Somogyi Hírlap, 2011. szeptember (22. évfolyam, 204-229. szám)

2011-09-18 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 37. szám

2011. SZEPTEMBER 18., VASARNAP 7 INTERJÚ giró-szász andrás Politikai elemzőből lett szóvivő. Szerinte a parlamenti döntések is csak akkor lehetnek sikeresek, ha az emberek azonosulnak velük, azonosulni pedig úgy tudnak, ha értik is. EMBERIRE FORDÍTJA A KORMÁNY NYELVÉT hogy vagy most fordít egyet a sorsán, vagy később már nagyon nehéz lesz” A hétfőn hivatalba lépett kormányszóvivő, Giró- Szász András hitvallása szerint nem a döntéseket kell megmagyaráznia, in­kább a kormányzás logi­káját kell megértetnie az átlagemberekkel, mert ha értenek valamit, azt könnyebben elfogadják. Fábos Erika- Gyökeresen fordult fel az el­múlt pár napban az élete?- így is lehet mondani, nagyon sok impulzus ért az elmúlt pár napban. Ez a munka folyamatos készenlétet jelent. Velem együtt egy 16 fős stáb áll munkába a Miniszterelnökségen, Íriszen a kormányzati kommunikáció je­lentősen átalakul, ami rengeteg munkát jelent. Már az első né­hány nap után nyugodtan mond­hatom, minden elődömnek ma­ximális tisztelettel adózom.- Rögtön a közepébe csöp­pent, az biztos. Az ország­mentő csomag és a végtörlesz­téssel kapcsolatos hírek miatt elég sűrű volt a hét. Mi ment a legnehezebben?- Az a közel negyven interjú, amin túl vagyok és hát kiszakad­ni az eddig megszökött elemzői létből, megtalálni magamat eb­ben az új szerepkörben. Eddig elemzőként kellett megnyilat­koznom, most nemcsak tartal­mi, hanem kommunikációs szempontból kell megközelíte­nem, amiről beszélek, és sokkal nagyobb súlya van annak, amit mondok.- Miért vállalta a felkérést?- A miniszterelnök úr vázolta az elképzelését arról, mit várna tőlem. Az elvárások pedig a lé­nyegi kérdésekben egybevágtak azzal, amit én ennek a munká­nak a lényegéről gondolok. Azt mondta, abban számítanának rám, hogy ismertessem és értel­mezzem a kormányzás logikáját és közérthetően elmagyarázzam az állampolgároknak, miért jó nekik, vagy fontos az országnak egy adott kormányzati lépés. Magyarország olyan helyzetben van, hogy vagy most fordít egyet a sorsán, vagy később már na­gyon nehéz lesz, vagy egyáltalán nem lesz lehetősége rá. Ezért gondoltam úgy, ha ebben a ne­héz, de felelősségteljes munká­ban részt vállalhatok, ki kell vennem belőle a részemet.- Hogyan zajlik az ilyen? Egy­szer csak csörög a telefon?- A miniszterelnök úr keresett meg és arra kért, találkozzunk. Ezen a találkozón ismertette, hogy mi az elképzelése a kor­mányzati kommunikációról a jö­vőben és miben számítana rám.- A Fidesz egyik legfontosabb háttérintézményétől érkezett a kormány mellé, jól ismer több befolyásos kormánypárti poli­tikust. Orbán Viktorral is volt munkakapcsolata korábbról?- Közvetlen munkakapcsola­tom nem volt, de találkoztunk már néhányszor személyesen. „Magyarország olyan helyzetben van,- Mennyi ideje volt átgondol­ni a felkérést?- Kevés, az első konzultációtól számítva alig két hét gondolko­dási idő volt rá.- Kritikus helyzetben van az ország, szétesőben az euró- zóna, újabb válsággal riogat a világgazdaság, túl sok jó nem várható mostanában. Mégis, mi volt ebben az ön számára vonzó?