Somogyi Hírlap, 2011. április (22. évfolyam, 76-100. szám)

2011-04-30 / 100. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP - 2011. ÁPRILIS 30., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Az utókor hálájánál jobb a jelen elismerése az igazgató Röhögésben is osztályelsőnek számított a táncsicsos hagyományok legfőbb ápolója Mihályfalvi László nagybajom, ez az én nagy ba­jom - gondolta 1966-ban, amikor az ELTÉ-n szerzett friss magyarorosz diplomá­val a zsebében kiderült, nem a megyeszékhelyen kap ál­lást. Mehetett volna még Fo­nyódra is, ám a szülők és a család miatt a Boronkaszélt választotta. Társadalmi ösz­töndíjasként ugyanis nem volt beleszólása, hová helye­zik, a havi egyetemi apanázs ellentételezéseként a tanács oda küldte, ahová jónak lát­ta. Az ösztöndíjat viszont nem utasíthatta vissza, hi­szen szülei számára óriási terhet jelentett taníttatása. S a rendszeresen utalt 900fo­rint akkoriban jó pénznek számított: egyik hónapban nadrágra, a másikban pepi­ta zakóra is futotta - döglöt­tek a lányok az Eötvös Collegiumban csak Oroszlán­nak becézett somogyi ifjúért. AKIT NAGYBAJOMBAN már Mifiként becéztek diákjai, ám nemcsak emiatt feledte el hamar a bevezető gondola­tot: irodalmi színpadot és versmondó kört szervezett, kosárlabda csapatot edzett, felügyelőként dolgozott a kol­légiumban - a faluban töltött négy év tette igazán tanárrá. mégis váltott, a kaposvári mezőgazdasági szakközépbe került, hogy aztán 30 évesen, 1971-ben visszatérjen a Tán­csicsba. Ahol hamarosan igazgató-helyettessé avan­zsált, majd 90-től igazgatóvá: 15 éven keresztül vezette a gimnáziumot, nála tovább csak Merő Béla és Pongrácz Károly állt az iskola élén. A legfontosabbnak a hagyomá­nyok tiszteletét tartotta, visz- szahozta az 1948-ban meg­szüntetettévkönyveket, meg szervezte a Táncsics Pante­ont, nála épült az új torna­csarnok és aula is. Munkáját a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével, majd - el­ső somogyiként - Eötvös-díj- jal ismerték el Egykori diák­jai pedig azzal, hogy rendsze­resen megjelennek a Mifi- törzsasztalnál. Ami legalább akkora elismerés... bán szerettem. Coopernél sok az unalmas leíró rész.- Bennem viszont éppen t’■ ezek élnek ma is úgy, ahogyan anno elképzeltem. ^- Az olvasás szerelmesének fájhatott, amikor a diákok még a kötelezőket is megpró­bálták megúszni.- Irigyeltem őket. A gimnázium elején még mérnöknek készült, aztán osztályfőnöke hatására a tanári pálya mellett dön­tött. Pedig a vaskezű Borka tanár úr időnként igencsak keményen bánt tanítványaival. Vas András- Hányadik volt a kirúgási lis­tán?- Hogy min? - lepődik meg Mihályfalvi László.- A negyedik C-jén Borka ta­nár úrnál.- Passz... Lehet, hogy nem is voltam rajta. A rosszak mellett eminensek kerültek rá.- Tehát nem volt fegyelmezet­len, de stréber sem.- Röhögésben voltam osztá­lyelső.- És, gondolom, magyarból meg oroszból.- De rég is volt... Amúgy Géza bácsi utóbb azt mondta, bárcsak még egy olyan osztálya lehetne, mint amilyen az ‘59-es 4/c volt.- Tanárként hasonló kedven­cek?- Csak banális választ tud­nék adni... Sok osztály kö­zel állt hozzám, négynek viszont osztályfőnöke is le­hettem. De mindig min­denhová örömmel men­tem be órát tartani. S mindegyik osztályt meg is tudtam szeretni. Elválás­kor együtt búsultunk. Én őket sirattam, ők... nek. Pedig a pályám kezdete óta mindig magáztam őket.