Somogyi Hírlap, 2011. június (22. évfolyam, 127-151. szám)
2011-06-06 / 131. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2011. JÚNIUS 6., HÉTFŐ 14 KÖRKÉP&MŰSOR Turmixgép és egy darab berlini fal ndk retró Ifjú munkásokat várt a lokomotívgyár, akadt, akiből polgármester lett Simson motor, turmixgép, berlini fal. Égnek áll az ember haja, hogy mik voltak valaha ► Képgaléria: SONLINE.hu : Innen vitték a frontra az ökröket, avagy visszatértek a hajdani lakók Önkéntesek ünnepe Iharosberényben: két évtizede jött létre az egyesület (Folytatás az 1. oldalról) Ünnepeltek szombaton Iharosberényben: a Somogybán elsők között alakult polgárőr- és tűzoltóegyesület húszéves lett. Húsz tuját ültettek a tűzoltó szertárnál és húsz petúniát, amely a húszas számot formázza. Zsir- mon Endre polgármester köszönetét mondott az egyesület tagjainak, „akik jól ismerik a védelemre szorulókat és a közösség bajkeverőit”. - Sokat tettünk, erőt, fáradtságot nem nézve, ami meghozta az eredményét. Büszke vagyok a húsz évre, a tagokra, de további kitartást is kérek - így a 81 éves Báli János, aki szervezője és a kezdetektől elnöke az egyesületnek. Laki István, a Somogy Megyei Polgárőr Szövetség alelnöke elmondta: tavaly 25, idén csak 18 millió forintot kapott az egyesület, ami nem könnyíti meg a dolgukat. A polgárőrök családjainak külön megköszönte támogatásukat. Szabó Vilmos tűzoltó alezredes azt a munkát méltatta, amit az ifjúságért tesznek.- A rendőrség a jóérzésű, tisztességes emberek aktív segítsége nélkül nehezen tudja fenntartani a kistelepülések közbiztonságát - hallottuk Hegedűs János nagyatádi rendőrkapitánytól. Az egyesület elismeréseket kapott, illetve maga is adott alapító tagjainak, valamint segítőiknek. ■ V. A. Egy darab a berlini falból, sok-sok Amo szappan, no meg a legendás NDK turmixgép; keletnémet határőr-egyenruhába bújt marcona alak intette le az autókat Balatonföldváron. Fónai Imre- Passkontrolle, zollkontrolle! - állít meg egy NDK-s határőrruhába bújt marcona, gumibotos, sípos alak (Grenztruppen dér DDR- olvassuk a karján) a balaton- földvári Riviéra Park hotel sorompójánál. S azzal a kezünkbe nyom egy kék útlevelet, rajta a felirat: „Republic of NDK-s”, majd belelapozva kiderül: „Az útlevél a világ összes NDK-s találkozójára érvényes”, merthogy az NDK-s Magyarok Egyesülete tartja éppen a találkozóját a Balaton partján. Biztonsági őr mutatja autónk helyét, hátán azt olvassuk: „Derik Security”. A hotel bejáratánál több száz szívecske, közepén egy-egy névvel, az „Én is dolgoztam az NDK- ban” felirat alatt. Az összesereg- lettek nagy többségét egyébként éppen ez köti össze. - 1977 és 1981 között négy évig voltam a hennigsdorfi lokomotívgyárban a magyar munkások otthonvezetője - árulja el Kozma Sándor. - A hatezer fős üzemben a két állam közti szerződés alapján szakmai ismereteik bővítésére czoma László, a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum néhány napja menesztett igazgatója is a szántódpusztai emlékezők közé ült szombaton. A hajdani majorság egykori lakói, illetve a leszármazottak látogattak vissza a pusztára, s amikor megszervezték az összejövetelt, még