Somogyi Hírlap, 2011. június (22. évfolyam, 127-151. szám)
2011-06-14 / 137. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2011. JÚNIUS 14., KEDD MEGYEI KÖRKÉP Rekordszámú táncos Bogláron méta A legkisebbek korcsoportjában helyi győzelem született az országos fesztiválon Füleki Tímea Minden eddiginél több, 35 néptánccsoport indult a balatonboglári Méta Fesztiválon. Tízperces műsorszámok mellett is kis híján egész naposra sikerült a bogiári Méta Fesztivál vasárnapi versenyprogramja, azaz a gyermek- és ifjúsági néptánc- csoportok koreográfia versenye. Összesen ezernél több (!) néptáncos lépett színpadra az Urányi lános sportcentrumban. Balatonboglárt most is a pünkösdi hétvége három napjára vették birtokba az ország különböző részeiből érkezett néptáncosok, hogy megméressék magukat az anonimitása miatt egyedülálló Métán. A bogiári fesztivál különlegességét ugyanis az adja, hogy a szakmai és társadalmi zsűri csak a koreográfia címét ismeri meg előzetesen, a csoportról semmiféle információt nem közölnek azért, hogy kizárják az elfogult- ság esélyét, részletezte Szalai I Tünde, a szervező Helyiérték | Egyesület igazgató-titkára. Eb-1 ben az évben is Halmos Béla J népzenekutató, a zenetudo- I mányok kandidátusa vezetésé- Egész nap a táncot ropták a bogiári fesztivál résztvevői vei bírálta a produkciókat a hét tagú zsűri. táncházban mulatott a résztve- címet és az azzal járó bokrétát, Futóméta bajnoksággal kéz- vők népes tábora. Pünkösdi ki- koronát és faragott botot. A ko- dődött a fesztivál, majd vasár- rályt és királynét hétfőn válasz- reográfiaverseny eredménye: a nap délelőtt tíztől estig tartott a tottak, ezúttal a győri Rege legfiatalabb, alsós korcsoport- koreográfiaverseny, mely után táncegyüttes két tagja kapta a bán helyi győzelem született, a zsúfolásig telt a lengyeltóti művelődési ház nagyterme, ahol gazdag és színvonalas néptáncműsor fémjelezte a pünkösdi programot: a helyi Ördöngös néptáncegyüttes húszéves fennállását ünnepelték. A vasárnapi egész estés műsorban nem csak a jelenlegi és egykori tagok léptek színpadra, hanem azok a vendég tánccsoportok is, melyeket most az Ördöngös egykori vezetői oktatnak: a marcali Baglas, a soproni Pendelyes és a tótiakkal szorosan együttműködő buzsáki Boszorkányos táncegyüttes. MIKLIÁNNÉ KOLLARICS TÜNDE, zsűri a bogiári Szelence néptánccsoportnak ítélte az első helyezést. A felső tagozatosok közül és a középiskolás kategóriában is győri csoportok vitték az Ördöngös Alapítvány képviselője Tóth Tibor János jelenlegi szakmai vezetőn túl a lengyeltóti néptáncélet korábbi emblematikus személyiségeinek szerepét is méltatta. Beszédet mondott a rendezvényen Bríber János, a Magyar Táncművészeti Főiskola tanszékvezetője, több tóti táncos mestere, oktatója. Merczel István, a Somogy Megyei Néptáncszövetség elnöke pedig Németh Mártára, a hajdani művelődésiház-igazgatóra, egykori alapítóra emlékezett Az egykori vezetők táncához a Somogy zenekar húzta a talp- alávalót, s filmet is vetítettek. el az első díjat, míg a „vegyes” életkorú csoportok között szentendreiek voltak a legjobbak. A futóméta bajnokságot gal- gahévíziek nyerték. Diákok rakták ki a taranyiak címerét virágból PROMÓCIÓ Tízezreket kaphatnak havonta a diákok skik Külön anyagi segítségre számíthatnak a hiányszakmát tanulók „Talpraesett, talpraesett” - ezt a címet viseli a leleményes diákokat tömörítő, somogyszobi verseny, ahol a Segesd-Tarany Közoktatási Intézmény tagintézménye, a Taranyi Általános Iskola végzett az első helyen. A somogyi nebulók hónapokig tartó felkészülés után vetélkedtek egymással. Fehémé Farkas Mária felkészítő tanár elmondta: történelmi és irodalmi totót töltöttek ki, majd fantáziadús feladatok közt készítettek gyufaképet, virágkompozíciót (melyben Tarany színes címerét rakták ki), a cikkírási leckében egy állattal készítettek interjút, vetélkedőt szerveztek, végül showműsort produkáltak, de akadályversenyen is megmérettettek. ■ Jeki G. rendeztek a hét végén Kisberény- ben, így nevezték el ugyanis a község egész napos vígasságát, melyen egyebek között játékos ügyességi vetélkedőt rendezett a szervező Zöld Kultúra Egyesület. Szakmát tanulnak és jó esély- lyel elhelyezkednek - ez várhat azokra a somogyi fiatalokra, akik megfelelő képesítés birtokában, a gazdaság igényeihez alkalmazkodó képesítést szereznek meg. A diákok ösztöndíjra jogosultak. Egyes esetekben akár havonta közel 75 ezer forintot is felvehetnek. Gimnázium vagy szakmunkásképző: családok százaiban okoz fejtörést a kérdés. A Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara (SKIK) tapasztalata szerint egyre nő azok száma, akik a korábbi hagyományokkal szakítva másképp látják a továbbtanulással kapcsolatos elképzeléseket. Szakmunkás- képzőbe íratják a gyermeküket, akik néhány év tanulás után biztos tudást és szakmai tapasztalatot szereznek. Gálné Mayer Judit, a SKIK szakképzési vezetője rámutatott: a somogyi végzős szakmunkások legutóbbi tanulmányi sikere is példát adhat a pályaválasztás előtt álló kamaszoknak.- Minden szülő biztosítani szeretné gyermeke jövőjét - hangoztatta a szakember. - A legfrissebb munkaerőpiaci elemzéseket tekintve egyértelműen érzékelhető, hogy a szakmai képesítés szerepe hangsúlyossá vált, felértékelődött. A gazdaság igényli a kiválóan felkészített, szorgalmas, dolgozni akaró szakmunkásokat. A SKIK célja, hogy a valós igényekhez alkalmazkodó képzési rendszer működjön megyénkben. Legutóbb hét somogyi fiatal teljesítette a magas szintű elvárásokat a tanulmányi versenyen, s miután sikeresen szerepeltek az országos döntőn, ők vizsga nélkül kapták meg a szakmunkás bizonyítványt. Nyilván, manapság egyre többen megbarátkoznak a gondolattal, miszerint szakmunkásképzőbe jelentkeznek. Anyagi támogatás a tanulásban? Jó esély a gyors elhelyezkedésre?' Vélhetően ez is szerepet játszhat a döntésben, s persze az is lényeges tudnivaló, hogy a diákok havonta biztos anyagi támogatásra számíthatnak. A szakmunkástanulók a mindenkori alapbér minimum 20 százalékára jogosultak a tanulószerződés keretében a gyakorlati képzésük során. A hiányszakmák esetében - régiónkban a hegesztők, a kőművesek, a gépi forgácsolók, a gazdák és az ápolók - további 20 százalékot kapnak. Ezt az összeget félévente emelni kell, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a járandóság maximum a minimálbér 70 százalékáig terjedhet. Azaz havonta nagyjából 54 600 forintot kaphat a diák. Ehhez jöhet még a szakiskolai tanulmányi ösztöndíj, amelyet a tanulmányi eredmény függvényében folyósítanak. 2,5-ös átlagnál havi tízezer forintot állapítanak meg a tanulóknak, 4,5-ös eredménynél havonta 30 ezer forint jár. Tehát a hegesztő-, kőműves, gépi forgácsoló tanulók, illetve a gazdák akár havi 75 ezer forint juttatásban is részesülhetnek.- S ne feledjük: a tanulók biztosítotti jogviszonyban vannak - húzta alá Gálné Mayer Judit. Hozzátette: nyugdíj- és egészségügyi hozzájárulást-, továbbá tb-t fizetnek a diákok után, s a hallgató táppénzre jogosult. A választást az is megköny- nyítheti, hogy a korábbi négy- , sőt, öt évvel szemben három év alatt is végzettséget szerezhetnek a fiatalok. A duális képzés során gyakorlatorientált oktatásban lesz részük, s a szülők elégedetten nyugtázhatják: a munkaerőpiac elvárásainak megfelelő tudással vértezik föl a gyermeküket. * Somogyi siker: vizsga nélkül bizonyítvány hét somogyi oiák kiváló teljesítményt ért el az országos szakmunkásverseny döntőjén. Végh Tamás festő, mázoló és tapétázó, a