Somogyi Hírlap, 2011. augusztus (22. évfolyam, 178-203. szám)
2011-08-13 / 189. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP - 2011. AUGUSZTUS 13., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Rendőri szemmel, a jobb oldali ülésből a repülésüzemi tiszt Míg mások 40 évesen nyugdíjasok, ő 78 esztendősen is aktív még Sztranyák József csenevész, beteges kölyök volt A szülőfalujában, Drávaszentesen nem volt orvos, Barcsra hordták a szülők évekig. Ott került jó barátságba Vojkovics György- gyel, Dudó bácsival, akinek a fia Horthy Istvánnak volt a repülőgép-szerelője a fehérvári reptéren. Ők „oltották” be: az apa masinisztaként a gépekkel és a technikával, a fiú a történeteivel a repüléssel. Tőlük kapta első modellépítő dobozát, egy kis siklógép megépítésével kezdte. A barcsi polgári iskolában 1946-ban cserkész modellező kör alakult, aminek hamar a vezetője lett. Később Tabon aztán „nagyon jó modellező csapat jött össze, huzalvezérlésű körrepülő kategóriában verhetetlenek voltunk a megyében. ” TABRA RENDŐRŐRS-PARANCSNOKNAK került 1959-ben, pedig csak 1956 decemberében szerelt fel, „azért, hogy hozzájárulhassak ahhoz: magyar a magyarra még egyszer ne támadjon. ” Egy tben kismotorral a Balatonra tartott, amikor meglátott egy gépet a kiliti repülőtér füvén. Meg állt, odament, az meg felvitte egy „balatoni körre”. Attól kezdve mindennapos vendég volt a reptéren. előbb a siófoki kapitányság ra került, majd 1974-ben a vízirendészethez, melynek 1977-től parancsnoka volt, de csakhamar összevonták a vízi és a „szárazföldi" rendőröket, a víziek alosztályként működtek tovább. így is büszkén emlékszik a viharjelzés kiépítésére, s a hajópark korszerűsítésére. S bár az alezredes 1988 óta nyugdíjas, szerződésesként, mint a kiliti reptér légirendészetének üzemeltető gondnoka, ma, 78 évesen is tagja a Készenléti Rendőrség állományának. „Csak látszat, hogy ez szezonális, télen-nyáron vannak rendőrséget segítő feladatai a helikoptereknek”. A REPTÉR EGY SARKÁBAN pedig most készül felügyeletével a modellezők új telephelye... A földön, vízen és levegőben is dolgozott rendőrként, de a múlt idő nem is helytálló, mert ma is a rendőrség kötelékében szolgál a 78 éves Sztranyák József. Fónai Imre- Repülésüzemi tiszt - ez áll az igazolványában. Ilyen is létezik?- Egy bizonyosan akad - felelte Sztranyák József. - Az 1988-as nyugdíjazásom után öt évvel tértem vissza hivatalosan is az állományba, de persze a köztes öt évben sem tétlenkedtem, akkor „harcoltuk” például ki, hogy a kiliti létesítmény polgári reptér lehessen. Másodszorra veselkedetünk neki a nagy tervnek, először a hetvenes években.- Amikor még rendszeresen szálltak fel a dübörgő katonai gépek...- Épp ez az, nem olyan rendszeresen, évente háromszor-négyszer települt csak ki néhány napra a honvédség. Miért ne lehetne civil reptér, vetettük fel pilóta barátommal, Gidáli Józseffel, hiszen akkor a fénykorát élte a repülés Magyarországon. A városvezetés támogatta, de a honvéd vezérkar nem. Még üzentek is, hogy ne nagyon erőlködjünk, mert megjárjuk. Csak amikor mindketten nyugdíjba mentünk, akkor vettük elő újra a témát. A kormányzat azonban akkor már támogatta, pontosan 1989. március 8-i a kormánydöntés, hogy kisgépes, idegenforgalmi vámrepülőtér legyen Kiliti. Ötvenmillió forintot különítettek el a fejlesztésre. A nyitóra 122 gép jött Európa minden országából.