Somogyi Hírlap, 2011. április (22. évfolyam, 76-100. szám)
2011-04-07 / 81. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2011. ÁPRILIS 7., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP 3 Bezárják a szerdahelyi iskolát döntés Nem tudja fenntartani az önkormányzat az oktatási intézményt (Folytatás az 1. oldalról) Jókedvű gyerekzsivaj hallatszik a kaposszerdahelyi iskola udvarán, épp ebédhez készülődnek a gyerekek. Családias a hangulat, tavaly még 28 tanuló járt a tagintézménybe, ám ez mára 19 kisdiákra apadt. Március 28-án döntöttek nyílt testületi ülésen a képviselők az iskola sorsáról: év végén bezárják, és szeptemberben már máshová járnak a gyerekek.- Hiába a pedagógusok áldozatos munkája - panaszolta Baloghné Horváth Teréz igazgató. Mára jól felszerelt iskola lett a közel 120 éves intézmény. Számos pályázatot nyertünk eszközökre. Nagy hangsúlyt fektettünk a tehetséggondozásra. Az igazgatónő is belátja, hogy kevés a gyereklétszám - jövőre négy helyi és három vidéki gyerek lenne - ám az óvodában 44-en vannak, ezért két csoportot is indítanak a következő évben, így véleménye szerint ha ezt az egy szűkös évet kihúznák valahogy, akkor két évvel később 17 fővel indulhatna osztály.- Elvileg négy pedagógus dolgozik az iskolában, ebből egy gyesen van, meg is szűnt az álláshelye - mondta. Az óvodai gyereklétszám miatt új dajkát és pedagógust kell majd felvenni, mi, iskolai dolgozók azonban munka nélkül maradunk. A pedagógus harminc éve dolgozik a kaposszerdahelyi iskolában, ez az első munkahelye.- Nehéz elfogadnom, hogy nem talál köztes megoldást az önkormányzat erre az egy évre, hiszen a kormány is a kis falusi iskolák megtartását szorgalmazza - tette hozzá. Prépost László polgármester ■ Ön szerint érdemes küzdeni a falusi Iskolákért? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: A szavazás eredményét pénteki számunkban közöljük. Jókedvűek a diákok a kaposszerdahelyi iskolában. A szüleik kevésbé, ők most azon törik a fejüket, hol taníttassák csemetéiket a következő tanévtől azonban azt mondta: valamivel kevesebb, mint 10 millió forintos tartozása van az önkormányzatnak oktatási területen, és ezt a június 30-i határidőig csak újabb kölcsön felvételével tudják rendezni, az iskolájukat már Halmozódó tartozások információink szerint a 11 iskolát tömörítő Kaposmenti Oktatási Társulás egymásnak és a közüzemi szolgáltatóknak is nagyobb összegekkel tartozik Ahogy arról beszámoltunk: a gesztorönkornem tudják fenntartani. így a 19 alsó tagozatos kisdiák szüleinek új iskola után kell nézniük. Az egyik szülő elmondta: petíciót is írtak annak érdekében, hogy megmaradjon az intézmény, de hiába. Most jó néhátársulásban mányzat Kaposmérő is ezért lép ki a társulásból, mert a központi iskola fenntartójaként több millió forinttal tartoznak nekik az önkormányzatok. A gesztor a továbbiak- .ban Szenna lesz. nyan Szennába viszik a gyermeküket, aki meg bejár Kaposvárra dolgozni, az ott próbálja beíratni. Prépost László hangsúlyozta: a döntésnek nincs köze a Kaposmenti Közoktatási Társulás körüli átszervezéshez, Ka- posszerdahely eddig is tagja volt a szervezetnek és továbbra is tag kíván maradni az óvodával. Koszti Sándor gigei polgár- mestertől ezzel szemben megtudtuk: Gige kilép a társulásból, és Csökölybe járatják majd gyermekeiket.- Eddig Kaposfőhöz tartoztunk a társuláson belül, ám nemrég sikertelenül pályázott az intézmény nagyobb összegre, és támogatás híján a 2011-es költség- vetés alapján 5,2 millió forintot kellene Gigének fizetni az integrációba - mondta Koszti Sándor. Miután szabad iskolaválasztás van, Csökölybe is járnak gyerekek, oda 3,7 milliót kellene adnunk. Egy ilyen kis költségvetésű faluban közel 10 milliót képtelenség az oktatásra fordítani, így nem tudunk más megoldást, mint kilépni a társulásból. Kaposfőre 26 gigei iskolás, és 20 óvodás jár, Csökölyben pedig 60 gigei gyermek tanul. Miután Csököly nem integrálódott Kadarkúthoz, önálló integrációs központként fogad be bennünket. ■ Meiszterics Eszter Csurgó nem kér részesedést pellet A Kanári szigeteken jegyezték be a céget Segítséget ígér, részesedést nem akar a csurgói önkormányzat a tervezett helyi pelletüzemben.