- Még a hetedikeseket is?- Furcsán is néztek rám.- A kaposvári tanár magázza a falusi lyányokat.- Ennél már csak én éreztem magam furcsábban. Városi gye­rekként kikerültem falura.- Nehéz volt hozzászokni?- Nem bonyolultabb, mint megszokni a huszonnégyágyas kollégiumi szobát Pesten.- Ilyen körülmények várták az Eötvösben?!- A Béla király úton egy egy­kori kaszárnyában kezdtem. Utá­na jött az Eötvös. Glatz Ferenccel és Sánta Ferenccel. Előbbi neve­lőtanár volt, utóbbi könyvtáros. Akkor írta Az ötödik pecsétet. Háromszor olvastam újra.- Bezzeg Az utolsó mohikánt...- Az első könyv, amit kézbe vettem... Bogyó páter adta a je­zsuitáknál, ahová édesanyám azért adott be, mert úgy vélte, náluk nem tanulhatok rosszat. A páter tudta, aki ezt elolvassa, rá­kap a könyvekre.- Nekem spéciéi nem tetszett. Kari Mayt job­- Nem értem!- Ha valaki olvasta, mondtam neki, milyen jó lesz újra kézbe vennie. Ha nem, akkor legalább újdonságot kap, ha belekezd...- Nem röpült az egyes?- Mit értem volna el vele? Csak megutálják a könyveket In­kább megpróbáltam bemutatni, mitől jó a könyv. Vagy a szerző.- A kedvencével sokat küzdhe- tett...- Mi a baj Hemingway-jel? Természetesen imádták.- Na ne...- Hát lehet nem szeretni?- Sokkal inkább Steinbeck!- Őt is szeretem.- Mindig ez volt a rémálmom: a tanár, aki meg akarja taníta­ni a kedvenc szerzőit...- Beszélgettünk róla. Nem szá­mított, mi van a tankönyvben, ha a diáknak volt véleménye.- A felvételin viszont a Szegedi-Maszákot kérdezték...- Mégis felvettek tőlem ma­gyar szakra szinte mindenkit- Ha ennyire szeretett tanítani, miért fordult az igazgatás felé?- Hát ez az! Ma sem tudom, jól döntöttem-e anno: ‘88-ban, ami­kor Varga Sándor megbetege­dett, megbíztak ideiglenesen. Egy darabig kettős életet éltem, még egy országos visszhangú sztrájkot is összehoztam.- Emlékszem, imádtuk. Egész délelőtt kosaraztunk.- Nekünk annyira nem volt víg napunk...- Biztos ez is közrejátszott, hogy megválasztották.- Azért addigra már lehúztam 19 évet a Táncsicsban. Is­mertek, biztattak.- Sikerrel.- A legnagyobb büszkeség?- Csak egyet lehet? így elég nehéz! Talán, hogy akkor az or­szág legjobb gimijei között tar­tották számon a TáncsicsoL- Bornírt kérdés: miért?- Minden együtt volt: megfele­lő tanári gárda, értékek, diákok.- Ez mind nagyrészt a dirin múlik... De akkoriban köny- nyebb lehetett, hiszen nem volt ennyire átpolitizálva a szakma.- Ennél nagyobb problémát most nem is tudnék mondani az oktatásban. Az iskolában ugyanis nincs helye politiká­nak! Mint ahogyan a sportban vagy a kultúrában sincs! Ha be­furakodik, már nem a szakmai alapok döntenek, s ez silányság­hoz vezethet...- Már ezért megéri nyugdíjas­nak lenni...- így van, ülök itthon, és... nem csinálok semmit.- Most komolyan... Úgy lát­szik, a Mifi-törzsasztalt például nekem kell szóba hoznom.- Havonta összejövünk, főként régi tanítványokkal.- Mi a téma?- Minden. Az élet. A lényeg, hogy mindenki hozzon valamit magával. Legutóbb, bár nem be­széltünk össze, mindenki iste­nes verset választott. És a következőn?- Nem tudom, de már várom. És addig?- Az írás megmaradt, akár újság, akár könyv; aztán ker­tészkedem, a sövényt én te- « lepítettem. És az udvari sziklakertet is.