Somogyi Hírlap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)
2011-03-14 / 61. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2011. MÁRCIUS 14., HÉTFŐ MÁRCIUS 1 5. 5 somogyi megemlékezések 1928-iG Sajátos ízt adott az évfordulónak 1897-ben , hogy a kaposvári iparosok éppen a Ferenc Józsefről elnevezett vendéglőben tartották meg március 15-i ünnepségüket ÖREG HONVÉDEK EMLÉKEZETE Nyilvános március 15-i megemlékezésekre csak a kiegyezés után nyílt lehetőség. A szabadabb levegőben az ünnep nemcsak életteret kapott, hanem valóban életre is kelt. Hivatalos ünneppé 80 évvel a forradalom után, 1928- ban vált március 15. Nagy Zoltán Eleinte vendéglőkben, kiskocsmákban emlékeztek, meghívásos banketteken, cigányzene mellett, ahol felköszöntések sora hangzott el. Az 1880-as években az iskolai ünnepségek is megkezdődtek: nálunk először a csurgói református gimnáziumban. A csurgói középiskola mellé 1894-ben csatlakozott a megyeszékhely gimnáziuma, s a század végétől már a kaposvári elemi iskolák is rendszeresen megünnepelték a nagy márciusi napot. Március 15-e és 1848 hagyománya igazából az iskolák falai között vált annyi nemzedék közös szellemi kincsévé. Az ünneplés történetébe a 19. század végétől új színt vittek az egyházi rendezvények. Bár a múlt század hetvenes éveitől kezdve mind több somogyi településen tartottak megemlékezést március idusán, a kaposvári rendezvények központi szerepe megmaradt. Az első nyilvános március 15-i ünnepséget, amelyről tudomásunk van, a Szarvas fogadóba hívták össze 1875-ben. Ekkor még nem sokan jöttek el, hamarosan azonban népes márciusi banketteket is rendeztek a megyeszékhelyen. Néhány évforduló ilyen vagy olyan okból persze Kaposváron is emlékezetesebb volt, mint a többi. 1879-ben négy nappal a jeles évforduló előtt rombolta le a Tisza árvize Szeged városát. A katasztrófa híre - ahogy a korabeli lapban olvasható - „nyomasztólag hatott a kedélyekre, s nem uralgott az a villanyzó lelkesedés és hangulat, mint az elmúlt években”. 1887. március 15-e előtt két nappal pedig az keltett feltűnést Kaposváron, hogy egy országgyűlési képviselő és egy újságíró revolverrel folytatta le vitáját a Korona fogadóban. (A sebesülteket gondosan ellátták, s az izgatott hangulat ellenére rendben zajlott le az ünnepi bankett.) 1897- ben sajátos ízt adott az évfordulónak, hogy a kaposvári iparosok éppen a Ferenc Józsefről elmárcius 15-én adták át 1904-ben nevezett (!) vendéglőben tartották meg ünnepségüket, 1904- ben pedig az emelte a rendezvény fényét, hogy ezen a napon avatták fel az új kaposvári városházát. Egy év múlva, 1905. március 15-én már arról beszéltek a kaposváriak, hogy néhány polgár éjjel darabokra törte Ferenc József szobrát, amely addig a nevét viselő szálloda főkapujában (a mai Irányi Dániel utcában) díszelgett. 