Somogyi Hírlap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)
2011-03-30 / 74. szám
Egy ikont gyászol a világ elizabeth taylor A világ legszebb asszonya volt Hollywood csillaga Liz Taylor sűrű életet élt, többször a halál torkából hozták vissza orvosai Kiszűrik az ittas kerékpárosokat a forgalomból az ellenőrzéskor A rendőrség fokozottan ellenőrzi a kerékpárosokat április 4-től 26- ig. Kiemelt figyelmet fordítanak a biciklisek közlekedésére, a szabályok betartására, az éjszakai és korlátozott látási viszonyok közötti láthatóságra, a kötelező tartozékok ellenőrzésére, s az ittas brin- gások kiszűrésére.- Somogybán tavaly 105 olyan személyi sérüléses baleset történt, melynek résztvevője kerékpáros volt - ismertette kedden Bíró.Gábor megyei rendőrségi szóvivő. - Ezek nagy részét ők okozták. Öt kerékpáros meghalt, 23- an súlyosan sérültek meg. Lapunknak többen jelezték, hogy Kaposváron gyakran nem tartják be a szabályokat a biciklisek. így egyebek mellett a 48- as Ifjúság útján, a Honvéd és a Fő utcán olyan helyeken közlekednek, ahol tilos. Egyesek a forgalommal szemben hajtanak, máskor a tilos fényjelzés ellenére tekernek át az útkereszteződésen, vagy a járdán veszélyeztetik a gyalogosokat. - Sajnos, az ellenőrzések tapasztalatai azt mutatják, hogy sok kerékpáros nincs tisztában a szabályokkal - így a szóvivő. - Egyre gyakoribbak az olyan esetek is, amikor szándékosan hagyják figyelmen kívül a közúti jelzéseket. A rendőrség újabb ellenőrzést hajt végre. Ezt azért teszik, hogy az idén ne történjenek kerékpáros tragédiák. ■ Harsányi M. 12 Elizabeth Taylor halálával egy darab Hollywood is a sírba száll. Egy jelenséget, egy ikont gyászol a filmszerető közönség. Filmjeivel most gyakrabban találkozhatunk a tévében. Szilágyi G. Gábor Hollywood jelképe volt (és persze marad), ő az utolsó nagy díva. Amúgy ösztönös színésznő volt, az ars poeticája sem túl bonyolult: „Igyekszem a lehető legnagyobb érzelmi hatást kiváltani a lehető legkisebb látható mozgással.” A bölcsője a ködös Albionban, a Temze partján ringott. Szülei az Egyesült Államokból költöztek Londonba, apja műkereskedő, anyja színésznő volt. A második világháború eseményeitől megriadva a család jobbnak láttavisszatérni az óceánon túlra: Los Angelesben telepedtek le. A kis Liz gyereksztárként tűnt föl, hároméves korában az angol királynő tiszteletére lépett először színpadra. Tízévesen állt először kamera elé, egy évvel később, a Lassie hazatérben pedig mindenkit elvarázsolt. Hamarosan Hollywood kedvence lett, az álomváros a tenyerén hordozta. Már tinédzserként sorozatban kapta a felnőtt szerepeket, többek között ez is hozzájárult gyors befutásához. Felnőttként is meg tudta őrizni a népszerűségét, legnagyobb sikereit az ötvenes-hatvanas években aratta. Az első színésznő volt, akinek gázsija elérte az egymillió dollárt (Kleopátra). A világ egyik legszebb, legjobb és legtöbbet házasodó színésznő- jeként tartják számon. Míg jó néhány filmje, mint az Óriás, a Macska a forró bádogtetőn, a Nem félünk a farkastól filmtörténeti remekmű, addig az élete akár egy televíziós szappanopera. Persze ehhez az is