kaposvári építőipari szakképzőiskola diákja első lett Elméleti oktatója Wilhelm Márta, Kadarkúton volt a gyakorlati képzőhelye, oktatója Végh László és Árvái József. László Tibor géplakatos, a kaposvári Eötvös szakképzőiskola tanulója is meg nyerte a döntőt, őt Hajgató Sándor és Fináncz János készítette föl, s a Videotonnál töltötte gyakorlatát második helyen végzett Fülöp Gábor mechatronikai műszerész. A Somogyi TISZK tabi Rudnay Gy. Szkl hallgatóját Pinczési Ferenc, Kiss Róbert Ferenc valamint Bordás Tibor tanította, a gyakorlati alapokat a Flextronicsnál sajátította el. Remekül helyt állt, ötödik lett Varga Milán szerszámkészítő, aki a kaposvári műszaki szakközépiskolába járt s a Videoton volt a gyakorlati képzőhelye. Őt Tajnafői Sándor és Várkonyi Károly oktatta. Három fiatal a 6. helyet szerezte meg: Nagy András János géplakatos (Nagyatádi Szki.) elméleti oktatója Radák László volt, a gyakorlati ismeretekben Lukács Sándor nyújtott segítséget, s a Nagyatádi Szki. tanműhely volt a képző helye. Farkas Norbert Balázs, aki pinckérként jeleskedett, s a kaposvári Széchenyi Szki. tanulója, a Fogadó a Bárányhoz tanétteremben tanult. Bordás Tiboron kívül Göndöcz Tibor volt az oktatő ja. Katona Zsolt János az Eötvös Lórán szakközépiskolában folytatta tanulmányait. A villanyszerelő fiatalembert Dobosi Gyula, Balogh András továbbá Matolcsi István készítette föl és az E-ON Kft volt a gyakorlati képzőhelye. A fiatalok teljesítményét a SKIK külön is elismerte. Iharos: feltárulhat végre a szentély, segítséget várnak a régészek Már tudják, hogy hol állhatott a templom, megtalálták a szentély keleti részét, és szeretnék folytatni a kutatást. Többek között fellelni a környező temető sírjait. Erről Molnár István régész, a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága munkatársa beszélt annak kapcsán, hogy pénzt nyertek az iharosi Árpád-kori templom további kutatásához. Ismeretes: több mint egy évtizede szorgalmazták helyben, hogy kezdődjön feltáró munka, és 2009-ben végre megkezdődhetett az ásatás. Korábban senki nem tudta biztosan, hol magasodott a régi templom és miért bontották el, csak annyit: vélhetően Árpád-kori volt és a mai temetőben található. Az ásatást Iharosban sokan segítették. A falmaradványok egyértelműen megmutatták a templom helyét, csak a pontos szerkezete, alapja nem rajzolódott még ki. A teljes feltárás - melynek során kiderül az is, hogy hány fázisban épült, milyen volt a szerkezete, a szentélye - hosszú idő. Az bebizonyosodott: a templom az Árpád-kor második feléből való. Hogy még kevesebb legyen a kérdőjel, abban sokat segít a most elnyert félmillió forintos támogatás, amelyhez az önkormányzat 200 ezer forintos önrészt biztosít. Molnár István azt mondta: talán augusztusban tudnak visszatérni Iharosba, a tervek szerint 2-3 hetet ásnak. V. A. 5 Díszpolgári cím Szenyér idős szülöttének Díszpolgári címet és emléktáblát is kapott Szenyérben Igali Istvánná Gazda Irma. A Marcaliban lakó, szenyéri származású idős asszonynak már a harmadik verseskötete jelent meg, számos írásában visszaköszön a szülőfalu szeretete. Vallásosságából adódóan sok írása szól a hitről, a köszönetről és a háláról. Bogdán Imre polgármester elmondta: a település történetében ez az első díszpolgári elismerés, amit átadtak. Majer István megyei képviselő is köszöntötte a vendégeket, köztük Szenyér másik neves szülöttjét, Krénusz Józsefet. - Azt, hogy egy ilyen kis település két Uyen kiváló embert mondhat szülöttjének, méltó körülmények között kell megünnepelni - mondta. Bemutatták Krénusz József-Csermák Zoltán: Negyven év a Metropolitan Operában című könyvet is. ■ V. E. A díszpolgárrá választott Igali Istvánná verseiből szavalt Húszesztendős lett a lengyeltóti Ördöngös