Somogyi Hírlap, 2011. július (22. évfolyam, 152-177. szám)

2011-07-13 / 162. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2011. JÚLIUS 13., SZERDA HÍRSÁV Hét forintnyi idegesség az mti piaci forrásokból úgy értesült, hogy szerdá­tól literenként bruttó 7 fo­rinttal drágul a 95-ös ben­zin, míg a dízel literenként 5 forinttal lesz drágább. Csak hét forint? Mi az már közel a literenkénti 400 fo­rinthoz? - kérdezhetnénk beletörődve. De drágul-e a nyugtató is? (ca) Négyszáz nevelőszülő a fonyódligeti táborban két turnusban négyszázan vesznek részt a nevelőszü- lők 5. nemzetközi konferen­ciáján a fonyódligeti gyer­mektáborban. A főként Du­na menti államokból érke­ző családok a nevelőszülők­nél elhelyezett gyermekek életminőségének javításá­ról cserélnek eszmét, (bt) Veszélyes volt a vezeték égetés MARCALIBAN, a Dózsa György utca utolsó épülete mögött elektromos vezeté­kek szigetelését égették. A tűz veszélyeztette a tőle mintegy három méterre lévő fatárolót. A kiérkező marcali tűzoltók eloltották a lángokat, (ve) Nyomdai gépmester volt Ormai István 125 éves a nagyatádi nyom­da. Az üzem történetét nemrég a helyi Művelődési Központ is feldolgozta. Az adatgyűjtés során kiderült: Ormai István, a város pol­gármestere egykor magas­nyomó gépmester szakmun­kásként itt dolgozott, (jg) HIRDETÉS Ebből lehetőség nyílik arra, hogy egy helyen tudják biztosítani a lakosság számára a közösségi programokat és feladatokat. Az összegből 12,5 millió Ft fordítható felújításra és eszközbeszerzésre. A többi a működési és egyéb költségekre. A beruházás 2010 decemberében kezdődött. A projekthez az Európai Unió és a Magyar Köztársaság Kormánya által az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében nyújtott támogatást. Átmeneti lépés a közmunka foglalkoztatottság A versenyszférában nőtt jelentősen a létszám A Balatonba fúlt egy 48 éves férfi, idén eddig négy áldozat van Rengeteg papírmunka kell egy szerződés aláírásához is - utalt a bürokratikus terhek csökkentésére is Segesden Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Mi­nisztérium foglalkoztatá­sért felelős államtitkára. Vigmond Erika- Forintosítva is kimutatható, hogy mennyit jelent az admi­nisztrációs terhek csökkentése?- Akár a pályázati, akár a fog­lalkoztatáshoz kapcsolódó ad­minisztrációs terhek, melyek az elmúlt években, évtizedek­ben jelentkeztek és csak rakód­tak egymásra, óriási mértékű­ek. Fontos számunkra, hogy minden olyan adminisztratív tehertől megszabaduljunk, mely gátja adott esetben a fog­lalkoztatás bővülésének. Nyil­ván uniós és egyéb jogszabályo­kat figyelembe kell venni, me­lyeken nem léphetünk túl. Egy éve folyamatosan dolgozunk ezen is, eddig nagyságrendileg úgy százmilliárdos tehercsök­kenés már meg is valósult.- Akárcsak a foglalkoztatotti létszám növekedése?- A legutóbbi foglalkoztatott­sági adatok szerint 0,7 száza­lékkal többen dolgoznak, mint tavaly ilyenkor. Ez csaknem 28 ezer új munkavállalót jelent.- Leginkább a versenyszférá­ban nőtt jelentősen ez a szám.