Somogyi Hírlap, 2011. április (22. évfolyam, 76-100. szám)

2011-04-09 / 83. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2011. ÁPRILIS 9., SZOMBAT SPORT Borsos Dávid nem titkolja, iz- gatottabban várta az Eb-mecs- csét, mint egy „átlagos” össze­csapást. - Nagyobb volt rajtam a teher, mint általában, hiszen egy igen rangos versenyen képvisel­tem a magyar színeket, s való­ban jobban izgultam a szokásos­nál. A vereségem miatt nincs bennem csalódottság, ugyanak­kor azzal is tisztában vagyok, hogy rutint és persze erőt is kell még szereznem. Úgy gondolom, hogy menni kell tovább és az előttünk álló időszakban is nagy elszántsággal fogok edzeni, hi­szen nagyon szeretnék még ilyen komoly versenyekre eljut­ni. Már csak azért is, mert nagy­szerű légkör és hangulat vette körül az egész Európa-bajnoksá- got. A dortmundi Westfalen- hallen remek otthona volt az Eb­nek, amikor pedig német ver­senyző lépett szőnyegre egészen fantasztikus szurkolásba kez­dett a hazai publikum. Borsos Dávid első felnőtt Eu- rópa-bajnoksága után sem állhat le, hiszen hamarosan a magyar bajnokságon kell megmutatnia magát, az ob-t követően pedig új­ra válogatott edzőtáborba vonul a Kaposvári Nehézatlétikai SE versenyzőjére. Szeptemberben pedig még egy nagy feladat vár a tehetséges sportolóra, legalábbis bízunk benne, hogy az ősszel esedékes világbajnokságon is szerepet kap a somogyi birkózó. Borsos Dávid, a Kaposvá­ri Nehézatlétikai SE fiatal versenyzője a Dortmund- ban rendezett felnőtt Eu- rópa-bajnokságon lépett szőnyegre, ahonnan érté­kes tapasztalatokkal tér­hetett haza. Temesvári Iván A kaposvári birkózó a kötöttfogá- súak 55 kg-os mezőnyében képvi­selte a nemzeti színeket, az első fordulóban pedig a norvég Thomas Rönningen ellen csatá­zott, aki pontozásos győzelmet aratott a KNSE versenyzője ellen. Borsos Dávid ezt követően legyő­zőjének szorított, hiszen a norvég egy újabb sikerével tovább vihet­te volna a vigaszágra Takács Lász­ló, Tulézi Márk és Kajtán László tanítványát Rönningen azonban kikapott egy finn versenyzőtől, így Borsos Dávid számára véget ért a dortmundi kaland.- Kemény, ám jól sikerült fel­készüléssel a hátam mögött vág­tam neki az Európa-bajnokság- nak - kezdte Borsos Dávid, a Ka­posvári Nehézatlétikai SE birkó­zója. - A felnőtteknél még nem szerepeltem ilyen rangos viada­lon, így jómagam is kíváncsian vártam, hogy milyen erős egy Eb mezőnye. Nos, hogy úgy mond­jam, nem kellett csalódnom, hi­szen tulajdonképpen amerre Borsos Dávid (felül) még tapasztalatlan volt élete első felnőtt Európa-bajnokságán, de nincs benne csalódottság csak néztem Európa-bajnokokat, világbajnokságot és olimpiát megjárt versenyzőket láttam. Március elején a Magyar Nagy­díjat is megnyert norvég rivális aztán pontozással legyőzött az első fordulóban és sajnos az ezt követő veresége miatt a vigasz­ágról is lemaradtam. Az első me­netben tényleg csak centiken múlott, hogy el tudta indítani el­lenem az akciót, amit egyértel­műen a rutinjának köszönhet a norvég. A folytatásban én is csi­náltam akciót, ám sajnos nem értékelték ponttal. Hajtottam be­csülettel, aktívabb is voltam a ri­válisomnál, de talán tudat alatt túl óvatosan meccseltem, így nem tudtam kibirkózni magam­ból a száz százalékot. Borsos elszántan edz a jövőjéért birkózás Értékes tapasztalatokat szerzett élete első felnőtt Európa-bajnokságán A tizenöt éves Tóth Krisztián bronzot szerzett a juniorok között Négy éremmel - egy ezüsttel és három bronzzal -, valamint to­vábbi értékes helyezésekkel tér­hetett haza a Siklóson rendezett junior országos judóbajnokságról a Kasi és a Kaposvári Nehézatlé­tikai SE közös csapata. A maga­biztosan menetelő Demeter Ben- degúzt egyedül csak a döntőben tudták megállítani, míg a bron­zokról Kárpáti Emese, az egy év­nyi szünet után újra versenyző Hegedűs Botond, valamint a mindössze 15 éves Tóth Krisztián gondoskodott, aki három bravú­ros győzelmet aratott - köztük volt az egyik aranyesélyes is... - a nála 4-5 évvel idősebbek ellen. EREDMÉNYEK - NŐK. 48 kg:... 