- Ha onnan közelítettem volna meg a feladatot, hogy mi benne a vonzó, akkor bizonyára nem vál­lalom el. Más volt a nézőpontom: úgy gondolom, vannak olyan kar­rierdöntések az ember életében, amelyek nem kizárólag az egyén­ről szólnak, hanem figyelembe veszik a társadalmi hasznosság, a közjó szempontjait is. így in­kább azt mérlegeltem, hogy adott pillanatban mi a feladat maga és ha a társadalomban meglévő szembenállásokat sikerül átfor­málnom azzal, hogy érthetőbbé teszem a kormány szándékait és cselekvéseit, az már egy vonzó kihívás számomra.- Nyilván átgondolta azt is, milyen hatása lehet ennek a későbbi pályájára.- A politikai elemzői pályára nyilván nem térhetek vissza, de ha sokat is szerepeltem ebben a minőségben a médiában, az el­múlt években már nem ez volt az életem és a munkám lényege. Az elmúlt hat évben inkább klasszikus üzletemberi felada­taim voltak, vagy ha úgy tetszik, elég sokoldalú életet éltem a Szá­zadvég csoport irányításával, így nem csak az elemzői pályá­ra gondolhatok majd, ha a foly­tatásról lesz szó.- Politikai elemzőként biztos nem jön zavarba, ha megkér­dezem, hányadik kormányszó­vivő a sorban?- Pontosan nem tudom, de ta­lán úgy húsz körül lehetett eddig, amiben benne van minden re­kord, Havas Henrik néhány nap­ja és mondjuk Borókai Gábor is, aki az egész ciklust kitöltötte. Névjegy született Budapest, 1970. 1993-ban az ELTE bölcsészet­tudományi karán történész­diplomát szerzett. Később el­végezte a Budapesti Közgaz­daság-tudományi Egyetem po­litikai szakértői szakát. 2000-ben csatlakozott a Szá­zadvég Alapítványhoz.- Jól tippelt, ön a 19. kor­mányszóvivő. Van saját hitval­lása erről a munkáról, vagy példaképe a korábbi szóvivők közül?- A szűkén vett tájékoztatáson kívül, a kormányzás logikáját sze­retném közérthetően megjeleníte­ni körülbelül úgy, ahogyan koráb­ban Borókai Gábor tette. Példa szá­momra az ő szerepfelfogása, az, ahogyan szolgálatnak tekintette ezt a munkát, felül tudott emel­kedni a pártpolitikai szempon­tokon és hitelesen tudott vissza­térni a szakmájába. Borókait az elmúlt húsz év legjobb kormány- szóvivőjének tartom. Úgy gondo­lom, akkor sikeres a kormányszó­vivő munkája, ha olyan emberek­hez is eljut, akik nincsenek a kor­mány mögött álló pártokkal azo­nos politikai véleményen. 2005-től ügyvezetőként dol­gozott a Századvég Alapít­ványnál. 2011. SZEPTEMBER 12-TŐL az Orbán-kormány szóvivője. nős, egy fiúgyermek édes­apja. hobbija a család mellett a fu­tás és a foci.- Mit gondol, mi a legnagyobb hiba, amit kormányszóvivő el­követhet?- Ha azt gondolja, hogy min­denhez ért és mindenről véle­ményt kell mondania. A másik nagy hiba ugyanakkor, ha nem készül fel mindenre.- Mi lesz a legnagyobb válto­zás az eddigi kommunikáció­hoz képest?- Remélhetőleg az, hogy átlát­hatóbbak lesznek a szerepek. Négy lábra áll a kormányzati kommunikáció. Az éh stábomhoz csak a kormánydöntések bemuta­tása és magyarázata tartozik majd, Szijjártó Péter a miniszter- elnök szóvivőjeként dolgozik ez­után is. Minden egyéb a Közigaz­gatási és Igazságügyi Minisztéri­um kommunikációs államtitká­rának és a tárcáknak a feladata lesz, a párttal kapcsolatos politi­kai ügyekről, belügyekről pedig a frakció szóvivője nyilatkozik.- Erre azért volt szükség, mert elégedetlenek voltak az eddigi kommunikációval?- Nem, de mindenki belátta, hogy nem volt szerencsés, hogy ugyanaz az arc - a kormányszó­vivő -, ugyanaz az intézmény - a kormány - állt minden problé­ma mögött, legyen szó akár egy politikai pengeváltásról, akár egy idő előtt kiszivárogtatott döntés-előkészítésről vagy a kor­mánypártok belügyeiről. Ez za­vart okozhatott az állampolgá­rokban, másrészt ebben a káosz­ban nem jutott elég figyelem a kormányzati döntések lényegé­re, hogy arról már ne is beszél­jünk, hogy ezáltal a hiteléből is veszít a kormányzati kommuni­káció. Persze, érdemi kormány­zati cselekvések nélkül a kom­munikáció csak a levegőben lóg és ez viszont is igaz: a legjobb munkát végezheti egy kormány, ha azt a kommunikáció nem jól fordítja le az embereknek.