Somogyi Hírlap, 2011. április (22. évfolyam, 76-100. szám)
2011-04-06 / 80. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2011. ÁPRILIS 6., SZERDA 5 MEGYEI KÖRKÉP John Wayne-t is kirakatba tette Hollywood egykori fényképésze „Nem géppel fényképezünk, hanem az agyunkkal” Siófokon egy fotóstúdió vendége volt Szipál Márton, aki szerint művészetet tanítani nem lehetett Magyarországon, ezért ő most megpróbálja... Nagyatád: őrzik egykori alakulatuk emlékét az ezred katonái és tisztjei Immár huszonötödik alkalommal gyűltek össze az ország minden részéből az egykori 69. harckocsi ezred volt katonái és tisztjei Nagyatádon, hogy megemlékezzenek egykori alakulatukról. A páncélos találkozóra érkezők első útja a 2002-ben megnyílt hadiparkba vezetett, ahol Torna József nyugállományú alezredes - a park szíve-lelke - várta az érkezőket. Sokan hoztak relikviákat is magukkal. Hortobágyi Ferenc nyugállományú őrnagy elmondta: az utóbbi években mind többen érkeznek külföldről is látogatók, s viszik a park jó hírét. Az érdeklődés érthető, hiszen kevés ilyen jól felszerelt és karbantartott technikai parkot lehet találni. A bál előtti délután ide - az egyesület által fenntartott hadiparkba - érkezett kíséretével Mira Hoxha Albánia magyarországi nagykövetasszonya is, aki egy albán egyenruhával gazdagította a park katonai ruhatárát. Nem jött üres kézzel Németországból Gerhard Machacek sem. Ő MG42-es géppuskát, egy 1888-as puskát, valamint egy Walter PP pisztolyt hozott. Százötvenen jöttek el a páncélosok báljára. Ormai István Nagyatád polgármestere megnyitó-köszöntője után a nagykövetet tiszteletbeli tagjává fogadta a Kanizsai Dorottya Honvéd Nőegylet. Nagyatád város elismerését nyújtották át Hafuzi Avni albán konzulnak. A Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere a „III. osztályú Honvédelemért Kitüntető Címet” adományozta Georg Kotterischnek, az egyesület Somogyszilban élő tagjának. ■ Györke József Fegyver a kézben: új szerzemény a nagyatádi hadiparkban Ma is érződik még: az oroszok nem engedték hogy Magyarországon zsenik nőjenek fel, nem tanítottak művészetet - mondja a lapunknak nyilatkozó Szipál Márton, Hollywood egykori fényképésze, aki a siófoki Sió Fotóstúdió sztárvendége volt a napokban. Fónai Imre- Lehet tanítani a fotózást?- Persze hogy lehet - felelte Szipál Márton. - Tizenhat éves koromban a piaristáknál egy katolikus pap tanította meg a darwinizmust, az evolúciót. Istenben meg az evolúcióban hiszek, templomba nem járok. Vallási kötelességem, hogy őszintén mindent elmondjak, amit tudok. Átadom a legféltettebb titkaimat is, nem tartok a konkurenciától. Azt hittem, fényképezni szeretek a legjobban, ám mára rájöttem, tanítani jobban szeretek. Látom az eredményét.- Mint például?- Szombathelyen három tanítványom állított most ki. Fantasztikusak.- Elsősorban szem kell ahhoz, hogy valaki jó fotós legyen?- Nem szem, agy kell hozzá. A szem csak a lencse. A fényképet nem géppel csináljuk, hanem az agyunkkal.- Az nem is számít, hogy drága vagy olcsó az a gép?- Vannak drága gépeim is, de egy olyan Lumix-szal fényképezek, amit használtan ötvenezerért meg lehet venni. Az állvány meg a gömbcsukló többe kerül.- Mire valók akkor a milliós masinák?