Somogyi Hírlap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-30 / 74. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2011. MÁRCIUS 30., SZERDA KORKÉP 11 Újra együtt Együd csurgói táncosai időutazás Ötven éve alapították a gimnazisták a tánccsoportot, a kisiskolások követték őket Fekete-fehérek az aszta­lon szétterített fotók, de színes világot lát mögöt­tük az ember. Varga Andrea Fél évszázadot repülünk vissza az Időben, amikor Csurgó kultu­rális életéhez szervesen hozzá­tartozott az Együd Árpád peda­gógus, etnográfus, koreográfus által életre hívott Csokonai tánc­csoport. Ácsai Mihályné, akivel az időutazást tesszük, azt mond­ja: méltatlanul feledte el a város ezt a közösségét.- 1959-ben alakult a tánccso­port gimnazistákból, később az általános iskolások is csoportot alkottak - mondta. - Együd Ár­pád akkoriban került Csurgóra fiatal pedagógusként. Somogyi táncokat tanultunk, a fellépő ru­hánk eredeti népviselet volt: kasmír, pliszírozott szoknya, ró­zsás kendő, sok alsószoknya, bokros ing, piros csizma, a fiúk­nak fekete, bő gatya. Amikor Együd elment, helyét átvette az Erdélyből származó Tóth Tihamér. Erdélyi és cigány nótákkal bővült a repertoár. A csoport színdarabokat is előa­dott, verset mondtak, énekeltek. Fesztiválokon, a Helikonon, ki mit tud?-on léptek fel, építőtábor­ban szórakoztatták a diákokat, katonáknak táncoltak. Acsainé azt mondta: Bartol Antal, a mű­velődési ház igazgatója tolta a szekerüket, pénzt, autót szerzett a fellépésekhez. 1970-ben meg­szűnt a csoport, később ered­ménytelenül élesztgették újjá. A visszaemlékezés apropóját az adta, hogy fél évszázad után Csurgón találkoztak az egykori táncosok Acsainé hívására. Az ország számos szegletéből jöt­tek. - Mindenki mással foglalko­zik, nem nagyon választottunk ilyesmi szakmát - így Acsainé. Ő maga se, mert nem volt rá le­hetősége, de ma is, ha zenét hall, mozdul a lába. Nem szakadt el teljesen a művészettől, festeget - Raksányi Lajos festőművésztől tanulta - és az egykori csurgói „kátéeszes" dolgozók parányi csoportjával, a Túlélők Társasá­gával nótázgatnak. A táncos múltból csupán az emlékek maradtak: amikor le­csúszott fellépésen a szoknya, a vihar a fejükre döntötte a sátra­kat a Balaton parton, meg a ci­gány bőgős a dörgéstől való félel­mében bebújt a bőgőstokjába. Ami különösen jó érzés: értéket adtak akkoriban Csurgónak. Lélekben Hoffmann Rózsával NYiivf Kedvet csináltak a diákok a „társadalmi munkához” Földet talicskáztak, kerítést fes­tettek, árkot ástak, istállót taka­rítottak a siófoki Baross középis­kola diákjai Nyimben. Hoff­mann Rózsa államtitkár még csak dédelgette az érettségi felté­teleként szabott önkéntes mun­ka bevezetését, amikor a somo­gyi szakképző iskolákat integrá­ló TISZK már örökbe fogadta Nyimet. Többek között azzal a céllal, hogy a diákok hasznos munkát végezhessenek a festői szépségű, alig több, mint 300 lel­kes zsákfaluban, amit a hétvé­gén másodszor „szálltak meg”. Kócsag Istvánné a Petőfi utcá­ban elárulta: kellemesen csaló­dott a fiatalokban. Négy környe­zetvédelmi szakos lány sürgött- forgott az udvarában. Ketten fóldkupacokat talicskáztak el a kerítés aljába, ketten a kerítéslé­ceket csiszolták.- Ha futja az idejükből és energiájukból, le is festik - jelez­te előre a házigazda. - Nagyon rendesek, aranyosak, nem kell Önkéntesek. A siófoki középisko­lások szállták meg Nyimet őket noszogatni. Amikor a pol­gármester jelezte, hogy jönnek a faluba a diákok, én éltem azzal a lehetőséggel, hogy elhívjam őket segítem. Egyedül élek, beteges is vagyok, igazán jól jött tehát. A főutcán öt másik ifjú hölgy két tanárral a buszmegálló le­festésén tüsténkedett, s ekkor már csak rákérdeztünk: hol vannak a fiúk? Nos, ők sem búj­tak el, csak a munka még nehe­zebb végét fogták meg: istállót takarítottak az egyik helyi lovar­dában (négy is van belőle Nyimben), árkot ástak az út mentén és a temető csinosításá­ban segédkeztek.