Somogyi Hírlap, 2011. augusztus (22. évfolyam, 178-203. szám)
2011-08-01 / 178. szám
12 SOMOGYI HÍRLAP - 2011. AUGUSZTUS 1., HÉTFŐ Teltház: egy évvel előre lefoglalt nagyatádi szálláshelyek pezsgés A sporthoz kapcsolódó marketing látványosan erősíti a turizmust - lendületet ad a szállásadóknak is MEGYEI KÖRKÉP A szeretet versenye Nagyatádon gyöngyszem Sokfelé viszik a város hírét az extrém próbák szerelmesei - visszatérnek A triatlon versenyek idejére felpezsdül Nagyatád. Valamennyi szálláshely megtelik, hogy a versenyzők és kísérőik a város vendégszeretetét élvezzék. A családokkal számos kisgyerek is érkezik, a versenyzők pedig már a hét közepétől tesztelik a pályákat és edzenek a kijelölt útvonalakon. Egy-egy társaság akár egy egész hetet a Rinya menti településen tölt: akár az adriai nyaralást is feláldozzák a kirándulás kedvéért. A rutinos versenyzők már hónapokkal, sőt, akár egy évvel is korábban lefoglalják szállásukat, de - nagy szerencsével - elvétve a későn eszmé- lők is találhatnak fedelet a fejük fölé. A város hoteleket, panzióhelyzet a 125 vendég fogadására alkalmas Hotel Solarban is, ahol a foglalások többsége már szintén év elején, vagy akár egy évvel korábban is megvalósul. - Elsősorban családok töltenek nálunk néhány napot, jellemzően két éjszakát a verseny miatt - tájékoztatott Köves Tamás recepciós. - Évek óta biztos bevételt jelent. A kemping is megtelik, főleg a versenyközpontban való elhelyezkedése erre a garancia: 150 kempingezőt tudnak itt fogadni. Hujber Jenő kempingvezető évek óta azt tapasztalja: a vendégeket az állandó tisztaság, a rend, és a családias légkör vonzza elsősorban. ■ Jeki G. ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK NAGYATÁD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT kát, apartmanokat, magánszállásokat, és kempinget is kínál a sporthoz kötődő látogatóknak. - Pezsgő hangulat uralkodik Nagyatádon, amikor a sportolók a kellemeset összekötik a hasznossal és nyaralnak is egy kicsit - mondta Halász Veronika a harmincöt fő elhelyezésére alkalmas Viktória Panzió igazgatója. - Általában minden évben ugyanazok a vendégeink, mert amikor itt vannak, már le is foglalják a szobákat a következő versenyre. A nemzetközi írón Mán turistái biztos, fix teltházat jelentenek valamennyi szálláshelyen. Az ehhez kapcsolódó marketing kétségtelenül kihat a város turizmusára. - A vendégek Nagyatádon nyaralnak a családok: összekötik a kellemeset a hasznossal jellemzően négy napot és három éjszakát vesznek igénybe - fogalmazott Kiss Zsolt István a 18 szobás Hotel Fontana szállodavezetője. - Az első foglalás már januárban megérkezett, de pont a napokban közölte az egyik vendégünk, hogy jövőre tíz szobát lefoglal nálunk. Hasonló a visszatérnünk. Ahogy körbe- kérdeztünk a versenyzők között, rájövünk, hogy Bálint meglátását sokan osztják: aki egyszer kipróbálta magát az akár 16 óráig is tartó, komoly megmérettetésen, az visszajáró vendég lesz Nagyatádra, melynek vonzereje töretlen.- Ez a szeretet versenye, mert ennyire különleges kihívás szinte sehol máshol nincs Európában - tette hozzá a főszervező. - A versenyzők valóban szeretik egymást, és „csupán” az idővel küzdenek. Az Ironman-t a nagyatádiak találták ki, nagyatádiak szervezik, nagyatádi indulói vannak, és a verseny maga is nagyatádi. A teljes város megmozdul: közel száz önkéntes, a Városgondokság, a polgárőrség, a rendőrség, számos civil szervezet, és az önkormányzat együtt mozdul a rendezvény érdekében. A város nyújtja az infrastrukturális hátteret is, mind a versenyközpontnak kikiáltott városi fürdő, mind a vasárnapi záróünnepségnek helyt adó sportcsarnok bizonyított. Idén Ormai István polgármester sütötte el a rajtot jelentő ágyút a gyékényesi bányatónál, majd a nagyatádi strandnál felvezette az első futót az első futókörén kerékpárral haladva, biciklijén a város zászlajával.