Somogyi Hírlap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-19 / 65. szám

14 SOMOGYI HÍRLAP -.2011. MÁRCIUS 19., SZOMBAT HIRDETÉS & PROGRAMOK „Meghálálni a sok jót nem tudom, míg élek szeretetem Neked adom, és mindig büszkén mondhatom, az én édesanyám egy csodálatos asszony. ” Ma ünnepli 90. születésnapját Mezőcsokonyán ZRÍNYI JÓZSEFNÉ Drága édesanyám, nagymamánk és dédikénk boldog szülinapot kívánunk Neked. Öröm és boldogság legyen mindig veled. Legyen egészséged, tudjál nevetni és boldog lenni. Jóságos szíved ne bántsa meg soha senki. IFJ. KOVÁCS JÓZSEF { V toponári lakost névnapja alkalmából sok szeretettel köszöntik: szülei, felesége, fiai és menyei TAMOP-3.3.2-08/2-2008-0083 „Az igaii Esélyegyenlőségi Terv megvalósító programja" Igái Város Önkormányzata 33.941.812 forintot nyert az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében kiírt pályázaton. A pályázat megvalósításának színterei az Igaii AMK intézményegységei, a Batthyány Károly Körzeti Általános Iskola, a Speciális Általános Iskola, valamint a Margaréta Óvoda. Az egyes intézményegységek nemcsak önálló, hanem sok esetben egymással összekapcsolódó programokkal dolgoznak. A pályázat célja: a halmozottan hátrányos, hátrányos helyzetű, valamint sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók felkarolása, felzárkóztatása. Nyitott, kirekesztés mentes, befogadó oktatási rendszer kialakítása. A pályázat kapcsán tanulóbarát iskolai és óvodai környezet kerül kialakításra. Bevonásra kerül az egészségügyi és szociális hálózat segítségével a 0-3 éves korosztály a korai fejlesztés érdekében. Nyitott óvoda program működtetése válik lehetővé. Óvodai programkínálatunk bővítésre nyílik lehetőségűnk, baba-mama klub működik az óvodában. Óvoda-iskola átmenetet támogató szakmai együttműködések jönnek létre. Pályaválasztást segítő programok kerülnek megszervezésre, SNI, valamint hhh 7-8 osztályos tanulók továbbtanulását segítő felkészítő programok, továbbtanuló diákok mentoráiási programjai kerülnek megvalósításra. A tevékenységek nagy része már az ősz óta folyamatosan megvalósul, illetve az elkövetkező másfél évben fog megvalósulni. Isten éltesse még sokáig jó egészségben az egykori olimpiai kerettag válogatott kaposvári birkózót, a múltkutató Papp Józsefet aki ma ünnepli 70. születésnapját és egyben a neve napját. Tisztelői Ezen a felületen Ön is köszöntheti szeretteit! Biztos örülne neki! Fogadó a Bárányhoz Kaposvár, Városház u. 4. Tel.:(82) 527-600, Fax: (82) 527-603 E-mail: fogadoabaranyhoz@t-online.hu http://fogadoabaranyhoz.intemettudakozo.hu MAI MENÜ: OLASZ ZÖLDSÉGLEVES A: GombávaLsajttal töltött sertésszelet vegyes körettel, káposztasaláta B.: Nápolyi húsgolyók csípős paradicsommártásban Előfizetéssel 600 Ft Naponta 11.30 és 14.30 között. helyszínen fizetve 900 ft 03.11. Csanád 3780 gr 55 cm 03.15. Milán 3220 gr 54 cm Erik 3940 gr 55 cm Dániel Gábor 3550 gr 56 cm Balázs (iker 1.13030 gr 51 cm Viktória 3790 gr 55 cm Lslla Barbara (iker 11.12950 or 50 cm Rónáidé Aratás 4000 gr 57 cm Barnabás 3300 gr 55 cm 03.16. Zsombor 4120 gr 58 cm Noel 2730 gr 50 cm Kincső Míra 3470 gr 54 cm 03.12. Dorka 3970 gr 56 cm