- Óvatosak vagyunk a korábbi rossz tapasztalatok miatt - hangzott el a testületi ülésen. Előzmény: a Berzence SL Kft. négy milliárdért száz embert alkalmazó pelletüzem létrehozását tervezi. A projektcégben az önkormányzat és az Országos Gazdaszövetség 5-5 százalékos, a cég 90 százalékos tulajdonosi résszel bír. Füstös János polgár- mester azt mondta: a város továbbra sem akar profit orientált vállalkozásban részt venni. Két hektáros önkormányzati terület használati jogát a cég rendelkezésére bocsátja, cserébe legalább 50 fő foglalkoztatását kéri öt évig. Ha ez nem teljesül, akkor az ingatlan használati jogát visszakérik. A céget senki nem képviselte az ülésen, az viszont kiderült: a Kanári szigeteken jegyezték be. ■ V. A. Nem állt meg a stop-táblánál egy idős házaspár autójával Kaposváron, s nekiütközött egy Fiatnak, melyet egy parkoló autónak lökött JEGYZET KERCZA IMRE Drága életünk AZT, HOGY EGYRE TÖBBE KERÜL minden, már megszoktuk. Néha azonban egy hír mellbevágja az embert. A pékek most repítették szerte széjjel, hogy áprilisban átlagosan nyolc forinttal drágul a kenyér. Ha a nyolc forintot veszem figyelembe, nem is olyan sok, és megvan az indoka. Az, hogy kevés a gabona és drágul minden, amit felhasználnak a kenyérsütéshez: az adalékanyagok és az energia egyaránt. TEGNAP ÓTA MEGINT Öt forinttal drágább a benzin, és csúcson van az üzemanyagár. Ennyit nem fizettünk még egyszer sem a hajtóanyagért. A gázolaj ára ugyan nem változott most, de amúgy kellően drága. DRÁGUL HÁT AZ ÉLETÜNK, mert egyre többet kell adni mindenért. A baj csak az, hogy a bérünk ebben az ütemben nem változik: az emeléseket a kormánynak kellett esetenként kikényszeríteni, mert az új adórendszerben a tavalyinál kevesebbet vittek haza azok, akik nem kaptak emelést. így hát, egyre kevesebbre jut abból a pénzből, amelyet hónap végén a borítékba tesznek, vagy a számlára utalnak. Közben pedig terveket szövögetnek, és szebb jövőt ígérnek a kormány- párti politikusok. Megmagyarázzák, hogy miért jó az nekünk, ha kevesebb van a borítékban, vagy az inflációval arányosan nem nő a jövedelmünk. És csodálkoznak, hogy például az orvosok százával, vagy ezrével mennek el külföldi munka- vállalásra. És van, aki már arra számít, hogy a nyarat a szomszédos országok valamelyikében tölti. Munkavállalóként. Nem hozza haza az adóját, nem hozza haza a megtakarításait, és félő, hogy egyszer haza se jön. HUflETÉS Uj fizioterápiás eljárás: az érszűkület kezelésének lehetősége nashwan-parasoundplus A páciensek döntő többségénél jelentős javulás érhető el Khaled Nashwan találmányával Az alsóvégtagi érszűkület hazánkban közel félmillió embert érint. Az életkor növekedésével ez a szám jelentősen megnő. Tünetek lehetnek például előbb terheléskor, majd nyugalomban fellépő lábfájdalom, súlyosabb formájában pedig szövetelhalás, gangraena alakul ki a lábakon, melynek tragikus kimenetele gyakran a lábvesztés, vagyis az amputáció. Egyéb tünetek is előfordulnak emellett, mint a lábikra fáradékonysága, a végtagok zsibbadtsága, hideg végtagok, mással nem magyarázható végtagi fájdalmak, éjszakai görcsök a végtagokban, a lábak és a járás el- nehezülése, férfiaknál fellépő potenciazavarok. Szerencsés esetnek számít, ha a tünetmentes perifériás érbetegséget időben sikerül felderíteni és kezelni. Az alsóvégtagok érszűkülete 4 stádiumra osztható. Legenyhébb formájában panaszok, tünetek nincsenek, csak műszeres vizsgálatokkal lehet a betegséget kimutatni. A betegség folyamatának második stádiumában terheléskor, járáskor jelentkezik a lábikrában fájdalom vagy görcs, ami a beteget megállásra kényszeríti. Rövid, 1-2 perces pihenés után a fájdalom szűnik, és a járás folytatható. A harmadik stádiumban már nyugalomban, főleg fekvő helyzetben, éjszaka lép fel lábfájdalom. Az utolsó stádiumban gangraena vagyis üszkösödés alakul ki, jelezve a szövetelhalást. Kiemelten veszélyeztetettek azok, akik dohányoznak, magas a koleszterinszintjük, cukor- vagy magasvérnyomás-betegségben szenvednek, ha a családban gyakran fordul elő érbetegség. Ma már esélyt nyílt a javulásra. Az új fizioterápiás eljárás, a Nashwan-ParasoundPlus készülék már az egész országban ér- szűkületes betegeinek szolgálatában áll. Segítségével a páciensek döntő többségénél jelentős javulás érhető el. A diagnózis és a kezelés egy egyszerű, fájdalommentes, beavatkozással nem járó műszeres vizsgálat, melyet egy húsz kezelésből álló fájdalommentes kúra követ, napi egy A vizsgálat és a kezelés is fájdalommentes alkalommal. Az esetenként 30- 40 perces kezelések többek közt a mellékerek keringésképzésére serkentik a szervezetet. Az ennek köszönhetően kialakuló érpályák átveszik a beszűkült főér funkcióját. Egyben javul az érfalak tápanyag felvétele, azaz visz- szanyerik rugalmasságukat Az érszűkületet kezelő készülék feltalálója a sebész orvos, dr. Khaled Nashwan, aki több mint 30 nívós nemzetközi díjat nyert el találmányával. A kezelőcentrumok minden önkéntes egészségpénztárral szerződésben állnak. TOVÁBBI FELVILÁGOSÍTÁS: www.medhungary.com vagy 06- 30/576-8487, 06-20/224-4401, 06-70/290-3216,06-72/551-714.