Somogyi Hírlap, 2011. július (22. évfolyam, 152-177. szám)

2011-07-21 / 169. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2011 JÚLIUS 21, CSÜTÖRTÖK KÖRKÉP&MŰSOR Biciklitolvajokat fogtak Nagyszakácsiban kerékpárlopás miatt nyo­moztak a böhönyei rend­őrök, s Nagyszakácsiban meg is találták a két mountain bike-ot, melye­ket egy marcali férfi lopott el fiatalkorú kelevízi társá­val Tapsonyból. (av) Sátrat fosztottak ki Porrogszentkirályon mobiltelefont, övtáskát, ruhákat és diákigazolványt lopott el két porrogszent- királyi fiú a helyi gyerektá­borból. Kihallgatásuk során elmondták, hogy éjszaka lopóztak be az egyik sátor­ba, s vitték el a holmit, (av) Német férfit kaptak el bolti lopás közben lopás közben tetten értek egy német férfit egy siófoki áruházban, a 27 éves tol­vajt őrizetbe vették. Egy 54 éves férfiről pedig, akit a Petőfi sétányon igazoltattak a rendőrök, kiderült, lopás miatt elfogatóparancs van érvényben ellene, (av) Eljárás indult a kimentett kajakos ellen kimentettek a Balatonból a vízirendőrök egy kaja­kost. Mivel másodfokú vi­harjelzés volt érvényben, szabálysértési eljárást in­dítottak ellene, (av) Nyolc somogyi gazdát értesítettek gmo-ügy A megsemmisítések koordinátorai a vetőmag-felügyelet és a falugazdászok (Folytatás az 1. oldalról) Nyolc somogyi gazdálkodó kapta kézhez az elmúlt napokban a Me­zőgazdasági Szakigazgatási Hiva­tal Növénytermesztési és Kerté­szeti Igazgatósága által hozott megsemmisítési határozatot, me­lyet a falugazdászok kézbesítet­tek - áll abban az elektronikus válaszlevélben, amelyet a So­mogy Megyei Kormányhivatal küldött szerdán szerkesztősé­günkbe a hétfőn feltett, génszeny- nyezett somogyi kukoricaterüle­tekre vonatkozó kérdéseinkre. A nyolc somogyi gazdálkodó/keres- kedő Somogyszob, Szorosad, Ka­posvár, Balatonszentgyörgy, Sió­fok és Kánya településeken vetett génmódosított kukoricát, melyet meg kell semmisíteni. Közülük egy kaposvári cég Hetes, Berzence, Balatonboglár, Csá­kány, Kisbárapáti, Szenna, Nemesvid és Csurgó települések­re értékesítette tovább a szennye- - zett vetőmagot. Somogybán is | folytatódik a génmódosított vető- i maggal esetleg szennyezett to- i vábbi területek felmérése. A meg- 2 semmisítések koordinátorai a vetőmag-felügyelet, illetve a fa­lugazdászok lesznek, a növény- védelmi felügyelők esetleges be­vonásával. Somogy megyében vetőmag-felügyeleti osztály niiics. A felügyelet regionális szintű, Somogy Baranya megyé­hez tartozik. A Somogy Megyei Kormány­Bár lejár a határidő, az országos szakigazgatási szerv türelmet kér pontjának válaszlevele, melyben arról tájékoztat­nak: „A megjelölt témakör­ben a vizsgálatok zajlanak, azok lezá­rását kővetően tu­i * i / - ’ dunk adatokkal szolgálni. ” a szorosadi zrt. vetésterü­letének egy részére kiadott megsem m isítéskh a t'ározaf végrehajtásának Itatáridéje ma lejár. | I V . . ’ A SOMOGY MEGYEI KORMÁNY­HIVATAL válaszlevelével egyidőben érkezett meg szer­dán szerkesztőségünkhöz a Mezőgazdaságr&za kigazga- tási Hivatal budapesti köz­hivatal arról is tájékoztatta szer­kesztőségünket, hogy