Somogyi Hírlap, 2011. június (22. évfolyam, 127-151. szám)
2011-06-15 / 138. szám
Kaposváron a világverők vízilabda Az ausztrálokkal játszanak a Kemény-legények Péntek esti közönségtalálkozó a sonline.hu-val és a Somogyi Hírlappal Holovits, Szollár és Bagyarik a házigazdák legjobbjai Közel félszáz csapat részvételével rendezték meg a XXI. Balaton Kupa országos, meghívásos tornaversenyt Kőröshegyen. A Piruett Közhasznú Sportegyesület rendezvényének színvonalát jól mutatja, hogy diákolimpiái bajnokok küzdöttek egymással, a közreműködő versenybírók közt pedig két egykori olimpikon is akadt Kiss Tóth Sándor és Keszthelyi Rudolf személyében. Utóbbi a Magyar Diáksport Szövetség torna szakágának vezetője, aki ezúttal is elégedetten távozott Kőröshegyről, ahova tizenhat településről mintegy háromszázan érkeztek erre az alkalomra.- A kicsik közt két csapattal indultunk, akik az ötödik, illetve a hetedik helyen végeztek, bár még csak nyolc hónapja tornáznak, ráadásul fiatalabbak is voltak riválisaiknál - mondta Szebenyi Erzsébet edző, szervező, a Piruett egyesület elnöke. - Az idősebbek közt három egyéni versenyzőnk volt, de nem sikerült dobogós helyezést elérniük első versenyükön, melyre másfél hónapja tanulták a gyakorlatot. A legjobb hazai tornásznak járó különdíjakat ezúttal Holovits Lili, Szollár Sára és Bagyarik Evelin kapták. A Balaton Kupa után a helyi falunapra készülnek a tornászok, igaz az alkalomnak megfelelően táncos, akrobatikus elemeket is tartalmazó produkcióval. A nyár sem telek eseménytelenül, júliusban ugyanis edzőtábort is szervez Szebenyi Erzsébet, melyben egy itt nyaraló tizenkét éves, amerikai tanítványa is lesz, aki Balatonlel- léről érkezik. ■ Keszthelyi Z. Közel ötven csapat tagjai alkották a Balaton kupa mezőnyét A Kemény Dénes vezette világverő magyar férfi vízilabda-válogatott pénteken 18 órakor Ausztráliával mérkőzik Kaposváron; a belépés díjtalan! Fenyő Gábor * 13 14 A júliusi sanghaji világbajnokságra hangoló magyar férfi vízilabda-válogatott - vagy ahogy világszerte nevezik őket, a Kemény-legények - és az ausztrál együttes eddig 67 alkalommal találkozott egymással. A kerek félszáz magyar siker mellett négy mérkőzés végződött döntetlenül, 13- szor pedig az ausztrálok győztek, akik egyébként a 70-es évek óta vannak jelen a nemzetközi pólóvilágban. Először 1972-ben a müncheni olimpián találkozott egymással a két válogatott, ahol a mieink 10-2-re kiütötték az ausztrálokat. Tíz évvel később (két döntetlen után) tört meg a jég; egy jugoszláv tornán, Kursevácon 14- 13-ra nyertek az „auszik”. Utoljára még 2004-ben a magyar fővárosban vertek el bennünket; akkor 14-10 arányban tudtak nyerni Világ Liga-találkozón. Legutoljára idén februárban Miskolcon a Volvo Kupán feszült egymásnak a két alakulat: az összecsapás 8-4 arányú magyar sikerrel zárult. Ez lesz a magyar-ausztrál derbik történetében a 68. találkozó, amely sporttörténelmi jelentőséggel is bír: még soha nem rendeztek ugyanis válogatott vízilabda-mérkőzést Kaposváron. Bűncselekmény lesz a sporthuliganizmus, ha a parlament megszavazza az ezzel kapcsolatos törvénymódosítást; az erről szóló javaslatot keddi ülésén elfogadta a kormány, és hamarosan az Országgyűlés elé terjeszti - közölte a kormányzati kommunikációs államtitkárság az MTI-vel. Közleményük szerint a tervezet több törvény módosításával kiküszöböli a jelenleg hatályos A MAGYAR PÓLÓVÁLOGATOTT csütörtökön délután érkezik meg a somogyi megyeszékhelyre, s 18.30 órakor már edzést vezényel Kemény Dénes szövetségi kapitány. Pénteken délelőtt 10 órakor újabb tréning következik a kapos\'ári uszodában, az joganyag hiányosságait, nem titkoltan a szigorítás irányába elmozdulva és a sportesemények rendezésében közreműködők nagyobb felelősségének megteremtése érdekében. Az államtitkárság ismerteti: egy szolgáltató szemléletű, családbarát és a kulturált szórakozást előtérbe helyező stratégiának első lépcsőben a sportesemények helyszínének infrastausztrálok elleni mérkőzés pe dig - amelyre a belépés díjtalan! 