5. Tóth Patrícia. 78 kg: ... 5. Szalai Orsolya. Plusz 78 kg:... 3. Kárpá­ti Emese, férfiak. 55 kg: ... 3. Tóth Krisztián. 73 kg:... 5. Ughy Viktor. 100 kg:... 3. Hegedűs Bo­tond. Plusz 100 kg:... 2. Demeter Bendegúz. ■ Fenyő G. 11 Kiskó a dobogón A SIKLÓSI junior ob-n a dobo­gó harmadik fokára állha­tott Kiskó Gergő, a Nagyatá­di Judo Club és a Pécsi VSK kettős igazolásií 81 kgos sportolója, míg Banicz Vivien (Integrált Judo Klub Kapos­vár) a negyedik helyen zárt a nehézsútyúak mezőnyében. HIRDETÉS Inkább kevesebbet, de többször kapjanak közétkeztetés A kis bölcsisek egyik nagy kedvence a zellerfőzelék Diákolimpiái bajnok lett az atádi Farkas Kristóf A somogyi megyeszékhelyen öt bölcsődében - a Nemzetőrsori­ban, továbbá a Petőfi (vagy a- hogy sokan ismerik és nevezik, a „Tulipánosban”), valamint a Somssich, a Búzavirág és a Szi­getvári utcaiban - gondoskod­nak a legkisebbekről. Tizenkét, illetve tizennégy fős csoportok vannak; a kisebb létszámúban a kisebbek, a nagyobban pedig zömmel a két évnél idősebb gye­rekek vannak, s minden cso­portban két nevelő-gondozónő ügyel rájuk.- A felvehető gyermekek szá­ma 278; ebből 256 a beíratott. Vagyis nem kell kétségbe esni, hiszen vannak még üres helyek a bölcsődei hálózatban - mond­ta Csóligné Szlicki Katalin, a ka­posvári Bölcsődei Központ in­tézményvezetője. - A 20 hetes gyermekektől egészen a három évesekig járnak hozzánk. A gyermeksereg egyharmada egy és másfél év közötti, a többség pedig már elmúlt kétéves. Tévhit, miszerint a bölcsődé­ben csak vigyáznak a csemeté(k)re, amíg a szülők dolgoznak. A nevelő-gondozó­nők a gondozási feladatok mel­lett napi szinten készség- és ké­pességfejlesztő tevékenységgel is foglalkoznak. így a gyereke­ket megszerettetik a mesével, zenét hallgatnak és mondóká- kat tanulnak, van tenyérfestés és sógyurmázás, a nagyobbak pedig már hajtanak, vágnak és ragasztanak is.- Az a célunk, hogy minden gyermek a saját személyiségé­hez képest tudjon fejlődni. Ép­pen ezért nagyon fontos a csalá­dokkal való kapcsolattartás ­Csóligné Szlicki Katalin folytatta Csóligné Szlicki Kata­lin. A bölcsődékben naponta négyszer étkeznek a gyerme­kek - reggeli, tízórai, ebéd, va­lamint uzsonna -, az ellátásuk­ról pedig a Pensió 17 Kft. gon­doskodik közmegelégedésre. Ha valamilyen javaslatuk, kí­vánságuk van, az mindig meg­hallgatásra talál és teljesül is. Sem az ételek mennyiségével, sem pedig azok minőségével nincs semmi gond; ebben nagy érdemei vannak Kiss Lászlóné szakácsnőnek is, aki egy év hí­ján immár negyedszázada főz a bölcsiseknek.