Somogyi Hírlap, 2011. október (22. évfolyam, 230-255. szám)
2011-10-10 / 237. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2011. OKTÓBER 10., HÉTFŐ SPORT 11 Hiába a Doki, gyengélkedőn a Juta megyei ii. osztály/dél Sorozatban ötödször, ezúttal hátrányból fordítva nyert a Magyaregres Bár a hazaiak szerezték meg a vezetést, mégis mindhárom pontot elvitte Jutából a magyaregresi együttes Rangadót nyert szombaton a Magyaregres, s így éllovasként távozhatott Nemcsak kisiklásnak bizonyult a Juta múlt heti böhönyei veresége, a Magyaregres viszont a második forduló óta még pontot sem veszített. Vas András- Olyan trágya pályát még életemben nem láttam - magyarázta nagy hangon a kezdés előtt egresi kollégájának egy hazai drukker, utalva kedvencei múlt heti, böhönyei vendégszereplésére, illetve a sima 4-0-s zakóra. Ami bizony elkeserítette a jutái szurkolókat, hiszen előtte csapatuk sorozatban ötször nyerni tudott, s így a tavaly még megye 111-as alakulat sokak meglepetésére vezette a megye II. déli csoportját. Mivel a gárda a böhönyei mészárlás ellenére is maga mögött tudhatta az egész mezőnyt, s a pénteki zu- hé után a negyedik, ám vesztett pontok tekintetében azonos eredménnyel büszkélkedő Magyaregrest fogadta, mindenki tudta, rangadóra érkezik a Sport Büfé mellé. S a hazai drukkerek némiképp szívták is a fogukat, ugyanis a falu büszkeségei a böhönyei összeállításban futottak ki az Egres ellen, azaz továbbra is hiányzott például az anno a Rákóczit is megjárt, tavaly még az NB III-ba jutott Nagybajomot erősítő Lassú József. Az ellenoldal, a harmatos kezdés - vereség a Kapos- füredtől és a Taszártól - után sorozatban négyszer győztes Magyaregres viszont a legideálisabb csapattal készülődött, no és azzal a lelki plusszal, hogy ők nem is oly rég laza ötöst vágtak a Böhönyének. Ilyen előzmények után meglepően gyönge első fertályórát produkáltak a csapatok, az egyetlen említésre érdemes momentum az amúgy tanári kilencven percet bemutató ven- dégsöprögető, Kiss Péter nevéhez fűződött: felszabadítása után a labda a pálya melletti nyárfák egyikének koronájában landolt, leszedhetetlenül... Az első futballra emlékeztető akció is az egresiek nevéhez fűződött, szólója végén Rofrics Zsolt még Kérit is elfektette, ám lövését Kaponya az utolsó pillanatban kivágta a gólvonalról. JUTA-MAGYAREGRES 1-2 (1-0) Juta, 130 néző. V: Kovács Zs. (Zsiborás, Molnári.). juta: Kéri - Kaponya, Decsi, Keresztes (Kádár a 82. percben), Bartek - Vadas, Balogh Á, Fazekas, Tóth N. (Hornung- Elveszem a zászlódat, aztán bedugom a... - hajolt át a korláton egy egresi drukker, miután a partjelző sokadszorra tévesen lengetett. - Nem iszol egy kis- fröccsöt? - fordult aztán szomszédjához.