18 órakor kezdődik. 20 és 22 óra között a Corso bevásárlóközpontban a Somogyi Hírlap és a sonline.hu közönségtalálkozóján vesznek részt a válogatott tagjai; itt lehet majd rukturális és biztonságtechnikai kérdéseivel kell foglalkoznia, hiszen ez képezi a teljes problémakör alapját, egyébként meghatározza azt is, hogy megrendezhetne egyáltalán egy nemzetközi színvonalú sportesemény egy adott létesítményben. A módosítások érintik a jegy- értékesítést, a beléptetőrendszereket, a kitiltás intézményét, az ezzel kapcsolatos rendőrségi Ausztrál múlt az „auszik” az 1984-es és az 1992-es barcelonai olimpián érték el a legjobb eredményüket; mindkétszer az ötödik helyen zártak. Barcelonában ráadásul éppen a magyarokat verték 9-8-ra az ötödik helyért játszott helyosztón. Az elmúlt majd négy évtizedben egyedül csak az 1996-os atlantai olimpiáról hiányoztak. a világbajnokságok sorában - 1975 óta rendszeres szereplők - az 1998-as hazai rendezésű, perthi vb jelenti a csúcsot, amikor is a negyedikek lettek. Akkor is találkozott egymással a magyar és az ausztrál egylet, ám akkor az elődöntőben mi nyertünk magabiztosan 10-5-re. legutóbb a 2008-as pekingi olimpián a nyolcadik - a csoportmeccsen 13-12-re győztünk -, a 2009-ben rendezett világbajnokságon pedig a tizedik helyre voltak jók az ausztrálok. begyűjteni a (többszörös) olimpiai, világ és Európa-bajnokok aláírásait, s közös fotók készítésére is lesz lehetőség. az ausztrálok is csütörtökön érkeznek Kaposvárra, s a magyar együttessel együtt edzenek majd. és szervező általi adatkezelést, a sportrendezvények biztonsági minősítésére vonatkozó új intézményrendszert, az érintett belügyi szerveknek a létesítmények biztonsági ellenőrzésére vonatkozó szabályait, a rendezők és a szövetségek felelősségét, biztonsággal összefüggő feladatait, az azok megszegésére vonatkozó bővített szankció- rendszert. 11 Gyenesei Leila a hatodik helyen zárta a moszkvai elitversenyt A világ valamennyi számottevő női és férfi öttusázója ott volt a Moszkvában rendezett az „Öttusa csillagok csatája” elnevezésű nemzetközi versenyen. A résztvevők a Kreml Kupáért szálltak harcba. A meghívásos versenyre a világranglista legjobbjait invitálták a házigazdák. Küzdelemben és színvonalban nem is volt hiány. A mezőny tagjai rendkívül szoros versenyt vívtak, ahol a világranglistát vezető olimpiai bajnok német Schoneborn csak a tizenegyedik, míg a kétszeres világbajnok - a jelenlegi világ- ranglistán harmadik helyen álló - francia Caze is csak a tizenkettedik helyen végzett. ■ Gyenesei Leila továbbra is a hatodik helyen áll a női öttusázók világranglistáján. A magyar színeket a nőknél Gyenesei Leila az Építők AC Kaposvár és az Álba Volán kettős igazolású öttusázója és a szintén válogatott kerettag Kovács Sarolta képviselhette. Kettőjük közül a kaposvári sportoló végzett jobb pozícióban, az előkelőnek minősíthető hatodik helyen zárt. Kovács Sarolta a tizenharmadik helyen fejezte be a küzdelmeket. A verseny első három helyén egyébként ukrán, orosz és belorusz sportolók végeztek. Gyenesei Leila közepes vívással és 800 ponttal kezdett, majd jó szokásához híven szárnyalt a medencében és remek 2 perc 4,9 mp-es idővel megnyerte az úszást. Mindössze két verőhibát vétett lovával és bár a futópályán kicsit érződött rajt a kínai világkupa fáradtsága megtudta őrizni pozícióját. Ezzel megerősítette helyét a nemzetközi élmezőnyben. Az aktuális világranglistán jelenleg az ötödik