Somogyi Hírlap, 2011. július (22. évfolyam, 152-177. szám)
2011-07-06 / 156. szám
12 KÖLTÉSZET SOMOGYI HÍRLAP - 2011. JÚLIUS 6., SZERDA A titokzatos Máté Lilly már hatesztendősen írt, most naplót vezet Szavakba öntött ecsetvonások az írás öröme A háromfai zsánerképtől a Shakespeare-fordításokig A kaposvári Máté Lilly hatéves korától ír történeteket, tízesztendősen már rímelt. - Ha szomorú vagyok, vagy dühös, akkor írok, vidám pillanataimban nem szoktam ezt tenni - árulta el a katolikus középiskola 4. osztályos diája, aki angol tagozatra jár. (Németül eszmé- lése óta beszél, mert édesapja mindig németül beszélt vele, hogy legalább kétnyelvű legyen. Németül is írt verseket, egy kötete meg is jelent.) Legjobb tulajdonságának azt tudja, hogy titokzatos, ilyenek a versei is. A legrosszabb? Talán az, hogy időnként kishitű. Pedig elég sok biztatást kap, mert tehetséges. Néhány barátja is ír, kölcsönösen olvassák egymást. Mostanában Lilly az epika felé fordult, novellákat vet papírra.- író szeretnék lenni - mondta Máté Lilly, aki két éve mindennap naplóban vall. Nagyon őszintén. Időnként visszaolvassa, tanul is belőle. Meglehet, idővel majd könyv lesz belőle. c. A. MÁTÉ LILLY Verstelen Elmérgedt rongy-rímek Narkós szembogár Elgémberedett tagjaim izegnek. Az autóbuszról leszállván Egyes egyedül, szabadon... Verstelen lettem És ihlettelen, Mert így akartam! Átszakítottam gátjaim, Fittyet hánytam formára, rímre Kereket oldottam, menekültem, És így lett három Kerekem, De Hintóm, az a fránya szekér Rossz vágányra siklott, Jaj, az árokba veszett! Máté Lilly kedvenc költői: Ady Endre, Rimbaud, Kosztolányi és Tóth Árpád Kerek Imre Kerék Imre ma is minden nap könyvekkel, versekkel veszi körbe magát és örömmel ír Ahányszor újra látlak, kedves patakom, mindig más vagy, de partodon ma is köszönt fehér virágfüzére a gyapjúsásnak. (A Rinya patakhoz) Hogy festői a kép? Nem csoda, hiszen Kerék Imre nemcsak, hogy kacérkodott a képzőművészettel, de tanulta is. Sőt, korábban fogott ecsetet a kezébe, mint jöttek a lírai gondolatok. Vas András A háromfai iskolában Horváth Kálmán tanár úr bevezette a festészet és a művészettörténet rejtelmeibe lelkes nebulóját, aki olyannyira belelkesült, hogy később meg sem állt a pécsi tanárképző rajz szakáig. Na jó, mellette a magyar és az orosz szakot is elvégezte, s azon kevesek közé tartozik, aki költőként mindhárom szakterületét használni tudta.- Nem éreztem magam elég tehetségesnek a festészethez - ismeri el a ma Sopronban élő 69 esztendős, József Atti- la-díjas költő. - Viszont tisztességes pedagógus lett belőlem. S persze megmaradt rajongónak, akit lenyűgöznek Cézanne csendéletei, fürdőző női, Giczy János paraszti életet bemutató, vagy Egry János balatoni képei. Utóbbiakat szinte be is tudja illeszteni a verseibe, s nem mellékesen mindig Somogyot, a gyerekkori emlékeket ébresztik újra benne. a víz és végtelen határán egy ember belehajol a tájba szigorú arccal néz figyel hegyeket mozdít némasága (Egry - részlet) Merthogy minden nap nagyon hiányzik neki a szülőföld, a régi ismerősök, de még az éghajlat is, hiszen Sopron hűvösebb, csapadékosabb, mint a drága somogyi táj - sokszor nem is tudja teljesen felfogni, mit keres egy olyan városban, ahol Uyen a klíma. Ilyenkor megnyugvást jelentenek a séták a Lövérekben, a madarak, a kirándulások, a vargányázás, melyek mind Belső-Somogyot juttatják eszébe. A háromfai iskolás éveket, aztán a csurgói gimnáziumot, ahol éjszakába nyúlóan olvasta kedvencét, ami miatt a társak Shakespeare-nek csúfolták - már, ha ez lehet valaha is csúfnév... -, s ahol megszületett első verse.