Somogyi Hírlap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)
2011-03-26 / 71. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2011. MÁRCIUS 26., SZOMBAT HÍRSÁV Szennyvíztelepen a marcali diákok a marcali Szakképző Iskola diákjai ismerkedtek a szennyvíztisztítással. Márciusban a tanórák, tanórán kívüli foglalkozások a víz, a vízvédelem jegyében telnek. A víztisztító technológia minden fázisát szemléletes, gyakorlati példákkal alátámasztott bemutató keretében ismerhették meg a tanulók, (ve) Tíz új véradó segített a Vöröskeresztnek lakőcsán 33-an, míg Iharosberényben huszonheten adták vérüket a napokban szervezett véradáson. Előbbi településen nyolc, utóbbin két önkéntes először segített a rászorulókon. (ga) Éneklő Ifjúság a Munkácsy gimiben A kaposvári kórusok Éneklő Ifjúság hangversenyével kezdődött meg pénteken délután a Munkácsy gimnáziumban a Kicsinyek Kórusainak XI. Országos Fesztiválja. A fesztiválon nyolc hazai kórus mellett fellép a kaposvári Kodály iskola énekkara is. (av) Avatngard művész kiállítása a Toldiban füzér Gábor festményeiből nyílt kiállítás a Toldi iskolában. Az amatőr alkotó gyermekora óta rajzol, különösen érdekli az ezerkilencszázas évek avantgárd művészete, Picassót pedig különösen kedveli. A kiállított képek is az ő hatását tükrözik, (av) Füzér Gábor festményei láthatók Kaposváron Büntetővám sem véd már Kínától kereskedelem Áprilistól még olcsóbb lehet az olcsó cipő; a hazai gyártók aggódnak Április elsejétől megszűnnek a kínai és a vietnami lábbelikre vonatkozó büntetővámok az Európai Unióban. Ez újabb fordulatot jelent a cipőkereske- delemnek. A mutatóba megmaradt helyi cipőgyártók aggodalommal figyelik a fejleményeket. Harsányi Miklós A Kínából és Vietnámból ide szállított lábbelikre még öt éve vezetett be az EU 16,5-, illetve 10 százalékos védővámot. Ezt 2009- ben 15 hónappal meghosszabbították. Beszámolók szerint akkor az intézkedést azzal indokolták: a távol-keleti cégek dömpingáron hozzák be a lábbeliket az uniós piacra. Napokon belül újabb fordulatra készülhetnek fel az ágazatban dolgozók: megszűnnek a büntetővámok. - Eddig is hihetetlen mennyiségű ruha és cipő áramlott a Távol-Keletről, gondolom, most újabb löke- tet kap a hazai piac - jegyezte meg pénteken Vucskics Lajosné, az egyik kaposvári cipőbolt vezetője. - Már most is tele van a város is kínai és vietnámi áruval. Nehéz elképzelni, hogy pontosan mit hoz majd a jövő. Az előre borítékolható, hogy a kereskedelemben élesedik a verseny. Megfeszített küzdelmet folytatnak a túlélésért a megmaradt kisebb cipőüzemek. Székelyfi József, az iparosokat tömörítő szakmai szervezet kaposvári elnöke amondó: bármilyen üzlet- Lábra állhat-e valaha a hazai cipőipar? Ilyen intézkedésekkel nem igazán Csodára várnak Magyaroszágon szinte valamennyi nagy cipőgyárra lakat került A megmaradt üzemek sorsa sem túlzottan rózsás - állítják a hozzáértők. Manapság már csak egyetlen bőrgyár működik, s több szakmabéli szerint igen nehéz ma jó minőségű bőrhöz jutni.