Somogyi Hírlap, 2011. április (22. évfolyam, 76-100. szám)

2011-04-19 / 91. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2011. ÁPRILIS 19., KEDD 5 MEGYEI KÖRKÉP A Balaton harcos polgármestere balaton-díj Farkas László a magyar tenger és a Kis-Balaton elkötelezettje Nagytakarítás: négyezer fiatal tette tisztába Kaposvár utcáit Kis-Balaton és az idegen- forgalom. Ez a két vessző- paripája a Balaton-díjas vörsi polgármesternek. Vigmond Erika a derítők még csak zártak sem voltak. El lehet képzelni, mi­lyen szennyező források voltak ezek. Mikor magas volt a talaj­víz, egyre csak mosta bele a Kis-Balatonba.- 1982-től a Balatoni Intéző Bi­zottság elnökségi tagja, ami a Balatoni Szövetség elődje volt. A szövetségben most is elnök­ségi tag.- Amikor beültem ebbe a székbe, akkor kezdődött a Kis- Balaton rekonstrukciójának el­ső üteme, azok a fejlesztések, amelyek a Balaton vízminőségé­nek védelmét erősítették. A ki­dolgozásban én is részt vettem és azóta is első rangú feladatom­nak tekintem a Kis-BalatonL- Amit a magyar tenger tüde­jének is neveznek.- Sokat harcoltam azért, hogy a Kis-Balatonról és a Balatonról mindig együtt hozzanak dön­tést. Meggyőződésem, hogy egyik a másik nélkül nem mű­ködik. Ha arról beszélünk, hogy a Balaton vízminőségét kellene javítani, az csak egyféleképpen lehetséges, ha előtte a Kis-Bala- tont rendbe hozzuk. Hiába te­szünk mi bármit a Balatonnal, ha a Kis-Balaton az összes isza­pot, szennyet, s mindent a vüá- gon belevisz a tóba. Ha nincs a Kis-Balaton szűrő- rendszere, a Balaton meg­hal.- A nemzetközi jelentőségű páratlan élővilágra is gondolni kell a Kis-Balatonnál?- Sőt meg is kell mutatni. Alá­írom, hogy vannak olyan terüle­tek, ahova nem lehet, vagy csak korlátozottan bevinni a kirándu­lókat, de a nagy részét látogatha- tóvá kellene tenni. Annak sem­mi értelme, hogy a rekonstrukci­ós projektben eddig ráköltöt- tünk 12 milliárd forintot, s még úgy 4 milliárdot még odate­szünk, de amikor készen lesz, azt senkinek nem mutatjuk meg.- Tehát az idegenforgalomért is kell vitatkozni?- Azon belül is a szúnyogir­tás problémájának megoldásá­ért, valamint a vendéglátást is rendbe kellene tenni. Egyes vendéglátó helyeken olyan szemtelenül magas árak van­nak, s olyan minőségű az ellá­tás, hogy az kritikán aluli. Erre- Ezért volt Vörs az elsők kö­zött, aki egyedül is vállalta, hogy szennyvízcsatorna-háló­zat épüljön a faluban?- Az 1960-as, 70-es években Farkas László: erősíteni kell a Balaton és a Kis- Balaton imázsát... nem hidegnek, hanem meleg­nek, a sörnek meg hidegnek kell lennie, nem pedig melegnek.- Azért valljuk be, nem volt ez mindig így.- Akik régen vendéglátósok voltak, szinte úgy örökölték meg a szakmát apjuktól, nagy­apjuktól. Náluk a vendéglátás tisztessége mindenek felett volt. Hiába van számos példa arra, hogy jól is lehet vinni, ha néme­lyek úgy nyitnak éttermet, hogy nem értenek az egészből sem­mit, csak egyeüen egyet: minél előbb meggazdagodni. A külföl­di vendég meg azt meséli ott­hon, hogy amikor elment az ét­terembe, ott drága és rossz volt minden. Ráadásul a 45 fokban pulóverben kellett ülnie a szú­nyogok miatt. Nem is kell ennél rosszabb reklám, hogy Ma­gyarország, a Balaton ldessen a nyaralási listáról. Kerékpárutat terveztek