- Ááá, még érzem a pálinkát - jött az Őszinte válasz. A körötte állók bólogattak: ők is... Aztán csapatuk edzővel támadt gondja a vendégdrukkereknek, aki fél óra után megunta, hogy Németh egyfolytában visszabeszél neki, s lehozta a pályáról. Egy perccel később már lehet, megbánta döntését, ugyanis az addig a lehívott játékos által őrzött Fazekas vezetést a 88. percben), Lévai - Neu- bauer. EDZŐ: Tóth Norbert. MAGYAREGRES: Komondí - Kiss P. - Tápi, Németh N. (Oláh a 30. percben), Hermám - Stefanics, Huszár (Kostyák az 58. percben), szerzett a Jutának. Igaz, első blikkre lecsúszott beadásnak tűnt a hosszú sarokban landoló lövés, ám ez mit sem vont le a magyar orvos-válogatottat is erősítő, a pécsi érsebészeten praktizáló Doki érdemeiből. így aztán, hiába a csekély magyaregresi mezőnyfölény, a Juta vonulhatott előnnyel pihenőre. S a második félidő elején úgy tűnt, nemhogy megtartja, de növeli is a különbséget a hazai csapat, ám távoli múltban szintén rákóczis, tavaly pedig a Nagybajommal Lassúhoz hasonlóan megyebajnok Neubauer óriási helyzetben fölépörgetett. A túloldalon viszont Rofrics Zsolt reRofricsZs., Vidus (Kocsis az 54. percben) - Rofrics R. (Orbán a 71. percben), Kozári. edző: Horváth Gábor. gólszerzők: Fazekas, illetve Kocsis, Rofrics Zs. AZ IFIMÉRKŐZÉSEN: 1-2. mek centerezésére Kéri rettenetesen mozdult ki, így Kocsisnak nem okozott gondot az üres kapuba bólintani. Az egyenlítés megfogta a Jutát, szinte egykapuzott a vendéggárda, de az utolsó pillanatban valami mindig hibádzott.- Az öreg Decsit nem tudjuk átjátszani - bosszankodott egy egresi drukker, s való igaz, a hazaiak kapitánya valahogyan mindig odaért, s megkopott gyorsaságát kiváló helyezkedéssel pótolta. Sőt, amikor az utolsó utáni pillanatban becsúszva mentett Rofrics Zsolt elől, feltápászkodva kihúzta a támadó görcsöt kapó lábát. A bajnokságok állása Megyei I. osztály 1. B.keresztúr 8 7 0 1 21- 5 21 2. Babócsa 8 5 3 0 28- 7 18 3. Csurgó 8 5 3 0 18-11 18 4. Lábod 8 5 0 3 26-17 15 5. Kaposmérő 8 4 3 1 12- 6 15 6. Somogyvár 8 4 2 2 9- 9 14 7. Kiskorpád 8 4 1 3 16-14 13 8. Karád 8 3 2 3 9-13 11 9. Lengyeltóti 8 3 2 3 13-18 11 10. Mezócsokonya 8 3 1 4 14-16 10 11. Tab 8 2 4 2 13-10 10 12. Buzsák 8 2 1 5 13-21 7 13. B.szárszó 8 1 2 5 9-15 5 14. Nagyberki 8 1 1 6 12-18 4 15. Balatonszabadi 8 1 1 6 7-21 4 16. Marcali 8 1 0 7 7-26 3 Megyei II. osztály/Észak 1. Somogyjád 7 7 0 0 32- 7 21 2. Balatoni Vasas 7 5 2 0 35- 7 17 3. Kéthely 7 5 1 1 27- 9 16 4. Balatonboglár 8 5 0 3 23-17 15 5. Zamárdi 8 4 2 2 16- 7 14 6. Balatonberény 8 4 2 2 20-20 14 7 Öreglak 8 4 1 3 24-19 13 8. Szőlősgyörök 7 3 2 2 14-17 11 9. Fonyód 7 3 ! 