- Korábban egy kínai cipőt annyiért árultak Magyarországon, mint amennyit mi fizettünk egy cipőtalpért - hallottuk Kiss Ernőtől. - Ez azért igen sok mindent elárul a viszonyokról. Egy kínai kereskedelemben jártas somogyi üzletember szerint álom, hogy mostanában versenyre kelnek a távol-keleti gyártókkal az európaiak Úgy vélte: gúzsba van kötve a legtöbb hazai vállalkozó is. - Hogyan is versenyezhetne egy magyar cég olyan országban működő vállalattal, ahol naponta 10-14 órát dolgoznak a munkások és átszámítva nagyjából 100 forint órabért keresnek. Amíg ez a helyzet marad, addig aligha számíthatunk érdemi változásra. GVORSSZAVAZAS ■ Ön mire tenne büntetővámot? Szavazzon hírportálunkon . / ma 16 óráig: SONLINE.hu á/ A szavazás eredményét hétfői számunkban közöljük. ágról is legyen szó, a hazai vállalkozók nem veszik fel a tempót a távol-keleti dömpinggel. A kínaiak olyan mennyiségben gyártanak szinte minden terméket, hogy azzal a cégek túlnyomó többsége nem tud mit kezdeni. Ez erőteljesen befolyásolja a vállalkozások mozgásterét, jövőjét. Szerinte sokak számára nem túl fényes a kilátás. - Amerikában élőktől hallottam, hogy ha egy terméken nincs rajta a Made in China felirat, akkor már hamisítványra gyanakodnak - utalt a helyzetre Székelyfi. - Itt tartunk, s alighanem még nagyobb meglepetéseket okozhatnak majd a közeljövőben a távol-keleti óriás vállalatok. Főként marha- és sertésbőrből készítenek lábbeliket az egyetlen somogyi cipőüzemben, amely Kaposváron működik. A családi vállalkozást a rendszer- váltás után alapították, s már több hullámvölgyet átvészeltek, de a következő hónapokban újabb próbatétellel számolnak. Nagyné Kiss Magdolna, a cég résztulajdonosa azt mondta: a minőséggel tudnak versenyezni, az árral kevésbé. Bár az emberek egyre inkább rájönnek, hogy nem a legolcsóbb cipő a legjobb választás. - Gyakorta tényleg divatos holmit szállítanak Távol-Keletről Európába, ám a pórul járt vásárlók igen sűrűn panaszkodnak a minőségre - osztotta meg tapasztalatait. Kiss Ernő, a vállalkozás vezetője úgy vélte: a büntetővámok eltörlése vélhetően szinte minden szegmenesben átrendezi majd a piacot; fejlesztéssel próbálják őrizni a versenyképességüket. Járatcsökkenés Kaposváron? tömegközlekedés Lamperth átcsoportosítást javasol Drasztikus járatcsökkentéshez vezethet Kaposváron, hogy jelentősen visszavették a helyi tömeg- közlekedési zrt. idei támogatását - hangsúlyozta pénteki sajtótájékoztatóján Lamperth Mónika országgyűlési képviselő (MSZP). Lamperth felidézte: tavaly 188 millió forint önkormányzati támogatásról született döntés, az idei költségvetésben viszont 100 millió forintot szavazott meg a képviselő-testület. Megoldásként azt javasolta: a város vezetése érje el a kormánynál, hogy Kaposvár is kapjon támogatást az önkormányzatok számára elkülönített 31 milliárd forintos forrásból. A másik tanácsa arról szólt: módosítsák a költségvetést, csoportosítsanak át egy összeget a tömegközeközlekedés támogatására. Csapó József, a KT Zrt vezér- igazgatója a sajtótájékoztatón elhangzottakra úgy reagált: a zrt. idén 172 millió forintot meghaladó támogatásban részesül. Ebből százmillió forint a működési támogatás, míg 72 millió forint a fejlesztési támogatás. ■ Harsányi Miklós Ötvenkilenc kiló lopott hallal buktak a rapsicok Eresztő hálóval halászott Babó- csán a Dráva holtágán két helybéli férfi, akiket a halőr és egy barcsi rendőr ért tetten. A rapsicok 59 kilónyi