Somogyi Hírlap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-18 / 64. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2011. MÁRCIUS 18., PÉNTEK HÍRSÁV Arany érdemkereszt a zamárdi plébánosnak MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI Arany Érdemkeresztet ve­hetett át március 15-e alkal­mával Kocsi György zamár­di plébános, a Veszprémi Érseki Hittudományi Főis­kola prefektusa, főiskolai docens és teológiatanár, (fi) Ismeretterjesztő előadás az életmódról ismeretterjesztő előadás­ra hívta az érdeklődőket a Magyar Vöröskereszt Balatonberényi Alapszerve­zete. A művelődési házban az egészséges életmódról Zsoldos Miklósné, a szerve­zet elnöke beszélt, (ve) Szezonnyitó kerékpártúra A marcali kerékpárosok a tavaszi időjárást kihasznál­va, könnyű túrával nyitot­ták a szezont. Az úti célok között Marcali szomszédos települései szerepeltek: Somogyszentpálra és Két- helyre kerekeztek, majd Csömend felé teljesítették a 40 kilométeres távot, (ve) Kitüntetést kapott a csurgói főelőadó MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI Ezüst Érdemkereszttel is­merték el a csurgói Szalai Józsefné munkáját. A vá­ros polgármesteri hivatala szociális főelőadójaként dolgozó asszony a március 15-i nemzeti ünnep alkal­mából vette át az elisme­rést Navracsics Tibor mi­niszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazság­ügyi minisztertől a Népraj­zi Múzeumban, (va) Gyógyvarázs is gyógyít a marcali kórházban átadták a marcali kórház számára csütörtökön azt a 3,5 millió forint értékű esz­közfelajánlást, amelyet a K&H gyógyvarázs program­jával nyert az intézmény. Az adományt Ahmad A1 Bánná, a csecsemő- és gyermekosztály vezető fő­orvosa vette át. Az eszközö­ket az ügyfelek és a mun­katársak szavazatai alapján kapták meg. (bt) LMP a helyi Döbrögik ellen döntés Az alkotmányozás egy fügefalevél a megszorítás előtt Influenza: küszöb alatt a járványszint Somogybán Kaposvárra látogatott Schiffer András, az LMP országgyűlési képviselő­je. Azt mondta: pártja he­lyesen döntött, hogy nem vesz részt az alkotmányo­zási folyamatban. Meiszterics Eszter Schiffer András kaposvári látoga­tásakor arról is beszélt, pártjuk miért nem vesz részt az alkotmá­nyozási folyamatban.- A demokratikus alkotmá­nyozás feltételei nem állnak fenn Magyarországon - jelentet­te ki. - Három olyan körülményt vázoltunk fel a Fidesz-KDNP ré­szére, amely megteremtené a demokratikus alkotmányozás feltételeit. Először is arról van szó, hogy 2010 áprilisában az ál­lampolgárok a szavazófülkék­ben nem tudták mérlegelni azt, hogy a Fidesz pontosan milyen alkotmányos változtatásokra ké­szül. Éppen ezért azt mellőzhe- tetlennek tartjuk, hogy olyan fo­lyamatot tervezzen meg a kor­mányoldal, amely nem egyik vagy másik ellenzéki párt, ha­nem az emberek részvételét te­szi lehetővé az alkotmányozási folyamatban. Ezért mondtuk azt, hogy vagy egy megerősítő nép­szavazásnak, vagy a következő országgyűlés jóváhagyásának tegyék ki a most elfogadásra ke­rülő alkotmányt Úgy látjuk: itt Schiffer András: az alkotmányosság felszámolása zajlik alkotmányozás címén az alkot­mányosság felszámolása zajlik. A Fidesz olyan rendszert kíván kiépíteni, ahol a mindenkori többségi uralomnak nincs kor­látja, ez számunkra elfogadha­tatlan. Ezt láthattuk tavaly az Al­kotmánybíróság esetében, a semmisségi törvény keretében, a parlament konkrét bírói ítéle­tekről mondott véleményt, ami példátlan.