- Akárhogy is, egy erős kor­mánypártnak és egy jól műkö­dő kormányzatnak lehet csak jó szóvivője, nem?- Nagyon leegyszerűsítve igen, de azért az fontos, hogy nem arra szerződtem, hogy megszerettessem a kormányt és nem is az a feladatom, hogy a Fi­deszt népszerűbbé tegyem. Ne­kem a kormány döntéseinek lé­nyegét kell eljuttatnom minden magyar állampolgárhoz. Függet­lenül attól, hogy milyen párt sza­vazói, szeretném megértetni ve­lük, hogy a kormány egyes lépé­sei hogyan szolgálják az érdeke­iket, vagy azt, hogy miért szük- ségszerűek.- Ez miért olyan fontos? Egy átlagember azért nem a politi­kával kel és fekszik.- Nem is lenne jó, de azt látni kell, hogy az elmúlt időszakban új kihívások jelentek meg a vi­lágban. Elég meghallgatni az amerikai elnök vagy akár euró-' pai politikusok nyilatkozatait. Gazdaságpolitikai dogmák dől­tek meg, alapjaiban alakul át az állam szerepéről alkotott felfo­gás, a kormányzati kommuniká­ciónak pedig alkalmazkodnia kell ehhez. Fontos döntések előtt áll nagyon sok kormány a világ­ban és az is bebizonyosodott, hogy társadalmi támogatottság nélkül nem lehetnek sikeresek a parlamenti döntések. Csak ak­kor lehet eredményes a kor­mány, ha az emberek azonosul­nak a célkitűzéseivel, azonosul­ni pedig akkor tudnak, ha meg­értik a döntések lényegét.- Ez azt is feltételezi, hogy a korábbinál nyitottabb lesz a kommunikáció?- Reményeim szerint nyitot­tabb és érthetőbb lesz, valamint időben látszik majd belőle a dön­tések mögötti szándék.- Azt ki mondja meg, hogy ez sikerül-e? Ki az ön közvetlen főnöke?- A kormány feje, vagyis a mi­niszterelnök úr.- Az kiderült már, hogy sza­badidőből kevesebb lesz, mint eddig, de mi az, amire min­déképpen szorít időt?- Természetesen a családra, és amellett a futásra, az úszásra és a focira. Az előbbi sportok már nem a verseny vagy a meg­tett kilométerek nagysága miatt, hanem főként a stressz levezeté­sére és a feltöltődés kedvéért, utóbbi meg már csak a pálya széléről, nézőként.- Azt olvastam, Reál Madrid- drukker. Követi az eseménye­ket, mondjuk, hogy Mourinho a legdurvább spanyol csapatot csinálta a Madridból?- Ferencvárosban nőttem fel, nem is volt kérdés tehát, hogy kinek drukkolok és az sem, hogy futballszurkoló leszek, még ha érthető okokból az utólv bi időben nem is nagyon járok ki Fradi-meccsekre. A Reál Madrid iránti rajongás pedig úgy ala­kult, hogy ösztöndíjasként ta­nultam Madridban és lenyűgö­zött a csapat, valamint az a fan­tasztikus Puskás-kultusz, ami a Reál Madrid körül a mai napig él. Mourinho egy remek szak­ember, még ha igen vitatott sze­mélyiség is. A körülötte lévő bot­rányokról pedig nemrég azt nyi­latkozta: főként azért igyekszik minél többet szerepelni a bul­vársajtóban, mert amíg vele fog­lalkoznak, a játékosait békén hagyják, akik így nyugodtan koncentrálhatnak a focira. Az eredmények mindenesetre őt igazolják. é Ha onnan közelítettem volna meg a fel­adatot, hogy mi benne a vonzó, akkor bi­zonyára nem vállalom el. De úgy gondo­lom, bizonyos döntések nemcsak az egyénről szólnak, hanem a közjóról is.

Next

/
Thumbnails
Contents