Somogyi Hírlap, 2011. június (22. évfolyam, 127-151. szám)
2011-06-16 / 139. szám
KOZELET Az európai uniós ügyekért felelős államtitkár szerint fél éves soros EU- elnöksége alatt Magyarország tulajdonképpen teljesítette, amit vállalt Győri Enikő felidézte az elmúlt hónapok elnökségi munkáját és eredményeit, hangsúlyozva, hogy a magyar elnökség nem félt a legbonyolultabb ügyeket napirendjére tűzni. Sztrájk és erőszak. Könnygázt is bevetett a görög rendőrség szerdán Athénban, hogy föloszlassa a Parlament épületénél összegyűlt több tízezres, az újabb költségvetési takarékossági intézkedések elfogadása ellen tiltakozó tömeget. A legtöbb szakszervezet sztrájkot hirdetett, melynek hatására megállt az élet az országban. Görögországnak égető szüksége van a 110 milliárd eurós hitelkeret újabb részletére, hogy elkerülje az államcsődöt. Iránytű az egymillió válasz türelem Lezárult a szociális konzultáció, de lesz bohócforradalom HÍRSÁV Balog: Magyarország kisebb csodát művelt KILENCVENKILENC százalékig biztos, hogy az unió magyar elnökségének fél évét lezáró június 24-i csúcsértekezleten jóváhagyásra kerül az európai roma keretstratégia - mondta szerdán Párizsban Balog Zoltán. A társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerint kisebb csodát műveltünk, hogy sikerült a tagállamok egyetértését megszerezni. Hunvald-iigy: nem évült el a közokirat-hamisítás nem évült el a közokirat- hamisítás a Hunvald-ügy 13 vádlottjának esetében - mondta ki a Fővárosi ítélőtábla jogerősen szerdán. Áprilisban a Fővárosi Bíróság úgy határozott: 13 vádlott esetében elévült a közokirat-hamisítással kapcsolatos vád. Az ügyészség fellebbezett, ennek adott helyt a tábla, így velük szemben is folytatódik a per. MSZP: előnyben részesítik az egyházakat A szocialisták szerint az „első KDNP-s irányítású nemzeti tanévről” a legjellemzőbb bizonyítványt a júniusi, eddigi legnagyobb pedagógustüntetés állította ki. Hiller István szerint egy év alatt felmondták a rendszerváltás óta konszenzusos alapokon működő fenntartói egyenjogúságot a közoktatásban, és előnyben részesítik az egyházakat. Hiller: Gyenge a bizonyítvány Több mint egymillió kérdőívet küldtek vissza az emberek, akik a kormány szerint ezzel hitet tettek a konzultáción alapuló kormányzás mellett. Ma tüntetésekre készülhetünk országszerte Vég Márton Lezárult a szociális kérdésekben meghirdetett kormányzati konzultáció és mától kezdődik a válaszok feldolgozása, ami a kormány ígérete szerint június 30- ára lezárul. Ennek eredményétől tette függővé a kabinet a különböző érdekvédelmi szervezetek demonstrációin megfogalmazott követelésekre adandó válaszokat. Mintegy 8 millió levelet küldtek ki minden 16 éven felüli állampolgárnak és tegnapig 1 millió 65 ezer kérdőív érkezett vissza. Ez Szijjártó Péter szerint óriási siker. „Az emberek is hitet tettek amellett, hogy a konzultációkon alapuló kormányzás lehet sikeres, míg az emberek feje felett való kormányzás kudarcokhoz vezet” - mondta a kormányfő szóvivője. Hozzátette: az év végéig meg kell alkotni az emberek mindennapi életét leginkább befolyásoló és a 2012. január 1-jétől hatályos, új alaptörvényből fakadó jogszabályokat. „Ezek megalkotásánál a szociális konzultáció eredménye nagyon fontos iránytűként fog szolgálni, mint az az alkotmányozás esetében” - ígérte