Somogyi Hírlap, 2011. október (22. évfolyam, 230-255. szám)
2011-10-10 / 237. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2011. OKTÓBER 10., HÉTFŐ 3 MEGYEI KÖRKÉP JEGYZET Egy sör mellett. Ha igazak az érintettek számításai, jó néhány kiskocsma lehúzza majd a rolót, és több tízezer ember munkanélkülivé válik- Az egyéb adóemelés miatt sem várható, hogy a vidéki kis vendéglátó egységek forgalma nőjön, a játékadó következménye pedig egyenesen tönkre tehet sokakat; a mi tagságunk egy harmadát ilyenek alkotják, világos tehát, hogy hallatjuk a hangunkat az érdekükben - mondja Kertész Rezső, a Kisosz Somogy megyei társelnöke, aki az érdek- védelmi szervezet minapi országos tanácsülésén javaslattal is előállt. - Azt tartanánk jónak, ha a játékgépeket is a vendéglátósok üzemeltethetnék, a többi szerencsejátékhoz hasonlóan online-rendszerben; az ebből X GYORSSZAVAZAS 1 KOMMENTÁR ■ Ön milyen szerencsejátékra költ? Szavazzon hírportálunkon __ / ma 16 óráig: SONLINE.hu A szavazás eredményét keddi számunkban közöljük. képződött forgalom bizonyos százaléka volna a fizetendő adó alapja. Ennek kiépüléséig átmeneti időre a jelenlegi adótételeket kellene érvényben hagyni. Ez a szisztéma úgy véljük, a vendéglősöknek és az államnak is jobb volna a jelenleginél. ■ F. I. A csöndben dolgozó Kisosz és a kocsmárosok Tudják-e, miben (kikben) lehet a kocsmárosok reménye? Kertész Rezsőékben. A Kisosz ugyanis amúgy fű alatt, hangzatos szavak és tiltakozó akciók nélkül, jól alátámasztott, az illetékesek asztaláig eljutó érvekkel sorra éri el a vendéglátósok, kereskedők életét könnyebbé tevő változásokat. Csak egy példa: kiderült, hogy még a konyhák HACCP-előírásain is lehet enyhíteni, unió ide, vagy oda. Persze, azt nem tudni, mi lehetett a Lázár, Rogán kettős célja. Meglehet, a játékadó-emeléssel azt kívánják visszaszorítani, hogy a nyerőgépekben kössön ki a fizetés, a segély. Akkor mondhat a Kisosz, amit akar. Nem semmi: maga a Szerencsejáték Szövetség emleget het- venmilliárd forintos fix adóbevételt... (fi) FÓNAI IMRE Tanyabusszal a Balatonra NAGY AZ ÉRDEKLŐDÉS a tanyabusz-program iránt, tájékoztatta a vidékfejlesztési tárca főosztályvezetője a Balaton Fejlesztési Tanács tagjait pénteken, az ülés első napirendi pontjaként, mely azt a címet kapta: a Vidék- fejlesztési Minisztérium Ba- laton-régióval kapcsolatos fejlesztési elképzelései. Szó se róla, Maácz Miklós előre bocsátotta: e témáról kevés konkrétumot fognak tőle hallani, ellenben beszélni tud az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program állásáról, vagy arról, hogyan áll a Leader-pénzek kifizetése. Ezek persze önmagukban nem elhanyagolható témák, meg aztán az se mindegy, hogy mennyien állnak sorban tanyabuszért. Csakhogy a tanács tagjai mást vártak, még ha udvariasságból nem is jelezték. Sőt, a hivatalnok azon megjegyzése sem váltott ki még csak enyhe derültséget sem, hogy „ha kérdések vannak, meghallgatom és továbbítom.” RUTINOS BALATONI „főemberek” ülnek javarészt a tanácsban, nem nagyon lehet őket már meglepni, megértek ők már sok mindent, lehetett ilyen, vagy olyan színű a kormány. Hallottak, hallhattunk cirádás szép mondatot százszámra a Balaton fejlesztéséről az elmúlt évtizedekben. KLASSZIKUSTÓL VETT aktuális idézet: ne a szavakra, a tettekre figyeljünk. Abból viszont mintha kevesebb lett volna. így hát tán még jobb is, hogy most nem egy politikust küldött a tárca. Az