László 3250 gr 53 cm Balázs 3390 gr 53 cm Szóba 4100 gr 58 cm Roland 3600 gr 54 cm Bence 3850 gr 57 cm 03.13. Tímea 2780 y 49 cm 03.17. Eliza 3190 gr 53 cm Bálint 4000 gr 55 cm András 4370 gr 56 cm 03.15. Gergő 3870 gr 54 cm Marcell 4370 gr 59 cm Önzetlen segítség a barcsi diákoktól Szívélyes látogatás. Ezerórás, önzetlen közszolgálatban a barcsi diákok Időseknek és sérült gyerekeknek segítenek, fiatalabb társaikat kor­repetálják és az állatmenhelyen önkénteskednek a barcsi diákok. Úgy érzik: az önzetlen segítség- nyújtás az életük részévé válik. A barcsi Barka Alapítvány kezdeményezésére mintegy 160 gimnazista vállalta, hogy május végéig bekapcsolódik a város in­tézményeinek, civil szervezetei­nek hétköznapjaiba, belekóstol a munka világába.- Azt látjuk a városban, hogy az emberek egymásért tesznek, megpróbálnak segíteni - mond­ta Árvái Ákos, a Széchenyi Fe­renc Gimnázium diákja. - Sze­rettünk volna mi is tenni vala­mit a környezetünkért és az itt élő emberekért, állatokért. Az önkéntesség évében ez a munka olyan közösségi szolgála­tot kíván kialakítani és működ­tetni, amely közvetlen módon se­gíti a városban élő, hátrányokkal küzdő társadalmi csoportokat, mint a fogyatékkal élő vagy ta­nulási nehézséggel küzdő gyer­mekeket, és a gondozásra szoru­ló,‘magányos időseket. Elősegíti a menhelyen élő állatok életkö­rülményeinek javítását. Árvái Erika az alapítvány el­nöke azt mondta: a helyi társa­dalmi szükségletekre alapozott, illetve a diákok sokrétű érdek­lődési körét fokozottan figye­lembe vevő önkéntes szolgálat fejleszti a tanulók szociális ér­zékenységét, de a kommuniká­ciós, együttműködési, felelős­ségvállalási, problé­mamegoldási, döntéshozatali képességét is. Az ezerórás közösségi szolgá­lat emellett közösségi élményt, új értékek felfedezését és a má­soknak adás örömének megta­pasztalását biztosítja. TKT.Bnrra:.KiymsrmíIIíU'IIíkMII-.-JB Ml,-——i^^wimiiiimlLfMteli'líia H ! laTlL tCtUB " TV 2 ..................W~~^. , .1.1 .. I.!,..,...............DUNA TV _ _ SPEKTHUM’^^nBI 6. 30 Top Shop 5.45 Reggeli gondolatok 5.50 Ma reggel 5.50 Ma reggel 7.35 10 évvel fiatalabb© 8.10 Hol volt, hol nem volt 7.00 A hangyák mindent tudnak O 7.00 Kölyökklub 6.15 Látlelet a Földről 9.00 Vallási műsorok 9.00 Gyerekeknek 8.30 Meztelenül is szép vagyok! 8.25 Kolumbusz Kristóf 0 7.15 Indonézé! kJ 10.00 Trendmánia 6.45 TV2-matiné © 9.40 Mikor gyermek voltam 10.15 Balettábécé Henriettel 9.25 Őslények szigete © 8.55 Kutyabajok © (am. film) 8.20 Új-Zéland vadvizein H 10.35 Asztroshow 10.30 Nagy vagy! © 9.50 Katolikus válaszok 10.25 Az aranyrózsa 10.25 A hihetetlen Hűik © 10.20 A tudomány műhelyében 9.20 River Cottage minden h>3 11.30 Menetrend Családi-iskolai verseny 10.45 Kérdések a Bibliában barlangja (2/2.) © 10.50 X-Men © 10.50 Dűlők szolgái (10/1.) napra 'W 12.00 Híradó Déli kiadás 11.25 Stahl konyhája © 10.55 Evangélikus magazinok 12.00 Engedjétek hozzám! 11.15 Gigamad © 11.10 ízőrzők - Siklós 10.20 A póráz két végén Q 12.10 Corinna © 11.55 Kalandjárat © 11.30 Az utódok reménysége 12.05 így szól az Úr! 11.45 A tizedik királyság© 11.45 Híradó. Időjárás 11.15Avilág (német vígjátéksorozat) 12.25 Borkultusz © 12.00 Hírek. Sport7 12.15 Vallási műsorok (am.