Somogyi Hírlap, 2011. október (22. évfolyam, 230-255. szám)

2011-10-10 / 237. szám

Iván Gasparovic, Václav Klaus, Schmitt Pál és Bronislaw Komorowski a visegrádi iskolások rajzaival Éber Sándor Magyarország, Szlovákia, Cseh­ország és Lengyelország földraj­zi, történelmi és gazdasági szem­pontból is egymásra vannak utal­va - hangoztatta Schmitt Pál az államfői tanácskozás után tartott közös sajtótájékoztatón. A ma­gyar köztársasági elnök szerint a V4 fennállásának 20 éve alatt te­kintélyt szerzett magának Euró­pában és a világon. A létrehozá­sakor megfogalmazott célt, a tag­országok euroatlanti integráció­ját pedig teljesítette. Az államfők fontosnak tartot­ták az energiahálózat és a közle­kedési útvonalak észak-déli irá­nyú összeköttetéseinek fejleszté­sét is. Méltatták a tíz éve működő visegrádi alapot, amely ösztöndí­jaival a diákok és az oktatók mo­bilitását segíti és kulturális pro­jekteket támogat. Schmitt felve­tette, hogy a sporttal, az ifjúsági programokkal kapcsolatban is fo­kozhatnák együttműködésüket. Az államfők egyetértettek abban, hogy kitartanak az atomenergia hasznosítása mellett. „A V4-nek köszönhetően or­szágaink között megerősödött a barátság” - hangsúlyozta Václav Klaus. A cseh államfő szerint a jö­vőben a feladat a közös érdekek meghatározása és ezek képvise­lete az unióban. Bronislaw Komorowski lengyel elnök a közös fellépés lehetősé­gei között említette a kohéziós és az energiapolitikát. Iván Gasparovic szerint a V4- ben nem azt kell hangsúlyozni, ami eltávolíthatja az országokat egymástól, hanem azt, ami össze­köti őket. A szlovák államfő kiemelte: a régiónak fontos kér­dések megtárgyalásához tiszte­letben kell tartania mindazt, „ami a II. világháború után a győztesek döntése után kialakult”. Magyarországnak nincs szán­dékában visszavonni a törvényt, mivel az összhangban van az eu­rópai gyakorlattal, miként a kül­földön élő állampolgároknak biz­tosított szavazati jog is - állt ki a kettős állampolgárság mellett Schmitt Gasparoviccsal folytatott tárgyalásán. A magyar államfő ér­zékeli a szlovák álláspont enyhü­lését, de azon változtatni kell sze­rinte, hogy elveszti szlovák állam­Csúcstalálkozóval jubilált a V4 visegrád Schmitt kiállt a kettős állampolgárság mellett Gasparoviccsal tágyalva Ellentmondások ESTERHÁZY JÁNOSSAL kapcso­latban Iván Gasparovic el­mondta: vannak történelmi vonatkozású „ellentmondá­sos” kérdések a magyar-szlo­vák kapcsolatokban. Szerin­te Esterházy Szlovákia ál­lampolgára volt, így rá is vo­natkoztak a szlovák törvé­nyek. A zsidók deportálásá­ról szóló szavazáskor szerin­te Esterházy tartózkodott, „te­hát nem volt se mellette, se ellene”. Esterházy 1942. má­jus 15-én a zsidóság kitelepí­téséről szóló törvény ellen voksolt. 1947-ben hamis vá­dak alapján halálra ítélték, máig sem rehabilitálták. polgárságát az, aki felveszi a ma­gyart is. Kifejezte reményét, hogy a szlovák kormány bocsánatké­résével lezárulhat a négy éve húzódó Maiina Hedvig ügy, jólle­het, az ügyészség még nem men­tette fel a hamis tanúzás vádja alól. A választójogi törvényről el­mondta, hogy parlamenti képvi­seletet fog biztosítani a Magyaror­szágon élő nemzetiségeknek, köztük a szlovákoknak is. Együttműködésük elmúlt húsz évének eredményeit méltatták a visegrádi or­szágok (V4) államfői a hétvégén, Visegrádon. ITEB003 Kaczynski vagy Tusk győzhet Lengyelországban lapzár­tánk után fejeződtek be a választások. A két legna­gyobb esélyes a Donald Tusk