgáltató által foglalkoztatottak vagy az egészségügyi ellátásban egyéb jogviszonyban közreműködő egészségügyi dolgozók jogviszonya az átvétellel összefüggésben nem módosul Nem érinti az átvétel az egészségügyi szolgáltató által megkötött szerződéseket Ez utóbbi a háttéripar számára fontos, hiszen közel 130 milliárd a kórházak adóssága, s meghaladja a 45 milliárd forintot a lejárt számlák összege. szócska Miklós államtitkár ezzel kapcsolatban kijelentette: a gyógyintézményeket a tartozásaikkal együtt veszi át az állam, s egységes adósságrendezés lesz. Ebben érdekeltek a beszállítók is - mondta lapunknak Tóm ZOLTÁN, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára, akitől megtudtuk, hogy a szövetséghez tartozó tagvállalatok tartozása 15 milliárd forint körül van, aminek a rendezéséről már a nyáron tárgyalást kezdeményeztek az ágazatért felelős államtitkársággal, várják a részleteket tőén. Megjegyezte: nem lesz boszorkányüldözés, hiszen az átalakulás folyamatában nem kívánják elbizonytalamtani a kórházi vezetőket Ám az biztos, hogy a tulajdonváltással együtt sor kerül a vezetők megmérettetésére, s szükség szerint a cseréjükre. A Világgazdaság kérdésére megerősítette: a jelenlegi fenntartó önkormányzatok hitelállománya az államhoz kerül, az intézmények beszállítói tartozása pedig a fenntartóhoz. Ez utóbbi a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) felügyelete alatt működő Gyógyszerészeti, Minőségügyi és Szervezetfejlesztési Intézet. Az állami kézbe került intézmények vagyonát pedig a nemzeti vagyonkezelő gondozza majd. Az átadás-átvételnél ügyelnek valamennyi vagyonelemre, nem fordulhat elő a vagyonvesztés. Kérdésünkre elmondta azt is: hónapokba telik, amíg átvizsgálják a hitelállományt, amelyet egységesen rendeznek majd. Úgy látja, hogy az ágazat átalakításának mérlege pozitív lesz annak ellenére, hogy például az egységes informatikai rendszer kiépítése fejlesztéseket igényel. Ám olyan lépésekkel, mint a központosított beszerzések, milliárdokat takaríthatnak meg. A megtakarításokat visszaforgatják a dolgozók jövedelmének növelésére. Az állami irányítás jobb lehet, mert egy tulajdonos jobb pozícióból tudja meglépni az ágazat átalakítását - fogalmazott lapunknak Csiba Gábor, a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke. Létkérdés az intézményrendszer átalakítása, irányáról a Sem- melweis-terv elfogadásakor már döntött a kormány, amit a 164 intézmény érdekeit képviselő Magyar Kórházszövetség is támogat - toldotta meg Rácz Jenő. A szövetség elnöke beavatott a hét eleji elnökségi ülésükön elfogadott állásfoglalásukba. Ebben arra hívják fel az ágazat vezetőinek figyelmét, hogy a tulajdonosváltással időigényes jogszabályokat kell megalkotni, számos feladatot megoldani. Ez önmagában is kockázati tényező, így meg kellene fontolni a 2012. január elsejei átadás-átvételt, de a határidőt mindenképpen meg kell jelölni. A lapunk birtokában lévő jogszabálytervezet megerősíti a kórházszövetség aggodalmát: számos törvényt kell módosítani, továbbá „rendelkezni kell a szolgáltatók alapító okiratának módosításáról, átnevezéséről a kincstár által vezetett törzskönyvi nyilvántartásban, a működési engedélyük és a finanszírozási szerződések módosításáról”. Újra kell tárgyalni a gyógyítási kapacitásokat és megállapítani az ellátási területet, az állami tulajdonba kerülő ingatlanokkal kapcsolatos jogokat pedig át kell ruházni a Magyar Nemzett Vagyonkezelő ZrL-re. Automatizált öntözés a Dalmand földjein BERUHÁZÁS Több mint 500 hektárnyi területet képes vízzel ellátni az a rendszer, amelyet tegnap mutattak be a Bonafarm csoporthoz