a Kis-Balaton körül farkas László a tervezőasz- talon maradt kis-balatoni ke­rékpárúból is beszélt Erre épülhettek volna kerékpár­kölcsönzők, vagy kis fogadók pihenőként. - Veszett fejsze nyele lett - fogalmazott a pol­gármester. - Csak belterület­re adtak volna majdnem száz százalékos támo­gatást A külte­rületi szakaszokra nem lehe­tett pályázni. A települések között pedig általában külte­rület van. A kisfalvaknak honnan lenne annyi pénze, hogy ezeket önerőből kiépít­se? Nem pár ezer forintról be­szélünk, hanem súlyos milli­ókról. Számomra ez teljesen logikátlan - zárta Farkas László. Sikeres volt az első, hagyomány­teremtő szándékkal meghirde­tett kaposvári tavaszi várostaka­rítás Szita Károly polgármester szerint. Száz köbméternyi sze­metet szedtek össze a kaposvári­ak a hét végén. Pénteken több mint kétezer diák gyűjtött szemetet az isko­lák környékén. Az utcákon, a parkokban és a játszótereken 290 zsáknyi hulladékot szedtek össze. Szombaton a kaposvári­ak többsége a saját portáját ta­karította ki, majd többen csatla­koztak önkormányzati képvise­lőjükhöz. Közösségi tereket, parkokat tisztítottak meg több mint 30 helyszínen. Eközben a tűzoltók és a közutasok a közle­kedési lámpákat mosták le. A várostakarítás második napján száz köbméter szemetet szed­tek össze a kaposváriak. Felszá­moltak több illegális lerakót, s negyven köbméternyi zöldhul­ladékot is elszállíttattak.* M.K. Somogyváron versengenek a speciális iskolák Konyhai kisegítő, parkgondozó és parkápoló szakmákban ver­sengenek ma a speciális szakis­kolák diákjai Somogyváron, a szakmai verseny országos dön­tőjén. A programot Witzmann Mihály, a Somogy megyei köz­gyűlés alelnöke és Gloviczky Zoltán, közoktatásért felelős he­lyettes államtitkár nyitotta meg hétfőn. ■ F. T. Rendhagyó irodalmi est a nágocsi pincénél Meghalt a munkás, elítélték a munkaadót Idén is segít a Szent György lovagrend Rendhagyó irodalmi estet ren­dezett a nágocsi baráti kör szombaton. Zichy Lászlóné ötletei alap­ján, a Magyar Költészet Napja alkalmából minden vendég vers és próza részletekkel ké­szült az eseményre. Elhangzot­tak többek között Ady, Romhányi, Kányádi, Tóth Ár­pád, Márai és József Attila gon­dolatai. Az est egyik különle­gessége volt a faluban tartózko­dó angol házaspár, akik bár so­kat nem értettek a magyar mű­vészek írásaiból, ők is hoztak „hazai” költeményt. A hagyományteremtő szán­dékkal életre hívott eseményen végül négy órán keresztül hangzottak fel a magyar kultú­ra remekei. ■ Meiszterics E. Egy év tíz hónapi fogházbünte­tésre ítélte másodfokú, jogerős ítéletében a Somogy Megyei Bíró­ság hétfőn azt a 46 éves férfit, aki még 2009-ben foglalkozási sza­bálysértéseket követett el, s en­nek következtében egy munkás elhunyt Korábban az elsőfokon eljáró bíróság halált okozó, foglal­kozás körében elkövetett gondat­lan veszélyeztetés bűntettében ta­lálta bűnösnek a vádlottat, s ezért egy év tíz hónapi fogházbüntetés­re ítélte, melynek végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette. További két évre eltiltotta a faki­termelői tevékenységtől, s 200 e- zer forint pénzmellékbüntetést is kiszabott Hétfőn a másodfokon eljáró hatóság annyiban módosí­tott, hogy a fakitermeléstől való eltiltást mellőzte. ■ Márkus K. Kaposváron évzáró tanácsko­zásra hívta tagságát hétfőn a Szent György lovagrend. Knoll Gyula prior kifejtette: bekap­csolódtak az árvíz és a vörös- iszap-katasztrófa nyomán el­rendelt jótékonysági akciókba, s ezen kívül több adomány- gyűjtést is szerveztek. Külön gondoltak az otthontalanokra és a nehéz szociális körülmé­nyek között élő családokra is. Tavaly tovább folytatták a már hagyományosnak tekinthető segélyakciót, amelynek ked­vezményezettjei a kárpátaljai gyermekek.