vezette jobbközép Pol­gári Platform és a Jaroslaw Kaczynski vezette nemzeti- konzervatív Jog és Igazsá­gosság. Ökológiai katasztrófa lehet Uj-Zéland partjainál AZ ERŐS HULLÁMOK és a szél megtörhetik az új-zélandi Tauranga városánál zátony­ra futott libériái olajszállító hajó testét, így akár 1700 tonna olaj is kiömölhet. Sólyom szerint a hozzáállás új NEM AZ ALKOTMÁNY az Új, hanem az alkotmányos hoz­záállás, amellyel csökken­tették az alkotmány tekinté­lyét - mondta a hétvégén Sólyom László. A volt állam­fő szerint elfogadhatatlan, hogy az új alaptörvény nem számol teljes hatáskörű Al­kotmánybírósággal. „Hihe­tetlen dilettantizmusnak” nevezte az új alaptörvény kitevését a munkahelyeken. ANNIVERSARY SUMMIT V4 VISEGRÁD ASYMBOI OF UNITY HUNGARY 8 October 2011 HIRDETÉS 9 SZÉCHENYI TERV A TÁRSADALOMTUDATOS VÁLLALKOZÁSI FORMA- SZOCIÁLIS SZÖVETKEZET Az OFA Hálózat KoopeRáció kiemelt projekt célja a szociális szövetkezetek lét­rehozásának ösztönzése, szakmai támogatása és számukra szakmai szolgálta­tások térítésmentes biztosítása. A KoopeRáció kiemelt projekt közel két év alatt csaknem 1000 alkalommal nyújtott szakmai tanácsadást a szociális szövetkezetek létrehozására, működtetésére vonatkozóan. A szociális szövetkezet, mint „új" vállalkozási formában rejlő erősségeket, a szö­vetkezeti célok megismertetését, a fenntartható működés megalapozását bemu­tató szakmai rendezvényeinket több mint 900 résztvevő tisztelte meg. Ma Magyarországon a KoopeRáció kiemelt projekt munkájának köszönhetően is közel 300 bejegyzett szociális szövetkezet van, melyek a helyi erőforrások kiaknázásával, a helyi szükségletek kielégítésével biztosítják a hátrányos helyzetű álláskeresők foglal­koztatását. Köszönjük a szociális szövetkezet tagjainak, munkavállalóinak, hogy a gyakorlatban bizonyítják a szociális szövetkezetek létjogosultságát, köszönjük partnereinknek a szociális szövetkezet mint társadalomtudatos vállalkozási forma elterjesztésében való támogatást. További információkat a szociális szövetkezetekről, a projekt keretében elké­szült Módszertani Kézikönyvről az alábbi elérhetőségeken kérhet: Országos Foglalkoztatási Közalapítvány, OFA Hálózat KoopeRáció Projekt, Dél-dunántúli Regionális Iroda, cím: 7623 Pécs, Szabadság u. 33., tel./fax: (721 510-296, e-mail: baum.attilafBofa.hu, web: www.szocialisgazdasag.hu A KoopeRáció kiemelt projekt rendelkezésére álló keretösszeg: 345 millió Ft. kozelctHM; Vegyen részt ingyenes l| W vérnyomásmérésünkön ■ . pP és Öné lehet a ^ nyeremények egyike! Októberben a Gyöngy Patikák ismét kedvezményes termékkínálattal várják Önt. Számos Gyöngy Patikában pedig ingyenes vérnyomásmérésen és nyereményjátékon is részt vehet A mérésben résztvevő Somogy megyei Gyöngy Patikák listája: MÁRIA GYÓGYSZERTÁR BALAT0NLELLE MÓRA F. U. 2. MEDICINA PATIKA CSURGÓ CSOKONAI U. 4. HÁROM KIRÁLYOK GYÓGYSZERTÁR KAPOSVÁR RETU. 2/B TÜSKEVÁR PATIKA KAPOSVÁR HAJNÓCZYU.15/A ARANYSZARVAS GYÓGYSZERTÁR MEZŐCS0K0NYA FŐ U. 42.------- 1 Nyeremények: *jjj M - * ©'•' ­' ^ ^ T *%) ^Centrum"** *• ’ ^tabletta(60 0fb OAfffON HN-2®3 a 7dbMuiTimnZ ^ <> ^'"okat, ásványi Kérési sok g-i9 hártyáié™*"* ^WsiterinekettO^ IfcjM - - ■ ^^omronhj^ Nemzeti Fejlesztési ÜgynSkség j Mm llfl %jWg . www.ujszechenyiterv.gov.hu j ______ íMé K o’onpRáció ««*»«• > * * Ji * \WpW i|y|n| A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai ■ Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Next

/
Thumbnails
Contents