Somogyi Hírlap, 2011. szeptember (22. évfolyam, 204-229. szám)

2011-09-01 / 204. szám

10 SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2011. SZEPTEMBER 1, CSÜTÖRTÖK Szabó János Paksról érkezett a Siófokhoz Katzirz Dávid Csurgóért harcol kézilabda A válogatott átlövő szerint a dobogóért küzd majd a somogyi csapat Haraszti Zsolt után Szabó János személyében újabb labdarúgót szerződtetett az MVM Pakstól erre a szezonra az első osztály­ban hét forduló után nyolc pont­tal tizedik helyen álló BFC Sió­fok. Az utóbbi tagja volt a két éve Egyiptomban, az U20-as vi­lágbajnokságon bronzérmet szerzett nemzeti együttesnek, melynek alapembere volt. Hat meccsből ötöt - az első Hondu­ras ellenit (0-3) leszámítva - vé­gig a pályán volt Egervári Sán­dor csapatában. Az élvonalban 2008-ban mutatkozott be, ahol ötven meccsen egy gólt ért el. A szezon előtt a bajnok Fehérvár is hívta, ám végül további négy évre elkötelezte magát Paksra. Ebben a szezonban viszont csak két első és egy másodosztályú találkozó jutott számára a zöld­fehéreknél, mielőtt Siófokra ke­rült volna. A bal lábas, még min­dig csak huszonegy éves véde­kező játékos Horváth Károly szerint több poszton bevethető, ezért is igazolta a hét meccsén hét gólt kapó klub. A balatoniaknak egy távozó­ja is van Farkas János szemé­lyében, aki visszatér Tatabá­nyára. A támadó nyáron érke­zett a bányászvárosból. Három első és két harmadosztályú meccsen szerepelt és az utóbbi­akon két gólt szerzett. ■ Z. K. Farkas Zoltán a Vasashoz szerződött Többször beszámoltunk arról, hogy a nyáron ko­molyan megerősödött a Csurgói KK kerete. Válo­gatott játékosok érkeztek a meghatározó posztokra. Talán a legismertebb név közülük a magyar váloga­tottban is alapembernek számító Katzirz Dávidé. Tóth Tihamér Katzirz Dávid igazi sportcsalád­ból származik. Ki ne tudná, hogy édesapja a legendás labda­rúgókapus Katzirz Béla. Fia, az átlövőként szereplő kézilabdá­zó a bajnoki rajt előtt adott inter­jút lapunknak. Katzirz Dávid SZÜLETÉSI HELY/IDŐ: PÉCS, 1980. 06. 25.' MAGASSÁG/SÚLY: 194 Cm/105 kg EDDIGI KLUBJAI: Pécsi KK (1998-2002); Pécsváradi SSK (2000-2001); Dunaferr (2002- 2004); Tatabánya Carbonex KC (2004-2005); Pallamano Secchia (olasz) (2005); Wilhelmshavener HV (német) (2006); Essen (német) (2007); Pick Szeged (2008-2011); CO Zagreb (horvát) (2011); Csur­gói KK (2011-). VÁLOGATOTTSÁGOK SZÁMA: 74. Junior Eb 6. helyezett csapat tagja. Felnőtt vb-n 6. és 9. he­lyezett csapat tagja.- Nyáron a szegedi távozás után egy rövid zágrábi kitérő­vel került Csurgóra. Többek­nek ez meglepetésnek tűnt pe­dig valójából nem volt ez előz­mény nélküli.- Igen, már évek óta hívtak a csurgói vezetők, de eddig élő szerződésem volt Szege­den . Most a lejáratkor is egy nagyon korrekt ajánlatot tettek a so­mogyiak, de közben jött a zágrábi lehe­tőség is egy euró­pai élcsapattól. Nem is igazán tudom miért nem jött össze, de ez már nem is érdekes, mivel szerencsére na­gyon jó helyre kerültem.- Szinte egész életében nagy­városban élt. Pécsen született, Szeged is hasonló méretű. Ho­gyan sikerült beilleszkedni a kisvárosi életbe?- Az az igazság, hogy a korral sokat változik az ember. Én „már” 31 éves vagyok, így szá­momra teljesen más dolgok fon­tosak, mint mondjuk 20 évesen. Már nem a pezsgés, hanem a nyugalom és a munkámra törté­nő maximális koncentrálás a fontos. Ehhez ideális hely Csur­gó. Ebből adódóan nagyon jól ér­zem magam, teljesen kiegyensú­lyozott vagyok. Az is nagy előny, hogy ilyen közel még sosem ját­szottam az otthonomhoz, így gyakran haza tudok ugrani.