kellett, hogy a magánélete a széles nyilvánosság előtt folyjon, minden lépését riporterek hada kísérte. Mindenkit elbűvölt a szépségével, a tehetségéről ellenben megoszlottak a vélemények. Miközben vég nélkül folyt a vita, Taylor két Oscar-díjat (Modern kamé- liás hölgy, Nem félünk a farkastól) és három Oscar-jelölést is begyűjtött, számos drámai és vígjátéki hősnőt formált meg lélektani hitelességgel. A maga életéről szóló „film” főszereplőjeként viszont újra és újra megbukott. A legnagyobb ellenfele az alkohol és a kábítószer volt. Rendre alulmaradt a küzdelemben. Nyolc házasság ELIZABETH taylor alig volt tizenhét éves, amikor először ment férjhez. Pár hónappal később már külön élt Conrad Hiltontól, majd elváltak. Férjei között volt multimilliomos csemete, producer (Michael Todd - egy kislányuk született, Michael Wilding - két gyerekük lett), színész (Eddie Fisher, John Warnpr), sőt egyszerű építőipari munkás is (Larry Forstensky). A legnagyobb szerelem Richard Burtonhöz fűzte. Kétszer is összeházasodtak, de képtelenek voltak együtt élni. Egy kislányt adoptáltak. Villanyoszlopot tört a Trabant, az utas súlyosan megsérült Egy Trabant villanyoszlopnak ütközött Siófok-Kiliti belterületén. A hétfő esti balesetnek egy súlyos és egy könnyű sérültje volt, tudtuk meg Pintér Sándor katasztrófavédelmi ügyeletestől. Mivel a jármű kitörte az oszlopot, a helyszínre hívták az áram- szolgáltató munkatársait is. Karsay Kornél rendőrségi szóvivő elmondta: egy 72 éves helybeli nő vezette a Trabant kombit. Az adott útszakaszon rosszul választotta meg a sebességet, lesodródott az útról és a közeli villanyoszlopnak ütközött. A járművezető könnyebben, utasa, egy 54 éves helyi férfi súlyosan megsérült. ■ Harsányi M. Lángba borult egy Kamion az autópályán Kigyulladt egy 7,5 tonnás, fakérget szállító teherautó kedden az M7-es autópályán, Balatonend- réd térségében. A Kaposvárról Budapestre tartó jármű ponyvával letakart rakterűben keletkezett a tűz, amely átterjedt a vezetőfülkére és a motortérre is, ami teljesen kiégett. Páti Richárd, a somogyi katasztrófavédelem munkatársa elmondta: személyi sérülés nem történt. A kár több millió forint. ■ H. M. te . -• ia mg iT4 klub .Wa' __| Mst / ///.vus&ts __spe^^ JJ 5.30TopShop 6.00 Két Testőr (ism.) © 9.00 Vu,. 5.50 Ma reggel 6.50 Ki ez a lány? © 6.00 Reggel a Dunán 7.10 Lulu, a világszám © 'Q 6.00 Autómánia (ismétlés) 6.25 Tények reggel dalfesztivál 9.00 Roma magazin (amerikai sorozat) 9.00 Család-barát 7.40 Lapalala © kJ 6.25 Fókusz reggel © 7.00 Mokka© 9.55 Nappali 9.25 Domovina 7.45 Egy kórház magánélete © 10.00 Lélek Boulevard 8.20 A hangyák mindent tudnak pej 6.55 Reggeli Magazinműsor 9.00 Mokka habbal © 12.00 Híradó délben 9.50 Körzeti magazin 8.40 Smallville © 10.30 Anya, az állatorvos 8.40 Európa 9.05 Te vagy az életem 9.30 Stahl konyhája © Benne: Sporthírek. Időjárás 10.45 Sorstársak 9.30 Gyilkos sorok © (német sorozat) D kék szalagja: a Duna 'H (argentin sorozat) © 10.00 Babapercek © 12.30 Kárpát expressz 11.10 Mariazell és Magyar- 10.30 Egy kórház magánélete 11.15 Egy kis művészet 9.15 A póráz két végén Q 10.05 Top Shop 10.05 Teleshop 