- Minden gazdaság számára kifejezetten örvendetes tény, ha a foglalkoztatás bővülése a ver­senyszférában valósul meg és nem a közszférához, vagy az ál­lam által létesített közfeladatok­hoz kapcsolódó foglalkoztatás­ban. Első hallásra ez egy érde­kes mondat lehet, mivel a köz­munkára kívánunk a következő időszakban jelentősen koncent­rálni. A forrásainkat, lehetősé­geinket nem a segélyezési rend­szer bővítésére és újratermelé­sére, hanem a közfoglalkozta­tottság bővítésére szeretnénk fordítani. Ha valaki a magyar munkatervet megnézi, akkor azt látja, hogy 2012-ben az ösz- szes foglalkoztatotti létszámbő­vülés nagyjából nyolcvan szá­zalékát tervezzük közmunká­ban és húsz százalékot terme ki Czomba Sándor: a forrásainkat nem segélyezésre, hanem a közfoglalkoztatottság bővítésére akarjuk fordítani Duplájára nő a dolgozói létszám CZOMBA SÁNDOR államtit­kár Segesdre ünnepélyes szerződés aláírásra érkezett. - Az Eko-Tur Kft. a segesdi lakatos és porfestőműhely kialakításához uniós forrá­sokból csaknem 43 millió forintot nyert, a 84 millió fo­rintos beruházáshoz - tud­tuk meg Talián Bálint ügy­vezetőtől. - Emellett volt egy 27 millió forintos fejlesztési tervünk, amihez mintegy 20 millió forintot kaptunk a Nemzetgazdasági Miniszté­rium munkahelyteremtő tá­mogatásaként A cég a meg­lévő 13 dolgozója mellé, újabb 14 embernek tud munkát adni a fejlesztéssel. a versenyszféra. Nagyon bízunk abban, hogy a gazdaság élénkü­lésével ez a trend változik: 2014-ig ötven-ötven százalékos arányt szeretnénk, a későbbiek­ben pedig azt, hogy nyolcvan százalékra billenjen a mérleg versenyszféra javára.- Akad azonban olyan térség, ahol semmilyen munkalehető­ség sincs.-A közmunkaprogramot az a kormányzati cél határozza meg, hogy segély helyett munkalehe­tőséghez jussanak a rászorulók. Ahol sajnos nincs jelen az elsőd­leges munkaerőpiac, ott muszáj ezt a rendszert is fönntartani. Nem segélyként, hanem mun­kabérbe beépítve segítjük az embereket, akik valóban tud­nak és akarnak dolgozni.- Ezek szerint a közmunka át­meneti megoldás?- így is gondolunk rá. Most háromszázezer emberről van szó, akiket nem segélyezéssel, hanem munkával szeretnénk megélhetéshez juttatni, de nem, mint végső megoldás­ként.- A munkaerőpiaci igényeket hogyan tudják összehozni a képzésekkel? Most az eltérés az egyik legnagyobb probléma.- A szakképzési rendszerben nagyon komoly változások in­dultak. A lényege, hogy rövi- debb időtartamúak és gyakor- latorientáltabbak legyenek a képzések. A felnőttképzés terén pedig azt szeretnénk, ha olya­nok indulnának be, ami mögött munkahelyi háttér áll. Belefulladt a Balatonba egy negyvennyolc éves káptalanfai férfi - tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata. A Balatoni Vízirendészeti munkatársai a Tihanyi-félsziget keleti oldalán egy vízben lebegő testet találtak. A helyszínre érke­zett vízimentők a negyvennyolc éves káptalanfai férfit megpró­bálták újraéleszteni, de az életét már nem tudták megmenteni. Az elsődleges adatok alapján a férfi halálát fulladás okozta. Az idén eddig négy ember halt meg a Balaton vizében. Mesztegnyő: tíz név a szőlőhegyi emlékoszlopon Emlékoszlopot avattak a mesz- tegnyői szőlőhegyben, a II. világ­háború hegyi áldozataira emlé­kezve. A neveket felsoroló emlé­ket magánkezdeményezésként Boda Sándor és felesége, Varga Magdolna állította. Az emléket Galambos Ferenc mesztegnyői plébános megál­dotta, Boda Sándor pedig, aki nyugdíjas történelem szakos ta­nár, történelmi áttekintést adva felidézte az akkori eseményeket. Nagy László Péter polgármester a gyökerek megbecsüléséről szólt az avatáson, melyek nél­kül a legmagasabb fa is kidől. Az emlékoszlopra tíz nevet írtak fel, azokét, akik 1944 decembe­rében a mesztegnyői hegyben felrobbantak, illetve akiket agyonlőttek, vagy más módon kivégeztek. Kövesdiné Panyi Antónia dédapjának a csizmájá­ért vették el az életét. ■ V. E. Nagy László Péter: gyökerek nélkül a legmagasabb fa is kidől Mikrotérségi központ épül kaposszerdahely