nem lehetett tudni Czoma sorsát. - Emlékszem még a hatvanas évekből is a pusztára, példás tanyarendjére - igya puszta mai tulajdonosának, a keszthelyi múzeumnak a korábbi vezetője. - Amikor átvettük, a lét volt a tét: marad, vagy az enyészeté lesz? Fejlesztésére megvan a pénz, csak önerő kellene hozzá... a majorságot a hetvenes évek végén a Siotour vette át, akkor költöztek el az utolsó lakók. Egyikük, Vári Ferenc így emlékezett: - Innen vitték az oroszok a frontra a disznókat, meg az ökröket. Hogyan éltünk? Segély nem létezett, az volt a jelszó hogy segíts magadon. Az asszonyok ruhát foltoztak, kenyeret sütöttek, a férfinépnek érteni kellett a cipővarráshoz is.- óvoda híján egymás gyerekeire vigyáztunk, előfordult, hogy a két legrosszabb lurkó lábát a fához kötöztem - elevenítette fel Kovács Istvánná.- EGYSZER MEG FÖLMÁSZTAK O kápolna tornyába, de lefelé már nem ment - toldotta meg Fodor Gyuláné. - Kikötötték a harang nyelvét, rá kötelet tettek, azon másztak le.- ÉPÍTETTÜNK EGY FÜSTÖLŐT Ét kápolnahegyre, de zárat nem tettünk rá, mégse tűnt el soha egy szál kolbász sem - emlékezett a zamárdi Finta József. Mára megváltozott a világ... vállalhattak munkát a magyar fiatalok. Jobb fizetést kaptak, mint itthon. Sokan kint is maradtak, oda nősültek, olyan magyar is akad, aki a mai napig a most is létező gyárban dolgozik. Dóczi Zsolt lehetett az egyik élmunkás, ezt a KISZ KB dicsérő oklevele tanúsítja, „három évi kimagasló munkájáért”, így szól az indoklás. A piros bőrkötéses kitüntetés már az NDK retró elnevezésű kiállítás része. Beirette fényképezők, no meg a már-már nyugati minőséget képviselő Praktica, vasutas lámpa a Wroclaw-Dresden-Leipzig-Erfurt vonalról, az Amo szappan mint az „NDK legjobb fizetőeszköze”, fünfzig mark Engels-szel, hun- dert mark Marx képével, benzinkupon, vagy éppen az Opus világslágerét, a Live is life-ot is tartalmazó nagylemez.- Ezt nézze meg, ezt én ajánlottam fel - mutatja a szintén hajdani lokomotívos Szemes Ferenc a berlini fal egy darabját. De a legendás NDK turmixgépből is akad vagy fél tucat, igen, a kivehető ajtósból is... Igazi kuriózum, de már élő példány: Nemes Árpád is Magyarországról ment dolgozni, aztán kint ragadt, s legutóbb Bad Dürrenberg polgármesterévé választották. S ha már NDK-s találkozó, a Trabant- kabrió és az MZ-motorok felvonulása sem hiányozhat, zárásként meg retródiszkó a 60-as évek zenéjével... TELE¥IZIO-MUSOR 2011. JUNIUS 6., HÉTFŐ 4 KLÜB TV 2_ ^Ml....................................... WS M2 —-_*ppp DUNA TV 6.00 Fókusz plusz (ism.)® 6.25 Tények reggel 5.50 Ma reggel 5.50 Ma reggel 6.15 Zabagépek © 5.55 Térkép (ismétlés) 7.45 Top 10 magyar építész 'O 6.25 Fókusz reggel © 7.00 Mokka © 9.00 Az este vasárnap 9.00 Körzeti magazin 7.25 A kifutó © 6.35 Isten kezében (ism.) 8.25 Állati rekordok © kJ 6.55 Reggeli 9.00 Mokka habbal © 9.55 Nappali 9.50 Rondó 8.20 Psych - Dilis detektívek © 7.05 Magyar elsők 9.25 Nagy ötletek |dQ 9.05 Rubi, az elbűvölő 9.45 Stahl konyhája © Közéleti szórakoztató magazin 10.15 Együtt 9.15 Chicago Hope Kórház© 7.40 Család-barát kisbolygónknak© N? szörnyeteg© 9.50 Babapercek © 10.55 Parlamenti