különböző halat fogtak ki - pontyot, busát, kárászt, dévér-keszeget, fogast, balint -, melyek értéke közel hatvanezer forint. A haltolvajokat előállították, ellenük a Barcsi Rendőrkapitányság indított eljárást. ■ A. V. Értékelő a máriai és keresztúri polgárőröknél Értékelő közgyűlést tartott Bala- tonkeresztúr és Balatonmária- fürdő Polgárőr Egyesülete. Elhangzott: tavaly 1429 órát teljesítettek. Fokozottan ellenőrizték az intézmények, üzletek környékét, a villasorokat, a szőlőhegyet. Meghatározó volt Keresztúron a belvíz elleni védekezés, s De- vecserben is dolgoztak a katasztrófa sújtotta területen. ■ V. E. Kétes világhír; eltünteti a Balatont a klímaváltozás zakla-tó A magyar tenger annak a száz helynek egyike, mely eltűnhet a klímaváltozás miatt Marcali: térségi gyermekvédelmi tanácskozás (Folytatás az 1. oldalról)- Megdöbbentem, amikor Koppenhágában a Balaton fotójával találtam magam szembe - mondta Hosszú Zoltán, a somogyvá- mosi Öko-völgy Alapítvány, műit a klímatárgyalásokra megfigyelőként akkreditált egyetlen hazai civil szervezet elnöke. Azóta is számos előadásában felhívja a figyelmet a kevesek által ismert tényre, hogy a Balatont a klíma- változás által száz leginkább veszélyeztetett hely listáján jegyzik. A kezdeményezés weboldalán egyébként a Balaton fotóján túl egy rövid leírás is olvasható, melyben a tó nevének eredetén túl a balatoni szőlőművelés évezredes múltjára is utalnak. Az éghajlatváltozás itteni jeleiként az elmúlt évtized első felét hozzák fel, kiemelten a 2003. nyarán mért balatoni hőmérsékletet, mely 4 fokkal múlta felül az átlagot írnak a 2000 és 2003 közti vízszint-csökkenésről, a parttól száz méterre akkor kialakult homokpadokról. Uniósokra utalva figyelmeztetnek, hogy a nyári csapadék mennyisége 30-70 százalékkal fog csökkenni Közép-Eu- rópában. A hőmérséklet lényeges emelkedését jelzik előre, s azt ír- K ják: a század végére a szárazság 1 ötven százalékkal nő a Balaton | régióban. Ez a tó nagy részét ki- % szárítaná, s a történelmi borvidé- 1 keket is veszélyeztetné. ■ F. T. Valóban eltűnhet egyszer? Koppenhágában a Balatonért aggódnak Nem ciklikus, kiszámíthatatlan SZKEPTIKUSOK SZERINT CSUpán a természetes áklikusság áll egyebek között a balatoni víz- szint-ingadozás hátterében. Hosszú Zoltán, az Öko-völgy Alapítvány elnöke erről úgy vélekedik: kétségtelen, hogy létezik a ciklusosság, sajnos azonban az emberi tényező ugyanúgyközrejátszik, ahogy például a légköri széndioxidszint emelkedés esetében. Ökológusok szerint ugyanis a ciklikusság helyett inkább az időszakosság és a kiszámíthatatlanság jellemzi a régióban végbemenő folyamatokat. Gyermekvédelmi tanácskozást tartottak Marcaliban a Szociális Egészségügyi Szolgáltató Központ, Gyermekjóléti Szolgálatának szervezésében. Hartal Katalin, a központ igazgatója elmondta: két fő téma került napirendre. Elsőként a jelzőrendszeri tagok beszámolója alapján értékelték a 2010-es jelzőrendszeri munkát, köztük kiemelt hangsúlyt kapott az 50 órát meghaladó hiányzás után az iskoláztatási támogatás felfüggesztése. Másik fontos témaként a települési önkormányzatok valamennyi, olykor anyagi nehézségekkel küzdő gyermekvédelmi alapellátási tevékenységét tekintették át. ■ V. E.