- Elbontjuk a régi kerítést, új sövénysort ültetünk - tájékozta­tott Nikovics Tibor polgármester. - A falubeliek közül is többen csatlakoztak a diákokhoz, a je­lek szerint kedvet csináltak a középiskolások a „társadalmi munkához”. A református templom kertjé­ben is kisebb csapatra leltünk. Május végén Kálvin-emléktáb- lát avatnak, akkorra vagy száz vendéget várnak a kistérségből egész napos programra, ezért is fontos a kertszépítés. Ezen a na­pon lélekben Hoffmann Rózsa is bizonnyal a Baross diákjaival volt... ■ Fónai Imre Egész Somogy megmozdult erdőtisztítás Több mint száz zsáknyi szemét került elő Megtisztultak a somogyi erdők. A Barcs környéki erdőkben minden második négyzetméte­ren találtak szemetet az önkén­tesek. A megyei környezettisztí­tó napon Dél-Somogyban két helyszínről indult a szemét- gyűjtő gyalogos járat: a középrigóci csárdától és a Má­jus 1 parkerdőtől. Az országos akcióba a szervező SEFAG Zrt. és a Somogy Megyei Vadászka­mara is bekapcsolódott, meg­mozgatva a lakosságot, a diáko­kat és civileket egyaránt.- A cél hogy szebbé, kultúrál- tabbá tegyük a környezetünket; bár a szomorú az, hogy ilyen munkát végezni kell, hiszen nem szabadna, hogy az erdő­ben szemét képződjön - mond­ta Puskás Zoltán a SEFAG Zrt. Barcsi Erdészetének igazgatója. - Sajnos még tűzoltómunkának sem lehet nevezni, mert ha egy- szer-egyszer, évente vagy fél­évente szerveznek egy ilyen ak­ciót, annak semmi látszata sincs; a szemét egészen rövid idő alatt újratermelődik. Az önkéntesek szerint azon­ban a legfontosabb maga a Órákon keresztül gyűjtötték a szemetet az önkéntesek a barcsi erdőkben gesztus, a gondolkodás, a tenni- akarás megnyilvánulása. Elkeserítő, de úgy tűnik, hogy a szeméttel borított erdő jelensége Somogy megye min­den pontján megtalálható, ezt az erdészeti vezető szerint nem lehet különböző szempontok szerint szétválasztani, például, hogy szegényebb, elmaradot­tabb, hátrányos helyzetű, vagy épp kevesebb-e a munkahely. A négyórás, szelektív gyűjtés alatt a barcsi erdők összesen 135 zsáknyi szeméttől tisztul­tak meg. 76 zsák műanyag, 12 zsák fémdoboz, 5 zsák papír és 42 zsák kommunális hulladék gyűlt össze, melyet később az önkéntesek a városi hulladék­lerakó-udvarba szállítottak. ■ Jeki Gabriella HIRDETÉS Az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. közleménye FELHÍVÁS Az E.ON Dél-dunántúii Áramhálózati Zrt. (7626 Pécs, Búza tér 8/A) r a továbbiakban: Társaság - felkéri az ellátási területén lévő ingatlantulajdonosokat és kezelőket (a továbbiakban együtt; ingatlantulajdonos) a településeken (kül- és belterületen egyaránt) meglévő kisfeszültségű, középfeszültségű, és nagyfeszültségű villamoshálózatok vezetékei mentén, a biztonsági övezetet érintő fák, bokrok, magasabb növényzet (akár élő, akár elszáradt, gondozott vagy gondozatlan) eltávolítására, kivágására, gallyazásának elvégzésére. jelen felhívást a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. Törvény (rövidítve: VET) 124. §d) pontja, 133. S (3) bekezdése, 137, §-a, illetve a villamosmű biztonsági övezetéről szóló 122/2004. (X. 15.) GKM rendelet (a továbbiakban: GKM rendelet) alapján tesszük közzé. A biztonsági övezetre irányadó szabályok a következők: A föld feletti csupasz vezeték biztonsági övezetének terjedelme: 1 kV névleges feszültségszintig: a szélső vezetőtől oldalirányban 1-1 méter. 1-35 kV névleges feszültségszínt között: a szélső vezetőtől oldalirányban 5-5 méter, de a vezeték azon szakaszán, amely belterületre és fokozott biztonságra vonatkozó előírásainak megtartásával létesült, 2,5-2,5 méter. 