1848/49 talán leghitelesebb tanúinak, a veterán honvédeknek a köszöntése sem maradhatott el az első somogyi szabadságünnepeken. A 35. évfordulót ünneplő Tabon két negyvennyolcas honvédet hívtak meg a bankettre. Németh Imre volt hadnagy és Varga Lajos honvéd őrmester tiszteletére Grubanovics Géza tabi járásbíró mondott felköszontot. Az első ünnepségeket megszervező 1848-as nemzedék azonban mind jobban megritkult, s a század végére a „kőszívű embernek” már valamennyi fia megöregedett... Ahogy telt az idő, és fogyatkoztak az öreg honvédek, úgy vált a március 15-i ünnepségek egyre fontosabb programpontjává a róluk, a még élőkről való megemlékezés. Díszmenetben vezették őket végig a falvak és városok főutcáján, megvendégelték, megjutalmazták őket, a gyerekek pedig ámulva nézték, amint a legendás egyenruhában ballagó öregek hófehér haját bearanyozza a márciusi nap. 1898-ban, a félszázados évfordulón zászlódíszben volt egész Kaposvár. Nem csak a középületeken lengtek díszlobogók; az egykorú beszámolók megemlítik, hogy még a szegény ember is kitűzte kis zászlóját. A római katolikus templomban az apátplébános mondott misét, de a református templomban és az izraelita imaházban is volt ünnepi isten- tisztelet. Valamennyi kaposvári templom zsúfolásig megtelt. Csokonya községben nemzeti viseletbe öltözött lányok sorfala közt vonult fel a még életben lévő harminchárom helybeli honvéd és nemzetőr, utánuk - „nemzeti énekek zengedezésé- vel” - nagy tömeg menetelt. Karádon az olvasókör helyiségében vendégelték meg a negyvennyolcas honvédeket 1898. március 15-én. Az öreg vitézek A kaposvári hagyományőrző Nádor huszárokról 2005-ben készült a fotó „Hazaszeretetre nem tudlak megtanítani: őrült az, aki önmagát tagadja... De úgy látom és tapasztalom, hogy te - szóval, ünnepélyesen, írásban és a dobogókon - inkább az ál- lamszeretetről teszel bizonyságot és hitvallást. A hazától ugyanis nem lehet várni semmit. A haza nem ad érdemrendet, sem állást, sem zsíros kenyeret. A haza csak van... Aki az államot szereti, egy érdeket szeret. Aki a hazát szereti, egy végzetet szeret. Gondolj erre, mikor hörögsz a dobogókon és melled vered. (már csak hatan voltak) a meghatottságtól könnyes szemmel ették a vacsorát, de a jó bor hamarosan megvidámította őket, sőt még „táncoltak is oly jó kedvvel, hogy öröm volt nézni". 1905-ben is vendégül látták az agg honvédeket a kaposvári Korona fogadóban; mellükön ott függött a sok vitézsé- gi érem. 1908-ban, a hatvanadik évfordulón még mindig az egykori honvédek részvételével rendeztek ünnepséget a Koronában. Somogyvisontán szintén „lelkesen ünnepelték március idusát". Vasárnap délután a nép zeneszóval vonult a faluban élő egyetlen negyven- nyolcas honvédért, Orzsi Mihályért, akinek a község ez alkalomra a régi honvédruhához hasonló egyenruhát készíttetett. 1909-ben két kisgyermek kézen fogva vezette a veterán Orzsit az ünnepség színhelyére. 1910-ben már nem vonult fel az öreg katona... Az 1913-as banketten is szép számban jelent meg Kaposvár polgársága. Dr. Kovács-Sebestény Gyula polgármester mondta az ünnepi beszédet, amely - az egykorú tudósítás szerint - magasan kiemelkedett a hazafias frázisoktól hemzsegő szokásos szónoklatok sorából. Mentes volt minden pártpolitikától, éppen ezért tartották érdekesnek. „Március 15-e szentsége a magyarnak - mondta a város első embere -, és nagyon rosszul érti meg az e nagy napot, aki csak egyes osztályok ünnepének tekinti. Dacára annak, hogy már 65 év telt el 1848. március 15-e óta, mégis széttagolva van a magyar társadalom. Bizton hiszi azonban, hogy lesz idő, amikor együtt érez minden magyar; lesz még ünnep a világon.” A hetvenedik évfordulón, az első világháború utolsó évében már Kaposváron sem volt ugyanaz az ünnep, mint a boldog