1 3 11-11 10 10. Balatonföldvár 7 2 11 4 11-18 7 11. B.szentgyörgy 7 2 1 4 8-24 7 12. Balatonszemes 8 2 0 6 10-22 6 13. Igái 7 1 1 5 11 -38 4 14. Bábonymegyer 6 0 11 5 5-14 1 15. Bálványos 8 0 1 7 8-25 1 Megyei II. osztály/Dél 1. Böhönye 7 5 0 2 28-13 15 2. Magyaregres 7 5 0 2 17- 5 15 3. Juta 8 4 1 3 16-10 15 4. Toponár 7 4 2 1 17- 6 14 5. Berzence 7 4 1 2 22-11 13 6. Segesd 7 4 1 2 12- 4 13 7. Taszár 8 4 1 3 19-21 13 8. Kadarkút 8 3 3 2 15- 9 12 9. Kaposfüred 8 3 2 3 18-16 11 10-Tapsony 8 3 1 4 17-22 10 11. Cs.visonta 8 2 3 3 17-18 9 12. Satelit FC 7 2 1 4 13-21 7 13. Tarany 8 2 0 6 17-38 6 14. Somogyszob 7 1 1 5 4-18 4 15. Somodor 7 1 0 6 9-23 3- Inkább tegyétek lélegezte- tőre - jegyezte meg az ápolás láttán kajánul egy hazai szurkoló, ám hamar lefagyott az arcáról a mosoly, ugyanis egy perccel később az előbb még lábát húzó egresi úgy huszonötről óriási gólt ragasztott a bal felsőbe. Harmadik vágány! Harmadik vágány! - követelte azon melegében az újabb gólt kedvenceitől a vagy harminc vendégfanatikus, ám csapatuk inkább az előny megőrzésére, mint növelésére törekedett. S mivel ez sikerült, a szombati jutái derbi lefújása után éllovasként buszozhattak haza. További eredmények: KADARKÚT-SATELIT FC SOMOGYTARNÓCA 4-0 (2-0) Kadarkát, 100 néző. V.: Szántó J. I. Gólszerzők: Jutái 2, Bakos, Lóki R Az ifjúsági mérkőzésen: Kadarkút-Satelit FC Somogy- tarnóca 12-0. sturm gyula BERZENCE-TAPSONY 4-0 (1-0) Berzence, 120 néző. V.: Pájer. Gólszerzők Illés, Kozma, Pér- csi, Kollár. Az ifjúsági mérkőzésen: Berzence-Tapsony 1-2. FÁBOS ISTVÁN TASZÁR-SEGESD 2-0 (0-0) Taszár, 50 néző. V.: Agócs. Gólszerzők Bácskái, Barbarics. Az ifjúsági mérkőzésen: Taszár- Segesd 3-3. benke Gábor SOMOGYSZOB- KAPOSFÜRED 2-0 (1-0) Somogyszob, 60 néző. V.: Tóth B. Gólszerző: Ámon 2. Az ifjúsági mérkőzésen: Somogyszob - Kaposfüred 0-1. pintér rezsö CSOKONYAVISONTA- SOMODOR 1-0 (0-0) Csokonyavisonta, 20 néző. V.: Kiss Sz. Gólszerző: Csortos. Az ifjúsági mérkőzésen: Csokonya- visonta-Somodor 4-1. HORVÁTH JÓZSEF TARANY-BÖHÖNYE 0-9 (0-5) Tarany, 100 néző. V.: Mohai. Gólszerzők: Kulcsár K. 3, Nagy Rómeó 3, Csizmadia 2, Nagy Richárd 1. Az ifjúsági mérkőzésen: Tarany-Böhönye 1-2. DRÁVECZFERENC A Toponár csapata szabadnapos volt. Pályán az öregfiúk A 7. forduló mérkőzéseivel folytatódik hétfőn a XVI. Kék-tó öregpú labdarúgó-bajnokság. A párosítás: Siófoki Bányász- Balatonkiliti; Fonyód-Balaton- szemes; Balatonkeresztúr-Bala- tonszárszó; Balatonlelle-Old- boys Kaposvár; Andocs-Bala- tonberény; Tab-Balatonőszöd; Marcali-Balatonboglár, a Bala- tonfoldvár csapata szabadnapos lesz. (A mérkőzéseket egységesen 16 órakor játsszák). A LENGYELTÓTi-visz mérkőzést szombaton rendezik mF.G. Megfogyatkoztak a marcaliak Balogh Zsolt hétszer villant megyei i. osztályú bajnokság Hatan is két találatot vállaltak megyei ii. osztály/észak Bogláron rúgott hat gólt a Kéthely SOMOGYVÁRBALATONSZÁRSZÓ1-0 (0-0) Somogyvár, 70 néző. V.: Konczlik Z. Gólszerző: Kontra. Az ifjúsági mérkőzésen: So- mogyvár-Balatonszárszó 5-0. FAZEKAS KRISZTIÁN MARCALI-CSURGÓ 1-2 (1-2) Marcali. V.: Kiss B. II. Gólszerzők: Zsiga, illetve