-angol kalandfilm) 12.05 Élő egyház legszigorúbb szülői © ^ 12.40 Baráti gyilkosság © 12.55 Sliders © 12.30 Fogadóóra 13.45 Kérdések a Bibliában 13.40 A nagy Ö© 12.30 Élő népzene 12.10 Família Kht. 2 (am. kalandfilm, 2001) 13.50 Monk - Flúgos nyomozó 13.30 Villanófényben 13.55 Református magazin 14.35 Columbo - Rekviem egy 13.05 Csellengők 12.40 Miniatűr világ 14.25 Míg a halál el nem választ 14.45 Tequila és Bonetti 14.00 Családi krónikák 14.25 Evangélikus ifjúsági műsor hullócsillagért© 13.30 Édes a bosszú 13.15 Jimmy múzeumba megy P I (am. vígjátéksorozat) © legújabb kalandjai © 14.35 Divatos tengerpartok 14.30 Az utódok reménysége (amerikai krimi, 1973) (magyar film, 1937) FF 14.30 Égszakadás, földindulás M 14.50 Doktor Addison © (olasz-am. akciófilm-sor.) a 60-as években © (5/3.) 15.00 A zsidóság 16.05 Az ígéret © 15.00 Múltidéző 15.30 Állati rekordok © M 15.45 Eltűntnek nyilvánítva © 15.45 Bűbájos boszorkák © 15.25 Elcserélt szerelem egyenjogúsítása ’ (amerikai film, 1986) 15.30 Márai-díjasok © 16.30 Az amerikai svindlerek © 'H 16.55 PIRosszka © 16.45 Beethoven 5. © (magyar film, 1984) © 15.20 Elit gimi (20.) © Fsz.: James Garner, 16.25 Vannak vidékek 17.00 Az amerikai svindlerek © fi (am. animációs film, 2005) (am. családi vígj., 2003) 16.55 Hogy volt!?... 16.15 Vivát Benyovszky! © James Woods, Piper Laurie 17.00 Talpalatnyi zöld. Kirakat 17.30 Lonely Plánét © 18.30 Híradó 18.30 Tények Hírműsor 18.25 A fekete város © 18.10 Pillér 18.00 Kézilabda 18.00 Híradó 18.00 Roncsvadászok 19.00 ValóVilág - Összefoglaló 19.00 Napló© (magyar sorozat-7/4.) 19.05 Esti mese Bajnokok Ligája 18.35 Mese 19.05 Egy birodalom felépítése Valóságshow (élő) 20.05 Csak a testeden át! © 19.15 Alkotmány utca 19.30 TS - Motorsport Győri Audi ETO-laivik (élő) 19.00 Kikötő - Extra 20.00 Elveszett világok© „ 20.00 Csúcsformában © (amerikai vígjáték, 2008) 19.30 Híradó este 20.00 Híradó este 20.00 Beugró plusz 19.45 Heti hírmondó 21.00 Róma (am. akcióvígjáték, 1998) R.: Jeff Lowell 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.25 Sporthírek. Időjárás Improvizációs gyakorlatok 20.30 Klubszoba - Egy birodalom R.: Brett Ratner Fsz.: Éva Longoria, Paul 20.05 Szempont © 20.30 Rocklexikon 21.00 Odaát © 21.25 Lélek Boulevard tündöklése és bukása 50 Fsz.: JackieChan, Chris Rudd, Laké Bell, Jason Biggs, 21.00 24 - Hatodik évad © 21.25 Elcserélt szerelem © (amerikai horrorsorozat) 21.55 Dunasport 21.55 A vadnyugat © pH Tucker, Ken Leung (Sang), Lindsay Sloane, (am. akciófilm-sor. - 24/8.) (magyar film, 1984) Fsz.: Jared Padalecki, Jensen 22.15 Az elszánt diplomata © Billy, a kölyök Chris Penn, Tóm Wilkinson Ali Hillis, Stephen Root Fsz.: Kiefer Sutheriand, Mary Fsz.: Avar István. Moór Ackles, Jeffrey Dean Morgan (angol-német film, 2005) Vadnyugaton vajon mi az 22.00 Heti hetes © 21.45 Frizbi Hajdú Péterrel Lynn Rajskub, D. B. Wood- Marianna, Tordy Géza 22.00 Éden Hotel © Fsz.: Ralph Fiennes. Rachel igazság az ismert legendák Vidám aktuális talkshow Szórakoztató talkshow © side, Peter MacNicol 22.50 Sport7 (ismétlés) (valóságshow) Weisz, Hubert Kounde mögött? 