Szijjártó. Tavasszal az alkotmányozáshoz lehetett hozzászólni és 916 ezren tették ezt meg. A mostani konzultációt némileg beárnyékolja, hogy lóri András adatvéTÖBB SZAKSZERVEZET MELLETT a Liga Szakszervezetek is figyelmeztető sztrájkot hirdetett június 29-re. Legutóbb a Vasutasok Szakszervezete csatlakozott az akcióhoz. A sztrájkkal és demonstrációkkal a delmi biztos szerint az adatok ilyen formában történő kezelése törvénysértő, mivel „nem biztosítja az érintettek személyes adatok védelméhez fűződő jogát”. Egyedi vonalkódot helyeztek el az űrlapokon, amelyek „megszeg mélyesítésre” alkalmasak. Nem várják meg a válaszok feldolgozását a szakszervezetek, hanem forgalomlassító autós felvonulásokra és tüntetésekre készülnek országszerte. A rendvédelmisek által szervezett „bohócforradalom” pártpolitikától mentes, békés megmozdulás lesz, az az egyetlen célja, hogy görbe tükröt mutasson a kétharmados kormánytöbbségnek. A Liga azt akarja elérni, hogy a kormány ne módosítsa a bejelentett módon a munka törvénykönyvét, a korhatár előtti nyugdíjakat, és ne szüntesse meg az Országos Érdekegyeztető Tanácsot (ÓÉT). szervezők szerint a kétharmados többség elnyerése sem hatalmazott föl senkit arra, hogy „visszamenőleges hatályú törvényeket alkosson, alkotmányos alapjogokat és magántulajdont vegyen el”. Az Európai Bizottság alapvető jogokért felelős biztosához fordult a Független Rendőr Szakszervezet az öregségi korhatár alatti nyugdíjasok jogainak védelmében. A szervezet egyidejűleg tiltakozik a hivatásos állomány alapvető emberi jogainak korlátozása ellen is, mert a demonstráció idejére szerintük a teljes állományt berendelték szolgálatteljesítésre. Nem támogatja viszont a bohócforradalmat a Honvédszakszervezet. „A Magyar Honvédség a rend oldalán áll, és elutasítják, hogy a haza fegyveres szolgálatára felesküdött katonákat bárki politikai eszközként használja fel” - közölte Czövek János. A szak- szervezeti vezető szerint a vitákat nem politikai megmozdulásokkal, hanem a tárgyalóasztalnál kell megoldani. Szlovákia: megvétózták a kisebbségi nyelvtörvényt Megvétózta a május végén elfogadott szlovákiai kisebbségi nyelvhasználati törvényt Iván Gasparovic államfő. A köztársasági elnök legfőbb kifogása a jogszabály ellen, hogy az több esetben a kisebbségi nyelveket egyenjogúsítja a szlovák államnyelvvel, illetve korlátozza az államalkotó szlovák nemzet jogait. A törvénymódosítás most visszakerül a parlamentbe, ahol többségi szavazattal a honatyák felülvizsgálhatják az elnök vétóját. A parlament újabb ülésszaka június 28-án kezdődik, s valószínű, hogy a téma akkor napirendre kerül. Gasparovic a kifogásait tízoldalas megjegyzésekben foglalta össze, s azt javasolja a parlamentnek, hogy a törvény egészét utasítsa el. A törvénymódosítás értelmében az eddigi 20 százalékról a jövőben 15 százalékra csökkenne a kisebbségi nyelvhasználati küszöb Szlovákiában. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy az egyes szlovákiai településeken a kisebbségi lakosság arányának elég csak a 15 százalékot elérnie ahhoz, hogy a hivatalos érintkezésekben használhassák az adott kisebbség nyelvét. A kisebbségi nyelvhasználati küszöb csökkentése a gyakorlatban azonban csak tíz év múlva lép életbe. A parlamentben ugyanis előzőleg megszavazták azt módosítást, miszerint egy település csak akkor kerülhet fel a kétnyelvű települések listájára, ha a kisebbségi lakosok aránya a településen két egymást követő népszámlás során éri el a 15 százalékot. Az államfő e két szabály egyikével sem ért egyet. Számára elfogadhatatlan, hogy a törvény engedélyezné a földrajzi nevek kisebbségi nyelvű változatainak a használatát is. Kifogása ebben az esetben is az, hogy „ez egyenjogúsítja a kisebbség nyelvét az államnyelvvel”. A jogszabályt módosító javaslatot Rudolf Chmel emberi jogi és kisebbségügyi miniszterelnök-helyettes, a Híd magyarszlovák párt alelnöke terjesztette a parlament elé. ■ A Liga is csatlakozott a sztrájkhoz Augusztusban lesz itthon kártérítés járvány Egy 2 éves gyerek is meghalt Németországban Erdélyi régióháború: egységes magyar fellépés Először halt meg gyermek a németországi hasmenésjárvány következtében. A különleges kóli bélbaktérium kiváltotta fertőzés kedden egy kétéves alsó- szászországi kisgyerek halálát okozta. A gyermek a legsúlyosabb tünetekkel, vérszegénységgel, valamint veseelégtelenséggel küszködött. Ezzel a németországi járvány halálos áldozatainak a száma 36-ra emelkedett. A korábbi legfiatalabb áldozat 20 éves volt. A hatóságok egyelőre nem tudják, hogy a gyermek miként fertőződhetett meg. Édesapja és tízéves testvére szintén megkapta a fertőzést, az ő állapotuk azonban javult. Egyes szakértők szerint a történtek megerősíthetik azt a teóriát, hogy a fertőzés emberről emberre is terjed. „A gazdák már augusztusban hozzájuthatnak a kártérítéshez, ami méltányos és arányos lesz”- jelentette ki Fazekas Sándor agrárminiszter, miután Brüsszel jóváhagyta a bizottság 210 millió eurós kártérítési javaslatát. Az unió azokat a gazdákat kompenzálja, akik a németországi járvány okozta pánik miatt nem tudták eladni a zöldségeiket. A döntés a gazdák lehető legszélesebb körét érinti, az őstermelőket is. A kártalanítást kiterjesztették az uborkán, a paradicso- ! mon, és a salátán kívül a = cukkinira és a paprikára is. ■ Kártérítés azoknak, akik ner-----ták a pánik miatt eladni zöldségeiket A kormány támogatja a romániai magyarság egységes álláspontját az erdélyi régiók felosztásáról - mondta Répás Zsuzsanna szerdán Budapesten. A nemzetpolitikai helyettes államtitkár kiemelte: az RMDSZ megfogalmazott egy javaslatot, ami 16 megyére vonatkozna, ezzel szemben a kormányzó Demokrata Liberális Párt (PD-L) egy nyolc régiós felosztást hirdetett meg. Ezt az RMDSZ egyértelműen elutasítja, ahogy a többi magyar szereplő is, mert az eddig hagyományosan magyar többségű területek elvesztését, és politikai visszalépést jelentene. „A magyar kormány odaáll az egységes fellépés mögé, a magyar szereplők számíthatnak támogatására” - jelentette ki Répás. A román kormány fő erejét alkotó PD-L a keddi koalíciós tárgyalásokon ismertette elképzeléseit az RMDSZ-szel a közigazgatás átfogó reformját előíró törvénytervezetéről. A PD-L a jelenlegi nyolc gazdasági fejlesztési régiót megyékké alakítaná át. Ezt az RMDSZ elsősorban azért ellenzi, mert az újonnan létrehozott közigazgatási egységekben jelentős mértékben csökkenne a magyar lakosság számaránya. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke jelezte: ha a PD-L nem áll el attól, hogy nyolcra csökkenti a megyék számát, akkor felbomolhat a koalíció. ■