Somogyi Hírlap, 2011. szeptember (22. évfolyam, 204-229. szám)

2011-09-07 / 209. szám

2 HÍRSÁV Beszédes tettek NE ARRA FIGYELJENEK, amit mond, hanem arra, amit tesz, jelentette ki Orbán Viktor kormányfő kedden Lovasberényben a 2006- ban diplomaták előtt mondott szavait magya­rázva. Az a mondat a kampányra vonatkozott. Most is az volna? És mi lesz szegény Szijjártó Péterrel? Szó helyett ő mit tesz, mit visz? (bt) Csődeljárás a Dráva-Coopnál csődeljárás indult a bar­csi Dráva-Coop Mezőgaz­dasági Termelő-, Szolgálta­tó és Kereskedelmi Zrt.- nél, tudatja az Opten kft. céginformációs adatbázisa. A Cégközlöny 35. számá­ban eszerint öt cég szere­pel a heti csődlistában. A barcsi Dráva-Coop Szövet­kezetnél már korábban fel­számolás indult a közlöny adatai szerint, (bt) Kerékpártárolók iskolafelújítással PÁLYÁZATI TÁMOGATÁSSAL, kilencmillió kétszáznegy­venezer forintos beruhá­zásban ötven bicikli elhe­lyezésére alkalmas kerék­pártárolót építettek a bala- tonkeresztúri iskolánál. Az összegből az intéz­mény egyik épületrészé­nek vizesblokkját is felújí­tották. (ve) Óvodaindító koncert Böhönyén ÓVODAINDÍTÓ KONCERTTEL kezdték a nevelési évet a böhönyei óvodások. Az új épület aulájában Pomázi Zoltán a Bojtorján együt­tes tagja fogadta a gyere­keket. Ezen a napon azok a picik sem sírtak, akik először léptek az óvodába. Az egyik hároméves kis­fiú meg is jegyezte: „csu­da jó hely az óvoda”. A műsor az IPR program óvoda - iskola átmenet ke­retében valósult meg. (ve) MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2011. SZEPTEMBER 7., SZERDA PROMÓCIÓ Biztonság mindenek előtt víziközmű-reform Kiegyenlítenék a díjkülönbségeket Rippl-villa kertje és a szabási kúria: kilenc új somogyi műemlék Országosan harminc­negyven üzemeltetője le­het a víziközműveknek a jelenlegi ötszáz helyett - hangzott el kedden Siófo­kon a DRV Zrt. regionális konferenciáján, melyen a készülő új víziközmű-tör- vény részleteit ismertet­ték a közép- és dél-du­nántúli régió önkormány­zati vezetőivel. A lakosság egészséges és megfe­lelő minőségű ivóvíz-ellátásának feltételeit is rögzítené, és a ter­vek szerint hangsúlyosabban je­lenítené meg a fogyasztóvédel­mi szempontokat a készülő víziközmű-törvény, derült ki a Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) Zrt. által szervezett rend­kívüli konferencián, melyre több mint kétszáz önkormányzati ve­zető látogatott el. Ágazati véle­ményezés szakaszába lépett a ví- ziközmű-szolgáltatásról szóló törvénytervezet, amit a kormány sokéves mulasztást pótolva, idén tavasszal készített elő.- A tulajdonos továbbra is az állam és az önkormányzatok maradnak - ismertette a részle­teket Szabó Iván, a Magyar Víziközmű Szövetség (MaVíz) jogi bizottságának elnöke a sió­foki Azúr Hotel konferenciater­mében. - A nagyobb biztonsá­got nyújtó, műszakilag egybe­függő, egységes rendszereket támogatja ugyanakkor a terve­zet, erősítve az állami befolyást, ' az állami vízművek szerepét. A jogszabály egy új államigazga­tási szervet is létrehoz, a Víziközmű Hivatalt széles jog­körökkel. Felügyel, bírságol, díjmegállapítási jogot kap és akkreditációt ad a víziközműveknek. A jövőben csak az működhet, amelyik megfelel a szigorú előírások­nak. A jogalkotó szándéka sze­rint a mostani ötszáz üzemelte­tő száma lényegesen csökken, harminc-negyvenre. Van olyan terv, hogy a bekötések, vagy a lakosság számához szabják az engedélyek kiadását. Az tény, hogy nem lesz könnyű eleget tenni a feltételeknek. Szabó Iván szerint azok az önkormányzatok, amelyek már most valószínűsítik, hogy üze­meltető-váltásra lesz náluk Szabó Iván: az állam és az önkormányzatok maradnak a tulajdonosok Cél a balatoni vízdíj