Markos, Balogh Zs. Kiállítva: Zsiga (Marcali) a 34. percben, Bellán (Marcali) a 75. percben. Az ifjúsági mérkőzésen: Marcali-Csurgó 4-0. LENGYELTÓH-BUZSÁK 4-2 (3-2) Lengyeltóti, 150 néző. V.: Pankász. Gólszerzők: Geiszt 2, Porvazsnyik, Polgárdi, illetve Pántics, Varga G. Az ifjúsági mérkőzésen: Lengyeltóti-Bu- ZSák 13-0. VACSI ISTVÁN LÁBOD-KAPOSMÉRŐ 4-1 (2-0) Lábod, 100 néző. V.: Babos. Gólszerzők: Kovács R. 2, Kulcsár T., Sára, illetve Juhász P. Az ifjúsági mérkőzésen: Lábod- Kapós- mérő 0-7. SZEKERES JÓZSEF KISKORPÁDMEZŐCSOKONYA 3-1 (1-0) Kiskorpád, 150 néző. V.: Rapkai. Gólszerzők: Bázel, Lukács B., Kovács R., illetve Kuti R. (11-esből). Az ifjúsági mérkőzésen: Kiskorpád-Mezőcsokonya 10-1. MERKEI ISTVÁN B ALATONSZAB ADI - BABÓCSA 2-2 (1-1) Balatonszabadi, 80 néző. V.: Ballér. Gólszerzők: Balogh P. 2, illetve Káló 2. Kiállítva: Horváth J. (Babócsa) a 44. percben ellenfele megrúgásáért. Az ifjúsági mérkőzésen: Balatonszabadi- Babócsa 2 -1. czukk Sándor NAGYBERKI-TAB 2-3 (1-1) Nagyberki, 100 néző. V.: Stefik. Gólszerzők: Körösi, Hornyák, illetve Szigeti 2, Györki. Az ifjúsági mérkőzésen: Nagy-berki-Tab 3-2. GOMBÉR GYÖRGY KARÁDBALATONKERESZTÚR 0-2 (0-1) Karád, 100 néző. V.: Nagy A. Gólszerző: Horváth M. 2. Kiállítva: Gosztonyi (Karád) a 64. percben könyöklésért. Az ifjúsági mérkőzésen: Karád-Balatonkeresztúr 0-5. nagy László BALATONBOGLÁR- KÉTHELY 0-6 (0-2) Balatonboglár, 90 néző. V.: Bana. Gólszerzők: Maros 3, Nyárádi 2, Kórosi. Az ifjúsági mérkőzésen: Balatonboglár- KéthelyO-1. pintér istván ÖREGLAK- IGAL 9-3 (3-2) Öreglak, 100 néző. V.: Horváth T. Gólszerzők: Balogh Zs. 7, Lender, Rádics A. (11-esből), illetve Horváth Á., Horváth F. (11-esből), Szírer (11-esből). Az ifjúsági mérkőzésen: Öreglak- Igal 5-2. KOVÁCS KÁROLY SOMOGYJÁDBALATONBERÉNY 7-1 (2-0) Somogyjád, 70 néző. V.: Dávid R. Gólszerzők: Matucza 2, Balogh R. 2, Balogh Cs., Balogh Á., Fazekas A., illetve Vörös B. Az ifjúsági mérkőzésen: So- mogyjád-Balatonberény 11-0. RESS ANTAL FONYÓDBÁLVÁNYOS 5-2 (3-0) Fonyód, 50 néző. V.: Szilvás. Gólszerzők: Molnár Sz. 3, Erdei 2, illetve Molnár T., Diószegi. Kiállítva: Dancs (Fonyód) a 83. percben a partjelző megsértéséért. Az ifjúsági mérkőzésen: Fonyód-Bálványos 2-2. KRISTÓF GYÖRGY SZŐLŐSGYÖRÖK- BALATONSZEMES 1-3 (1-0) Szőlősgyörök, 80 néző. V.: Konczlik K. Gólszerzők: Takács Gy., illetve Szappanos, Lux, Odor. Kiállítva: Csonka (Szőlősgyörök) a 93. percben utolsó emberként elkövetett szabálytalanságért. Az ifjúsági mérkőzésen: Szőlősgyörök - Balatonszemes 4-3. SILIMON PÉTER ZAMÁRDIBALATONI VASAS 0-3 (0-2) Zamárdi, 80 néző. V.: Bö- röczi. Gólszerző: Horváth Gy. 3. Az ifjúsági mérkőzésen: Za- márdi-Balatoni Vasas 2-1. JOÓ GÁBOR BALATONFÖLDVÁR- BALATONSZENTGYÖRGY 2-2 (1-1) Az ifjúsági mérkőzésen: 1 -3. A Bábonymegyer-Nágocs csapata szabadnapos volt.