23.20 Taták a tutiban © 22.45 Bionic Woman © 21.50 Panoráma © 23.40 Hajónapló © 23.55 Futballistafeleségek 0.20 Dukay Barnabás és Gadó 22.55 Fejvadászok bevetésen (amerikai vígjáték, 2006) (amerikai akciófilm-sorozat) 22.20 Aranymetszés© (magyarsorozat-12/8.) (angol sorozat) © Gábor - Szabad zene duó (ismeretteijesztő sorozat) U Fsz.: Búrt Reynolds, Fő a bizalom 23.15 Hírek 0.30 Vivát Benyovszky! Fsz.: Gillian Taylforth, Zoe koncert 23.55 Nyomozati szakaszban ^8 | RaquelWelch 23.40 Képírók 23.20 Sporthírek (magyar sorozat, ism.) © Lucker, Alison Newman 1.00 Kikötő - Extra (ism.) 0.55 Csatahajók 0.55 Portré© Az igazság harcosai © 23.25 Beszélgetés a hűségről 2.30 Mesélő cégtáblák 0.55 Az utolsó órában © 1.45 Heti hírmondó (ism.) (dokumentumfilm-sorozat) 1-25 Kemény zsaruk © (hongkongi akciófilm, 2006) és a bizalomról 2.55 Kis esti zene (amerikai sorozat) 2.25 Klubszoba 2.00 Új-Zéland vadvizein (amerikai krimisorozat) r.: wilson Yip - egészen másképpen 3.40 Miért? 150 odaát (ismétlés) © (ismétlés) (ismeretterjesztő sorozat) “97Y ”’""'HP. ATV..............""""“““TIP HÁLÓZAT """“"“""Tii ÜÜrÖspŐrT_—™^BI SPORT 1 “““““"JiP HBO ntSCOVERY~—~TBI-b 12.00 Déli híradó. 13.05 Különkiadás. 15.05 12.40 Hazai turizmus. 15.30 Kaschmir Gold. 15.00 Zodiákus. 17.00 Bencze-show. 17.30 8.30 Autóverseny 9.30 Síugró-vk 11.45 10.30 K0 Tv. 11.00 Utánpótlás-magazin. 525 Rímek és sztárok 6.00 Nyomasztó múlt 13.00 Discovery-atlasz. 15.00 Áilítólag... \S Arcokaliftben.l5.30Befutó.l6.05Garázs. 16.05 Együtt a biztonságért! 16.30 Egyenlí- Kalózsziget (ausztrál kalandfilmsorozat). Aipesisí-vk 13.15 Srfutó-vk 14.00 Síiövö-vk 1230Hollandlabdarúgás.28.forduló.ADO 7.45 Rímek és sztárok 8.10 A szállító 9.40 A 16.00 A túlélés törvényei. 17.00 Katonado­S 1630 GyógyHír. 17.00 Híradó. 1730 Hírei- tóextra. 16.55 Híradó. 17.05 Hazaiturizmus. 18.00 25. szélesség fok délre (franciásom 14.45 Sífutó-vk 16.00 Síiövö-vk 16.40 Den Haag-Ajax (élő). 14.45 Női kosárlabda lekophatatlan 11.10 Baaria 13.35 10 dolog, lóg. 18.00 A sörfőzés mesterei. 19.00 Mike gj , iág. 18.05 Keresztmetszet. 19.00 Híradó. 17.55 Híradó. 1830 Kommentár. 18.55 Hír- zat). 19.15 Dérnek (német krimisorozat). Télisport-hétvége 16.45 Túraautó-vb 19.00 (éló). 17.00 Spanyol labdarúgás (felvétel). amitutálokbennedi5.10Kételyl655Astro Brewer. 20.00 Halálos fogás. 21.00 Jobb, jG 1930 Napról napra. 20.05 Kontraszt 21.00 adó. 19.20 Kommentár. 20.00 NÉVshowR. 2035Hirhátó.21.00Anyámhazugságai(ka- Tenisz WTA-torna (éló) 20.45 Snooker 23.00 19,00 Spanyol labdarúgás (éló). 23.00 Ma- Boyl8.30Alvinésamókusok2.20.00Avatar mintazeredeti.22.00Dühöngővilág.23.00 jjj j Híradó 21. 2130 Értékmentés másként. 2135 Híradó. 22.05 Egyenes beszéd. 23.05 nadai film, 2005). 23.00 Házibuli Attilával Motorsporthétvége 23.15 Női curling-vb gyár labdarúgás. Monicomp Liga. Újpest- 22.40BoardwalkEmpire23.40Azsafukbec Rács mögött külföldön. 24.00 Túléltem egy O 22.05 Vetítő (dok.-film|. 23.05 Kontraszt 700-as klub. 23.55 Híradó és vendégeivel. 24.00 Tabu Tv MTK130 Harmadik félidő sülete 1.45 A bátrak igazsága ' 90 kg-os daganatot! SOMOGY KAPÓS Tv""BOGLÁR Tv""~MARCALI Tv”“91,2 és sS.