- Magyarországon az Iron- man az egyetlen hosszútávú triatlon verseny, ami elviszi a város hírét a világba - fogalmazott. - Olyan komplex, segítői gárda kapcsolódik hozzá, aminek komoly közösségkovácsoló ereje is van, miközben Nagyatád arculatát erősíti. A mintegy 28 millió forintos költségvetéssel szervezett írón Mán emellett az egészségre is jótékony hatással bír: aki űzi, az életformaként kezeli, és úgy érzi, hogy „akár ezt is meg tudom csinálni”, hiszen egész nap azt teszed, amit igazán szeretsz. Ifj. Herr Gyula kardiológusként kijelentheti, hogy ennél olcsóbb prevenció, gyógyszer nincs. Hozzáfűzi, hogy a sportnak közösségformáló ereje van, és tapasztalata, hogy ezek az emberek nem járnak orvoshoz és nem állnak sorban a gyógyszertárban. Janota Zoltán ízig-vérig nagyatádiként vállalja évről évre a küzdelmet. Legjobb eredménye a hatodik hely volt. Egyéniben a kilencedik versenye volt az idei Ironman.- Mit jelent neked, nagyatádiként?- Ez maga az élet: minden keserűsége és boldogsága benne van. Hihetetlen, hogy mindezt a saját magam energiáiból tudom véghez vinni. Újra és újra bebizonyítom magamnak, hogy egy „egyszerű” ember is képes nagyszerű teljesítményekre.- Szerinted mit üzentek a világnak?- Ez egy nagy tett. Azt üzenjük, hogy igenis, mindenki képes rá, hogy véghez- vigye. A világon élő emberek 90 százaléka cél nélkül éli az életét. Mi bebizonyítjuk, hogy akarattal le lehet győzni minden akadályt és gátat.- Mi a titok nyitja?- Én arra törekszem, hogy amit eltervezek, azt tökéletesen tudjam véghezvinni. A körülmények változhatnak, de minden fejben dől el.- Hogy látod a verseny és a város kapcsolatát?- Szorosan összefügg. Bár sok idő telt el, hogy mindenki magáénak érezze a versenyt, ma már levetkőztük a merevségünket. A turizmus és a sport szinte az egyetlen kiugrási lehetőség, és itt sok hazai és nemzetközi kapcsolat alakul ki. Emellett egyre többen kezdenek érdeklődni a sport iránt. ■ J. G. Janota Zoltán: a város nyit az ország és Európa felé Több mint ezer résztvevő az Ironman-en. Ormai István Nagyatád polgármestere Zsódér Zsolt többszörös bajnok társaságában vágott neki Turizmus és sport fonódik össze minden évben Nagyatádon, amikor az Ironman verseny napjához érkezünk. Ebben az időszakban az egész ország a városra figyel. Jeki Gabriella- Az elmúlt évek alatt sok tapasztalatot szereztünk, kisebb csalódások, de annál nagyobb sikerek révén, közös összefogással tudunk egy olyan rendezvényt összehozni, amelyre nemcsak a megye, hanem az egész ország figyel - mondta Ifj. Herr Gyula főszervező.- Sok segítséget kapunk az egész várostól, a begyakorolt algoritmusok szinte biztos sikert jelentenek. A versenyközpont a nagyatádi strand mellett közel 300 méter hosszú átmérőjű. Versenyzők és kísérőik több mint ezren élvezik a kisváros vendégszeretetét. - Ez lesz az első Ironman versenyem, de bízom benne, hogy véghez viszem - mesélte a rajt előtt a Papp Bálint, aki Ko- márom-Esztergom megyéből érkezett, két barátjával a délsomogyi városba. - Még soha nem jártam Nagyatádon, de bevallom, nagy meglepetés ért, amikor ideértünk, mert csodálatos, rendezett hely, ahová máskor is érdemes lesz majd A legidősebb rajtoló maga is nagyatádi Egy igazi gyöngyszemként, csiszolatlan gyémántként jellemzik a szervezők a már huszonegy éve, minden év nyarán megrendezett Ironman országos hosszútávú triatlonbajnokságot, egyben nyílt nemzetközi versenyt. Idén már több mint 500 egyéni, és 200 váltóban indulót (összesen 1100 versenyzőt) regisztráltak, és a versenyzők számának folyamatos emelkedésével nő Nagyatád ismertsége, hírneve és turisztikai vonzereje. A 24 fős főszervezői csapat szerelemből, társadalmi munkában végzi a gyakran 365 napból álló előkészületi és megvalósítási munkákat. az idei ironman legidősebb versenyzője 70 éves. A nagyatádi Szűts Miklós egyéniben már negyedszer állt rajthoz, váltóban pedig már a számát sem tudja - 10-15-re saccolja - a versenyeinek számát EZ A JÉGHEGY CSÚCSA, (1 non plusz ultra - mondja mosolyogva. - Már a ’8(kis évek közepén is részt vettem a az Atád Ötpróbán, ami az esedékes olimpiai ötpróba előtt kisebb távolsággal, időméréssel egybekötött kihívás volt; arra is emlékszem, hogy egyik évben a nagyatádi versenyen többen voltunk, mint egész Somogy megyében összesen. szűts Miklós később duatlono- zott, majd vett egy komolyabb versenybiciklit. Úgy érzi, ha az Ironman versenyzői látják, hogy milyen szép a város, akkor egészen biztosan rá is csodálkoznak, hogy mennyit szépült az évek alatt. Szűts Miklós a mezőny legidősebbje: ez a jéghegy csúcsa rr---------------------^J PERCES INTERJÚ Nekem a sport maga az élet