- Ennek a korosztálynak a fő­zelék a mindene - vette át a szót Oláhné Biri Csilla intéz­ményvezető-helyettes. - A szü­lők is csodálkoznak, de például a zellerfőzeléket imádják, mint ahogy a cékla-, a sütőtök- és a salátafőzelék is rendre elfogy, amelyeket csirkéből és pulyká­ból, továbbá tojásból és sajtból készült változatos, ízletes felté­A jól elkészített gyümölcsmártásnak a bölcsiseknél is nagy sikere van Kaposvári bölcsődei kóstolgató április 21-én 2010-ben a „Bölcsődék Nap­jává” nyilvánították április 21-ét. Ebből az alkalomból amolyan hagyományteremtő szándékkal „Bölcsődei kóstol­gatom” várják a kaposvári kisgyermekes családokat, akik idővel igénybe szeretnék majd venni az intézmény szol­gáltatásait. A NYÍLT PROGRAMUNK április 21-én, csütörtökön 8-tól 12 óráig tart mind az öt bölcső dénkben. Az érdeklődők min­denhová benézhetnek, min­dent kipróbálhatnak, nyugod­tan tanácsokat kérhetnek, de még azt az ételt is megkóstol­hatják, amit a gyerekek ná­lunk fogyasztanak. Ha úgy gondolják s van hozzá ked­vük, aznap délelőtt akár több bölcsibe is ellátogathatnak, s akár össze is hasonlíthatják őket - mondta Csóligné Szlicki Katalin, a kaposvári Bölcsődei Központ intézmény- vezetője. tek tesznek teljessé. Az az el­vünk, hogy inkább kevesebbet, de többször kapjanak a gyerme­kek, s természetesen repetára is van lehetőség. Több étel (tej, liszt és tojás) érzékeny gyerme­künk van; az ő számukra külön főz a Pensió 17 Kft. Ha valamilyen ünnep köze­leg, a gyermekek a főétel mellé mindig kapnak valamilyen kis csokit, édességet is. Amikor pe­dig valamilyen nagyobb ren­dezvényt szerveznek a bölcső­dékben - mint például a gyer­meknap, vagy idén először az április 21-én esedékes nyílt nap, a „Bölcsődei kóstolgató” -, bátran számíthatnak a Pensió 17 Kft. segítségére. Három érem volt a Pánovics Im­re által vezetett somogyi csapat mérlege az országos diákolim­piái tollaslabdadöntőben. Az V. korcsoportosoknál Farkas Kris­tóf (Nagyatád, Ady Endre Gim­názium) diákolimpia bajnok lett, míg a IV. korcsoportosok­nál Vidák Gitta (Segesd, IV. Bé­la Király Általános Iskola), a VI. korcsoportosoknál pedig Cso- boz Balázs (Nagyatád, Ady End­re Gimnázium) bronzérmet szerzett. A SOMOGYI EREDMÉNYEK. ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK. III. korcsoportosok - fiúk: ... 5. KoUár Róbert (Böhönye),... 7. Katona Patrik (Segesd). IV. kor- csoportosok - leányok: ... 3. Vidák Gitta (Segesd). KÖZÉPISKOLÁSOK. „A” KATEGÓRIÁSOK (IGAZOLT VERSENYZŐK). V. korcsoportosok - leányok: ... 9-16. Horváth Zsóka (Nagya­tád, Ady Endre Gimnázium). VT. korcsoportosok - leányok: ... 5-8. Kosi Aliz (Nagyatád, Ady Endre Gimnázium). „B” KATEGÓRIÁSOK (NEM IGAZOLT VERSENYZŐK). V. korcsoportosok - leányok: ... 8. Filó Nelli (Nagyatád, Ady Endre Gimnázium). Fiúk: 1. Farkas Kristóf (Nagyatád, Ady Endre Gimnázium), ... 5. Hent Márió (Nagyatád, Ady Endre Gimnázium). VI. korcsoporto­sok - fiúk: ... 3. Csoboz Balázs (Nagyatád, Ady Endre Gimnázi­um). ■ Fenyő Gábor Győrbíró hétszer avatta fel az OSC hálóőrét ORSZÁGOS UTÁNPÓTLÁS VÍZILABDA-BAJNOKSÁG ifjúságiak: 5P Kaposvári VK-Kinder+Sport Pécsi VSK- PVSE 10-15 (3-6, 4-4, 3-1, 0-4) - a kaposvári gólszerzők: Mogyorósi 3, Takács 3, Vitári 1, Gosztonyi L. 1, Krasznai D. 1, Krasznai R. 1. SERDÜLŐK: 5P Kaposvári VK-Kinder+Sport Pécsi VSK- PVSE 11-10 (2-1, 2-1, 3-3, 4-5) - a kaposvári gólszerzők: Vitári 4, Gosztonyi L. 3, Takács 1, Radics 1, Győrbíró 1, Győrvári 1. Kópé ÚVSE-5P Ka­posvári VK 8-13 (3-2, 2-3, 2-2,1 -6) - a kaposvári gólszer­zők: Vitári 3, Takács 3, Gosztonyi L. 2, Skriba 2, Dobos 2, Győrbíró 1. GYERMEKEK: 5P Kaposvári VK-Kinder+Sport Pécsi VSK- PVSE 7-14 (1-3,0-3,4-5,2-3) - a kaposvári gólszerzők: Győrbíró 3, Dobos 3, Ács 1. Kó­pé ÚVSE-5P Kaposvári VK 8-9 (2-2, 2-1, 3-2, 1-4)-a kapos­vári gólszerzők: Győrbíró 3, Do­bos 3, Búzás 3. Bp. OSC SC-5P Kaposvári VK 4-11 (1-4, 1-3, 1-2,1-2) - a kaposvári gólszer­zők: Győrbíró 7, Pintér 2, Búzás 1, Ullár 1. ■ Fenyő G. * 4

Next

/
Thumbnails
Contents