Somogyi Hírlap, 2011. augusztus (22. évfolyam, 178-203. szám)

2011-08-06 / 183. szám

11 SOMOGYI HÍRLAP - 2011. AUGUSZTUS 6., SZOMBAT INTERJÚ tőzsde és sajt A bankok a társadalom izzó gyűlöletével állnak szemben, mondja Róna Péter, aki szerint fellendülés csak a kreativitásból, lelkesedésből, munkakedvből fakadhat SOKKAL NAGYOBB VÁLSÁG KÖZEIIG Róna Péter közgaz­dász a keménysajt- üzemről és a kor- mányfőségről beszélt lapunknak, amikor a brókere jelezte, eladta az értékpapírjait. Ki­szállt mindenből. Al­kotómunkába fektet, s eközben a világ sze­rinte egy jóval na­gyobb válságra szá­míthat. Balassa Tamás- Egy egészséges gazdaság­nak szüksége van olyan késztermékekre, amelyek kifejezik a társadalom jelle­gét - mondta Róna Péter kisasszondi kastélya kertjé­ben egy legalább másfélszáz éves tölgy alatt. Az asztalon sajtkóstoló: a füstölt és ízesí­tett kategória második he­lyezettje a világ legnagyobb szakkiállításán. - A mező- gazdaságnak, élelmiszer- iparnak jelentős szere­pet kellene kapnia a nemzet- gazdaságban, ám az elmúlt húsz év gazdaságpolitikája eltolta a szerkezetet az alap- és félkésztermékek felé.- Amiben kevesebb a hozzáadott érték.- És ami nem fejezi ki a társadalom alkotóképes­ségét. Ez minden értelmes társadalom alapja, ezt csi­náljuk Kisasszondon. A gyepgazdálkodástól kezdve az egész termelési láncot lefedjük. Tíz ember munká­ja, mindenkinek benne van a szíve-lelke és verejtéke.- Magas szinten ért sok mindenhez, de nem gon­dolnám, hogy a sajtkészí­tés köztük van. Keresett hozzá szaktudást?- Meg is találtam. Kül­földről hoztam sajtmestere­ket, akik segítettek a recep- túra kialakításában. Ennek összekomponálása két és fél évbe telt. Importáltam fűkeveréket, Jersey-tehene- ket szereztünk, melyeknek különleges, sajátos tejük van. Az egész néhány jeles villányi és szekszárdi bo­rász ismerősöm panaszá­val kezdődött, akik nemzet­közileg is elismert boraik mellé nehezen találnak színvonalas magyar sajtot.- Nehéz piacot találni?- Más a gondunk. Napi szinten 200 liter tejből csi­nálunk sajtot, el is adjuk. De 400-600 liter körül vál­hatunk jövedelmezővé. Eh­hez a kiváló tehénállo­mánynak kell növekedni, a szaporulatból építjük az ál­lományt. Van egy nagyon jó, környékbeli inszeminá- torunk, saját laborkészülé­künk a tejvizsgálathoz. •- Róna Péterrel sajtokról beszélgetni... miközben a miniszterelnökségről is lehet. A közösségi portá­lon indított kampányról mondta: köszöni szépen, de marad a katedrán. Nem akarnék felelősséget tolni Önre, de tudná a megoldást az ország baja­ira? Végig tudná vinni?- Számos kérdésben van mondanivalóm, de meg­győződésem, hogy teljesen alkalmatlan lennék ennek a kivitelezésére. Nem va­gyok politikusi alkat. Hiva­tásom folytán a nagyon, né­ha brutálisan pontos fogal­mazásra készültem föl. Mint tudós embernek, ne­kem fontos, mi igaz. Nehe­zen viselem a tények meg- másítását, elsumákolását.- Tényleg nem javasol­nánk a politikát. Ha ki is vívná a választási sikert, amit felénk nem az igaz­mondással szokás...- ...sehol sem.- A politika nem az az üzem. Ami még a kor­mányfői jelölésnél is fon­tosabb: mi lesz a svájci va­lutával? A frankot nem szokta megtippelni, az eurót 280-290 forintos jegyzésre jósolja. Mégis, meddig megy ez?