- Gondolom a csapatba történő beilleszkedés még zökkenő- mentesebb volt - Nagyon könnyen ment, hi­szen Herbert, Simon, Kos, vala­mennyien csapattársaim voltak Szegeden, de a többieket is jól ismertem és nem csak el­lenfélként Szöllősi Sza­bit például a válogatott­ból, de több volt Dunaferr-es fiatal is van itt, akik már akkor is ott vol­tak, amikor én (Nagy Széles L., Miss Z., - a szerk.). Szó­val szinte pillanatok alatt sike­rült beilleszkednem, de igaz ez a többiekre is. Nagyon jó közössé­get alkotunk.- Sokat foglalkozott a sajtó az­zal, hogy Szegeden többnyire egyedül kellett megoldania az áüövő posztot, ami sokszor megnehezítette a rehabilitáció­ját. Ráadásul a magyar bajnok­ság mellett még a BL-ben is hétről hétre teljesíteni kellett. Csurgón más lesz a helyzet?- Igen, az elmúlt években na­gyon sokszor úgy alakult, hogy sérülések, vagy egyéb problé­mák miatt egyedül voltam a posztomon. Ez természetesen engem is nagyon megviselt fizi­kálisán. Nem tudtam kellőkép­pen kipihenni kisebb sérülése­ket, amik aztán folyamatosan za­vartak. Ezért kicsit nem is bá­nom, hogy idén csak a bajnok­ságra kell készülni. Ráadásul nagyon jó játékosok vannak még a posztomon, tehát végre újra 100 százalékos állapotra tu­dom magam felhozni és jövőre megint jöhet a nemzetközi sze­replés is.- Mire lehet képes a megerősí­tett játékosállományú Csurgó?- Nagyon komolyan erősített a csapat. Valóban meghatározó válogatott játékosok sora érke­zett, akik mind erősítést jelente­nek. A minimális cél a legjobb négybe jutás és ezáltal nemzet­közi kupaszereplés elérése, de természetesen ezen belül a mi­nél jobb hely elérése a célunk. Nagykanizsán kezdik a felkészülési meccseket kosárlabda A kaposvári tornán a Jászberény, a Kecskemét és a Pécs lesz a hazaiak ellenfele Az átigazolási időszak szerdán éjfélkor lejárt, s lapzártánkig egy változás történt a Kaposvári Rá­kóczi FC élvonalbeli labdarúgó csapatának keretében. Farkas Zoltán távozott a somogyi me­gyeszékhelyről és a Vasas együt­tesénél folytatja pályafutását. A Kaposvári Rákóczi középpályása hároméves megállapodást kötött az angyalföldiekkel. Farkas Zol­tánnak 2013-ig szóló szerződése volt a zöld-fehérekkel, így a bal lábas játékost kivásárolta élő kontraktusából a Vasas. Farkas Zoltán negyvenhat al­kalommal lépett pályára a Rá­kócziban élvonalbeli bajnoki mérkőzésen. ■ T. I. Szeptember 1-jén Nagykanizsán kezdi a Kaposvári KK NB Í/A- csoportos férfi kosárlabda csa­pata a felkészülési mérkőzések sorozatát. Az első hazai előké­születi összecsapást szeptember 8-án csütörtökön rendezik, az el­lenfél a Pécs lesz. Az is eldőlt, hogy a kaposvá­riak szeptember 16-17 között rendezik hagyományos felké­szülési tornájukat. Fekete Ádám vezetőedző együttese többnyire edzőmérkőzésekkel készül az október elején rajtoló idényre. Felkészülési tornára idén nem utaznak, csak a két napos hazai rendezésű erőfel­mérőn szerepelnek. A hagyományos tornán az NB 1/A-csoportos újonc Jászberény mellett a Kecskeméti KSE, vala­mint az SZTE Szedeák együtte­se lesz a házigazda Kaposvári KK ellenfele a somogyi megye- székhelyen. Az előkészületi torna szep­tember 16-án pénteken kezdő­dik. A nyitónapon Szedeák- Kecskeméti KSE, valamint Ka­posvári KK Jászberény össze­csapásokat rendeznek. Másnap a két vesztes, illetve a két győz­tes vívja a helyosztókat. A FELKÉSZÜLÉS TERVEZETT PROGRAMJA: SZEPTEMBER 1., CSÜTÖRTÖK is ÓRA: Nagykanizsa-Kaposvá- ri KK (zártkapus), szeptember 6. KEDD (EGYELŐRE KEZDÉSI IDŐ­PONT nélkül): Zalakerámia TE KK-Kaposvári KK. szeptem­ber 8., CSÜTÖRTÖK, 18.30 ÓRA: Kaposvári KK-Pécsi VSK Pannonpower. szeptember 13., kedd, 18.30 óra: Kaposvári KK-Zalakerámia TE KK. szep­tember