helyet foglalja el 167 pontjával. A listán egyébként a német Léna Schoneborn és az orosz Donata Rimsaite áll az élen 210 ponttal, a 200 pontos francia Amelie Caze és az eddig 186 pontot gyűjtő egyiptomi Aya Medany előtt. Gyenesei Leila legközelebb két hét múlva a Magyar Bajnokságon áll rajthoz, ahol nem lehet más célja, mint az aranyérem begyűjtése. ■ Kun Z. Újabb szigorú törvénytervezet szabályozás Bűncselekmény lehet a sporthuliganizmus, komoly szankciókkal Nem volt mindegy a Tökmindegynek utcai kosárlabda Szikrázó napsütésben csatázhattak a Kossuh téren Megfelezik az élcsapatok önkormányzati támogatását Kitűnő időben és jó hangulatban zajlott a Kaposvár főterén rendezett Intersport Utcai Kosárlabda Fesztivál. A kosárlabda utcai változata népszerű a somogyi megyeszékhelyen, a Somogy megyei szövetség idén a Kossuth térre szervezett versenyt. EREDMÉNYEK, HÖLGYEK (ÖSZ- SZEVONT KATEGÓRIA, 4 CSAPAT): 1. Fullextra (Benke Sára, Deák Zsuzsanna, Orbán Johanna, Seri Éva), 2. Mizu (Berecz Anett, Frank Bianka, Horváth Barbara, Szebényi Annamária), 3. Tol- dis Csajok (Elek Gréta, Horváth Réka, Illés Alexandra, Tóth Sára Lujza). URAK, 1993. JANUÁR 1. ELŐTT SZÜLETETTEK (6): 1. Tökmindegy (Beák Balázs, Földvári Milán, Horváth Bence, Moosz Milán), 2. Fonai Team (Fonai László, Fonai Milán, Fonai Richárd), 3. The Situation (Csizmadia Gábor, Heizer Tamás, Tóth András). 1993. JANUÁR 1. ÉS 1995. DECEMBER 31. KÖZÖTT SZÜLETETTEK (5): 1. Nincs Csapatnév (Benke Szilárd, Bodródi Dániel, Győr Marcell), 2. Agressive M3N (Keczeli Viktor, Király Koppány, Mihalics Gergely), 3. Sztárokok (Nagy Bence, Papp Péter, Ratasics Balázs). 1996. JANUÁR 1. ÉS 1998. DECEMBER 31. KÖZÖTT SZÜLETETTEK (7): 1. Fail (Filipovics Már- Ideális időben versenyezhettek a kó, Levárdy Gábor, Póré Mar- Kossuth téren a kosárlabdázók cell, Zsillé Péter). 2. B. S. B. (Csernák Botond, Lőczi Bence, Újlaki Soma), 3. Bakurászok (Gyöngyösi Kristóf, Kovács Zsombor, Radnai Péter). VEGYES KATEGÓRIA 1999. JANUÁR 1. UTÁN SZÜLETETTEK (5): 1. Mi-Csi-Zé (Fülöp Csongor, Fü- löp Zsombor, Radnai Mihály, Tóth Dávid), 2. Street Kids (Antal Ákos, Csima Ferenc, Filipovics Péter, Horváth Gábor), 3. Miami Heat (Molnár Simon, Pósza Levente, Tóth Dániel, Trzcinski Martin) A 2BALL GAME JÁTÉK GYŐZTESE (28 páros): Deák Zsuzsanna, Meggyes Péter, a büntetődobó VERSENY GYŐZTESE (42 INDULÓ): Fonai Milán. ■ Kun Z. Komoly érvágást jelent majd a kaposvári élsportban érdekelt kiemelt egyesületek számára a közgyűlés várható döntése, miszerint megfelezik a bajnoki szezonokra szóló önkormányzati támogatásokat. Kaposvár eddig is erőn felül támogatta a somogyi megyeszékhely élsportját, ám ez a folyamat nem tartható tovább. Emellett a hatályos EU-s állás- foglalás miatt is szükséges lépés a csökkentés, miután egy önkormányzat nem lehet többségi támogatója egy profikat foglalkoztató klubnak. A városi sportbizottság keddi ülésén az elmúlt bajnoki év történéseiről számoltak be a csapatok képviselői. A labdarúgó NB I 7. helyén záró Kaposvári Rákóczi FC részéről Illés János klubelnök, valamint a férfi kosárlabda NB I/A-cso- portjában 12. Kaposvári KK ügyvezető-elnöke Monok Tibor egyaránt komoly kihívásokkal nézhet szembe, ha a kieső bevételt pótolni akarják. A férfi röplabda NB I-et, valamint a Magyar Kupát is megnyerő Fino Kaposvár SE részéről Laszczik Iván elnökségi tag volt jelen, aki elmondta; fő céljuk az elmúlt évben felhalmozott több, mint 20 milliós adósság törlesztése lesz. A BITT Kaposvári Női RC, bár amatőr csapat, szintén csökkentett költségvetésben gondolkodik, ami a vezetőedzői szinten hozhat változást. ■ Kun Z. SPORT somogyi hírlap - 2011. június 15., szerda Kemény Dénes és társulata utoljára 2006 júniusában járt Kaposváron