- Sőt, egyszer még Vári Gyula is a maga MÍG 29-esével. Megbénult a forgalom a város és a reptér között, annyian tartottak Kiliti felé.- Nagyon „pörgött” az első tíz évben a reptér, a motoros műrepülő Európa-baj- noksághoz kapcsolódó repülőnapon déli irányból jött Vári a MIG-gel, a pálya közepén 90 fokban csőre állította a gépet, s úgy lőtte ki az infracsapdákat.- De persze a repülés nem csak gyönyörűség, nyilván a légirendészet sem ugyanaz, mint a Bujtor-filmekben.- A film az film. Tény, kevéssé ismerik a munkájukat, csak azt látják, repül a kis kék rendőrségi helikopter. Sose repül céltalanul. Manapság egyre több a magántulajdonú repülőeszköz (nyugaton divat lett, hogy az interneten elolvassák a tudnivalókat, aztán hátimotoros siklóernyőjükre kapnak, és már szállnak is), talán nem túlzók, hogy inSztranyák József: véteni könnyű, s a repülésben ez végzetes lehet kább erősíteni kéne a légirendészet légi ellenőrzési tevékenységét.- A minapi, két halálos áldozattal járó sárkányrepülő-tragédiára gondol?- Akár arra is. Vannak esetek, melyeket talán meg lehetne előzni nagyobb odafigyeléssel. Sallai Ferenc balesete (aki egyébként fiatal korában a modellezőm volt, aztán szinte mindennap találkoztunk a reptéren, a halála előtt egykét órával is beszéltünk) is arra figyelmeztet: véteni könnyű.- Nyilván számos hasonló esettel találkozott az elmúlt évtizedekben.- Sajnos. A nyolcvanas években a MI 2-esünk nekiment a Badacsony tetején egy fenyőfának. A farokrész leszakadt, ott is van egy pótülés, egy kolléga ott foglalt helyet, kiesett, rá a fenyőre, ő karcolás nélkül ért talajt. A gép neki a sziklának. Vagy amikor a katonai MI 8-as át akarta repülni télen a Balatont, s leállt mindkét hajtóműve az Európa szálló fölött. Ez volt az első mentésem vízirendőrként. Előbb jeget kellett törni, mert a part előtt befagyott a tó. Húsz perc múlva értünk a helikopterhez, amit elhagyott a személyzete, nem tudván, hogy a vízmélység és a feje tetejére állt MI 8-as magassága azonos, csak föl kellett volna mászniuk a gép hasára. Meghaltak, mert kihűltek a vízben. Egy saját katasztrófa: kollégánk, Szűcs Imre alezredes a móló mellett tíz méterrel csapódott be a vízbe. Egy szovjet katonai gép pedig a tengődi szőlőhegybe fúródott.- Mégis szép a repülés...- Gyönyörű. Sajnos, nekem nem adatott meg, hogy pilóta legyek, de a rendőrpilóták kárpótoltak érte az évtizedek folyamán, a régebbi nyarakon száz órát is eltöltöttem a helikopterben.- Miért nem lehetett pilóta?- Az alagi reptéren volt a pilótafelkészítés és az orvosi vizsgálat. A röntgen kimutatott egy korábbi mellhártya-gyulla- dást, s a doktor azt mondta: találkozunk öt év múlva. De akkor már nem mentem el. A repülőgép-modellezés maradt kár- póüásul. A legjobb teljesítményem az ezüst fokozatú jelvény. Kaposújlakról reptettünk, s a gépem a taszári katonai alakulat főépülete előtt szállt le.- Mikor döntötte el, hogy repülni fog?- 194ó-47-ben egy kétfedelű PU 2-es szovjet gépről DDT-vel permetezték a Dráva-vidéket egy húsz kilométeres sávban. Nagyon sok volt ugyanis a tbc-s beteg, én is fertőzést kaptam, édesapámnak egy húga és egy öccse is ebben halt meg. A kertvégekben ott álltak a trágyadombok, meg aztán ugye az istállók, rengeteg volt a légy, de a permetezés után eltűntek. Nagy csoda volt ez akkoriban, ekkor mondtam, hogy a repülésnél valószínűleg nincs csodálatosabb. Persze, más kérdés, hogy a DDT egyébként mennyire veszélyes, a tbc mindenesetre eltűnt...