- Hogy a japánok meggazdagodjanak. Amerikában ötszáz dollárt kértem azért, hogy lefényképezzek valakit. Az volt a trükk, azt mondtam: csak akkor kell fizetned érte, ha még életedben nem voltál ilyen szép. Fizettek. így tudtam venni egy Rolls Royce-ot, azzal jártam Amerikában. Nézem a tanítványokat, nézegetnek a gépbe, állíthatják, nyomkodják, holott a gépbe bele se szabad nézni, arra kell nézni, akit fotózok. Én ki szoktam festeni a csajokat, megcsinálni a hajukat, megtanítom őket, hogyan kell jól kinézni, gyakoroljuk és utána jön csak a fotózás. A színházban sem úgy megy, hogy jön a világsztár és csupán annyit mond neki a rendező, hogy játsszál.- A színházban ez megszokott, a fényképezésben nem...- Pedig amit én lefényképezek, azt tíz-húsz-ötven év múlva SZIPÁL MÁRTON fotóművész 1924-ben, Szolnokon született. Apja udvari fényképész volt A második világháborúban pilóta, első üzletét 1946-ban nyitotta Debrecenben. 1956-ban elhagyta az országot, és az is százak, meg százak láthatják.- Ki volt a legnagyobb név, akit Amerikában fotózott?- Egy rendező barátom mondta, Marün te a halott sztárok művésze vagy. Akinek képe kint volt az üzletem kirakatában, már mind meghaltak. John Wayne feleségét fotóztam egyszer, a világ tíz legszebb nője között volt, egy napig fényképeztem. Eljött egy ízben érte John Wayne, mondtam neki, téEgyesült Államokban, Los Angelesben telepedett le. Negyven évig a filmsztárok és sztár jelöltek fotósa, ismert divatfényképész. Öt felesége volt. Számos hazai és nemzetközi pályázat díjnyertese. ged nem mint színészt fotózlak le farmerban, hanem mint egy gentlemant. Persze azt is kitettem a kirakatba, mert aki John Wayne-t, ráadásul így lefényképezi, az nem lehet akárki.- Most már tartósan Magyar- országon él?- Amerikai bankomból is ezt kérdezték a múltkor, amikor pénzt vettem ki. Felhívtak, mert nyilván kíváncsiak voltak, élek-e még. Amerikára már úgy nézek, mintha mozifilmet látnék. Már nem az én életem Los Angeles.- Idehaza van mit tanítania? Hol tart a szakma?- A forradalom előtt a magyarok világhírűek voltak. Egy müncheni pályázatra portrékat küldtem, pedig vastagon aláhúzták, hogy portréképeket nem fogadnak el. Aztán egy bécsi kávézó teraszán megláttam egy újságot: magyar fotós, Szipál Márton nyerte az aranyérmet, mind a tíz képét megvették. Ennek ellenére idehaza azt mondták a képeimre, már bocsánat, hogy formalista szar. Külföldön a geometriai formát, a kompozíciót tették művészetté, ide meg semmi nyugatit nem engedtek be. Ma is ez érződik még. Az én fotóim szinte grafikák. Az egész világmindenség matematika, az arany- metszés is. A fényképeket, amiket a világról csinálunk, azt nem aranymetszésbe kell akkor tenni? Akinek ezt itthon el kellene mondania, tanítania, nem tudja, mert nem tanulta. Az oroszok nem engedték, hogy zsenik nőjenek fel Magyarországon, egy legyőzött államban. Művészetet tanítani? Na, azt nem. Talán lassan változik a helyzet és valamit még én is megérek a változásból, mielőtt meghalok... Amerikában öt feleséget „fogyasztott el” Kilenc év börtön az élettársát agyoncsapó asszonynak angyal a rács mögött Emberölésben és súlyos testi sértés kísérletében találták bűnösnek a fonyódi nőt (Folytatás az 1. oldalról)- Nem szeretnék a tévében lenni, ügyvéd úr! - protestált a tárgyalás elején Angyalka. A bírónál... Persze ha ez lett volna a legnagyobb hiba, amit elkövetett volna életében, nem bilincsbe verve ült volna a vádlottak padján. Ahol sokatmondó fintorokkal, grimaszolva hallgatta végig