napló 10.40 Körzeti magazin 10.15 Angel© 9.05 Nyári matiné 10.00 A póráz két végén 10.05 Top Shop 10.00 Teleshop 12.00 Híradó délben 11.30 Hol élsz te? (angol-belga romantikus 10.30 Daktari © 10.55 A világ Q 12.00 Híradó 11.35 Második élet © 12.30 Kárpát expressz 12.00 Híradó délben film. 2007) (amerikai sorozat - 89/50.) legszigorúbb szülői © 12.10 Asztroshow (amerikai-mexikói sor., ism.) 12.55 Átjáró 12.30 Kárpát expressz 12.10 Amerika csillagai © 11.30 Kívánságkosár 12.10 Élet az emberek után © ►_ 13.30 Fél kettő © 12.35 Egy hét Pesten és Budán 13.30 Nemzetiségi magazinok 12.55 Napló 13 55 Dawson és a haverok © 14.00 Híradó <5 14.20 Rádió© (magyarfilm, 2003) 86' © 14.35 Mindentudás Egyeteme 13.00 Közvetítés 14.50 A médium © 14.15 Térkép-Válogatás 12.55 Sorsfordító állatok (amerikai film, 2003) 100' 14.15 Ezo Tv 15.30 Kastélyok és kúriák a parlament ülésérői 15.45 Gyilkos számok © 15.00 Heuréka! Megtaláltam! 13.30 Állati rekordok © H Fsz.:CubaGoodingjr. Jósok, látók, médiumok 16.00 Szomszédok © 16.30 Múzeumtúra 16.40Adadus© 15.30 A nap lovagjai (8/6.) 14.30 Ókori felfedezések M 16.20 Mindörökké szerelem © 15.25 Második élet © 16.30 Híradó. Időjárás -francia módra (13.)© 17.05 Chrlstlne kalandjai © 16.05 Lyukasóra (ismétlés) 15.20 Tiszta tudomány © N (mexikói sorozat) (amerikai-mexikói sorozat) 16.40 Körzeti híradók 16.55 Magyar rock non ví^át®kso,ozat) 16.30 Pávavariációk 16.20 Egy birodalom VH 17.20 Ezel - Bosszú mindhalálig 16.25 Seherezádé © 16.55 Teadélután 17.55 1100 év Európa közepén 17.30 CSI - New York i 17.05 Doc Martin © „ ,JPJt?S.e A (tőrök sorozat)© (török sorozat) 17.55 India - Álmok útján © 18.20 Esti mese helyszínelők (ismétlés) © 18.00 Híradó A["Silkat! 18.30 Híradó 18.30 Tények 18.40 Futótűz © 18.45 Robble, a fóka © 18.25 A nagy nazaiMltas 18.35 Kicsi Maciusz király ,o nc ülílaa U 19.05 A mentalista © 19.20 Aktív© (amerikai sorozat-52/8.) (német sorozat-37/24.) iq ok K°ít ^aci^ $ °WI (francia mesesorozat) .* . ... ...... (amerikai krimisorozat) 20.15 Jóban Rosszban 19.30 Híradó este 19.30 Barangolások _L® 19.00 Szelek szárnyán .... __ 20.05 Fókusz© (magyar sorozat)© 19.55 Sporthírek. Időjárás öt kontinensen " . (kanadai sorozat-65/1.) oion íáaG) g 20.40 Barátok közt© 21.25 NCIS© 20.05 Nápolyi látni, é ... © 20.00 Híradó este 20.00 Híradó 2Í.20 Harc azenerglaert© M / . 4V , , , . ’ i 20.25 Doktor House vE; “tt" " Az elmúlt három évtizedben í2 (magyar sorozat) (amerikai krimisorozat) (magyar vigiatek, 1972) 20.25 Sporthírek. Idő aras (amerikai sorozat) 20.10 Sport folvamatosan nőtt az eev főre W Közben: Hírek Szülőföld Fsz, Váradi Hédi 20.30 Mindentudás Egyeteme 2125 SSZdLínelők 20.20 Közbeszéd S enerTato asztf az H 21.20 Dr. Csont© 22.25 NCIS - Los Angeles © 21.30 A fehér nyíl© 21.25 A Silla királyság (amerikai krimisoÍt) © 21.00 Zseni az apám © Egyesült Áramokban, amikö (amerikai krimisorozat) (amerikai krimisorozat) (magyar tévéfilm, 2010) ekköve © 22.25 A főnök© (amerikai film, 2008) rülbelül akkora veszélyt ie22.15 Showder Klub © Egyezés 22.05 24 - Hatodik évad (dél-koreai sorozat-62/28.) (amerikai krimisorozat) Fsz.: Dennis Quaid lent, mint a Földünket fenyeUtána: Hírek Közben: Kenósotsolás (am. sor.