100-200 kV névleges feszültségszint között: a szélső vezetóktő! oldalirányban mért 13-13 méter. A hálózatok biztonsági övezetében a tilalmakat, korlátozásokat és a végezhető tevékenységeket a GKM rendelet 11. §., 14. §., 16. §. szabályozza. A biztonsági övezet környezetében lévő fák, bokrok ágait az ingatlan tulajdonosa köteles rendszeresen eltávolítani, ha azok a szabadvezeték biztonsági övezet határát, illetőleg az adott feszültségű vezetékre vonatkozó veszélyzóna határát elérik. A biztonsági övezetben csak olyan gyümölcs-, vagy egyéb fa telepíthető, illetve akkor hagyható meg, ha véglegesen kifejlett állapotában fa vagy növényzet esetében 100-200 kV névleges feszültség között 3 méternél; 1-35 kV névleges feszültség között 2 méternél; kisfeszültségnél 1,25 méternél jobban annak legkedvezőtlenebb helyzetében sem közelíti meg az áramvezetőt. Kérjük, hogy felelősségüket átérezve, a fenti rendeletben előírt kötelezettségüknek szíveskedjenek eleget tenni! Vezetékeink által érintett ingatlanjaikon mérjék fel, hogy hol nem felelnek meg a fák, bokrok és azok mérete, magassága a jogszabályi előírásoknak, és tegyék meg a szükséges intézkedéseket vagy a gallyazásra, vagy a fák kivágására, a kivágott fák helyettesítése, pótlása érdekében pedig alacsonyabb növésű fák telepítésére! Az alacsony növésű fajfajtákról társaságunk honlapján tájékozódhat. Amennyiben szakmai segítségre, egyeztetésre van igény, úgy szakembereink állnak rendelkezésre. Kérjük, hogy az élet- és vagyonbiztonság megtartása érdekében ne kezdjék el a munkát mindaddig, amíg nem egyeztették az elvégzendő feladatokat és azok végrehajtási feltételeit Társaságunk területileg Illetékes szervezeti egységével! Régióközpontjaink címe, elérhetősége: Pécsi régióközpont Szekszárdi régióközpont Kaposvári régióközpont Nagykanizsai régióközpont 7626 Pécs, Búza tér 8/A 7100 Szekszárd, Keselyusi út 2. 7400 Kaposvár, Guba Sándor u. 57. 8800 Nagykanizsa, Király u. 1. Tel. (72) 500-084 Tel. (74) 505-745 Tel. (82) 502-900 Tel. (93) 503-500 Az egyeztetésen és azt kővető organizációs bejáráson tisztázni és Írásban rögzíteni kell a növényzet eltávolí­tás! munkáihoz kapcsolódó minden jogi, anyagi, szakmai és biztonsági feltételt. Az eltávolítás! munkáknál figyelembe kell venni azt, hogy a GKM rendelet 16,§ (6) bekezdése szerint fadöntés, favágás során a fa, vagy annak részei az áramvezetőket az előírt távolságnál jobban nem közelíthetik meg. Az organizációs bejáráson a villamos hálózat üzemeltetéséért felelős területgazda, vagy nagyfeszültségű vezetékeknél vonalgazda meghatározza a veszélymentes munkavégzéshez szükséges feltételeket. Ezek közül az élet védelme érdekében kiemelten fontos a feszültségmentesítés és a szakfelügyelet, melyet társaságunk saját költségén biztosít! Felhívjuk a tulajdonosok (kezelők) figyelmét, Hogy a szükséges feszültségmentesítés elmaradása miatt bekövetkezett balesetekért, károkért felelősséget nem vállalunk! Amennyiben az ingatlan tulajdonosa e felhívás megjelenésétől számított 15 munkanapon belül nem jelenti be társaságunk illetékes régióközpontjánál, hogy a gallyazást elvégzi, a 16. munkanaptól kezdődően a társaságunkkal szerződéses jogviszonyban álló vállalkozók kezdik meg a növényzet eltávolítását és gallyazá­sát. A vonatkozó jogszabályok értelmében a munkák elvégzését az ingatlantulajdonos tűrni köteles. Felhívjuk a figyelmüket, hogy amennyiben az ingatlantulajdonosok nem végzik el a fenti rendelet által meghatározott gallyazási tevékenységeket, úgy társaságunk minden olyan fát, bokrot, növényzetet eltávolít­tat vezetékeinek biztonsági övezetéből, amelyek nem felelnek meg a GKM rendelet követelményeinek. Ezen munkálatok során csak a jogszabályi előírásokat vesszük figyelembe, a kertészeti, növényvédelmi és esztéti­kai érdekeket nem. Az eltávolított növényi részek, kivágott fa, gally a terület tulajdonosát, kezelőjét illetik, azok társaságunk részéről történő elszállíttatásához az ingatlantulajdonos írásbeli hozzájárulása szükséges. Amennyiben az Írásbeli hozzájárulást az ingatlantulajdonos a megadott határidő alatt nem teszí meg, úgy ezt a levágott növényzet tulajdonjogáról való lemondásként, illetve akként kezeljük, hogy az ingatlantulajdonos a továbbiakban ezzel rendelkezni nem kíván és az eltávolított növényi részeket a társaságunk által meghatá­rozott helyre szállíttatjuk. Hálózat i

Next

/
Thumbnails
Contents