Somogyi Hírlap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-06 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 10. szám

Az ötös lottó 9. heti nyerőszámai Jokerszam: 1 56 69 75 76 a»m Nem szerepel járatritüítas a főváros BKV- stratégiájában Füstölögnek a vendéglősök: jön a teljes cigarettatilalom Dohányozni már csak a lakásban és néhány szabad téren lehet majd. Autóban, kocsmában, diszkóban nyár­tól tilos. A vendéglősök háborognak, a nemdohányzók örülnek. A kormány a jelek szerint elszánt, mert ezzel gyor­san és jelentősen csökkenthető sok betegség- és halálok. M. oldal Joshi Bharat szerint a lelki rend a legfontosabb Képtelen megszokni a hajnali kelést Joshi Bharat, aki egy reggeli tévémű­sorban köszönti a nézőket. Az indiai sorselemző rengeteg emberen segített már, de bevallja: olykor neki is szük­sége van támogatásra. Magyarország­ra a szerelem hozta, de nem bánja, hogy Itt alapított családot. ►16. oldal Mellrák: biztos a gyógyulás az új diagnosztikai eszközzel Jelentősen csökkenthető az emlőrá­kosok halálozási aránya azzal a ké­szülékkel, amelyet március 8-án mu­tatnak be Budapesten. A Honvédkór­házban egy éve dolgoznak az első sztereotaxiás géppel. Egy év alatt 62 emlőrákot, illetve rákkezdeményt ta­láltak. ►6. OLDAL A Fővárosi Önkormányzat köz­leménye szerint ritkítás he­lyett járatsűrítéseket és jelen­tős fejlesztéseket tartalmaz a Budapesti Közlekedési Köz­pont (BKK) által előkészített új BKV-s paraméterkönyv. Az ön- kormányzat ezt szombaton ar­ra reagálva közölte az MTI-vel, hogy a Népszabadság azt írta, több vonalon is jelentős járat­ritkítások lesznek. A főváros közleményében hangsúlyozta: az új paraméter- könyv szerint a legjelentősebb változás a 6-os villamosok éj­szakai közlekedtetése és a 906- os éjszakai járat megszünteté­se májustól. A kritikus és zsú­folt vonalakon pedig járatsűrí­tést is terveznek, amelyeket alapos utasszámlálás és elő­vizsgálat után vezetnek be. Ki­sebb követési távolsággal köz­lekedik majd például a 7-es buszcsalád (7, 7E, 173,173E), a 99-es busz és a 254E járat, s meghosszabbítja a 200E repü­lőtéri busz üzemidejét, így azok éjjel negyed kettőig közle­kednek májustól. A HÉV-vona- lak is új jelölést kapnak: a szentendrei a H5, a ráckevei a H6, a csepeli a H7, a gödöllői a H8, a csömöri a H9-es számot viseli majd. ■ EGY PERCBEN CSAK EGY MARADHAT közlekedés Volán és MÁV fúzió, megszűnő kedvezmények Sok utazási kedvezmény megszűnik, cserébe vi­szont jelentősen csök­kennek a jegyárak a vo­natokon - újabb részlete­ket mondtak el lapunk­nak a Széli Kálmán Terv közlekedési fejezetéből. Kun J. Viktória „Nonszensz, hogy a lakosság 12-15 százaléka utazik teljes árú jeggyel, s túlértékelték a vonalbezárások hasznát" - a lapunk által megkérdezett két illetékes többek között ezzel in­dokolta, hogy alapvető változá­sokra van szükség a tömegköz­lekedésben. A Széli Kálmán Terv első változata nem bővel­kedett a részletekben, de Völ- ner Pál infrastruktúráért fele­lős államtitkár és Fónagy Já­nos parlamenti államtitkár la­punknak újdonságokat árult el a várható intézkedésekről. Ezek legfontosabbika, hogy megszűnnek a tömegközleke­dés feleseleg párhuzamossá­gai. Ahol jól működik a vasúti kapcsolat, nem lesz buszössze­köttetés, e