a Mező- gazdasági Szakigazgatási Hiva­tal július 4-i vizsgálati eredmé­nye GMO szennyeződést találta DKC 5311 fajta kukori-cahibrid H-8-001/0717 fémzár-számú ve­tőmagtételben. Az eredményt jú­lius 12-én az MgSzH Élelmiszer­és Takarmánybiztonsági Igazga­tóság Élelmiszer Mikrobiológiai Nemzeti Referencia laboratóriu­mának vizsgálati jegyzőkönyve megerősítette. A szennyezett vetőmagot a gazdák két és fél ezer hektár nettó területen már elvetették, a kukorica virágzás utáni állapotban van, ezért a táb­lák mellett négyszáz méteres izolációs távolságban található kukoricaállományt is ki kell tár­csázni. A szennyezett vetőmag­ból kikelt növényt, valamint a körülötte lévő pufferzóna állo­mányát a földhasználónak kell megsemmisítenie úgy, hogy a szennyezés ne terjedhessen to­vább. A négyszáz méteres pufferzóna meghatározása a géntechnológiával módosított, a hagyományos, valamint az öko­lógiai gazdálkodással termesz­tett növények egymás mellett folytatott termesztéséről szóló 86/2006. (XII.23.) FVM rendelet 2. számú melléklete alapján tör­ténik. A pufferzónákkal együtt az érintett terület nagysága az országban elérheti az ötezer hektárt. A kormány szándéka szerint a lehető legerélyesebben fellép a genetikailag módosított szerve­zetekkel (GMO) szennyezett ve­tőmagokat forgalmazó cégek el­len - folytatódik a Somogy Me­gyei Kormányhivatal válaszle­vele -, ezért kezdeményezte a Büntető Törvénykönyv és a jog­szabályok módosítását a szigo­rú büntethetőség érdekében. A Vidékfejlesztési Minisztérium határozott célja, hogy a vető­mag-előállítókkal, vetőmag-for­galmazókkal és a termelőkkel együttműködve a lehető legki­sebb veszteségekkel oldja meg ezt a kritikus helyzetet. A Vi­dékfejlesztési Minisztérium vizsgálja, hogyan érvényesíthe­tő a lehető leggyorsabban az okozott kárért a felelősség. A kártalanításról, a megsemmisí­tések lebonyolításáról, valamint a termelők határozatban törté­nő kiértesítéséről a Mezőgazda- sági Szakigazgatási Hivatal in­tézkedik. ■ Márkus Kata TELEVIZIO-MUSOR 2011. JULIUS 21., CSÜTÖRTÖK Eh RTL KLUB ~m. TV 2 ""““TjB Ml M2 .................TB VTASAT3 “““"“TPjP DUNA TV """"“TB H 6.00 Törzsutas 6.25 Tények reggel 6.00 Ma reggel 6.00 Ma reggel 5.00 A narancsvidék © 7.30 Híradó 6.00 Európai nagyvárosok *© 6.25 Fókusz reggel © 7.00 Mokka© 7.30 Vizes vb, női vízilabda 7.30 Vizes vb, női vízilabda 5.45 Zabagépek © 7.40 Család-barát 7.10 A jövő műemlékei kJ 6.55 Reggeli Magazinműsor 9.00 Mokka habbal © Magyarország-Hollandia (élő) Magyarország-Hollandia 6.45 A kifutó © 8.35 Nyári matiné 7.45 Pannon sivatag H 9.05 Rubí, az elbűvölő 9.50 Stahl konyhája © 9.00 Balatoni nyár 9.00 Egy történet... 7.35 Véznák kontra dagik 9.05 A dzsungel könyve □ 8.25 Állati rekordok © ^ szörnyeteg© 9.55 Babapercek © 11.00 Drága doktor úr! © 9.25 Srpski ekran 8.35 Chicago Hope 9.35 Szelek szárnyán □ Fenegyerekek '£3 10.05 TopShop 10.05 Teleshop (olasz vígjátéksor.-52/20.) 9.55 Unser Bildschirm Kórház© (kanadai sorozat-65/32.) 