további mérséklése AZ ÁLLAMI ÉS ÖNKORMÁNYZAT tu­lajdonú regionális rendszerek hangsúlyosabb szerepet kap­nak a jövőben - ismerte el kér­désünkre Winkler Tamás, a DRV Zrt vezérigazgatója. - Ez azonban nem öncélú - tette hozzá. a drv-nél 151 mérnök dolgozik főállásban. Akadnak ugyanak­kor olyan víziközmű-szolgálta- tók az országban, melyek egyet­len egy mérnököt sem alkal­maznak, még részmunkaidő­ben sem. Márpedig a szakmai hiányosságok az ellátás bizton­ságát is veszélyeztethetik. A szolidaritás, azaz a különb­ségek csökkentésnek elve azt is jelentheti, hogy a magas bala­toni vízdíjak is mérséklődnek?- kérdeztük a vezérigazgatótól, aki azt felelte: - A törvényterve­zet erre nem tér ki, a részleteket majd a kormányrendeletből le hét kiolvasni. Magam is azt re mélem egyébként, hogy ez fog bekövetkezni, hiszen számos fó­rumon elmondtam már: a vidé­ki Magyarországgal szembeni igazságtalanság, hogy a fővá­ros és a nagyvárosok, ahol egyébként is olcsóbb az élet, előnyt élveznek a kisebb telepü­lésekkel szemben. Utóbbiak la­kosai a magasabb előállítási költségek miatt kényszerülnek többet fizetni a vízért. Várjuk te­hát a részleteket, de annak örü­lök, hogy egy ilyen irányú gon­dolkodás már elindult. Hosszabb vezeték, kevesebb lakó, alulértékelt a víziközmüvagyon ALUL VAN ÉRTÉKELVE a víziközmüvagyon - hangzott el a konferencián. A jelenlegi könyv szerinti érték a valósá­gosnak csak a harmin- cadrésze lehet. A KÉSZÜLŐ JOGSZABÁLY a \ a­szükség, még a törvény életbe lépése előtt rendezhetik problé­máikat (a DRV Zrt. például kész az igények fogadására), mert most még jobb megállapodáso­kat lehet kötni, később e folya­mat erős hivatali ellenőrzés alá kerül. S az új államigazgatási szerv kényszer-, vagy ha úgy gyonfelmérésre is hangsúlyt helyez. Megtudtuk azt is, hogy a DRV Zrt. ivóvíz-háló­zata valamivel meghaladja még a budapestit is, így az ország leghosszabb hálózatát üzemeltetik, miközben a la­tetszik, közérdekű üzemeltetőt jelölhet ki megállapodás híján. A szolidaritás fontos alapelve a készülő törvénynek. - Ará­nyos kiegyenlítést szorgalmaz, vagyis hogy a magas üzemelte­tési költségek ne hassanak ked­vezőtlenül a díjra, kiegyenlítőd­jenek a különbségek a települé­kosság száma a DRV Zrt. szolgáltatási területén csak fővárosinak. Hasonló nagysá­gú, sőt, valamivel hosszabb rendszert kell tehát fenntarta­ni jóval kevesebb lakos által fizetett díjból. sek között - mondta a MaVíz jo­gi bizottságának elnöke. - Egy adott településen, vagy rend­szeren a díjat ugyan az új hiva­tal állapítja majd meg, de elkép­zelhető, hogy alsó és felső ha­tárt ad meg, s az önkormányzat e között mozoghat ármegállapí­tó hatóságként. Öt évet várt a Ripp-Rónai-villa kertje a műemléki védettségre. Ezzel együtt kilenc védendő so­mogyi értékkel gyarapodott az országos lista, parókiákkal, kú­riákkal, de köztük van a kapos­vári vasútállomás is. A Nemzeti Erőforrás Minisz­térium keddi közleményében tudatta: 173 egyedi műemlék és 4 műemléki jelentőségű terület­té nyilvánításról döntöttek. Ti­zenhárom objektum műemléki védettségének részleges vagy teljes megszüntetéséről is hatá­roztak. Somogyból kilenc érték került föl a listára: Böhönyén a református templom (négy éve indult el a védetté nyilvánítás), Csokonyavisontán a református templom és a lelkészlak, Kapos­váron a Róma-villa kertrésze és a vasútállomás, Kutason a re­formátus templom és a parókia, Ladon Hoyos Miksa-kastély, Somogysámsonban a római ka­tolikus templom és a plébánia, Szabáson a református temp­lom és lelkészlak, valamint a Fekete-kúria. Az elmúlt években a műemlé­ki védetté nyilvánítások ügye meglehetősen háttérbe szorult az előző kormányzat illetékes