békeidőkben. Egyvalami azonban makacsul tartotta magát: a jövővel kapcsolatos illúzió. „Ma már az erejének tudatára ébredt magyarság is oda akar ülni az asztalhoz, amelynél eddig csak ételhordó szerepet töltött be... - írta 1918. március 15-én a helyi lap. - Ezért mi a közeledő békétől nemcsak nyugalmunkat, de a magyarság megbecsülését, boldogulását, haladását és megerősödését is várjuk.” Mi már tudjuk, hogy egészen mást hozott a béke... 1919. március idusán sem volt hagyományos, annál inkább tanulságos az ünneplés. „...Egyetlen ünnepségen sem hallottam azt a szót, hogy honfitársam - fakadt ki a kortárs újságíró. - Hanem míg egy helyütt az elvtárs beszélt az elvtárshoz, a másik pódiumon óvatosan tagtárs volt a megszólítás... Ti mindannyian meg akarjátok menteni ezt a szegény hazát. Ti mindannyian építitek az új Magyarországot. De hát miért vagdossátok a téglát egymás fejéhez ahelyett, hogy falat csinálnátok belőle? Miért fröcskölitek, piszkoljátok egymást a malterrel, ahelyett hogy az új Magyarország építőköveit ragasztanátok vele össze örök időre szóló erősséggel? Tartok tőle, hogy az a sok, kü- lön-külön laboratóriumokban készült orvosság nagybetegünket, Magyarországot a másvilágra viszi. Ha mindannyian egyet akartok, ha igazán akarjátok, amit hirdettek, ha mindannyian az országot akarjátok megmenteni, no akkor mégsem kellene egymást püfölni, egymást gyanúsítani, egymást rágalmazni.” A 75. évfordulón már a békediktátum menekültjei mondták az ünnepi beszédet nem egy somogyi településen. Kaposváron Kóréh Endre erdélyi református lelkész, Tabon Farkas Zoltán szintén Erdélyből menekült járásbíró. Úgy beszélték, hogy Farkas bíró „lendületes, sőt némely helyen gyújtó szavakkal tett tanúságot Magyarország feltámadásába vetett hitéről”... Tudjuk, hogy 1848. március idusán esett az eső Pesten, az első állami rangra emelt ünnepnapon, 1928. március 15-én pedig havazott - legalábbis itt, Somogybán. Szomorú fintora a sorsnak, hogy Magyarország először csak az első világháború és Trianon által megnyomorítva ülhette meg hivatalosan, a törvény betűje szerint is nemzeti ünnepként március 15-ét. A szívekben azonban már régen azzá vált ez a nap, visszavonhatatlanul. Az államhatalom ehhez mit sem tehetett hozzá, de el sem vehetett belőle. Márciüs 15-e végül is akkor gyökeresedett meg a magyar köztudatban, akkor vált a nemzeti hagyomány részévé, amikor csak és kizárólag a társadalom ünnepe volt. így írt a Somogyvármegye című lap a 60. évforduló kaposvári ünnepléséről LOBOGÓDÍSZBE ÖLTÖZÖTT tegnap reggelre a város... Az utcán járó-kelők mellét háromszínű kokárda ékesítette, és megjelentek a magyar ruhák.. Délután fél 3 órakor a városi székház dísztermében volt ünnepség. A hatalmas terem szűknek bizonyult az óriási közönség befogadására, és a folyosókat is rengeteg ember lepte el.. A város közönségének hazafias márciusi ünnepségét este 8 órakor a Korona Szálló dísztermében bankett zárta be, amelyen 250 ember vett részt... A társas vacsorám meghívta a város a 48-as honvédeket is, akik heten jelentek meg. Ezek nevében Mayer József szólalt föl, s meghatóan egyszerű szavakkal beszélt arról, hogy az ő számuk már megfogyatkozott, egymásután hullanak ki a sorbul...” tvz első kaposvári március 15-i ünnepségek színhelye a Szarvas fogadó