Fejlődik a szociális-ellátórendszer Bnek-halnak a méhek a vízért mézária Kis híján tragédia lett a kertöntözésből Zalán VAN NÉHÁNY TIPPÜNK! Megkezdődött az Integrált Mikrotérségi Alapfokú Egészség- ügyi és Szociális Szolgáltató Köz­pont építése Kaposszerdahelyen. A csaknem 240 millió forintból jelentős részben uniós támoga­tással megvalósuló új intézmény öt település lakóit szolgálja majd 2012 nyarától. Prépost László polgármester elmondta: a sikeres pályázat ke­retében olyan, mintegy ezer négyzetméteres létesítményt ve­hetnek majd birtokba Kapos­szerdahely, Szüvásszentmárton, Szenna, Zselickisfalud és Patca lakói, amellyel magasabb szint­re emelkedik a mikrotérség szo- i iái is ellátórendszere.- Az Investment Mérnöki és Fővállalkozó Kft. kivitelezé­sében megvalósuló épület egy­részt könnyebben elérhető és magasabb minőségű szolgálta­tásokat biztosít a lakók számá­ra, másrészt javítja az itt élők életminőségét, és a letelepedni szándékozók számára is von­zóbb lesz a térség - hangsúlyoz­ta Kaposszerdahely polgármes­tere. - A beruházással a helyi sajátosságoknak megfelelően kialakított, a kiadások optima­lizálását is figyelembe vevő, környezettudatos gondolkodá­son alapuló, vonzó intézmény jön létre. Az épületben a gondozási köz­ponton kívül új, modern eszkö­zökkel felszerelt háziorvosi és védőnői rendelő, a gyermekjólé­ti és családsegítő szolgálat, vala­mint egy házi patika kap helyet, ismertette a fejlesztés részleteit Prépost László. Új szolgáltatás­ként családi napközi fogadja majd a gyermekeket. Az önkor­mányzat több szolgáltatást az eddiginél szélesebb kör számára is elérhetővé tesz majd. Mindezen túl egy olyan közös­ségi tér jön létre, amely akár na­gyobb léptékű kulturális és kö­zösségi rendezvények, klubfog­lalkozások, egyéb tanácsadások színhelye lesz. Az építkezés a tervek szerint jövő tavasszal fe­jeződik be, és nyártól már bir­tokba is vehetik a lakók az új központot (Folytatás az 1. oldalról) Petrus Lajos, a kaposvári térség méhészeinek egyesületi elnöke lapunknak általánosságban mondta: a méhtartást megtilta­ni, a méheket a lakóövezetekből kitiltani nem lehet. A helyi ren­deletek a szomszédságban lévő méhészetek elhelyezkedését szabályozhatják. El kell azonban fogadni, különösen a növényter­mesztéssel foglalkozóknak, hogy ahol nektártermelő növé­nyi kultúra van, ott méhek is vannak. Ahogy a növényter­mesztők, úgy a méhészek meg­élhetése is fontos, s csakúgy fon­tos a békés egymás mellett élés­re törekvő szemléletük. • A méhcsípés felismerhető az éles fájdalomról és a csípés kö­zepén maradó fekete fullánkról. • Ha bármelyik testrésze feldagad­na, szédülne, elfehéredne, eset­leg el is ájulna, vagy egyre sza­porábban és nehezebben léle­gezne, mentőt kell hívni! • Az adrenalin-injekció gyorsan enyhíti a panaszokat, de hosz­Petrus Lajos szerint a hajnali, szürkületi locsolással mérsékel­hető a veszély, ami amúgy sem le­het jellemző a kaptárokból több mint száz méterre. A méhészek­nek pedig azt kell szem előtt tar­szabb távon allergológusra van szükség. • A csípésre tett jégkocka gyors enyhülést okoz, de a fullánkot el kell távolítani csipesszel. • Ecetes, hidegvizes borogatás, antihisztaminos kenőcs segíthet. • Méh és darázs közelében nem szabad hadonászni. Mellőzzük a színes ruhát, édes illatokat! taniuk, hogy nagy szárazságban itatniuk kell a méhcsaládjaikat. Mindemellett életbevágó lehet, hogy az allergiásoknál legyen kálcium-készítmény és antihisz- tamin-tartalmú szer. ■ B. T.

Next

/
Thumbnails
Contents