-24/17.) © 22.25 Záróra 22.30 Sportaréna getö üvegházhatás 23.30 Póker -Facethe Pro 23.20 Aktív extra © 22.55 Az este 23.15 India 23.25 Esküdt ellenségek 23.15 Mrs. Ratcliffe 22.20 Nyomozati Tournament 2011 23.25 Különleges ügyosztály 23.30 Urbanisták - Álmok útján © . Bűnös szándék © forradalma © szakaszban © £3 0.35 Gyilkos elmék © -Párizs© Paksy Gábor (brazil-indiai sor. -126.) (amerikai krimisorozat) (angol-magyar vígjáték, 2007) 23.20 On the Spot (amerikai krimisorozat) 0.25 Tények este 23.55 Hírek 24.00 Futótűz © Fsz.: Jamey Sheridan, Fsz.: Catherine Taté, Iáin Glen A helyszín: Japán Fsz.:Joe Mantegna, 0.55 Ezo Tv 24.00 Sporthírek (amerikai sorozat - 52/8.) Vincent D'Onofrio, Courtney 1.05 Forrásbefoglalás 0.20 Egy birodalom vpt| Thomas Gibson 1.30 Célkereszt © 0.10 TS - Motorsport 0.45 Nápolyt látni, és... B. Vance, Kathryn Érbe (magyar ismeretterjesztő sor.) felépítése© 1.30 Reflektor © (amerikai thriller, 2004) 81' 0.40 Ma reggel (ismétlés) (magyar vígjáték, 1972) © 0.20 Top Gear© 1.10 Közbeszéd (ism.) 1.25 Rémálommelók W HÍR TV '' IBI ATV .. IBI HÁLÓZAT .............Hl KUROSPORT Ml SPORT 1 —HBÖ..................... UH DISCOVERY...........Ili Q .................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................. 13.05Soroló. 13.30 Garázs. 14.05 Civil ka- 15.30 700-as klub ©. 16.20 Kőbánya- 12.00 FutsalMix. 13.00 Trópusi hőség ©. 830 Motorsporthétvége 8.45 Kerékpár930 1200 TruckRace 2011.13.00 Full kontakt 6.00 a átkok háza 8.00 Tintaszív 9.45 Vén 15.00 Hogyan készült? 16.00 Amcsi motora szinó. 15.00 Híradó. 1530 BBC Click. 16.05 híradó. 16.45 Egyenlítő. 16.55 Híradó. 15.00 Ezomagazin©. 1530Zodiákus©. Tenisz 11,00 Labdarúgás 13.00 Teniszmaga- magazin. 13.15 Nőt kosárlabda. Eb-seiejte- csontok 11.15 Addams Family 2.12.50 Az if- rok. 17.00 Les Stroud és a túlélés titkai. S Célpont. 16.30 Paletta. 17.00 Híradó. 17.05 Hazaiturizmus. 17.55 Híradó. 18.25 17.00 Szemeszter D. 17.30 Infománia. zinl330Teniszl530Keiékpárl730Tenisz ző. Magyarország-Ukrajna. 15.30 Jégko- jú Viktória királynő 14.35 Villámtolvaj 1635 18.00 A túlélés törvényei. 19.00 Állítólag... Sport. 17.30 Panaszkönyv. 18.05 Vonal- Fórum. 18.55 Híradó. 19.25 Egyenes be- 18.00 Derrick© 1930 Bűvölet © 2035 1930 Autóverseny 20.00 Teniszmagazin rang NHL 18.45 Angol labdarúgás. 19.15 Csupasz pisztoly 21/218.00 Felvétel indul! 20.00 Szétépítők. 2030 Hogyan készült? jg bán. 19.00Híradó. Sport. 20.05 Rájátszás, szád. 20.45 Újságíróklub. 21.55 Híradó. Hírháló. 21.00 Üldözés a Balkánon (olasz 20.30 Csupa sport 21.00 Pankráció 2230 Mai helyzet 19.30Kosárlabda. NBA, nagy- 1830 Adam 20.10 Egek ura 22.00 Trónok 2130StanLeebemutatja-Szupermeneka PJ 21.00Híradó21.2135Lapzárta.22.00Hír- 22.15 Világhíradó. 22.30 Hazai turizmus, akciófilm, 1994) ©. 23.00Trópusi hőség Labdarúgás2330Keréh»030Motorsport- döntő.22.30 Labdarúgás. Luxemburg-Ma- harca23.05Háromtűl.l0Szexéshazugság valóságban. 2230 Elraboltak-megmentetW adó. 22.30 Pálya. 23.05 Rájátszás 23.15 700-as klub © 23.55 Híradók © 24.00 Házibuli Attilával és vendégeivel hétvége gyarország. 