Somogyi Hírlap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-13 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 11. szám

12 2011. MÁRCIUS 13., VASÁRNAP SZTORI & APRÓHIRDETÉS Kabóca nem tágít: az olimpiára hajt orbán csaba Két éve kezdte, de ma már a legjobbak között van a látássérült futó Orbán Csaba 27 évesen tudta meg, hogy el fogja veszíteni a látását. Most 39 éves és vak, de soha nem adja fel, amit a fejébe vesz, azt teljesíti. Két éve kez­dett futni és tavaly a kü­lönböző versenyeken 3415 kilométert tett meg. Élete vágya, hogy rajthoz álljon a londoni olimpián és egy­szer nagyon szeretné látni a kislányát. Fábos Erika Orbán Csaba párja évek óta fu­tott rövidebb-hosszabb versenye­ken. Két éve egy terepfélma- ratonra készült, amikor férje ki­találta, nemcsak elkíséri, de le is futja vele a távot. Három hetet készült, s 2 óra 5 perces idővel ért célba. Krisztina és néhány sporttárs biztatására úgy dön­tött, edzőt keres és komolyan ve­szi a futást. Azóta Lőrincz Olivér tanítványaként rója a köröket és egyre-másra dönti meg saját csúcsait. Olyannyira, hogy ta­valy a kisbéri ultramaratonon 9 óra 9 perc alatt teljesítette a száz kilométeres távot, és a mezőny elejével ért célba. Orbán Csaba számára persze nem ismeretien a sport világa és az sem, hogy a teljesítményekért küzdeni kell. Tizenhat éves kora óta aktívan barlangászod:, hegyi túrázott, sziklát mászott, 1991- ben megszerezte a hazai legma­gasabb szintű barlangászképesí­tést, a barlangi túra- és kutatás- vezetői igazolványt. Beceneve, a Kabófca is a barlangászidőkből származik: egy görög expedíció­ról hazatérő társai azért a medi­terrán vidékeken őshonos, ciri­pelő rovarról nevezték el, mert akárcsak a kabócák, ő is megál­lás nélkül mondja a magáét. „A turistajelzéseket nem lá­tom, ezért a terepen való önálló haladáshoz szükséges, hogy elő­re megismerjem az útvonalat - mondja Orbán Csaba. - Újra és újra végigjárom a távot, amíg az emlékezetemben rögzült min­den kő, kanyar, kidőlt fa. Ez a legfáradságosabb, ugyanakkor legbiztosabb módja a felkészü­lésnek. A másik lehetőség, ha egy sporttárs felajánlja, hogy el­kísér a versenyen. Ilyenkor a kö­zös ritmus megtalálása jelenti a kihívást. Amíg tudott, Krisztina, a párom segített ebben, de a kis­lányunk most négy hónapos, ezért egy ideje nem tud velem tartani. Kerekes Csaba vezetésé­vel azért akadnak segítőim, akik az aszfaltos versenyeken segíte­nek, főleg a frissítőpontoknál. Ahhoz, hogy elérjem életem ál­mát, hogy ott lehessek a londo­ni olimpián, további segítőkre is szükségem lenne, mert a feladat rendszeres edzéseket kíván. Ed­dig csak saját örömömre futot­tam és teljesítettem az időket, de a kvalifikációhoz a nemzetközi és a hazai szinteket is teljesíte­nem kell.” A síkfutásra a Margitszigeten készül. A tavaszi-nyári-őszi hó­napokban, amikor futóktól zsú­folt a sziget, nem meri vállalni a rekortánt, hogy elkerülje a bal­eseteket. Ilyenkor az atlétikai centrum 400 méteres körpályá­ján edz, ahol akár hatvan mono­ton kört is megtesz. Kabóca 12 évvel ezelőtt tud­ta meg, hogy rövid idő alatt el­veszíti a látását. Akinek látás­csökkenése a 95 százalékot el­éri, vagy azon felül van, vak­nak minősül. Orbán Csaba két méterről látja meg azt a tár­gyat, amit ép látású ember hat­vanról, s ma már csak korláto­zott perifériás látása van, sze­mei csak oldalra és lefele érzé­kelik a külvilágot. „Nagyon rossz volt, amikor megtudtam. Egy annyira aktív embernek, mint én, ez úgy hangzott, mint egy sorscsapás. Néhány napig keseregtem rajta, aztán úgy döntöttem, hogy nem élhetek boldogtalanul és megkesere­detten. Elhatároztam, hogy csak arról mondok le, amiről muszáj. Továbbra is barlangá­szok és új szerelem a futás. A vakságomat egyébként egy speciális retinabetegség okoz­za, amiről nem tudunk egyelő­re túl sokat, de folyamatosan kutatják az orvosok a lehető­séget, hogy gyógyítani lehes­sen. Nagyon jó lenne vissza­kapni a látásomat, az elejétől bízok ebben, de most amióta a kislányom megszületett, még jobban szeretném.” Ahhoz, hogy a londoni olimpia