Somogyi Hírlap, 2011. szeptember (22. évfolyam, 204-229. szám)
2011-09-18 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 37. szám
S DADT IVrllil • _____________._________ \ : * Novak Djokovics az esztendő teniszezője. Ez vitathatatlan, még ha néhány verseny hátra is van az esztendőből. A világranglista-vezető szerb 2011-ben eddig 66 mérkőzéséből 64-et megnyert. VR-összeállítás Miután megverte New Yorkban Rafael Nadalt, egyrészt biztosított mindenkit arról, hogy még rengeteg feladat vár rá, s még nagyon sok versenyt akar megnyerni, másrészt eljátszott a gondolattal: lehet, hogy megpróbálkozik a színészettel. Végtére is nem lenne teljesen idegen tőle, korábban is felhívta magára a figyelmet néhány pályatársa, például éppen Nadal, vagy Andy Roddick, sőt Marija Sarapova utánzásával. „Miért is ne? Kell valamit csinálni, ha valamivel több szabadidőm lesz. Ehhez pedig érzek kedvet. A show-biznisz érdekel engem, éppen úgy szeretem nézni, mint dolgozni benne.” Üres fecsegés, amit mondott? Aligha. Szolgált ugyanis további információkkal: „Máris van néhány felkérésem. Azt érzem, hogy újabb energiákat adna nekem egy ilyen feladat. S azt ígérhetem, hogy nem fogja hátrányosan befolyásolni a profi karrieremet.” Novak Djokovics 2009-ben és 2010-ben is megkapta a legnépszerűbb szerb férfi sportolónak járó díjat, s 2008-as Eurovíziós Dalfesztiválon ő volt a sztárvendég. Még énekelt is egy dalt Belgrádról a műsorvezetővel, Zseljko Jokszimoviccsal. Szerepelt az ismert DJ, Martin Solveig videoklipjében is. Djokovics egy olyan esztendőben remekel a teniszpályán, amelyet John McEnroe, a hetvenes-nyolcvanas évek csillaga „a mi sportágunk legnagyobb esztendejének” nevezett. McEnroe idén a két riválisával szemben: 10-1! A spanyol éljátékossal szembeni 6-0-s győzelmi mutatót három különböző borításon érte el: megverte keménypályán, salakon és füvön is. Djokovics mindössze a hatodik játékos a 44 éves „nyílt érában, aki ugyanabban a szezonban három nagy, úgynevezett Grand Slam-tornát is megnyert. Az öt előd közül kettő a riválisa: Nadal 2010-ben, Federer 2004- ben, 2006-ban és 2007-ben is megcsinálta ezt. „A mostani talán az én évem - mondta Djokovics. - Roger- nek is volt néhány sikeres éve, Rafának is nagyon ment tavaly. Csak isten tudja, mit hoz a jövő. De nagyon nehéz lesz megismételnem 2011-et.” EfflEESI Kikapott a páros, továbbléptek a britek tenisz A Bardóczky Kornél, Balázs Attila kettős három játszmában kikapott a brit Fleming, Hutchins párostól, ezzel a hazai csapat 3-0-s, behozhatatlan előnyhöz jutott a magyar válogatottal szemben Glasgow-ban, a Davis Kupa euro-afrikai zónája II. csoportjának utolsó fordulójában. A vasárnapi két egyest csak két nyert szettre játsszák. Karakas bronzérmet szerzett Taskentben cselgáncs Karakas Hedvig bronzérmet nyert a taskenti olimpiai kvalifikációs Világkupa-versenyén. Az 57 kg-os súlycsoportban szereplő magyar dzsúdós az elődöntőben kikapott az orosz Zablugyinától. A harmadik helyért rendezett összecsapáson jukóval verte a dél-koreai Kim Jan Dit. Két egység a döntőbe jutott Plovdivban evezés Az öt magyar egység közül kettő - a Galambos Péter, Varga Tamás könnyűsúlyú kétpár és a Novák Edvin, Vallyon Bence, Forrai Dávid, Krepesics Péter összeállítású könnyűsúlyú kormányos nélküli négyes - bejutott a döntőbe a plovdivi Eb-n. Remekeltek a magyarok a berlini medencében TÁJÉKOZÓDÁSI BÚVÁRÚSZÁS Hat arany- és két ezüstérmet szereztek a magyarok a Berlinben rendezett világ- bajnokságon, illetve az ugyanitt rendezett junior Európa-bajnokságon. A vb-n Balázs Péter két aranyéremmel, László Dezső pedig egy elsőséggel zárt. A junioroknál Gurisatti Lilla három számban is győzött, kettőben pedig a második helyen végzett. \ Djokovics a show világába vágyik tenisz Színészi babérokra tör az idei szezon legjobb játékosa, aki immár világelső egyébként 1984-ben 85 mécseséből 82-t megnyert, ehhez hasonló teljesítménnyel zárhatja idén a szerb is a szezont. A 2010-es évet még a világ- ranglista harmadik helyezettjeként zárta, Rafael Nadal és Roger Federer mögött, egyébként már negyedszer a pályafutása során. Talán akkor még egyedül ő hitte, néhány