apparátusi ember szavaiból ugyanis szokatlanul nyersen, őszintén kiviláglott: a vidékfejlesztési ágazatnak valószínűleg semmilyen elképzelése nincs a Balaton- régió fejlesztéséről. Ha lenne, nyilván elmondta volna. Kiskocsmákat zár a nyerőgépadó? javaslat A Kisosz szerint online-rendszerben üzemeltessék a vendéglátósok Hoffmann Rózsa: marad a kaposvári egyetem PROMÓCIÓ Nagybajom: az OTP Bank munkatársai segítettek a gyermekotthonban (Folytatás az 1. oldalról) Lázár János és Rogán Antal nevét „áldhatják” a játékgépezők és a berendezéseket üzemeltetők; a Fidesz két, törvényjavaslat-beterjesztés terén legaktívabb képviselője az utolsó pillanatban az eredeti adótétel-emelés további növelését kezdeményezte - nincs mit csodálkozni rajta, hogy át is ment a Házon. így egy játékgép után a mostani százezer helyett ötszázezer forintot kell majd fizetni az üzemeltetőnek. „A játékadó-emelést a piac képtelen kitermelni és a magyar vállalkozók gyakorlatilag „lehúzhatják a rolót” - áll a Szerencse- játék Szövetség közleményében. - Az irreális adóemelés révén nemcsak a 70 milliárd forint adóbevételtől esik el az állam, de s tízezer ember is földönfutóvá válik, tovább terhelve a szociális hálót A javaslat elfogadása több tízezer vendéglátó iparban dolgozó család azonnali tönkremenetelét jelenti.” Egy vidéki kocs- máros szerint egy sörözőnek a játékgépek után kapott részesedés volt az egyik legbiztosabb anyagi forrása. Most - teszi hozzá - a cigaretta és az alkohol adóemelése mellett a kisebb településekről teljesen ki fogják vonni a gépeket az üzemeltetők, hiszen ezek már a havi 100 ezer forintos adót sem nagyon termelték ki. Borítékolható, hogy a vidéki sörözők és vendéglők egy része bezár - véli a vendéglátós. Az OTP Bank hosszú idő óta - a működés szerves részeként - kiemelt figyelmet fordít tevékenysége társadalmi, gazdasági és környezeti hatásaira, az egyik legrégebbi hazai pénzügyi intézményként évtizedek óta együtt él a társadalommal, a felelős működés mellett szívügyének tekinti annak támogatását, fontosnak tartja a helyi közösségek törekvéseinek elősegítését. Felelős társadalmi szerepvállalása számtalan jótékony formában mutatkozik meg, melynek egyik formája az önkéntes munkavégzés, ahol a dolgozói szakértelmét, tehetségét, kreatív ötleteit, fizikai erejét állítja egy jó cél szolgálatába. Ennek keretében a Dél-dunántúli Régió munkatársai egy nemes cél érdekében fogtak össze, hogy bizonyítsák tenni akarásukat. Megyénk három nevelőotthonát keresték meg azzal a szándékkal, hogy lehetőségeikhez mérten felajánlják segítségüket az intézmények számára, és a működésükben nehézségeket okozó tényezők javításával az ott élő és nevelkedő gyermekek életkörülményeit javítsák. A marcali, nagybajomi és fo- nyódi nevelési intézmények vezetőivel történt egyeztetést követően óriási lendülettel és lélkese- déssel kezdték a munkát szervezni. Marcaliban és Nagybajomban az udvari fa játékok le- festéséhez, Fonyódon a kerítés újrafestéséhez szükséges alapanyagok beszerzéséhez, emellett a nevelőotthonok kis lakóinak örömet okozó játékok, valaKicsiknek és a nagyoknak egyaránt jutott az adományokból (Folytatás az 1. oldalról) Azoknak a felröppenő híreknek semmiféle létjogosultságuk sincs, melyek a kaposvári egyetem megszűnéséről szólnak. Kaposváron egyetem volt, van és mindaddig lesz, amíg színvonalas képzést folytatnak és van hallgatói igény - mondta az államtitkár. - Nem