- Ezért kértük, hogy a mini­mális feltételei meglegyenek an­nak, hogy itt valóban egy alkot­mányozás történik, az Alkot­mánybíróság eredeti jogköreit állítsák helyre! - mondta. Közölte: az, hogy öt hét alatt hajtják végre az egész alkotmá­nyozási folyamatot, óriási hiba­százalékot generál.- Itt nem másról van szó, mint arról, hogy az erőltetett ütemű alkotmányozás valójában egy fü­gefalevél a Fidesz megszorító in­tézkedései előtt - jelentette ki. - A nyilvánosságra hozott alkot­mánytervezet csak megerősíti azt, hogy helyes volt kimarad­nunk ebből a folyamatból. Elhangzott: az LMP a lehető legszélesebb körben szeretné is­mertté tenni saját alkotmány­koncepcióját. Schiffer András a helyi nyilvánosságról is beszélt, továbbá azt mondta:- A Fidesz-ff akció tele van he­lyi „Döbrögikkel” - s hozzátette: a helyi népszavazás intézmé­nyén is könnyíteni kellene. (Folytatás az 1. oldalról) A népegészségügyi szakigazga­tási szerv csütörtöki tájékozta­tásából kiderül: influenzaszerű megbetegedés gyanúja miatt az elmúlt hetivel megegyezően nyolc beteget kezeltek kórház­ban, várandós nem volt közöt­tük, de egyiküket intenzíven ke­zelték és géppel lélegeztették. A három hete intenzív ellá­tásra szoruló HINl-es vírussal fertőzött kismama állapota to­vább javult, a kaposvári kórház infektológiai osztályán kezelik. A múlt heti felsőlégúti minták­ból egy esetben a B-vírust mu­tatták ki. Az A vírus visszaszo­rulásával őrzi dominanciáját a B-kórokozó. ■ B. T. Influenza Somogybán Orvoshoz fordulások száma 100 ezer lakosra vetftve/fő 1. hét 131 2. hét 3 Í31 3. hét 228 4. hét =—'JP 337 ! 5. hét | 397 6. hét 3 478 7. hét ................ 1440 8. hét 3 320 9. hét 3 $ 10. hét """ 138 ! FORRÁS: NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZAKIGAZGATÁSI SZERV Döntöttek a képviselők: visszaadják a megyének a barcsi Dráva Múzeumot Városszépítésre buzdít a kaposvári egyesület Megszavazta csütörtökön Barcs idei költségvetését a képviselő- testület. A büdzsé közel 5,5 milli­árdos bevétellel, mintegy 5,7 mil­liárdos kiadással, és 274 millió fo­rintos hiánnyal számol. Az ülésen a városatyák fel­kérték Karvalics Ottó polgár- mestert, hogy készítse elő a Dráva Múzeum visszaadását a Somogy Megyei Önkormány­zatnak. A megye korábban kije­lentette, hogy az intézményt várhatóan nem tudja tovább múzeumként működtetni, való­színűleg bezárják, és raktár­ként működtetik majd. Karvalics Ottó polgármester hangsúlyozta: igyekszik a tár­gyalások során azt elérni, hogy a megye az intézményre mint ki- álk'tóhelyre gondolkodjon. Megszavazta a testület az idei városi nagyrendezvények prog­ramjait és költségeit. Kiderült: a tavaszi fesztivál programja vál­tozatlanul színes lesz, a Dráva- fesztivál rendezvényei viszont csökkentek, és idén nincs tűzijá­ték. A rendezvényeken ezúttal nem lesznek úgynevezett sztár­vendégek sem, az eseményeken helyi és városkörnyéki csopor­tok lépnek fel. ■ Jeki G. Kaposvár megszépítésére ösztö­nöz a Kaposvári Somogyért Egye­sület. A szervezet csütörtöki saj­tótájékoztatóján Gyenesei István­ná önkormányzati képviselő azt mondta: a közmeghallgatáson joggal vetették fel a városlakók az elhanyagolt utcákat, a felhalmo­zódott őszi, téli szemetet, ezért is szólalt fel a legutóbbi közgyűlé­sen. Az észrevétel eredménye­ként a városgondnokság meg­kezdte a közterületek takarítását, ám ehhez civil összefogást szor­galmaz a képviselő.