1.00 Magyar labdarúgás a Bún Városában tek. 2330 Autókereskedők SOMOGY Ty”""-KAPÓS TV """“"“HHP BOGLÁR Tv”""""“'PB MARCALI Ti7vTtV^||[ 91-2 ós R8.0*n3ÖyVÍ MR2 PETÖfÍrAdIoTBI MHl KOSSUTHRADI^lü KAPOSVÁRON 18.00 Híradó - megyei hírek 0800 Képújság 09.00 Korzó ism. 17.00 Sze- Napközbenfolyamatosképújsághírekkel.in- 1800Sportsáv:Diákolimpia-Gődöllőmezei 06.00-Óránként hírekkel, közlekedéssel kap- 6.00 Hírek, időjárás 6.03 Zene ébredéshez Óránként Hírek, időjárás 5.00 Hajnal 6.00 első kézből 18.30 Miért éppen Magyaron meszter-főiskolások és egyetemisták maga- formációkkal, hirdetésekkel 19.00 Géniusz- futóverseny 1830 Mi Somogyiak-megyei hí- csolatos információkkal, időjárás-jelentéssel, 630 HírperceK, Fékóránkénthínek, körzeti idő- 180 perc 9.00 Napközben 1130 Vendég a yQ szág?-magazin 19.00 Híradó 19.30 Miért? ánja 1730 Kaposvári KK - Paks - kosárlabda kulturális magazin 1930 Pódium - a tehetsé- rek elsőkézből 19.30 Hír7 (ism) 20.00 Me- közérdekű közleményekkel 06.00 Enjoy Reg- járás, közlekedés 9.02 Sporthírek 10.03 Ze- háznál 12.01 Krónika 1230 Ütköző 13.04 RáNJ -napi aktuális műsor, vendég: Pataki Fanni, gála mérkőzés ism. 18.45 Somogybán készül gek színpada 20.00 Navigátor-a Pécsi egye- gyei híradó - a megye hfnervel 2030 Hír7 (ism) gél 10.00 FM kommandó 15.00 Délutáni Kok- ne munkához 11.02 Sporthírek 13.00 Közle- diószínház 1330 Az evangélikus egyház fél0 Kovács László, téma: Kaposvári úszósikerek 19.00 Kapospont-a KaposTelevízió hírműso- tem műsora 20.35 Ismétlések reggelig 21.00 Képújsághírekkel, közérdekű informá- tél 17.00 Élő kívánságműsor 18.00 Hírössze- kedés 13.02 Sporthírek- Rövid összefoglalók, órája 14.05 Júniusi Rádiókabaréb 15.15 Ki'H 20.00 Híradó20.30Képújség23.0001.30A ra 19.20 Kapós Sport 19.30 Géniusz ism. dókkal foglaló 20.00Zenegép hírek a legérdekesebb sporteseményekről hívás 1530 Közelről 18.03 Ütköző 1830 HaP3 napi műsor ismétlése 01.30- Képújság 20.00Kapospont-aKaposTelevízióhírműso- — — .........................................— .........................................—14.03 Zene tanuláshoz 15.00 Közlekedés tárok nélkül 19.05 Sportvilág 19^5Tetten ért VI DÉKEN ra ism. 2020 Kapós Sport ism. 2035 Hírháló TV....................../Ü5?. 'W...............................................uUtytH CSURGÓ TV................wímm 15.02;19.02Sporthírekl8.03Zeneolvasás- szavak 19.50 Mese 20.04 Rádiószínház 19 .00 Miért? - napi aktuális műsor 1930 Hfr- 21.00 Üldözés a Balkánon - olasz akciófilm 19.00 Géniusz - kulturális magazin 1930 Pó- 1630 Hírek, időjárás, információk, dokumen- 17.00 Hálózat Tv műsora 19.00 Csurgói hír- hoz 22.00 Kultúrfitnesz 23.00 Netidők 24.00 20.30 Kultúrkör21.04 A naptörténeteí 2230 adó20.00MiértéppenMagyarország?-ma- 23.00 Kapós Krónika, éjszakai magazin: Ka- dium-tehetségek színpada 20.00 Navigátor tűm- és ismeretterjesztő kisfilmek, sorozatok adói. 19^0 ígytörtént... 20.30 Hírtiáló21.00 Himnusz 0.02 Éjféli mix 1.00 Zenei válogatás Esti beszélgetés 23.04 Népzene határok nélI gazin 20.30 Híradó pospont, Kapós Sport, Somogybán készül 2035 Kapospont21.05 Ismétlések reggelig 21.00 Estifilm Hálózat Tv műsora - Egy kis hazai... kül 0.10 Éjszaka