is meglegyen, idén több mint há­romezer kilométert kell lefutnia. Versenyek és rengeteg edzés vár rá, de semmi nem szegi kedvét. Párjával és kisbabájukkal ugyan nehéz körülmények között él­nek, de keresik a támogatókat és mindig akad valaki, aki valami­ben segíteni tud. Igyekeznek mindenhez és mindenkihez po­zitívan közelíteni. Azt mondják, ez eddig bevált, ami nemcsak ne- ' kik volt a segítségükre, de talán a vak emberekhez is közelebb hozott néhány látót, aki megis­merte az életüket. Mindenki sportolhat kocsis árpád, a Budapesti Sportiroda versenyigazga­tója szerint Magyarorszá­gon egyre több sérült em­ber csatlakozik a futókhoz, így lesz ez jövő hétvégén; a Balaton Szupermaratonon is. Speciális kerekes szék­kel már 1984 óta vesznek részt mozgáskorlátozottak maratoni versenyen, de az elmúlt években látássérül­tek és vakok is rendszere­sen futnak. Őket egy látó sportoló kíséri végig, s sza­laggal a kezükben tartják egymással a kapcsolatot. TÖBB ALAPÍTVÁNY SEGÍTI a sérült embereket, például a futóversenyeken kísérik őket. A legérdekesebb a Suhanj! Alapítvány: olyan kerekes székesekkel ismer­tetik meg a sport örömét, akik nem tudnak végighaj­tani egy versenyt. Őket fu­tók tolják a 42,5 kilométe­res távon, de a végén elis­mervénytkapnak, hogy tel­jesítették a versenyt. Ennél is nagyobb ajándék azon­ban az élmény, amely nemcsak a sportteljesít­ményről, de arról is szól, hogy elfogadták őket és nincsenek kirekesztve. Maraton kerekes székkel ORSZÁGOS APROHIRDETESEK /H *S INGATLAN hiba; futómacskák, görgős-pályák; frekven- ségü lucernaszéna, valamint zabszalma, lucer- BFERTŐDI zamatos gyökeres málnatő 8 ABLAKSZIGETELÉS garanciával. 06-20/ 6 kapszula 5000 Ft-ért. Tel.: 06-20/585­-------------------------------------------------- ciaváltók; hajtóművek; dezintegrátor; hidrau- naszalma eladó, felrakva Kiskunhalason. GK utánvéttel is. Ár: 180 Ft/tő. T.: 06-35/ 374-7956 3524 BAL ATONLELLÉN partköjzeli társasüdülőben likus tápegységek; papírbálázó prés; légtar- Pillangó II. fokú tavaszi zab, yörös köles, fém- 384-940 ’ 28483' ‘28494' 30 nm-es, nagy erkélyes lakás eladó. I. ár: tály; szivattyúk; ventilátorok; indító ellenál- zárolt vetőmag 50 kg/PP zsákban kapható. ’28713' UTAZÁS VÁLLALKOZÁS 6,5 M Ft. 06-30/314-8821, 72/441-050 lások; Holz-Her faipari csiszoló 320000; 06-77/421-353,06-30/326-3782 BKRSemen SZOLGÁLTATÁS -------------------------------------------------- -------------------------------------------------­_ — „7. ;28™’ Sandinemaster csiszológép 320 000: Fladder Vetőmag Kft Kiskunhalas, Maisai út 18. -------------------------------------------------- HÉVÍZ és Balaton közelében hegyi nyaraló CÉGEK adása-vétele. 06-70/433-2379 8FAJSZ0N horgászta mellett felkomfortos 0Qnnnnn „. ---------. ..-------------------------------- apartmanként kiadó. T.: 06-30/393-1201 ------------------------------------:-------28,39‘ la kóház 1,2 M Ft-ért eladó. 78/678-962 T NAGYMÉRETŰ körbálás szalma eladó. SZURKOS kémények eéDi marása iavítá- -----------------------------------'------•28,51‘ ------------------------------------------------­-------------------------------------------28701’ 390000 Ft.Hetvegems. ww w.telkesgep.hu ; 06-30/2850-521 (este 8 óra után) U ub ye Sed ma asa'lavlta PIHENJEN Zalakaroson.T.: 06 20/9829-697 RUHÁZAT---------------------:-------^------------------ 06-20/ 972-6425. --------------------5------------------— *28733- sa, beleles, szerelt kemény. 06-30/395- --------------------------------------------28732* ------------;------------------------------------­JÁ RMŰ--------------------------------------------- SZESZFŐZDE! vegyes pálinka nagy tételben HllimiHilllinHMMMMMI * MINŐSÉGI bontatlan zsákos és bálás .. .. .. u ...íeTuíuí. 500 Ft/liter eladó. 1:06-20/9103-422 |A|| gyerek-felnőtt angol-holland használt ruhák KIA 6 szemetes k'steherjoahapotban ÁLLÁST KÍNÁL -------------------------------------------'•*" ----------------------:--------------------------- PiÍlliÍliÍP,IIM már 180 Ft/kg-tól. Akció! Felnőtt bála ren­2002. evj. eladó. 