- Javasoltam, hogy a város la­kói önkéntesen vegyék ki részü­ket egy-egy park, játszótér rend­betételéből - mondta Gyenesei Istvánná. - A Berzsenyi általá­nos iskola már jelezte, hogy meg­tisztítják a Berzsenyi parkot. Karsai Józsefné, az egyesület elnöke elmondta: a javaslat ré­sze volt az is, hogy a város civil szervezetei is vegyenek részt a közterület takarítási akcióban. Levélben fordult a Somogyért Hartner Rudolfhoz, a város- gondnokság vezetőjéhez és Szi­ta Károly polgármesterhez, hogy csatlakozzanak a város kasszáját kímélő társadalmi összefogáshoz. ■ Meiszterics E. Vértelen háború: Siófokon Az igazság harcosai film És fotó Meg lehet-e őrizni a kultúrát, lehet-e majd új dalai lámát választani? Bemutató a Toldi moziban. Csak a Facebook-on toboroztak rá Prágában, Indiában és Lau- sanne-ban jártak a dalai láma nyomában és a tavalyi budapes­ti látogatáson is forgattak. A na­pokban mutatták be filmjüket a fővárosi Toldi moziban, mely műsorára is tűzte Az igazság harcosait. A dalai lámát követő kicsiny magyar csapat tagja Gá­ti Kornél, lapunk fotóriportere is, akinek a képeiből kiállítást nyitottak a filmbemutató előtt a Toldiban. Janzsó Viktor és Izing Róbert újságírók, valamint Poór Attila operatőr készítette a filmet, Gá­ti Kornél fényképezőgépével követte őket és igyekezett támo­gatókat szerezni utazásaikhoz, elsősorban Siófokról.- Mi lehet Tibet jövője, erről vall sok megszólaló a filmben - mondta fotósunk. - Költők és ti­zenévesek is elmondják a véle­ményüket. Olyan is, aki vissza­költözött egy időre Tibetbe és a kínaiak letartóztatták, kínoz­ták. Olyan is, aki hatezer méte­res hágókon át hagyta el Tibe- tet, s olyan is, aki már Indiában született. Meg lehet-e őrizni a nyelvet, a kultúrát egy idegen országban? A dalai láma halála után lehet-e majd új lámát vá­lasztani? Ezek a kérdések ke­rültek a középpontba. Egy vá­laszadó azt mondta: mindenki szívesen mutatja, fényképezteti magát a dalai lámával, de ha szót kell emelni Tibetért, akkor már sokan visszakoznak. Akik nem teszik, azok az igazság fegyvertelen harcosai, ők vívják ezt a vértelen háborút. A fővárosi filmbemutató pi­kantériáját adta, hogy éppen aznap jelentette be a dalai lá­ma, hogy lemond a politikai vezetésről. Erről Gáti Kornél azt mondta:- Nem meglepő, régóta mon­dogatja, hogy ő már létrehozta a demokratikus államformát, s már csak vallási, szellemi ve­zető akar maradni. Az igazság harcosait április­ban természetesen Siófokon is bemutatják. ■ Fonal I. Hagyományos gyalogos túra a Kezesfához Hagyományteremtő szándékkal szervezték meg Somogysámson- ban a gyalogos túrát Kezesfához. Fazekas Ede somogysámsoni polgármester elmondta: több mint húszán vállalkoztak arra, hogy nekivágnak a mintegy ti­zenöt kilométeres távnak. A so- mogysámsoniakon kívül a kör­nyező településekről is érkeztek kirándulók. A Böki hegyen ke­resztül vezetett a tóra, így né­hány vendégszerető borosgazda kinyitotta pincéjét és kóstolásra kínálta borát a társaságnak. Kezesfa tulajdonképpen egy útel­ágazásban álló oszlop a Marcali­háton: Kéthely, Marcali, Hollád és Somogysámson irányában mutatja az utat. ■ Vigmond E.

Next

/
Thumbnails
Contents