12.55 Átjáró ország vallási kapcsolatai (amerikai sorozat) © 11.30 Kívánságkosár 10.10 Rlver Cottage M 12.00 Híradó Déli kiadás 11.35 Árva angyal © 13.25 Hrvatska krónika 11.30 Élni tudni kell! 11.30 A narancsvidék © 14.00 Híradó -Csibefutam© 12.20 Asztroshow 12.30 Winnetou és barátja, 13.55 Ecranul nostru 12.00 Híradó délben 12.25 Columbo 14.20 Vannak vidékek (ism.) 11.10 Hajólegendák© JZ 13.30 Fél kettő © Old Firehand © (német- 14.25 Nino Rota - 12.30 Kárpát expressz - Matt két lépésben © 14.45 Élő népzene (ism.) 12.00 Az első apokalipszis '<lj 14.15 Tengeri őrjárat © jugoszláv western, 1966)91' a filmzenék mágusa © 12.55 Záróra (amerikai krimi, 1973) 15.15 Kézművek 13.00 Modern iszlám [■H 15.20 A szerelem rabjai 14.10 Ezo Tv (olasz portréfilm, 1998) 13.50 Szép otthonok... 13.55 Nyomtalanul © 15.30 Az állatok világa D építészet {□ (argentin sorozat) © 15.20 Rex felügyelő © 15.25 Optika 14.15 Aranymetszés (amerikai krimisorozat) 16.00 Idegenek az üvegházban 14.00 Rémálommelók ,_q 16.20 Mindörökké szerelem © 16.20 Edina és Joshi © 15.55 Szomszédok © 15.10 Afrika gyöngyszeme 15.40 CSI - A helyszínelők 16.30 Közelebb Kínához 15.05 Kardszárnyú\M (mexikói sorozat) 16.25 Marina © 16.30 Híradó. Időjárás (portugál sor. - 52/13.) ® (amerikai krímisorozat) © 17.00 25. szélességi fok délre remények© 0 17.20 NekedValó Talkshow © 17.25 Update-konyha © 16.40 Körzeti híradók 15.55 Úri házak titkai (8/2.) © 16.35 Gyilkos számok © (francia sorozat-25/9.) © 16.00 A távcső 18.30 Híradó Esti kiadás 17.30 Árva angyal © 16.55 Teadélután 16.55 Bűvölet (210.) © 17.30 Gordon Ramsay 18.00 Híradó 19.05 ValóVilág - Összefoglaló 18.30 Tények Hírműsor 17.25 India-Álmok útján © 17.20 Magyar válogatott - A pokol konyhája © 18.35 Mese 17.10 Miből lesz Valóságshow (élő) © 19.05 A 40 milliós játszma © (brazil-indiai sor. -160/79.) 18.15 Átjáró (gasztroreality) I 19.00 Térkép a cserebogár? 20.10 Fókusz © 20.00 Skandinávlottó-sorsolás 18.10 A királyi ház titkai © 18.45 Esti mese 18.35 A dadus © 19.40 Kikötő - Friss 18.25 Állati rekordok © M 20.45 Barátok közt © 20.10 Aktív© (dél-koreai sorozat-60/21.) 19.10 Mindig zöldebb © 19.05 Jóbarátok 20.00 Híradó. Sport 19.30 Hajóiegendák © Közben:Hírek 20.45 Jóban Rosszban © 19.20 Alkotmány utca (ausztrál sorozat-28/14.) 19.35 Két pasi - meg egy kicsi 20.15 Váltó Tengerről a levegőbe 5? 21.25 ValóVilág - Kihívás (magyar sorozat) 19.30 Híradó este 20.00 Híradó este (amerikai vígjátéksor.) © 20.20 Közbeszéd 20.25 Ókori felfedezések © Sg Valóságshow (élő) © 21.25 Doktor House © 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.25 Sporthírek. Időjárás 20.35 Gyilkos számok © 21.00 Hippolyt © 21.20 A Hubble megmentése W 22.15 Kígyófej © (amerikai sorozat) 20.05 A persely © 20.30 JazzEmber© (amerikai krimisorozat) (magyar vígjáték, 1999) Két éves időszakot kísérhetünk (am. akciófilm, 2004) 77' 22.25 Született feleségek © (francia film, 2009) 21.35 Hajónapló © 21.25 Éden Hotel © Esz.: Koltai Róbert, figyelemmel, amikor a történelUtána: Hírek (amerikai vígjátéksorozat) Fsz,: Marie-Anne Chazel (magyar sorozat-12/10.) (valóságshow) Pogány Judit, Eperjes Károly mi jelentőségű Hubble ürtelesz23.55 Szörföljetek, lúzerek! 