- A „földi” rendőrségtől a vízihez került, közben fel-felszállt a helikopteresekkel, ilyen rugalmas volt ez akkor?- Jobb, ha nem egyedül repülünk, ezt mondták a pilóták és én rendőri szemmel is tudtam segíteni nekik. Már a „szárazföldieknél” természetes lett, hogy ha volt egy akció, fölküldtek a helikopterrel. Vadkempingezőket kerestünk, de több hétig tartó bűnügyi üldözés is volt. Lakásbetörőket fogtunk felülről Kapolyon, máskor Sóstónál gépkocsitolvajt üldöztünk, aki kiugrott és futásnak eredt. Elfogták, ez egyébként az ország egyik legnagyobb ilyen ügye volt, százas nagyságrendnél tartott már a banda. A vízirendészetnél parancsnokként, ha vihar előtt fenn voltam, tudtam, hogy a kollégáimnak könnyebb a dolga a vízen, ha meg a viharban is fenn tudtam lenni, jobban lehetett irányítani a mentést.- Most már elárulhatja: néha azért odaengedték a botkormányhoz?- Azt mondták: tanulj meg annyit, hogy ha történik velünk valami, tudjál segíteni, haza tudj jutni. No, ezt aztán én is viszonoztam, kivittem őket a vízre. Jó kis böhömnél is (hajós nyelven ez vihart jelent), s bizony néha vissza kellett gyorsan fordulnom. Én azonban mindig úgy szálltam ki földet éréskor - lehetett koromsötét éjszaka, vihar, csapkodó villámok - hogy nekem nagy élmény volt. Tizennyolc évtized A haza kis polgárainak hajlékában emelt fejjel Az építkezés idején a kaposvári városházán levő kocsma vendégszobájában folyt a tanítás A lakosság életerejét mutatja, hogy néhány évvel Kaposvár pusztulása, majd újratelepítése után, 1715-ben - a plébánia megszervezésével egy időben - felépült a mezőváros első népiskolája Kaposvár főterén. Az iskolának alkalmas helyiség gondja időszakosan tért vissza Kaposváron, az viszont folyamatos probléma volt a 18. században, hogy a helyi ifjúságnak csak kisebbik része látogatta rendszeresen az intézményt. 1771-ben például hatvan, három év múlva csupán ötven gyermek járt Kaposvár római katolikus elemi iskolájába. A tanítók mégis joggal panaszkodhattak arra, hogy túlterheltek: Xz épület homlokzatán a szép felirat: A haza kis polgárainak nemcsak orgonistaként foglalkoztatták őket, nemcsak jegyzői munkát végeztettek velük. A gyerekek sem csak a tanulással voltak elfoglalva: a tanterem fűtéséhez szükséges fát mindennap darabonként magukkal kellett hozniuk az iskolába... 1811-ben a megyei közgyűlés elrendelte, hogy készítsék el az újjáépítendő kaposvári elemi iskola terveit. Közben már aládúcolták az egyik osztály födémét, a tornác is leszakadt. A templom keleti oldalán 1829 májusában kezdődött meg az építkezés. A munkálatok idején a városházán levő (!) kocsma vendégszobájában folyt a tanítás. Már ősszel tető alá került az épület, de véglegesen csak 1832-ben készült el az iskola. Homlokzatán szép felirat hirdette a rendeltetését: „A haza kis polgárainak”. A kaposvári Nagy Imre első miniszterelnöksége azzal a beszéddel indult, amelyet 1953. július 4-én mondott el a parlamentben. Ez a felszólalás alapozta meg a hírnevét; igen nagy hatást tett vele, nemcsak a beszéd tartalma, hanem a szó- használata miatt is. Például az elemi oktatásról szólva „a kis magyarokat” emlegette egy olyan országban, ahol a kommunista párt évek óta üldözte a nemzeti gondolatot. A feliratról vette. ► Bővebben: SONLINE.hu Ugye milyen szép ez az épületrész? Vajon hol látható? írja meg: Somogyi Hírlap Szerkesztősége, 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/A, vagy emeltfejjel@sonline.hu