áll szándékunkban vidéken jól működő egyetemeket megszüntetni. Induljon meg a párbeszéd azon értelmiségiek között, akik a hagyományokra épülő magyar oktatásügy erősítésében látják kultúránk és nemzetünk fejlődését - ezzel a céllal rendeztek hetedszer pedagógiai szakmai fórumot Kaposváron a Klebelsberg Középiskolai kollégiumban. A megjelent mintegy háromszáz érdeklődő vendéget Szita Károly polgármester köszöntötte. - Készül az ön- kormányzati törvény, és a közoktatás, felsőoktatás átalakítása. Változatlan formában az oktatás rendszere nem maradhat fenn - mondta Kaposvár polgármestere. - Nagyon sok mindent már tisztán látunk, egyetlen dolgot azonban nem: mindennek a finanszírozását. Az tény, hogy az alap-, és középfokú oktatást, beleértve a szakképzést is állami irányítás alá kívánják vonni. Akkor ezzel semmi bajom nincs, ha megkapjuk azt a lehetőséget - aminek a feltételeit még nem ismerjük - hogy városunk identitásában továbbra is meghatározó szerepet játszhatnak az iskolák. Farkas István a mosonmagyaróvári Piarista Általános Iskola, Gimnázium Az oktatási államtitkár is a kaposvári kollégium vendége volt és Szakközépiskola igazgatója szerint a pedagógia a legfontosabb szereplője a gyermek és csak utána a pedagógus. - A kapcsolatuk lehet ösztönös, értelmes, és a hitre épülő - mondta Farkas István. - Mint piarista szerzetes pap a hangsúlyt a hitre helyezem. A hitre, mely azt állítja, hogy Istenben minden tökéletes egységben van. - Azt, hogy jobb világot csak jobb emberek tudnak teremteni az emberiség már elég régóta tudja - mondta Tőkéczki László egyetemi docens -, de a mai ember ezt elfelejtette. Külső kényszerrel, külső szabályozással, hatalmi eszközökkel nem lehet jobb világot teremteni. Ha az ember nem belülről fogad el valamit, akkor előbb-utóbb belefárad. A belső motiváció hangsúlyozása ma aktuálisabb, mint valaha, mert a világunk külsőleg motivált: pénzzel, hatalommal, birtoklással. Mindez elszegényíti az embert.. ■ F. Szarka Ágnes A siófoki fiók vezetői és dolgozói együtt álltak egy jó cél szolgálatába mint ruhák összegyűjtéséhez nyújtottak anyagi és személyes segítséget. A jó szívvel gyűjtött adományok átadására, és a munkálatok elvégzésére a szombati napot tűzték ki, azonban a hirtelen jött rossz időjárás a kültéri munkálatokat meghiúsította, az összegyűjtött ruha- és játék adományok átadását azonban nem befolyásolta. A kitűzött cél így csak részben valósult meg, mégis jó érzéssel tölti el őket a tudat, hogy jót tehettek. És nem adják fel, bíznak abban, hogy még az ősz folyamán lesz alkalom arra, hogy a meghiúsult munkálatokat elvégezzék. A kialakult jó kapcsolatot a jövőben tovább kívánják erősíteni. Az OTP Bank a Bizalom bankjaként tisztában van tevékenysége szemléletformáló hatásával, bízik abban, hogy a segítő szándék mások számára is követendő példává válik. ÚGY látom, valamit rosszul értettek a vezető kormánypárt képviselői - jelentette ki Pozsgay Imre. - Mindenekelőtt azzal a ténnyel kellene szembenézniük, hogy a nemzeti program képviseletének nem egyedüli bajnokai. Remélem, a leszámolásra való hajlam csak egy múló csábítás. Azért is, mert a legújabb kori magyar történelem tapasztalatai egyértelműen bizonyítják, hogy az ilyenfajta politika vezetett mindig a legsúlyosabb bukáshoz és erkölcsi lealacso- nyodáshoz. pozsgayt ma a kormányfő tanácsadói között tartják számon. Illene hasznosítani a tapasztalatát... EVE IRTUK 20