23.20 Aktív extra © 21.10 Az este 22.30 Záróra 22.30 Szex és New York© 22.35 Dunasport köp javítása folyik. (amerikai vígj., 2006) 79' © 23.25 Doktor Donor © SMS-szám: 06-90/631-331 23.20 Médiaguru (amerikai sorozat) 22.40 Dokureflex 22.25 Robbantás R.: Joel Silverman (amerikai sorozat) Rögzítő: 06-30/30-30-422 23.45 India - Álmok útján 23.35 Esküdt ellenségek Benne: Sejtjeink © mesterfokon Fsz.: CoreySevier, 0.25 Tények este 21.45 Barbarossa © (brazil-indiai sor. - 160/79.) - Bűnös szándék © 24.00 Zorán: A dalok és mi 23.25 A gyermekmunka ^ Laura Bell Bundy, 0.55 Ezo Tv (olasztört. film, 2009-2/1.) 0.30 A királyi ház titkai © (amerikai krimisorozat) 1.50 Vers nyomában© k^ LeeNorris 1.25 A négy évszak © 23.30 Múlt-kor © (dél-koreai sorozat-60/21.) 0.30 Top Gear© 2.00 Kikötő - Friss 0.35 Fejvadászok \££| 1.40 Reflektor© (amerikai vígj., 1981) 101' 24.00 Hírek. Sporthírek 1.35 Barbarossa © (autósmagazin) 2.10 Közbeszéd bevetésen 1.25 Bűnügyek © ® HÍRTV ............fw!"'1............. SozÁx/...............................................................""Ili EUROSPORi"1" / I <111 II I.................................1111111 HBo/................DISCOVERY ’.............................................................'ilflS 13 .30 Paletta. 14.05 Vetítő ©. 15.00 Hír- 16-15 Kaschmir Gold. 16.45 Egyenlítő. 17.00 Hatan Indiáról ©. 1730 Grand prix. 8.30 Extrém sportok 8.45 Snooker (élő) 11.00 Labdarúgás. U17-es Eb-selejtező Ma- 630 A doboz 735 Amelia 9.45 Churchill há- 13.00 Állítólag... 14.00 Piszkos munkák, adó. 15.30 Panaszkőnyv. 16.05 Ősök tere. 16.55 Híradó. 17.05 Hazai turizmus. 17.55 l&OOTabuTv©. 18.25 Derrtck (német kri- U30TeniszWTA-toma 13.00 Snooker3. nap gyarország-Románia. 14.00 Harmadik fél- borúja 11.25 Pink-koncert 1230 A nagyon 15.00 Hogyan készült? 16.00 Halálos IS 16.30 Paletta. 17.00 Híradó. Sport. 17,30 Híradó. Sporthíradó. 18.25 Fórum. 18.55 misorozat.)©. 1930Trópusi hőség (kana- (élő/ism.) 1730 Labdanígó-Eb 2012.18.50 idő extra. Hollandla-Magyarország. 1645 nagy Ő 14.25 Nevelésből elégséges 14.50 fogás. 17.00 A túlélés törvényei. 19.00 Állíö Iskolapélda. 18.05Vonalban. 19.00Híradó. Híradó. 19.25 Egyenes beszéd. 20.40 Hí- daikrimisorozat)©. 2035Hímáló.214»A Labdarúgás 19.00 Tenisz WTA-toma (élő) Kosárlabda. 17.30 Mai helyzet. 17.45 Ma- Alvinésamókusok2.1620 Caditos nagy do- tólag... 20.00 Szétépítók. 2030 Hogyan kéjg Sport. 20.05 Rájátszás. 21.00 Híradó 21. rek. 20.45 A tét. 21.55 Híradó. 22.15 Világ- rácsontúl(am. akciófilm, 1994) ©.23.00 20.45 Szerdal válogatás 20.55 Díjugrató-vk gyár labdarúgás, (éld). 20.15 Kosárlabda. bása 18.10 Primo 19.35 Nyomasztó múlt szült? 2130 A túlélés törvényei 22.30 EgyeP3 2130 Lapzárta. 22.00 Híradó. 22.30 Hírví- híradó. 22.30 Hazai turizmus. 23.15 700- Hatan Indiáról (magyar útifilm, ism.) ©. 21.55 Ríders Club 22.00 Golf 2335 Jacht- Oklahoma-Golden State. 22.15 Harmadik 2120 Komfortos mennyország 2330 Rent: dűl a rengetegben. 2330 Cellanapló. 030 O tág. 23.05 Rájátszás as klub ©.23.55 Híradó 2330 Hátráló. 24.00 Műveltségi kvíz klub 23.45 Sport Desbnabon 24.00 Snooker félidő extra. 