tartozó Dalmand Zrt. Tolna megyei termőföldjein. Az összesen 450 millió forintból megvalósított, uniós támogatású beruházás révén számítógépről vagy akár mobiltelefonról vezérelve lehet emberi beavatkozás nélkül öntözni. A táblákat nemcsak vízzel, hanem oldható tápanyaggal is el tudja látni az öntöző. A beruházás a tervek szerint nyolc év alatt térül meg, és több év átlagában akár 30 százalékos terméshozam-növekedést is eredményezhet - mondta el a Világgazdaságnak Gyenei Ferenc. A Dalmand Zrt. termelési igazgatója hozzátette: egy ilyen fejlesztés nagyban hozzásegítheti a gazdálkodókat ahhoz, hogy nagyobb biztonsággal tudjanak előre tervezni a termés mennyiségét és minőségét illetően egyaránt. A rendszert a Dalmand Zrt. a Halászati operatív program 340 millió forintos támogatásával megvalósult beruházásával összehangoltan építette ki. A halgazdálkodás mellett így az ősszel és télen gyűjtött vizet nyáron öntözésre tudják felhasználni. ■ A hazai mezőgazdasági területek mindössze 0,1-0,2 százalékát művelik öntözéssel. Magyarországon meglehetősen ritka az öntözési beruházás. A hazai mezőgazdasági területek mindössze 0,1-0,2 százalékát öntözik. A mezőgazdasági öntözés ugyanakkor általánosan elterjedt volt a nyolcvanas években a rendszerváltásig, az akkor használt infrastruktúra, árokrendszer viszont a legtöbb helyen használhatatlanná vált ■ B. L. SMS-ben értesítik a felhasználókat A RENDSZER automatizáltságát és az öntözések hatékonyságát növeli az az előrejelző berendezés, amelyet a Debreceni Egyetem (DE) cégekkel együtt dolgozott ki. Az E-Agro rendszer keretében az ország különbözőpontjain mérőállomásokat helyeztek el, amelyek a hőmérsékletről, a csapadékról és hasonló jellemzőkről gyűjtenek adatokat Ezek közül kettő a Dalmand Zrt földjein van, 2012 végére tervezik a Dunántúl lefedését - mondta el az eseményen Víg Róbert, a DE tudományos segédmunkatársa. A SZOLGÁLTATÁS naponta értesíti a termelőket e-mailben és SMS-ben az öntözés szükségességéről vagy az esetleges növényvédelmi teendőkről. Víg Róbert hozzátette: az Országos Meteorológiai Szolgálattal folyó tárgyalásaik eredményeként a cél a jövőben 3-5 napos előrejelzés biztosítása. HIRDETÉS Duplázza meg kisvállalkozása hatékonyságát! 2 db Nokia C5-03 4990 Ft 2 darab uj Menedzser 7000 előfizetéssel 1 GB adatforgalommal emailezésre, böngészésre, multimédiára 2 darab 2 eves hűségnyilatkozattal és 2 eves szerződéssel Nagyberuházások vidékén állami és uniós pénzből fejlesztés Több mint százmil- liárd forint értékben támogat vidéki nagyberuházásokat a kabinet, a döntést tegnap jelentette be a kormányszóvivő. Giró-Szász András azt mondta, a legjelentősebb tétel az M43- as megépítése lesz Makó és a román határ között Ez 23 kilométernyi új utat jelent, összesen 25 milliárd forint állami és 40 milliárdos uniós pénzből. A többi beruházás között szerepel az egykori peremartoni gyártelep északi, szennyezett területének a kármentesítése, hat vidéki nagyváros - Győr, Kaposvár, Nyíregyháza, Debrecen, Hódmezővásárhely és Kecskemét - városrehabilitációja, valamint a beregi árapasztó víztározó megépítése. Felújítják a 76-os utat, valamint a 4-es út Debrecen és Hajdúszoboszló közötti szakaszát is. A beruházások célja a szóvivő elmondása szerint a vidéki fejlesztések elősegítése, a vidéki közösségek megerősítése, továbbá a munkahelyteremtés, összekapcsolva azt, ha lehet, a Start munkaprogrammal. ■ Fejlesztések Beruházás Összes Ebből költség* uniós forrás* Peremartoni 5,4 4,6 Kármentesítés Vidéki városok 7,2 5,8 felújítása Beregi tározó 26,8 22,8 76-os út 1,1 n. a. 4-es út 0,9 n. a. • MIIXIÁRD FORINT