is., péntek is óra: Ka­posvári KK-Jászberény (Előké­születi torna), szeptember 17., SZOMBAT 14.45 VAGY 17 ÓRA (Előkészületi torna helyosztó mérkőzések), szeptember 20., kedd 16.30 ÓRA: Kaposvári KK-Léva. szeptember 27., kedd 18 ÓRA: Pécsi VSK Pan- nonpower-Kaposvári KK. szep­tember 29., CSÜTÖRTÖK (EGY­ELŐRE KEZDÉSI IDŐPONT NÉL­KÜL): Kaposvári KK-Eszék. SZEPTEMBER 30., PÉNTEK: 10 óra: Kaposvári KK-Eszék. októ­ber 4., KEDD 18.30 ÓRA: Alba- comp-Kaposvári KK. ■ Kun Zoltán A Ligakupában sem megy a Ferencvárosnak Negyedik helyen zártak a Mágusok kosárlabda Nemzetközi mezőnyben álltak helyt a kaposvári leányok LABDARÚGÓ LIGAKUPA BFC SIÓFOK-FERENCVÁROS 2-1 (1-1) Siófok, 500 néző. V.: Radványi bfc siófok: Mester - Mogyo­rósi, Lengyel, Fehér (Huszák, 46.), Pécseli - Horváth A., Lattenstein (Gadó, 77.), Szabó J., Rebrik (Köntös, 63.) - Horváth B. - Sowunmi. vezetőedző: Mihalecz István. FERENCVÁROS: Jova - VaSS M. (Pölöskei II., 85.), Vattai, Balog Z., Tóth A. - Peszmeg (Antal, 74.), Józsi - Fitos (Szabó R., 71.), Varga B. (Nyilasi B., 46.), Gárdos (Papp M., 63.) - Pölöskei I.. VEZETŐEDZŐ: Nagy Tamás. gólszerzők: Lengyel (14.,), Sowunmi (62.), illetve Pölöskei I. (20.). Az új szakmai igazgató, Détári Lajos nélkül érkezett a siófoki Li­gakupa meccsre a Ferencváros, miután a fővárosiak kedden ki­nevezett szakvezetője inkább edzést tartott az Üllői úton... Változatos első félidőt produ­káltak a csapatok, a Fradi még gól nélküli állásnál büntetőt is hibázott, majd gyors gólváltás után 1-1-es eredménnyel vo­nultak a csapatok az öltözőbe. A második félidőben kicsit visszavettek a tempóból a csa­patok, ám Sowunmi gólja így is győzelmet ért a siófokiak szá­mára. ■ Keszthelyi Zoltán Remekül szerepelt a Százhalom­battán harmadik alkalommal rendezett Nemzetközi Batta Kupa leány serdülő kosárlabdatornán a Kaposplast Mágusok együtte­se. A mezőnyt alkotó nyolc csapat két négyes csoportban kezdte meg szereplését. A Mágusok együttese a ^csoportban a Deb­receni Sportiskola, a BC Valbon - Arad, és a Mosir Bochnia (Len­gyelország) csapataival mérkő­zött meg. Kaposplast Mágusok előbb 48-24-re verte az Aradot, majd 63-32-re kikapott a Debreceni Sportiskola alakulatától. Ezt kö­vette a lengyel Mosir Bochnia 52-40-es legyőzése. A B-csoport- ban megszerzett második helye­A negyedik helyen végzett a Mágu­sok csapata Százhalombattán zéssel a döntőbe jutásért vívha­tott újabb csatát a Kaposplast Mágusok. Az ellenfél ezúttal a rendező Battai Villámok csapata volt A Körmendiné Hajdú Gyön­gyi, valamint Schreck Katalin edzők által felkészített kaposvá­riak 58-42-es vereséget szenved­tek. A torna záró napján rende­zett helyosztón a bronzéremért az euroligás Visla Kraków kor- osztályos együttesével játszott a somogyi együttes, amely végül 52-34-es vereséggel zárt és ne­gyedik lett. A torna All Star ötö­sébe beválasztották Pordány H. Esztert, a büntető dobó verseny­ben Orbán Hanna hetedik he­lyen végzett, míg az edzők által saját csapatukból kiválasztott legjobb teljesítményt nyújtó játé­kos Bázel Bianka volt A kima­gaslóan jól szervezett tornán a rendezők a csapatok minden ké­rését teljes mértékben teljesítet­ték. A mérkőzések pedig reme­kül szolgálták a felkészülést az őszi korosztályos tornákra. Rá­adásul a különböző országokból érkezett gyermekek rengeteg pozitív élménnyel gazdagodtak. A Kaposplast Mágusok tagjai: Hosteczki Eszter, Párkányi Kira, Zsigrai Zsófia, Rakotorainy Colett, Pordány H. Eszter, Bázel Bianka, Holló Tamara, Németh Réka, Küplein Kata, Budai Dorina, Orbán Hanna. Edzők: Körmendiné Hajdú Gyöngyi, Schreck Katalin. ■ Kun Z.

Next

/
Thumbnails
Contents