0.45 Magyar labdarúgás Bohém élet 1.50 Majdnem szűz Futballhuligánok SOMOGY TV'"'""'"'"'"''"' 'H KAPÓS TV BOGLÁR TV _ _ _ "IS MARCALI TV TIK 91.2 és 88,0 N-JOT'ÉIÉ ^ kqssoth'SioIBÍ KAPOSVÁRON 08.00 Képújsághírekkel, közérdekű informá- Napközbenfolyamatosképújsághírekkel.in- Óránként időjárás jelentés, közszolgálati hírek. 06.00- Óránként hírekkel, közlekedéssel kap- 600Hírek,időjárás603Zeneébredéshez630 Óránként Hírek, időjárás 5.00 Hajnal 6.00 18.00Híradó-megyeihírekelsőkézból 1830 ciókkal, felhívásokkal, hirdetésekkel 17.00 formációkkal, hirdetésekkel, közérdekű közle- programajánlók, felhívások. 16 órától (H-CS) csolatos információkkal, időjárásjelentéssel, Hírpercek, Félóránként hírek, körzeti időjárás, 180 perc 9.00 Napközben 11.30 Vendég a 'Q Hozam - gazdasági magazin 19.00 Híradó Hatan Indiáról - magyar úb film 1. r. 1730 ményekkel 19.00 Pódium archív 19.30 óránkéntMarcaliHíradó. 19.00MarcaliHíradó közérdekű közleményekkel 06.00 Enjoy Reg- közlekedés902Sporthirekl0.03Zenemunká- háznál 12.01 Krónika 1230 Ütköző 13.04RáM 1930 Miért? - napi aktuális műsor20.00 Hír- Koizóism. 19.00 Kapospont-a Kapós Tele- Melanzs ism. 20.10 A medvék és én ism.terj. ism.20.35Hírháló21.00Arácsontúl-ameri- gél 10.00 FM kommandó 15.00 Délutáni Kok- hoz 11.02 Sporthírek 13.00 Közlekedés 13.02 diószínház 13.30 A reformátusegyházfélóráW adó 20.30 Képújság 23,0001.30 A napi mű- vízió hírműsora 19.20 KaposSport 19.30 Gé- f. 20.40 Ismétlések reggelig kai akciófilm 23.00 Hatan Indiáról - magyar úti tél 17.00 Élő kívánságműsor 18.00 Hírössze- Sporthírek-Rövid összefoglalók, hírek a legér- ja 14.05 Arcvonások 14.35 Tér-idő 15.15 Ki'H sor ismétlése 01.30-Képújság niusz - kulturális magazinműsor 20.00 Ka- film 1. r. 2330 Hírháló 00.00 Műveltségi kvíz foglaló 20.00 Zenegép dekesebbsporteseményekröll4.03Zenetanu- hívás 1530 Közelről 18.03 Ütköző 18.15 Mapospont-a Kapós Televízió hírműsora ismét- láshoz 15.00 Közlekedés 15.02; 19.02 Sporthí- gánhangó 18.30 Határok nélkül 19.05 VIDÉKEN lés 2020 Kapós Sport ismétlés 21.00 A rá- .TY.............................................................................................................PP®. L'G'GGG *I*V....................rPPP. rek-Rövid összefoglalók, hírek a napi esemé- Sportvilág 19.25 Tetten ért szavak 19.53 Me19.0 0 Miért?-napi aktuális műsor 1930 Hír- csőn túl - amenkai akciófilm 23.00 Kapós 19.00 Pódium archív 19.30 Melanzs ism. 16.30 Hírek, időjárás, inföimációk,dokumen- 07.00, 10.00, 13.00, 16.00 10.20, 19.00 nyekiőll8.03Zeneolvasáshoz22.00Kultúrfit- se20.04Rádiószínház20.30Kultúrkör21.04 adó 20.00 Hozam -gazdasági magazin 20.30 Krónika, éjszakai magazin: Kapospont, Ka- 20.10 A medvék és én ism.teij. f. 20.40 Ka- tűm- és ismeretterjesztő kisfilmek, sorozatok Csurgói Híradó 13.20 így történt.. 17.00 Há- nesz 23.00 Nebdők 24.00 Himnusz 0.02 Éjféli Anap történetei 22.30 Esb beszélgetés 23.04 Híradó ■ posSport pospont21.00 Ismétlések reggelig 21.00Esbfilm lózattv mbc 1.00 Zenei válogatás-Egy kis hazai Arcvonások 23.34 Tér-idő 0.10 Éjszaka i KRIMI&PROGRAMOK SOMOGYI HÍRLAP - 2011. MÁRCIUS 30., SZERDA