- Az árfolyam kérdésére a közgazdaságtan a reál- gazdasági folyamatok tük­rében ad választ. Szakmai szemmel megmondható, körülbelül hol van egy va­luta, konkrétan a svájci frank egyensúlyi árfolya­ma. Az elmúlt harminc év­ben azonban a reálgazda­ság és a pénzvilág teljesen ketté szakadt. Utóbbi el­uralta a reálgazdaságot és olyannyira öntörvényűvé vált, hogy a pénzvilágban várható kimeneteket a reál- gazdaság elemzéséből nem lehet levezetni.- Nyilatkozta: a világgaz­daság felgyülemlett virtu­ális pénzügyi eszköze a reálgazdaság termelésé­nek tízszeresét is eléri.- így vap, a GDP tízszere­se a pénzügyi állomány.- Ideges tőzsdék, pénz­ügyi minősítők, kockáza­Egy gazdaságnak szüksége van olyan késztermékekre, amelyek kifejezik a társadalom jellegét- Mennyire komolyak a veszélyek? Ez lehet kerül­ni a polgárháborúkat?- Ezt nem tudom megjó­solni. Azt tudom, hogy a vi­lággazdaságban recsegés­ropogás hallható. Idehaza is. És részben, a mi ese­tünkben is a bankok hibáz­tathatóak a kialakult hely­zetért. Részben. vagy független szakértő nem tudja megállapítani, hogy az adós mennyivel tartozik a banknak. Szerin­tem ez egy szándékos álla­pot, hogy a bankok annyit számítsanak föl, amennyit akarnak. Meg is tették. Az első kérdés tehát az, mi alapján számolták a ban­kok a törlesztőrészleteket. nem annyira örül a felve­tésének.- Úgy látszik, hogy nem. De ha a bankoknak nincs titkolnivalójuk, akkor azért, ha van, akkor még inkább azért, a tisztázás a véleményen szerint elke­rülhetetlen. Hogy a kor­mány ezt mennyire szor­galmazná, nem tudom. társadalom legnagyobb ré­tegének az izzó gyűlöleté­vel állnak szemben. A leg­borzasztóbb az, hogy az ál­lampolgár egyszerűen nem is tudja, mi történik vele. Megalázva és becsapva érzi magát, mert engedte, hogy túljárjanak az eszén. Ez egy veszélyforrás a demok­ráciára nézve, mert ettől szokott robbanni a társa­dalmi elégedetlenség.- A felvetéseit komolyan veszi a közvélemény. De a médiaszerepléseinek szá­mát látva mintha másutt nem lennének kíváncsi­ak a véleményére. A pénzpiac, a gazdaságpoli­tika megkérdezi néha?- Soha. Se a bankok, se a kormányok, se hatóságok.- Pedig azt a félmondatot, hogy „köszönöm, minisz­terelnök nem”, követni szokta, hogy a gazdaság- politika kialakításában szívesen segítene.- így van.- Még akkor is, ha a je­lenlegi kormányt leple­zetlenül bírálja?- így van. Ez szakmai kérdés, amit meg kell olda­ni. Ha cinikus lennék, ak­kor csöndben maradok, és hagyom, hogy a kormány, amit nem különösebben pártolok, bukjon bele. De nem akarom, hogy bárme­lyik kormány megbukjon. A cél az, hogy segítsünk.- A világ-GDP tízszeresé­re hízott virtuális pénzpi­ac miatt támogatja a ha­tárokon átvándorló tőke Tobin-adóját?- Nem lenne teljes meg­oldás, de enyhítene a gon­don. És az összeget fel le­hetne használni a pénzügyi rendszer stabilizálására.- Létezik jó döntés a de­vizahitelesek számára? Feltételezem, nem ragad­tatta magát frankhitelre...- Nem. Nincs jó megoldás az egyéni adósok számára. Az a leghelyesebb, ha kierőszakolják a helyzet tisztázását a kormányon keresztül. RÓNA PÉTER ti besorolások igazgatják a vi­lágot ma is. Az elmúlt három év azt mutatta, a pénzvilág műkö­déséhez nem igazán mernek hozzányúlni.- A 2008-as válság után volt egy 6-9 hónapos rés, ami komoly lehetőség volt a konszenzusra és a pénzpiaci refor­mokra. A nemze­tek közötti rivali­zálás meghiúsította ezt, amit a pénzintézetek ügye­sen kihasználtak. Most vé­leményen szerint közeleg egy sokkal nagyobb válság, mint a 2008-as. Durva dol­gok történhetnek. A hely­zet előbb-utóbb, tragikus szenvedések árán, de korri­gálódik. A rendszer nem működőképes.