Ö’TrTÖYTHI MR2 PETŐfTrAdÍoTBI MRl KOSSUTHRAdÍoVI Kaposváron: 18.00 Mi somogyiak-válogatás 08.00 Képújság 16.00 Szentmise közv. felv. Napközben folyamatos képújság hírekkel, 10.00 Szentmise közv. felv. a Plébániatem- 06.00 Óránként hírekkel, közlekedéssel 3.00 Zenei válogatás 5.00 Zenei válogatás- Óránként: Hírek, időjárás 6.00 Vasárnapi ahétlegjobbhíradósriporfi3ibóll9.00Unikum Szent Margit templom, Kaposvár 17.00 hirdetésekkel, közérdekű információkkal plomból 2035 Hírháló 21.00 Anyám kapcsolatos információkkal, időjárásjelen- Egy kis hazai + zenei és kulturális műsorok újság 630 Európai idő 9.05 Kabarématiné 'Q - Különleges emberek, meglepő esetek (is- Bencze-show - beszélgetés hírességekkel, 19.00 Délipart - közéleti magazin 20.00 hazugságai-kanadai filmdráma 23.00 Ház- téssel, közérdekű közleményekkel 06.00 En- 6.00 Hírek, Időjárás 630 Hírpercek, benne: 10.04Rómaikatolikusszentmisell.05Gon­W métlés) 1930 Sajtóklub - újságírók a hét vendég: Csonka András 1730 Kaposvári KK- Utazás a Balaton körűi ism.teij. f. 2. r. 2130 ibuliAttilávalésvendégeivel-zenésshowmű- joyWeekendl7.00Élőkívánságmúsorl8.00 hírek. Körzeti idöj., közi. és sport 8.03 Zene pi- dolat-jel 1137 Pró és kontra 12.01 Krónika W j legérdekesebb eseményeiről (ismétlés) 20.00 Debrecen - kosárlabda mérk. 19.00 Ka- Bencze Show - talkshow 21.00 Ismétlések sor 00.00 Tabu Tv 0030 Science Club 01.00 Hírösszefoglaló 20.00 MixXL henéshez 11.02 Sp.hírek 13.02 Sp.hírek 12.22 Harminc perc alatt a Föld körűi­1 Képújság23.0001.00Anapiműsorísmét)ése pospont-a Kapós Televízió hírműsora 1920 reggelig Infománia - Multimédia magazin 14.03 Zene hétvégéhez 15.02:17.02; 18.02: Nemzetközi magazin 13.04 Népzene határok fi Vidéken: 19.00 Mi somogyiak - válogatása hét Kapós Sport 19.30 Pápa-Kaposvári Rákóczi _ 19.02 Sporthírek-Rövid összefoglalók, hírek nélkül 14.04 Szonda 14.35 Oxigén 15.04 legjobb híradós riportjaiból 20.00 Unikum - - NB l-es labdarúgó mérk. 21.00 Dupla vagy .TY....................™“P. SIÓ TV...............................jMHB CSIJRGO TV.................aRflt a legérdekesebb eseményekről 20.00 Hírek, Hangalbum 16.04 Disputa 17.04 Jelenlét Kü lönleges emberek, meglepő esetek (is- minden - amerikai romantikus dráma 23.00 19.00 Délipart-közéleti magazin 20.00 Utazás 16.30 Hírek, időjárás, információk, doku- 8.00 Istentisztelet a Csurgói Alsoki Ref. Tem- időjárás 20.03 Zenei válogatás 24.00 Him- 18.04 Esti séta 19.50 Mese 20.04 Rádiószín­métlés) 2030 Sajtóklub - újságírók a hét Házibuli Attilával és vendégeivel 24.00 Kapós a Balaton körúl ism.terj. f. 2. r. 2130 Bencze mentum- és ismeretterjesztő kisfilmek, pl. 13.00CsurgótHírmagazinl7.00HálózatTv nusz 0.02 Zenei válogatás - Egy kis hazai* ház2230 Esti beszélgetés 23.04 Válogatás a legérdekesebb eseményeiről (ismétlés) Krónika, éjszakai magazin Show-talkshow 21.00 Ismétlések reggelig sorozatok 21.00 Esti film 2030 Hírhátó 21.00 Hálózat Tv zenei és kulturális műsorok Vasárnapi újságból 0.10 Éjszaka 4 4 i t Március 20-án, vasárnap ünnepli 50. születésnapját Öreglakon BUZÁNSZKY ATTILA KJ Szeretettel köszöntik Ót szülei, '’l felesége és gyermekei \

Next

/
Thumbnails
Contents