- Az egyik vakáción anyám testvére kocsival vitte ki a trágyát a földekre, s elkísértem - meséli a Falusi reggel című szonett születését. - Korán volt, köd, melyet aztán egyszer csak elkezdett felszívni a napfény. Ez indított meg, a vége pedig klasszikus zsánerkép lett egy gazdával. Bár édesanyja nem akceptálta költői és festői terveit, nem is gátolta: ha tetszik, csináld, fiam - de azért segített olvasnivalókat választani... Akárcsak Frés János, a magyartanár, akivel délutánokat beszélgetett át versekről, mű1942-ben született Háromfán. 1961-62-BEN rövid ideig a Somo gyi Néplap munkatársa volt 1966-ban végzett a pécsi tanárképzőn magyar-orosz-rajz szakon. 1969-iG Sávolyon tanított, majd Fertőszéplakra költözött. 1974-TŐL Sopronban egy iskolai könyvtárban dolgozott 1977-ben jelent meg első verses kötete Zöld parázs címmel, melyet több mind húsz kötet követett, emellett rengeteget fordított, többek között német, osztrák, orosz, örmény költők műveit ültette át magyarra. 2003-ban József Attila-díjjal ismerték el munkásságát, előtte kiérdemelte a Radnóti-, a Kormos István- és az Arany János-díjakat is. 2009-ben jelent meg eddigi utolsó kötete, a Dombos út vekről. S aki bátorította, hogy küldje el verseit a megyei lapnak. így jelent meg aztán a Somogyi Néplapban a Falusi reggel, s figyelt fel a háromfai fiúra László Ilona, a lap kulturális rovatvezetője. És nem sokkal később Takáts Gyula, Kaposvár későbbi Kossuth-díjas költője, akit...- Igencsak elfogódottan kerestem meg először a múzeumban - emlékszik vissza Kerék Imre. - Ő javasolta, hogy küldjék verseket a Jelenkornak, s inspirált a saját példájával, vidékről is lehet költő valaki Magyarországon. És nem mellékesen segített, hogy Pécsre mehessek tanulni. A főiskolán teljesedett ki mély és tartós barátsága Fodor Andrással és Kormos Istvánnal. Előbbivel akkor végeláthatatlan levelezés kezdődött, méghozzá a kaposmérői költő javaslatára kalligrafikus kézírással, melyet a mai napig megtartott. három napja búcsúzik a szemem hogy mentse mi belőled menthető szédelgő búgócsigaként kerengek sugaras tereiden rám zuhan a dzsámi kupolája négy helyett nyolc tornyot villant felém a székesegyház (Búcsú a várostól - részlet) Kellett is a kapcsolat a költőbarátokkal, mentorokkal, hiszen a főiskola után Sávolyra került tanítani, ahol bizony egyedül a Balaton közelségének örülhetett, viszont megfelelő, s inspiráló közeg híján csaknem feladta költői pályafutását. Nem csoda, hogy amint lehetett, menekülni próbált, s elfogadta a fertőszéplaki iskola állásajánlatát. Onnan került Sopronba, ahol az iskolában délutánonként bevette magát a könyvtárba, s belefeledkezett verseibe, fordításaiba. Merthogy a saját művek mellett egyre jobban foglalkoztatta, hogyan ültesse át külföldi kedvenceit magyarra: így nyúlt tehát értő kézzel és lélekkel az osztrák Rilkéhez, Irakihoz vagy Christine Bustához, a német Hölderíin- hez vagy Heinéhez, illetve az oroszok közül Viszockijhoz, Rubcovhoz. Szépséged oszd szét szüntelen, szó, számítás nem rontsa. Hallgatsz. Ső így szól: létezem. S végül elárad mindenen ezer színben ragyogva. (Rilke: Iniciálé) A nagy szerelem persze Shakespeare maradt, akit nyolc éveskorától forgatott, s akinek a hatására a szonett lett a talán legkifejezőbb műfaja. S amikor már minden fordítást kielemzett, összehasonlított, vette a bátorságot, hogy lefordítsa.