06-30/269-2703. ÁLLATGONDOZÓ férfi munkaerőt keresek. |................................................................ l§M!ÉÍÍlÉ^ delése esetén +1 db ajándék! Ingyenes ki­----------------------7-------------------------- Lakást biztosítok. 06-30/684-0336 ^ A SEISSENSCHMIDT szállítás. Tel.: 20/3230212 www.hollandru­GE PEK --------------------------------------------28735- _ ............ ha.neet.hu------------------------------------------------- MAGAS keresettel munkatársakat keresek, PrBCÍSÍOÍl ComDOflBlltS Kft. D­24 típusú terménydaráló, traktorhajtású, nem ügynöki munkára, fix + jutalék. 06-30/ I I FI jár ..................... . ... fe lújítva eladó. 06-70/420-5452. 520-4512 ■■■ gyöngyösi telephelyiere ---------------------------- ;: ■ #-— —--------------------------------2.5K- VEGYES HL 6 0-02-EST pótot keresek. T.: 20/9727- -------------------------------------------------- ~ " -------------------------------------------------- IlMMtjljpm 14 5 ÁLLÁST KERES ccicccucruMinT KÖNYVELŐT ALLAGAT0Lfüggően hegesztőgépeket, dina­—:---------------------------------—•28745- -------------------------------------------------- OLIjJtNjLnlVIIU I mókát, ponthegesztőket, trafókat, vtllany­SZL AVIA 2 hengeres motorok, K-25 önindí- SZAKÁCS nagy tapasztalattal állást keres „ motorokat veszek T • 06-20/270-4684 tók eladók. 06-30/389-7871. Bp-en. Józan életű, nemdohányzó. 06-30/ KereS aZOIHiall belepCSSel. --------------------—-----------------------------------------------------------------------------­--------------------------------------------28?34' 4144560 ___________________________________________________________________ CSAPDA eladó, kártékony állatok (patkány, a ni* A T 06-OS trágyaszórót vennék. T.: 06-20/ ----------.--------------------------------28687- menyét) e|f0gására alkalmas: 06-20/448- APRÓ11 97 2-7145 -----------------------------------;------------ Fluárácnk- 4588------ —-------------—T:-------- 28749 MEZOGAZDASAG tlVaraSOK. _______________________,28499. nmnMBPPI/ ELA DÓ: hidraulikus élhajlító 100/3000 , , • MprlPflkPDPB kÖTlVVPlŐi VP07Pl"tePfl ELADÓ új, 5,5 mm-es alsókaros távcsöves HiRDETEwEIY 1250000 Ft; lemezollógép 2500/16 AKAC csemete eladó Pest megyében Cégié- JVienegKepeb KUliyveiUl Végzetig légpuska lézerirányzékkal 12000 Ft-ért. 1550000 Ft; IPTE Alexadria gyártmányú su- den, 40cm8 Ft/db. 06-30/259-22-89^ • TobbeveS Szakmai tapasztalat Tel.: 20/330-1773 folwttíttlö gárfúrógép, karkinyúlás 1400 mm; menetvá- CGF kukoricadara száraz, ill. nedves szállít- • SAP ismerete RÉGIkaros kávéeéoeket naev teliesítménvű gásra is: 595000 Ft; lemezlecsévélő; Soyer va eladó 06'30/3700 207 „ ' , * , , ,, KEül karos kavegepekef na^ teljes tmenyu csaphegesztő, átmérő 22 mm; gyökölők-él- 3tV370° --------w • BlZtOS nemet nyelvtudás targoncatoltoketveszek. 06-20/534-5158. teletOI1 Oll: gy alu; CO-hegesztők 400-500 A; esztergák, EGZOTIKUS növénymag-katalógus! 06-94/ 8 TEXTIL porzsák minden porszívóhoz és szögvasmegmunkáló gépsor, 8 fejes 352'552 __________.28491. ka|UB. takarítógéphez. 06-20/585-3524 iJJP W. 1‘T‘WTWfM Mu ltiheadWeigher adagolómérleg 2 800 000 KUKORICÁT vennék 300 q-tól. 06-30/3700- MllllkavegzeS helye. -------------------------------------------L1 Ft; vértikális, élelmiszer-ipari csomagológép 207 • GyÖnqyÖS/lpari park EGÉSZSÉG r ­0,25-3kg-ig 1900000Ft;CEIAgyártmányú, ...------------f28747* —:-------------------------------------------- A$ f3X0ti! él elmiszer-ipari fémdetektor 1800000 Ft; vorosherema8 elado °6' » HÁZI ápolásra többfunkciós betegágyak, karameii-cukor gyártó és csomagoló gépsor; 30/967 2072_________________,28621. Jelentkezni lehet e-mailen ( m. kuruc@seissenschmidt.de ) gtag1 eszközök harmadáron' 06'70/ V.f JP W l-T-1*1 híddaruk 10 tonnás, 5 tonnás, forgódaru 3,2 KÖRBÁLÁS hálókötésű, színben tárolt 125 cm VaOV telefonon 3 06-30/455-4184-eS telefonszámon. ^ ;» HfJ tonnás; 20 tonnás elektromágneses emelő- magas szársértővel roppantott szárú, jó minő- * 8 POTENCIA-NÖVELŐ, növényi eredetű, _______________________________

Next

/
Thumbnails
Contents