9.25 Nagy ötletek Q 12.00 Híradó Déli kiadás 11.40 Született kémek © 12.00 Híradó délben 10.20 Körzeti magazin 9.30 Fedezd fel Forrestert! © 10.25 Derrick © kis bolygónknak 12.10 Asztroshow (am.-francia rajzfilmsor.) Benne: Sporthírek. Időjárás 11.15 Vizes vb, műugrás (élő) (amerikai film, 2000) 11.30 Kívánságkosár 10.00 A póráz két végén ^ 13.30 Fél kettő © 12.05 Seherezádé © 12.30 Kárpát expressz 12.30 Híradó délben 12.05 Két pasi meg egy csajszi© 14.00 Híradó 10.55 A világ g 14.40 A Ralnbow Warrior 13.05 Az utolsó majomember © 12.55 Nemzetiségi magazinok 13.00 Vizes vb, szinkronúszás 12.35 Egy kapcsolat szabályai © 14.15 Térkép - Válogatás legszigorúbb szülői © elsüllyesztése© (am. kalandfilm, 1988) 87' 14.35 Összhang 14.30 Kárpát expressz 13.05 A nagy Ö© 15.00 Magyar elsők 12.10 Az elveszett piramis (am. politikai krimi, 1992)89' 14.40 Ezo Tv 15.30 Legendás konyhák 15.00 Szerelem a Hohen- 14.45 Doktor House © 15.20 A világ nagy kikötői 13.10 Állati rekordok© 16.35 Remlngton Steele © 15.40 Rex felügyelő © 16.00 Bűvölet (160/28.)© stein-kastélyban (10.) © 15.40 Monk - Rúgos nyomozó © 16.15 Halld, Izrael! Indul a parti T»1 ) (amerikai krimivígjáték-sor.) 16.40 Második élet© 16.30 Híradó. Körzeti híradók 15.50 Házaspárbaj (13.) © 16.35 A médium © 16.45 Duna-anzixHD 14.15 Egy birodalom VH 17.45 Ezel - Bosszú mindhalálig 17.35 Seherezádé © 16.55 Balatoni nyár 16.40 Múzeumtúra... © (amerikai krimisorozat) 17.05 Daktari (79.) © felépítése © Q (török sorozat) © (török sorozat) Összefoglaló 17.10 Magyar retró 17.30 Gyilkos számok© 18.00 Híradó Maják 19.00 Híradó Esti kiadás 18.30 Tények Hírműsor 17.55 India - Álmok útján © 18.05 1100 év Európa közepén 18.25 Lehetetlen küldetés 18.35 Mese 15.15 Óriás fuvarok 19.40 Fókusz© 19.10 Aktív© (brazil-indiai sorozat -157.) 18.30 Esti mese (extrém vetélkedő) © 19.05 Szelek szárnyán D 16.20 Elveszett világok Közszolgálati magazin 19.55 Hőhullám © 18.40 Futótűz (52/39.) © 19.00 Sant'Angek) - Egy kórház 19.25 Két pasi - meg egy kicsi (kanadai sorozat-65/33.) -különkiadás© 20.20 Az ördög jobb Szórakoztató műsor 19.30 Híradó este hétköznápjai © (amerikai vígjátéksor.) © 20.00- Híradó 17.20 Fald fel Amerikát! W és bal keze 2. © 20.25 Queen Sízed 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.00 Híradó este 20.25 Doktor House © 20.10 Sport 17.50 Svindlerek © (olasz westernvígjáték, 1971) - Tömör a gyönyör © 20.10 Déltenger kincse © 20.25 Sporthírek. Időjárás (amerikai sorozat) 20.15 Közbeszéd 18.30 Svindlerek © W R.: Enzo Barboni (amerikai vígj., 2008) 83' \ (ausztrál-francia kaland- | 20.30 Hogy volt!?... í 21.25 CSI 21.00 Don Juan, avagy: Don 19.10 A világ is] Fsz.: Búd Spencer, Terence R.: Peter Levin filmsorozat-22/2.) Bodrogi Gyula - A helyszínelők Juan, ha nő lett volna © legszigorúbb szülői © Hill, Emilio Déllé Piane, Enzo Fsz.: Annié Potts, Lily Jack London regénye alapján 21.40 A Silla királyság (amerikai krimisorozat) © (francia-olasz film, 1973) 20.20 Egy birodalom Tarascio, Jessica Dublin Holleman, Liz McGeever 21.00 Tűzvonalban © ékköve (62/54.) © 22.25 Terepen © 22.25 Aprószentek balladája © felépítése© Utána: Hírek 22.10 Aktív extra © (magyar krimisor. -12/6.) 