egykori kváziapósa írásbeli vallomását. Akit ugyanúgy téglával akart mérésre tanítani, mint hajdani élettársát, csak míg az ágyban fekvő, szinte mozgásképtelen öreg fejét csak súrolta a feléje hajított falelem, addig az élettárs belehalt a fejére mért ütésbe. Apja ezek után érthetően nem a legelismerőbben nyilatkozott a vádlottról, aki viszont úgy vélte, éppen az öreg volt a legivósabb hármójuk közül, állandóan veszekedett, s éppen azért dobta meg téglával, mert elmondta minden büdös, bárcás ringyónak.- Amikor ezt kikértem magamnak, hátba vert a kampósbot- jával - magyarázta a bírónak. - Erre erélyes lettem, s fejbeb.sz- tam a téglával... A két vallomás tehát cseppet sem hasonlított egymáshoz, mint ahogyan a rendőrök által elővezetett másik tanú, az apa (ivó)cim- borája mondanivalója sem nyerte el Angyalka tetszését.- Amikor reggel kijött a mentő, Angyalka azt mondta, azért vitték el élettársát a mentők, mert gyomorrontása van - mondta a férfi, aki állítása szerint azért nem jelent meg a korábbi idézésekre, mert nem futotta neki útiköltségre. A rendőri „taxizás” 22 és fél ezrébe került... A tanú hozzátette, máskor is elcsattant egykét pofon a felek között, volt, hogy az állomás restijében is összeverekedtek. - Angyalka, ha be volt tintorettózva, agresszív lett, s nekiment bárkinek.- Rosszul emlékszik - reagált az elhangzottakra a vádlott. - Nem mondtam gyomorrontást, biztos, már akkor is be volt szedve.- Előfordult, hogy ivott reggel? - kérdezte a bíró erre a tanút.- Persze... Az ominózus estén viszont éppen nem tette tiszteletét öreg barátjánál, így nem tudott érdemben nyilatkozni a tragédiáról. Mely tavaly júniusban egy időre el nem készült vacsorával kezdődött: Angyalka élettársa meglehetősen italosán ért haza a munkából, s számon kérte a - szintén nem szomjas - asszonyon a főtt étel hiányát. Hogy nyomatékot adjon szavainak, orrba vágta és megrugdosta, majd karóval pü- fólte a vádlottat, aztán amikor visszaindult a házba, a nő felkapott a rózsaágyásból egy téglát, s hátulról fejbe csapta a férfit. Ezután annak apjával került konfliktusba, melynek az ajtótámasztó tégla elhajításával vetett véget. Az öreg fejét szerencsére csak súrolta a háromkilós építőelem, így megúszta könnyű sérülésekkel, ám fia egy hónap múlva belehalt fejsérüléseibe. Az ügyész utóbbi esetben emberölés, az idősebb férfi bántalmazása miatt pedig súlyos testi sértés kísérlete ügyében emelt vádat, s börtönt kért büntetésként. A vád elvetette a jogos önvédelem lehetőségét, hiszen bebizonyosodott, hogy Angyalka már akkor verte fejbe párját, amikor az már felhagyott a bántalmazásával, s elfordult tőle, azaz a nő indulatból, megtorlásként támadott. Enyhítő körülményként az asszony beismerő vallomását, büntetlen előéletét, a sértetti közrehatást említette, s hogy a súlyos testi sértés végül nem valósult meg. Ugyanakkor súlyosbító körülményként értékelte, hogy Angyalka ittas állapotban követte el a bűncselekményeket, közülük a súlyos testi sértést idős, védekezésre képtelen áldozat ellen kísérelte meg, emellett ide sorolta a családon belüli erőszak elszapo- rodottságát is. A védő méltányos büntetést kért a bíróságtól. A grémium végül kilenc év börtönre ítélte az asszonyt. Az ítélet ellen a vád súlyosbításért, az ügyvéd és védence enyhítésért fellebbezett, így az ügy a Pécsi ítélőtáblán folytatódik. ■ Vas András