- Idén újabb gyűjtéseket kí­vánunk szervezni, s minél több diákot szeretnénk bevon­ni a munkába - hangoztatta. ■ Harsányi Miklós Motorosok ajándéka sérült gyerekeknek kiállítás Két keréken érkezett a pénz a barcsiaknak, oktatási eszközökre Nyolcvan tonna hamis cukrot találtak Kaposváron A barcsi értelmileg akadályozott gyermekek, fiatalok oktatásához szükséges eszközök beszerzését segítették motorosok. A szep­temberben induló képzésekhez szükséges oktatási segédanya­got vásárolták meg a jótékony- sági motorkiállításra érkezők, több mint százan, az ország min­den pontjáról, de Angliából és Szlovéniából is a déli határszél­re kerekezve.- Segíteni szeretnénk a gyere­keknek, akik minden törődést és szeretetet megérdemelnek - mondta Balogh Balázs a Ghost’s MC szervezője. így kaptak az érdeklődők rendhagyó történelem órákat, ahol kérdéseket tehettek fel, Az ország motoros klubjainak színe-java pörgette a kerekeket a jótékony- sági kiállításon, közülük többen segíteni sem voltak restek megnézhettek egy honfoglalás kori, harcászati bemutatót, fel­próbálhatták a hagyományőr­zők felszereléseit, megnézhet­tek egy igazi jurtát. Az Onogur Hagyományőrző Egyesület az egykori Magyaror­szág emlékeit tárta a látogatók elé. A szintén történelmet be­mutató Magyar Királyi Honvéd Hagyományőrzők Baráti Köre első és második világháborús emléket mutatott be, de egy sé­rült barcsi kisfiú kézzel készí­tett „terepasztalát” is kiállítot­ták. A jótékonysági kiállítást a nagyatádi Holdkő Hastánckör előadása és rajzverseny tette színesebbé. ■ Jeki G. (Folytatás az 1. oldalról) A 80 tonna kaposvári hamis cu­kor kapcsán Szabó Tamás, a Magosz megyei elnöke azt mond­ja: lehet itt beszélni unióról vagy Schengenről, de valamilyen mó­don feltétlenül szükséges megte­remteni az ország önvédelmi rendszerét! Nem tudom, hogy mélységi ellenőrzést vagy más egyéb vizsgálatot kell tartani, de a lényeg: következetes, módsze­res akciókra van szükség - folytat­ta. - Ez az ország érdeke. Bráth Zoltán, a Magyar Cukor Zrt elnöke tavaly ősszel lapunk internetes hírportáljának, a SONUNE.hu-nak arról beszélt: Magyarországon évente közel 3000 milliárd forintnyi élelmi­szert értékesítenek. Ennek az áfa tartalma 750 milliárd forint, amelynek csaknem egyharmada a feketekereskedelemben csa­pódhat le. - Az áfacsalás tipikus példája, amikor papíron meg­utaztatják a cukrot - utalt az ága­zatban gyakran hallható gyanús ügyletekre a zrt első embere. - A feldolgozótól egy magyarorszá­gi cég megvásárolja az árut, amit tovább adnak egy uniós bejegy­zésű vállalkozásnak. Mivel az EU területén nem kell fizetni az országok között áfát, így a külföldi cég könnye­dén tovább értékesítheti a cuk­rot egy magyarországi fantom társaságnak. ■ Harsányi M.

Next

/
Thumbnails
Contents