22.40 Záróra (amerikai krimisorozat) (magyar tévéfilm, 2010) Oroszország 22.55 Róma © 22.15 Bostoni halottkémek ® 21.55 24 - Hetedik évad © 23.30 India - Álmok útján © 23.20 Esküdt ellenségek 23.00 Dunasport 21.20 I. e. 10 000 (amerikai kalandfilmsorozat) (amerikai krimisorozat) (am. akciófilm-sor. - 24/22.) (brazil-indiai sorozat-157.) - Különleges ügyosztály © 23.05 Koncertek -Az Újvilág M 0.10 Asszonymaffia © 23.15 Tények este 22.40 Hírek. Sporthírek 0.20 Futótűz© (amerikai krimisorozat) az A38 Hajón© meghódítása (angol vígjátéksorozat) 23.45 Ezo Tv 22.55 Liszt Rómája-Róma Lisztje (amerikai sorozat-52/39.) 0.20 Top Gear© 24.00 A vörös cárok © 22.20 A döntő 48 óra © 0.50 Reflektor © 0.20 Szvingerek © 23.25 Paradicsommadár 1.00 Káprázat (autósmagazin) (orosz dok.-sor.-3/3.) 23.20 Igaz legendák © 'p£| 1.05 InfoMánia © (amerikai sorozat) (amerikai film, 1932) FF© (lengyel filmdráma, 1986) 1.20 CSI - A helyszínelők 1.00 Vers 0.20 Elveszett világok 1.40 Másnap © 2.00 Segíts magadon! 0.50 Ma reggel (ismétlés) 2.25 Magyar retro (amerikai krimisorozat) 1.10 Közbeszéd - különkiadás © Cfi :“|R TV _ "“““TH ATVHÁI.ÓZAT...................Ml EUBOSPORt'TTTIIÍ. SPORTl“ “ hbo” piSCOyERY"~~n|P 5 13.05 Lapzárta. 1330 Paletta. 14.05 Szíiu- 15,30 700-as klub ©. 16.20 Pénz Tv. 18.00 Kalózsziget (ausztrál kalandfilmsor.) 8.30 Lovaglás 1030 Vizes vb 12.30 U19-es 12.45 Sportverda. 13.30 Német labdarú- 6.00 Nem kellesz eléggé 8.05 Filmek és sztá- 13.00 Állítólag... 15.00 Hogyan készült? 2? ett. 15.00 Híradó. 15.30 Zöldövezet. 16.05 16.45 Egyenlítő. 16.55 Híradó. 17.05 Hazai ©. 1830Deirick (német krimisor.)®. Őri- labdanigó-Eb 14.00 Kerékpár 17.45 Atlétika gás. Bronzmérkőzés. 15.15 Német labdarú- rok 8.30 Diploma után 9.55 Michael Jack- 16.00 Amcsi motorok, 17.00 Édesvízi ször­'S Értékmentés másként. 1630 Paletta, turizmus. 17.55 Híradó. Sporthíradó. 18.25 ási dolog. 19.30 Bűvölet (olasz sor.) ®. 19.15 Atlétikai magazin 19.30 Atlétika EAA- gás. Döntő. 17.00 Copa América. 2. elő- son'sTtiis Is It 11.45 Valerrtin-nap 13.45 Med- nyék. 18.00 A túléléstörvényei. 19.00 Állftó­i 17.00 Híradó. 17.30 Soroló. 18.05 Vonal- Fórum. 18.55 Híradó. 1935 Egyenes be- 20.35 Hírháló. 21.00 Az egér (am. vígj., verseny, Svájc (élő közvetítés) 21.50 Kerékpár döntő. 19.15 Mai helyzet. 19.30 Zuhanyhír- digkőtazeskü,1525Batmanl6.40Győzzön lag... 20.00 Hogyan készült? 21.00 Repülj jg bán. 19.00 Híradó. 20.05 Rájátszás. 21.00 sréd. 20.45 Civil a pályán. 21.55 Híradó. 1997)©. 23.00 Derrick (német krimisor) 23.00 Síugrás 24.00 Atlétika EAA-verseny, adó. 21.00 Póker. EuropeanOpenV. 23.00 azélet! 18.10Anővéremhúga20.00Táncfrlm velünk Alaszkába! 22.00 A világ legnagyobb K Híradó 21. 21.35 Lapzárta. 22.00 Híradó. 22.15 Világhíradó. 22.30 Hazai turizmus. ©. A gyilkos hangja. 0.30 Sztárok a kony- Svájc 1.15 Csupa sport Copa América. 1. elődöntő. 1.15 Copa 21.20 Hatalomátvétel 22.50 Az öböl 030 A repülőgépe. 23.00 Autókereskedők. 24.00Am­O 2230 Ősök tere. 23.05 Rájátszás 23.15 700-as klub ©. 23.55 Híradók hában. 1.00 Hírháló. 130 Műveltségi kvíz América. 2. elődöntő szerv 1.50 Kakukktojás csimotorok I SOMOGY TV-----------WM KAPÓS TV BOGLÁR rT”””TBI MARCALI tTvTtvTBI 91,2 és 88,o"!Íj5yT|B| MR2 PEtÓfIrStoTBÍ MR1 kÖsSUI H KiUJIO ; KAPOSVÁRON 18.00 Híradó-megyei hírek el- 08.00 Képújsághírekkel, közérdekű informá- Napközben folyamatosan képújság 19.00 18.00 Mottó - kulturális magazin 18.30 Bal- 06.00- Óránkérrthírekkel, közlekedéssel kap- 5.002enei válogatás 6.00 Hírek, időjárás 630 Óránként: Hírek, időjárás 6.CX) 180perc9.00 só kézből 1830 Mottó - kulturális magazin dókkal,felhívásokkal 17.00Nagykörűt-köz- Balasport - sportmagazin 19.30 Balatoni aSporta sportmagazin 19.00 Majális 1930 csolatosinformációkkal, időjárásjelentéssel, Hírpercek. Benne: hírek, összefoglalók 9.02 Napközben 11.30 Vendég a háznál 12.02 19.00Híradó-megyeihírekelsőkézbőll930 életi magazin 17.30 BITT-Kaposvár-Újbuda programajánló 19.35Téma-hírek bővebben Ballagás 2011.20.00 Megyei híradó-a me- közérdekű közleményekkel 06.00 Enjoy Reg- Sporthírek 10.03 Zene munkához 11.02, Krónika 12.30 Ütköző 13.04 Rádiószínház M ) Miért - napi aktuális műsor 2030 Híradó - - röplabda mérk. ism. 19.00Kapospont-a 19.40 Délipart-közéleti magazin ism. 20.40 gye hfreivel gél 10.00 FM kommandó 15.00 Délutáni Kok- 13.02,15.02 Sporthírek - Rövid összefogta- 1330A római katolikus egyházfélórája 14.04 Ű | megyei hírek első kézből 23.00030 A napi KaposTelevízió hírműsora 19.20 KaposSport Ismétlések reggelig tél 17.00 Élő kívánságműsor 18.00 Hírössze- lök, hírek a napi eseményekről 14.03 Zene Arcvonások 14.35 Tér-idő 15.15 Kihívások vH műsor ismétlése 1930SportfórumKaposváron-atársasági- foglaló 20.00 Zenegép tanuláshoz 15.00 Közlekedés 18.03 Zene ol- 1530 Közelről 18.03 Ütköző 18.30 Határok fig VIDÉKEN 19.00 Miért - napi aktuális műsor adó-törvény változásairól és a készülő új ...........................................—— ........i............................■......... '........................................-......”«M| vasáshoz 19.02; 20.02 Sporthírek - Rövid nélkül 19.05 Sp>ortvilág 19.25 Tetten értsza­I 1930 Híradó-megyei hírek első kézből 20.00 sporttörvényről20.00Kapospontism.2020 TV.........................™PP ....................................”P. .TV.....................összefoglalók, hírek a napi eseményekről, vak 19.30 Mese 20.04 Rádiószínház 21.04 A Mo ttó - kulturális magazin 2030 Híradó - KaposSportism.2035Híitiáló21.00Azegér 19.00 Balasport 1930 Balatoni programaján- 1630 Hírek, időjárás, infotmádók.dokumen- 17.00 Hálózat Tv 19.00 Csurgói Híradó II. Minden ami sport.... 22.00 Kultúrfitnesz nap történetei 2225 Esti beszélgetés 23.04 megyei hírek első kézből -am. vígjáték 23.00 Kapós Krónika, éjszakai lő 1935Téma-hírfiáttérműsor 19.40 Délipart tűm- és ismeretterjesztő kisfilmek, sorozatok 19.20 Visszapillantás 2030 Hírháló 21.00 23.00 Netidők 24.00 Himnusz 0.02 Éjféli mix Arcvonások2334Tér-idő0.10Éjszaka magazin: Kapospont, Kapós Sport 20.40 Kapospont21.00 Ism. reggelig 21.00 Esti film HálózatTv 1.00 Zenei válogatás - Egy kis hazai...

Next

/
Thumbnails
Contents