- Mi lehet mindennek a kifutása, egy vizsgálattal nyerhetnek valamit a de­vizahitelesek?- Én azt mondom, ennek a terméknek az egyik jel­legzetessége a jelentős túl­számlázás lehetősége. Azt állítom, hogy egy 3-5 éve kötött svájci frank hitel- szerződésből egy bíróság- Ehhez kellene egy füg­getlen pénzügyi szakértői testület?- Igen, és pártolnám az Európai Bankfelügyelet be­vonását, akivel a vizsgála­tot könnyen és gyorsan el tudnák végezni.- Nem meglepő módon: a Magyar Bankszövetség- Kicsit szkeptikusan hallgatom: nem látom ma­gam előtt a bankszektor kormánytámogatott lapte­rítését.- Az eddigi jelek valóban nem erre mutatnak. A je­lenlegi helyzetnek mégis arra kell ösztönöznie a ban­kokat, hogy fontolóra ve­gyék a kérdést. A bankok a- ... de ha lenne, mit tenne?- Nincs jó megol­dás az egyéni adó­sok számára. Nekik az a leghelyesebb út, ha kierőszakol­ják a helyzet tisztá­zását a kormányon keresztül. És neves­sék ki a kormányt, amikor árfolyamfék- programmal ál elő, ami nem vezet seho­vá. Amikor a Gyurcsány-Oszkó kormány előállt a magatartáskódex­szel, akkor zárt ajtók mögött tárgyaltak a bankokkal, de nem tárgyaltak a bank ügy­feleivel. Most jön az állító­lag nemzeti érzésű Orbán- kormány, létrehoz egy állí­tólagos mentőcsomagot, amiről szintén a hitelkáro­sultak nélkül döntöttek. Ez az alapvető demokratikus jogok megsértése.- Kierőszakolás alatt mit ért? Szerveződjenek, hal­lassák a hangjukat?- Igen, ezt értem alatta. Nem tudok jó tanácsot ad­ni. Már 2007 márciusában elmondtam, hogy a deviza- hitelezésből nagy baj lesz. Nem vették komolyan.- Fontos az önbeteljesítő jóslatok lehetősége. Egy oktondi elszólás padlóra küldhet egy árfolyamot. Létezhet oly „bizalomger­jesztés”, amikor Obamától Merkelig mindenki váll­vetve mosolyog, és a be­fektetők megnyugszanak?- Erre nem tudom a vá­laszt. Merkel és Sarkozy ez­zel a helyzettel nem tud megbirkózni, mert felül kellene emelkedni a nem­zeti érdekek kalitkáján. Kohl'és Mitterand még tu­datában volt a második vi­lágháború borzalmainak, s hogy ha a kontinens egye­sítése nem jön létre, Euró­pa szét fogja tépni magát. Európa egyesüléséhez egy sokkal nagyobb válságra van szükség, mint amit 2008-ban elszenvedtünk. Ezért fog bekövetkezni. Telefonhívás érkezik, el­nézést kér, majd beavat:- Éppen most szálltam ki mindenből. Visszaigazolta a bróker, minden eladott.- Soros György is eladás­ban van. Személyes vagy világgazdasági okok?- Utóbbiak.- Szabad megkérdezni, mekkora mínusszal szállt ki a papírokból?- Öt-hét százalék.- Hol lesz a helye a meg­takarításnak?- Sehol.- Sajt és Jersey-tehén?- Meglehet. Ha sikerül teret adni az emberek alko­tóképességének, mint ahogy Kisasszondon kicsi­ben sikerült, megváltozik az életük. A méltányosság, az igazságosság és a sza­badság hiánya dísz­funkcionális társadalom­hoz vezet. A magyar társa­dalom jelentős része ma úgy érzi, kitoltak vele.- És ez régóta így megy.- De ilyen körülmények között nincs gazdasági fel­lendülés, mert az csak kre­ativitásból, lelkesedésből, élet- és munkakedvből fa­kadhat. A közgazdász-tár­sadalom a hiányok és egyensúlyok bűvöletében él, de azok csak könyvelői tételek. A tényleges problé­ma gyökere az, hogy a tár­sadalom nem érzi magát méltányos körülmények között, ahol lehetősége len­ne képessége, lelke, ereje alapján alkotni, és annak gyümölcsét élvezni.- Az egymillió munka­hely akkor telitalálat?- Ha megvalósulna. De egyelőre nem úgy tűnik. 4 i k 4 4

Next

/
Thumbnails
Contents