- Mint a Táncsicsban.- A Panteon. És az Ifjú­ság kútja. Meg az egykori nagyok emléktáblái.- Lesz mifis is?- Ennyire rosszul nézek ki?!- Na ne...- Talán egyszer valaki kezde­ményezi. Persze arról már nem értesülök... De nem is ez a fon­tos. Mert jó dolog, ha hálás az utókor, de még jobb, amikor a je­len elismer...- A Mifit...- Sohasem zavart. Sőt...- Sze­rencsére azért sike­rült is elég sok mindent megvaló­sítanom a terveim­ből.- Csúfnév?- Dehogy! Becézés. Még a nagybajomi időkből.- A -fi fiatalít.- Örülök, hogy mára nem let­tem Mifi bácsi...- Magával hozta Bajomból?- Fogalmam sincs, hogyan jött át. S nem derogál, hogy egykori diákjaim ma már a szemembe is mondják. Vagy írják. A lányok legtöbbször úgy kezdik az e- maileket: Drága Mifi! És tegez­Mestermunkák elevenednek meg a nagyatádi kiállításon jövőszépítő múltidéző Egykori nagyatádi szakmák, mesterek kerültek a középpontba a bemutatótermekben Múltidéző ipartörténeti sétára hívják a nagyatádiakat. A váro­si múzeumban és a szoborpark­ban színes kiállítás mutatja be a város 20. századi műhelyeit és üzemeit. A gyűjteményt a múzeum történeti anyagából ál­lították össze, számos tárgyat a nagy tér miatt most ki tudtak ál­lítani.- Nyolc műhelyrészlet idézi a múltat, valamennyi egy-egy régi, nagyatádi iparos család történetét is feleleveníti - mondta Hauptman Gyöngyi múzeumigazgató. - Az ipartör­téneti anyag konkrét mester­emberekhez kapcsolódó helyi kuriózum. A kádár műhely Olvasó Im­Ismerős gépek. A cérnagyár múltja is közel kerül a látogatókhoz rét idézi, a kovács Horváth Bé­lát, a székes-esztergályos mes­tereket Hoffmann Gyula, a ci­pész enteriőrt Ibusza József, a kötélverő mesterséget Kovács Ferenc, a fényképész műte­A munka becsületét továbbadják az utókornak ORMAI ISTVÁN POLGÁRMESTER kiemelte: a kiállítás nagy érté­keket képvisel a múltból A mi feladatunk ezek megőrzése, to­vábbadása az utókor számára. Takács Ferenc, a Nagyatádi Nyomda Kft. ügyvezető igazga­tójától megtudtuk, hogy a ko vácsműhelyek a híradás köz­pontjai is voltak, 'hisz hozták és vitték a híreket az utazók. A „köteles” Kovács família kap­remben pedig Huszár Tibor munkáját mutatja be a tárlat. A művelődési központ azon­csán megemlítette, hogy a csi­kó kötőfékjének egyik szára azért volt piros, mert a hiede­lem szerint ez védte meg a kis- csikót a szemmel veréstől A munkaeszköz megbecsülését bkonyítja a kovácsmester ese­te, aki rátámadt a segédjére, mert az üllőre merte helyezni lábát: - „ne merd ide tenni töb­bet a lábad, ahol én a kenyere­met keresem!” györke József bán valamennyi tradicionális, nagyatádi üzemet szeretne fel­dolgozni a következőkben. A kiállításon már most helyet ka­pott az idén száz éves cérna­gyár és a százhuszonöt éves nyomda, de felelevenítik a gép­gyár és a konzervgyár történe­tét is. A tárlathoz kapcsolódva a Nagyatádi Televízió filmet ké­szített a város megbecsült mesterembereiről.- Élővé tesszük a műhelyeket és a kiállított tárgyakat a televí­zió múltidéző sorozatában - fo­galmazta meg Pünkösd Márton igazgató. - Az állandó hírműsor készítése mellett ugyanis a kul­túra is nagyon fontos szerepet tölt be az életünkben. A rendhagyó kiállítás május 31-ig látható. ■ Jeki G.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents