Somogyi Hírlap, 2011. július (22. évfolyam, 152-177. szám)
2011-07-07 / 157. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2011. JÚLIUS 7., CSÜTÖRTÖK 11 SAJTÓ ÉS TANULÁS Vár a balatoni nyár! buli a szünidőben Itthon is jól érezhetjük magunkat A tizenévesek amint tehetik, a balatoni strandokra igyekeznek. Nincs is annál jobb a tanév vagy a vizsgák végeztével, mint felkerekedni a barátokkal és bevenni a Balaton-partot Évről évre egyre többen mennek külföldre nyaralni, miközben egyenes arányosságban csökken a Balatonra látogatók száma. Magyar tengerünknél is számtalan szórakozási lehetőség van. Legalább annyi, mint egy határon túli nyaraláson. Lángos, üdítő, csúszda, strandlabda, vízibicikli - a balatoni nyár elmaradhatatlan kellékei. Legnagyobb tavunk rengeteg turistát vonz, ám mégis szükség van reklámokra, hogy minél többen üdüljenek a Balatonon. A part menti apartmanok, hotelek, üdülők készen állnak a vendégek fogadására. Nyár közepére többé-kevésbé tele is lesznek, bár az utóbbi években egyre kevesebb a fizetővendég. A külföldi utak, a szomszédos országok tengerpartjai vonzóbbak a nyaralni vágyók számára, pedig, a magyar tenger is nyújt legalább annyi kikapcsolódási lehetőséget. Szerencsére a fiatalok körében népszerű a Balaton. Főként az önellátó apartmanok a kedveltek. A külföldről érkező vendégek száma csappant meg a legjobban. A forgalomcsökkenés legfőbb indokai, hogy az ivóvíz-tisztaságú víz, a színvonalas szálloda, a vitorláskikötő nem elég ma már, mert változott a kereslet. A minőség, egyediség, az élmény- szerzés vágya került az első helyre. A csúszdaparkok, well- ness hotelek, és egyéb szórakoztató elemek beiktatása lehetne megoldás. Vagy egyszerűen csak végiggondolnánk, hogy mennyi örömet szerzett számunkra minden nyáron a Balaton. Ha pedig még nem voltunk nyaralni a magyar tengernél, mindenképpen pótoljuk be elmaradásunkat. A nyári naplemente a partról figyelve, az éjszakai élet a mólóknál, és sorolhatnánk a vonzóbbnál-von- zóbb programokat. Lehet, hogy külföldön napozhatunk a tengerparton, más a kultúra, mégis, itthon nyaralni jó. Anyanyelvűnkön kommunikálhatunk, mert megismerhetjük hazánkat. Jó, mert közel van, és ugyanolyan jól érezhetjük magunkat, mint ha egy idegen országban süttet- nénk magunkat barnára. Persze mindenkinek szubjektív véleménye, miként dönt. De mégis igaz a mondás: mindenhol jó, de legjobb otthon! fodor zsolt KAPOSVÁRI EGYETEM iíStrofar S Játsszunk P kicsit! Suttog a lámpa, az utolsó szavakat szítja S® Ajkam csókra, kezem po- 2* fonra állna. g,'' Haragom élesen viliódzik <3*i szememben, *5® Szívem mosolya eltűnt ben- nem mélyen. Ne félj! Csak kábítalak. Mosolyom örök, kedvem pusztíthatatlan. De te csak rettegj, félj a SS® magánytól, A nélkülem töltött, üres éjszakától. e® e* Tudom, ne mond: hiány- zom. ... .......... ^ L átom a keserű szádon, gar A régen mosolyra görbülő kerek ajkakon, Nem ül már semmi, csak aggodalom. S* Mert én nem otthon va- e® gyök! JjjJ Tudom, tudom... én sosem oai nyugodhatok. <3* A dunyhám a csókod, A takaróm a karod. *=* KELE DÓRA Vitorlásszezon Siófokon, A nyáron másodszor rendezi meg a siófoki Patriot Sport Egyesület vitorlás táborait a siófoki és környékbeli gyermekek számára. A táborban igyekeznek a környezetvédelem fontosságára is felhívni a fiatalok figyelmét Mindemellett akinek megtetszik ez a sport és szeretné rendszeresen űzni, tanul ni, a szervezők és oktatók segítik ebben is. az egyesület saját eszközökkel, önerőből dolgozik. Mivel nem a versenyzés a fő cél, így nem támogatják szponzorok, bár vannak önkéntes segítői. a vízi életre, sportokra neveli a fiatalokat az egyesület különböző programokon is részt vehetnek az érdeklődők. Az előadók minden nap elméleti oktatást tartanak, aztán a gyerekek vitorláznak., A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársa a Balaton veszélyeiről, a betartandó szabályokról tart előadást. Az elmúlt évben, egy ilyen alkalommal mentettek ki két strandoló gyereket a vízből Lehetőség van a játékra, a szórakozásra, még sétahajózni és vadasparkba is elviszik a gyermekeket, ha az időjárás nem alkalmas a vitorlázásra. A résztvevőknek igény szerint szállást biztosítanak az üdülőben. az egyesület céua, hogy a gyerekek ne csak a nyári szünetben ismerhessék meg a vitorlázást, hanem egész évben foglalkozzanak az ismeretek elsajátításával. Ezek a közös élmények nagyon fontosak egy fiatal életében, amik kihathatnak későbbi testi, lelki és szellemi fejlődésére is. NÉMETH NIKOLETT Cím nélkül ^jj' „Nevess, mert arcod akkor a legszebb, ha boldog vagy! Kövess - szólít az Úr -, hol =3* lábam előtted nyomot hagy. ===m Vezess másokat ki a sötét- ségből a fényre, Ne félj! Csak egy pillanatra SS® nézz fel az égre. §* Kapaszkodj minden embe- rí kézbe, s imádkozz! Remélj, s ha akarod a hol- nap majd változást hoz. Kövess, remélj, vezess, ne félj, kapaszkodj, nevess, De a legfontosabb hogy e® mindenkor szeress, sze- ress, szeress. ” . SZIKLAI KAMILLA Az oldalt szerkesztette: Gáldonyi Magdolna E-mail: magdolna.galdonyi@axelspringer.hu Telefon: 82/528-151 Amerikából jelentjük Vz Amerikai foci Ebben a sportban a láb gyakorlatilag hozzá sem ér a labdához. Az itt ismert európai foci nagyban eltér az otthoni alakjától. Nem közismert sport, főleg a lányok játsszák iskolai csapatokban. Helyette a rögbi hódít teret az itteniek hétköznapjaiban. Ha nincs kéznél labda, frizbivel vagy akár egy összegöngyölt pólóval is kiválóan elszórakoznak. AZ amerikai football játék két csapatból áll. A cél, hogy az egyik csapat eljuttassa a labdát a másik térfele végén húzódó vonal mögé. Ez egyszerűen hangzik, de a valóságban veszélyes vállalkozás: nincs sok szabály, emberrel blokkolnak le embert, ahogy a labda halad a vonal felé. Rengeteg a komoly baleset. Épp a kockázat miatt nem lehet mindenki rögbijátékos. Csak á legjobb fizikai erőnléttel rendelkezőket válogatják a csapatba. Ha valaki bejut, szoros közösségben találja magát, ahol mindenki segíti a másikat a sikerért Ez a bizalmas csapat minden gimi lelke. Az iskolák nagyrészt az alapján kapják helyüket az országos besorolásban, milyen sikeres a focicsapatuk. Hozzáállás Ha egy magyar iskolában sportnapot rendeznek, a diákok próbálnak valami indokot találni, hogy kivehessenek egy szabadnapot. Itt pont az ellentettje történik. A sportesemények és iskolai rendezvények a legnépszerűbb összejövetelek. A footballszezon az év legizgalmasabb szakasza. Az egész iskola lent van a pályán. Plédekbe bugyolálva és forró csokit szorongatva, de ott van mindenki. És leülni tilos!!! Kötelező órákon át állni, tapsolni, dobolni a padokon az iskola indulóját és szurkolóverseit kiabálni. Feledhetetlen élmény! Idén a középiskolai rögbicsapatunk megnyert mindent Colorado Államban. A döntőt nem az iskolánkban játszották, mégis mindenki ott volt szülőkkel és barátokkal együtt. Nem tudom, hogy ez adta-e az erőt, de hozzásegítette a mieinket a győzelemhez. CSIMA RÉKA, MUNKÁCSY Váldi Erzsébet nem tudta levenni a szemét a rózsára hulló esőcseppekről. Milyen szerencse, hogy a fényképezőgépét nem felejtette el bekapcsolni r| milM I A teve egy rendkívül szí■ vós állat: akár élete végé * ig kibírja víz nélkül. Sőt | még utána is. | EGY PERC HOSSZÚSÁGÁT az _ határozza meg, hogy a I vécéajtó melyik oldalán | várakozol! | te egy igen komoly érv B vagy az abortusz mellett. I kölyökkoromban min- I den este egy bicikliért _ imádkoztam. Aztán rájöt* tem, hogy Isten nem így ■ működik. Loptam ma■ gamnak egy biciklit, az- I tán kértem Istent, hogy bocsásson meg nekem. | (Emo Philips) L mm mm mm ■■ hhi d