hónapon belül maga mögé utasítja a listán a két szupersztárt. New Yorkban az elődöntőben vesztett állásból, 0-2-ről, majd 2-2 után meccspontokról fordított Roger Federer ellen, aztán remek játékkal legyőzte a döntőben 4 óra 10 perc alatt Rafa Nadalt is. Mindössze másodszor fordult elő a tenisz történetében, hogy valaki egy Grand Slam-tornán Federert és Nadalt is legyőzze. Djokovicsnak - aki pályafutása során először volt első számú kiemelt egy GS- tornán - szenzációs a mérlege Több mint 30 millió dollárt keresett eddigi pályafutása során A SZERB ÉUÁTÉKOS 1987. má- jus 22-én Belgrádban született. Négyévesen kezdett játszani, amikor a legismertebb szerb edzők egyike, Jelena Gencsics meglátta, azt mondta róla: „A LEGNAGYOBB TEHETSÉG, akit Szeles Mónika óta láttam. ” Igaza lett. Novak Djokovics 2003-ban kezdte profi karrierjét, négy éven keresztül (2007-2010) a harmadik volt a világranglistán, idén már első. Harmincmillió dollárt is meghaladó keresményével minden idők ötödik a legtöbb pénzdíjat nyert játékosok listáján, Federer, Nadal, Pete Sampras és André Agassi elfr zi meg. Pályafutása során egyesben 28 versenyt nyert meg, négyszeres Grand Slam- győztes, a négy nagy torna közül egyedül Párizsban nem nyert, sőt nem is játszott soha döntőt. A wimbledoni fű makulátlan lesz a jövő évi olimpián is london A kínai súlyemelők kerete Walesben a helyiekkel közös edzőtáborozással készült a játékokra Már csak 313 nap van a londoni olimpia kezdetéig, egyre nagyobb a készülődés világszerte. A helyszínen is. A londoni olimpia műsorán szereplő 2ó sportág versenyeit 34 színhelyen rendezik meg. A létesítmények közül aligha szorul például különösebb bemutatásra Wimbledon, a híres All Eng- land Tennis Club, ahol 1908- ban, az első londoni olimpián is sorra kerültek a teniszversenyek. Az 1868-ban alapított patinás klub kilenc évvel később, 1877- ben írta ki az első bajnokságot, amely az ausztrál, a francia, az amerikai bajnokság mellett a mai napig az úgynevezett négy Grand Slam-torna egyike, de ezt rendezik egyedül füves pályán. Noha tapasztalatokban így aligha van hiány, a jövő évi olimpiai torna lebonyolítása mégis nehéz feladat elé állítja a házigazdákat. A wimbledoni bajnokság és az olimpia között ugyanis alig húsz nap áll rend- lelkezésre a mindig kikopott, kisárgult fű rendbehozatalára. Eddie Seaward főkertész azonban már az idei bajnokság után sikeres főpróbát tartott. Különleges fűmagokkal, gondos kezeléssel versenyképes állapotba hozta a fedett lelátóval ellátott híres centre court játékterét és a további 21 pálya talaját. Szeptember végén pedig Javítják a füvet Wimbledonban Lelkes új-zélandiak john key, Új-Zéland kormányfője jótékonysági gála vacsorán látta vendégül a sportéin tét támogató üzletembereket, a gazdasági élet vezetőit, valamint az olimpiára készülő versenyzőket és szakvezetőket. A támogatók 480 londoni csomagot vásároltak meg, mintegy 60 millió forint értékben. Mindezért a belépők mellett utazásukról, szállodai elhelyezésükről is gondoskodnak. Az új-zélandiak Peking- ben 3 első, 1 második és 5 harmadik helyezést szereztek. négynapos technikai főpróbát tartanak, kipróbálják az összes elektronikus berendezést, az eredményjelzőket és az információs rendszert, valamint a játékvezető működéséhez szükséges készülékeket. Várhatóan az éremtáblázat élmezőnyében végez majd a kínai csapat. A súlyemelőktől különösen sokat várnak az ázsiai országban. Az Angol-Kínai Kulturális és Sportszövetség kezdeményezésére Wales súlyemelő Szövetsége előolimpiai edzőtáborozáson fogadta a teljes kínai válogatottat. A Bangori Egyetem sportközpontjában rendezett edzőtáborozáson a közel ötven kínai versenyző közül a három pekingi olimpiai bajnok Lung Csing-kvan, Li Jong és Csang Hsziang-hsziang sem hiányzott. Az edzőtáborozás során a vendégek és a házigazdák versenyzői közös edzéseket is tartottak. Az edzőtáborozás idején Matthew Curtain, a londoni olimpia súlyemelőversenyeinek igazgatója részletes tájékoztatást adott a vendégeknek a jövő évi előkészületekről és a versenyek lebonyolításáról. ■ ■ A kínai olimpiai bajnokok közös edzéseket tartottak Bangorban a britekkel.