minisztériumának döntéshoza­tali rendjében, írja a közlemény. Hazánk műemléki védelem nél­küli, de arra érdemesnek tartott emlékeinek száma 5-10 ezerre tehető. Két éve 195 új tétellel gyarapodott a műemlékjegyzék, 2009 márciusa óta azonban nem volt Magyarországon vé­dettséget elrendelő miniszteri rendelet. Ezúttal a döntően fővá­rosi helyszínek közül á buda­pesti rakpart, a Józsefvárosi pá­lyaudvar, a MÁV Északi Jármű­javító épülete is védettséget ka­pott. ■ B. T. 111 éves a vasútállomás Kaposváron a Róma-villa kert­je Rippl-Rónai számos alkotá­sán szerepel (A Róma-villa kert­je télen). A Piknik a Róma-villa kertjében (1914) a kukoricás korszak kiváló darabja. A villa kertjének több mint százéves fá­kat őrző területének védetté nyilvánítását 2006-ban indítot­ták el. A szintén műemléki rangra emelkedett vasútállo­más-épület (az 1872-es régi épü­let után) 1900-ban épült, és leg­utóbb 1997-ben újították föl. 20 EVE IRTUK TÖRÉKENYNEK BIZONYULT a tűzszünet, amelyet a horvát hatóságok és a szövetségi hadsereg kötöttek két nappal ezelőtt Eszéknél az Európai Közösségek különmegbízott- jának közvetítésével. Az AFP francia hírügynökség a hor­vát televízióra hivatkozva kö­zölte, alig negyed órával a hadsereg képviselőinek távo­zása után ismét gránátok csapódtak be Eszék központ­jába, míg a zágrábi rádió szerint Horvátország középső és keleti részén egyaránt foly­tatódtak az összetűzések. Pe­dig a megállapodás értelmé­ben mindkét jel vállalta, hogy elsőként nem nyit tüzet. persze mindkét fél betartot­ta: csak visszalőttek... Ez a múltunk, s nélküle elképzelhetetlen a jövőnk nem pénzkérdés Kaposvári katonák teszik rendbe a Hősök temetőjének katonasírjait Zúg a motoros fűrész, felbőg a fű­nyíró, hullanak a száraz ágak, szorgos kezek gereblyézik a le­nyírt füvet és a lehullott levele­ket, mások a sírokat gazolják: a kaposvári Hősök temetőjében a Boconádi Szabó József logisztikai ezred tizenegy katonája szorgos­kodik négy napig ezen a héten. Ugyan a tavasszal elfogadott új honvédelmi törvény a katonák alapfeladatai közé sorolja a kato­nasírok gondozását, a logisztikai ezred már két esztendővel a tör­vény megszületése előtt megálla­podott a megyei temetkezési kft- vel, hogy közösen tartják rend­ben a somogyi katonasírokat, há­borús emlékműveket. A Hősök temetőjében több mint ezerhat- Ha kell, évente többször is eljönnek a katonák a temetőt gondozni száz sírt tesznek rendbe - első­sorban első világháborús hősi ha­lottak nyugszanak itt, de akad­nak, akik a második világégés után leltek végső nyugalomra a temetőben. Megannyi náció kép­viseletében, sokszor olyan sor­rendben, ahogyan a helyi ispo­tályból idekerültek, a fronton még ellenséges katonák leltek végső békét egymás szomszédsá­gában. - Úgy tervezzük, jövőre civil fiatalokat is bevonnánk a munkába - mondta Kátai Róbert százados, az ezred kommunikáci­ós tisztje. - Vagy a műszaki szak- középiskolában az idén indult honvédelmi osztály diákjait.- Mert ez a múltunk, e nélkül nincs jövőnk - jegyezte meg Gavlik Péter mérnök alezredes, a logisztikai ezred parancsnok-he­lyettese. - A honvédelmi neve­lést az ilyen helyeken kellene megkezdeni... Amúgy nem egye­di a kezdeményezésünk, Székes- fehérváron az összhaderőnemi parancsnokság és az önkor­mányzat közösen újított fel kato­nasírokat S rengeteg hősi halált halt magyar katona nyugszik a határainkon túl. Hogyan várhat­juk el, hogy odakint a sírjaikat rendben tartsák, ha mi nem gondozzuk az itt eltemetetteket?- Amikor kell, jövünk - mond­ta Kátai Róbert. - A katonák szí­vesen dolgoznak, ez nem pénz­kérdés számukra. Sokkal több annál... ■ Vas A. £pf*v A viziközmu SZÓ y

Next

/
Thumbnails
Contents