- Nehéz műfaj, ismerni kell a verstant és a rímképletet - magyarázza ám ez nem elég, hanem, ahogyan Kosztolányi mondta: szép magyar verset kell írni belőlük. Sikerült, köszönhetően talán a rajz és a festészet miatt kiművelt színérzékének is remek táji-természeti képek születtek - ahogyan maga Shakespeare is papírra vetette őket. S ami miatt írott képekké tudja formálni a képzőművészet legnagyobbjainak alkotásait, szavakba önteni az ecsetvonásokat... Ezüst-kéken tarajlik a folyó. Partján, a rozsdás domboldalon tarka tehéncsorda imbolyog duzzadó tőgyekkel, lustán hazafelé tartva. (Brueghel: Hazatérő csorda - részlet) Gyarmati László ötvenévesen leszámolt az irodalommal kikapcsolódás Mielőbb versutcát építene Balatonszárszón az itt elhunyt költőóriásnak, József Attilának Még a balatonszárszói általános iskolában - talán hetedikes koromban - írtam első zöngeményeimet, főként „plátói” szerelmemhez, akinek természetesen fogalma sem volt róla, hogy mit érzek iránta - idézte fól Gyarmati László. - A lírához, az érzelmekhez, az irodalomhoz való kötődésemet ráadásul kedves tanárom, Ázsóth Gyuszi bácsi is hosz- szú évtizedeken át segítette, erősítette. Felnőttként - egy ideig bálványosi és balatonfóldvári pedagógusként, majd a Somogyi Néplap újságírójaként - aztán lehetőségem nyílt fejlesztenem önmagamat, bár a mindennapi „robotírás” nem feltétlenül használt az irodalmi vénámnak. Az viszont biztos, hogy nekem annak idején épp a vers- és szépprózaírás és -olvasás jelentette a kikapcsolódást. Sokat olvastam, új dolgokkal ismerkedtem, s ezek hatással voltak rám. Kerestem a saját hangomat, s ma sem tudom megítélni, vajon megtaláltam-e?- Nagy hatással volt rám többek között Füst Milán mélybíbor, komor költészete, Kassák Lajos avantgarde impressziói, Püinszky János tömör, magvas gondolatai, Nagy László elegáns lírája, de tiszteltem Somogy „nagy öregjeit”, személyes ismerőseimet: Takáts Gyula bácsit, Fodor Andrást, Papp Árpádot. Érdekes, hogy a körülölelő táj igazából nem ihletett, inkább a belőle áradó hangulat, érzelmek. Ami a szerelmi költészetemet illeti, azzal leszámoltam elég korán, inkább mindig a gondolati költészet izgatott. Ötvenéves koromig, akkor jelentettem meg ugyanis Összegző kötetemet: „Leszámolás az irodalommal” címmel. Régóta érlelődik bennem egy gondolat: Balatonszárszónak - ahol gyermekkoromat töltöttem, s ahonnan feleségem is származik - egy olyan kulturális attrakciót kellene megalkotni, amilyen a világon nincs! - árulta el. - A „Versutca-projekt” nagyvonalakban kész, jelentős pályázati pénzeket lehetne megmozgatni rá, gyönyörűen fejlődhetne a falu a József Attila utcától egészen a Balatonig. A projekt jól illeszkedne a már meglévő fejlesztésekhez és a már hagyományos programokhoz is, sok-sok új elemmel, lehetőséggel kiegészülve. Az elképzelés nagyon tetszik Dorogi Sándor polgármesternek, s az önkormányzat, vállalkozók, valamint a turisztikai egyesület összefogásával hiszem, hogy meg is tudjuk majd valósítani. ■ C. A. Félekharang (RÉSZLET) Ha megkondul bennem a félekharang, mert szorít, mert szúr, mert fáj nagyon (mért szorít ott mélyen, mért szúr a bal karom, mi fáj jobban : hogy vagyok, vagy nem vagyok ?), nem üres ez a kondulás - koppan ridegen, keményen, telve szorongással, vésszel, hűsítve sötét suhogással. Ha megkondul bennem a félekharang, s ajkamon pernyévé válnak a szavak, ne tudd meg görcsüket: kitörés előtt torkom mélyén miként vonaglanak!...