cél érdekében a Vo­lán-társaságokat és a MÁV-ot egy Nemzeti Közlekedési Hol­dingba vonják össze. A két államtitkár azt ígéri, a vasúti forgalom 53-54 százalé­kát jelentő elővárosi vonalakon újra cserélik a szerelvényeket, s folytatják a villamosítást. A 65 év felettiek ingyenes utazá­si lehetősége megmarad, sok más kedvezmény azonban megszűnik. Hogy az emberek mégse forduljanak el a vasút­tól, jelentősen, legalább 20 szá­zalékkal csökkennek a jegy­árak. Fónagy János szerint el kell érni, hogy személyautón legfeljebb akkor érje meg utaz­ni, ha abban két ember ül, ma ugyanis sokszor még egy utas­sal is gazdaságosabb az autó, mint a vasút. ►5. oldal Értékek: ragaszkodunk az örökkévalósághoz Mindegy, hogy mit, de gyűjteni jó! Kaposvár leghíresebb gyűjteménye egy hatszáz darabos porcelánbaba- kollekció, és utánajártunk, hogy is­mert somogyi emberek miket hal­moztak fel gyermekkorukban, vagy mostanában miket gyűjtenek. ►3. OLDAL Nyersné Meláth Veronika új helyet szeretne a porcelánbabáknak Ügynök volt Gyurcsány külügyi államtitkára? Beazonosítható - noha név szerint nem szerepel a listán - Horváthné Fekszi Márta, a Gyurcsány-kormány volt kül­ügyi államtitkára, mint olyan személy, akit a BM személyze­ti osztálya szt-tisztként tartott nyilván. Lapinformációk sze­rint a Szigoruantitkos.hu által nyilvánosságra hozott adatok arra utalnak, hogy a Gyur­csány-kormány volt külügyi ál­lamtitkára a IlJ/II-es csoport- főnökség állományában D-249 és K-583-as fedőkód alatt dol­gozott. Ezek a kódok a közpon­ti kémelhárítás és a külföldi hírszerzés kötelékéhez tarto­zó ügynököket jelölték. A Ma­gyar Nemzet korábban már megkereste a volt államtitkárt, aki akkor tagadta, hogy szigo­rúan titkos tisztként alkalmaz­ták volna. ►í. oldal Kadhafi ellentámadását megállították a felkelők Visszaverték szombaton a ke­let-líbiai az-Záviját támadó kadhafista katonákat a láza­dók, de a felkelők újabb táma­dást várnak. A kormányerők nagy robbanóerejű lövedékek­kel tüzeltek a belvárosban, s helyi lakosokat hurcoltak el. A harcok miatt milliók me­nekülnek Líbiából. A legtöbben Tunézia és Egyiptom felé igye­keznek, az egyiptomi határt óránként tízezer menekült lépi át. Németország négy hadiha­jót vezényelt a térségbe, ame­lyek 4000 egyiptomi állampol­gárt szállítanának vissza hazá­jukba. A brit védelmi miniszté­rium pedig bejelentette: készek humanitárius mentőcsapatokat bevetni Líbiában, ha ott rosz- szabbra fordul a helyzet. ■ Gátépítésért jár a segély interjú Van eszköz a béremelések kikényszerítésére A kormány közmunkát adna mindazoknak, akik nem mennek át a szűrésen, vagyis kiderül: nem jogosan „százalékoltatták le” magukat. Az ilyen rokkantnyugdíjasok nem is válogathatnak majd, gátépítést is vállalniuk kell - adta értésre lapunknak Rogán Antal, a gazdasági bizottság fideszes elnöke. Rogán úgy fogalmazott, hogy az általa vezetett bérmonitoring-bizottság most azon dolgozik, hogy a munkaadók ne csak betartsák a 4-6 százalékos béremelésre tett ígéretüket, hanem azt elsősorban az alacsony és középjövedelműek előnyére tegyék. Aki nem emel bért, számíthat rá, hogy kizárják a Széchenyi Tervből szögezte le lapunkank Rogán Antal. ►7. OLDAL A A » t T •9771419011703 11010

Next

/
Thumbnails
Contents