Somogyi Hírlap, 2011. jamuár (22. évfolyam, 1-25. szám)
2011-01-31 / 25. szám
MKülftift üjHig 6 GAZDASAG 2011. JANUAR 31, HÉTFŐ mw» Még mindig nagyon kevesen dolgoznak állástalanság A negatív csúcs után csak mérsékelt javulás volt tavaly a munkaerőpiacon Megtorpant a tavalyi utolsó negyedévre a munkaerő-piaci helyzet javulása, éves átlagban 11,2 százalékos volt az állástalanság, ez 475 ezer főt jelent. Munkatársunktól A munkanélküliségi ráta enyhén emelkedett őszhöz képest, a KSH adatai szerint 10,8 százalékra, míg az előző hónapban 10,7-es adatot jelentett a hivatal. Ezzel éves átlagban 11,2 százalékos volt az állástalanság, ez 475 ezer főt jelent. Főként az év elején volt nagyon magas a mutató, ez rontotta leginkább a 2010-es statisztikát. Éves összevetésben azonban a foglalkoztatás már jaumm Több evabevételt vár a költségvetés az idén 196,1 milliárd forint egyszerűsített vállalkozói adóbevételre (eva) számít a büdzsé, ez közel 8 százalékkal több a múlt évben befolyt eva összegénél. Tavaly az e körbe tartozó vállalkozások 181,9 milliárd forint evát fizettek be, ez gyakorlatilag megegyezik az előirányzattal (182,6 milliárd forint), és 7,2 százalékkal meghaladta a 2009. évi befizetést. Kiállás az euró mellett Davosban Scháuble: Stabil marad az euró NEM ÉRI MÁR újabb nagy sokk az euróövezetet, az euró a továbbiakban stabil marad - hangoztatta a da- vosi Világgazdasági Fórum egyik szekciójában Wolf- gang Scháuble. A német pénzügyminiszter szerint az övezet levonta a következtetéseket a válságból, és intézkedéseik megvédik az egész eurótérséget. Szabálytalanságok a karbantartásoknál ellenőrizte a karbantartási folyamatokat az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség 323 munkáltatónál, és az ellenőrzött munkaadók 84,7 százalékánál tapasztalt valamilyen szabálytalanságot. A karbantartással járó munkát végző munkavállalóknak a tevékenységnek, illetve az őket érő káros hatásoknak megfelelő védelmet nyújtó egyéni védőeszközök nem voltak teljes körűen biztosítva. vult, 2009 végéhez képest 0,6 százalékkal, 3,8 millió fölé emelkedett az állásban lévők száma. Összességében azonban 2010 számít - a rendszerváltást követő éveket nem tekintve - az utóbbi évtizedek legrosszabb évének. Az évtized elején sokáig 6 százalék körül volt az állástalanság, igaz, már a válság 2008-as kirobbanása előtt megindult a romló tendencia. Maga a recesszió durván 170 ezer munkahely elvesztését jelentette, ennek egyelőre kevesebb mint a felét sikerült ledolgozni. A krízis során egyébként az európai átlaggal nagyjából megegyező mértékben nőtt az állástalanság. A legnagyobb mértékben a balti és a mediterrán országokban romlott a helyzet, a negatív csúcsot Spanyolország állította be, ahol majdnem minden ötödik ember maradt munka nélkül. Az év folyamán a foglalkoztatási ráta is elérte a mélypontját, a • Költségvetési források: 64 milliárd forint • Bevonható emberek száma: 220 ezer • A segélyhez jutás feltétele: munkaképtelenség vagy tartós akadályoztatás a munkavégzésben • A rendelkezésre állási támogatás helyett bevezették a bérpótló juttatást (az összeg maradt 28 500 forint, de 65 év alattiak körében 54,5 százalékos szinten, azonban később fordulat következett be, és 55,3-re emelkedett. Ez ugyanakkor még mindig messze elmarad az EU 64 évente felülvizsgálják a jogosultságot) * Feltétele: évi minimum 30 nap munka vagy hat hónapnál hosszabb képzés * Elesik tőle az, aki nem fogadja el a munkaügyi kirendeltség által felajánlott munkát * Erőteljesebb támogatás a cégeknek, ha munkaügyi központon keresztül találnak munkaerőt százalék feletti átlagától, és még mindig az utolsó helyet jelenti hazánknak. A válság átmenetinek tekinthető hatása mellett továbbra is strukturális gondok kísérik a magyar foglalkoztatást. A tartósan munka nélkül maradók száma emelkedik, az álláskeresés átlagos időtartama 2,5 hónappal hosszabbodott meg egy év alatt, és már 19 hónapot tesz ki. A 25 év alattiak körében 25,5 százalék hiába próbál munkát találni. Ezzel szintén rosszabbak vagyunk az EU átlagánál, habár néhány országban a mutató a 30 százalékot is bőven meghaladja. A hazai előrejelzések a foglalkoztatás enyhe növekedése mellett is 11 százalékos munkanélküliségi rátát vetítenek előre 2011-re. Az új közfoglalkoztatási rendszer HIRDETÉS Dobozolt tojás ► 10 db ► 24 Ft/db Friss. Olcsó. Jó Narancs* ► I. osztály ► lédig ► kg Mangó* ► I. osztály ► db Baromfihúsos turista felvágott* .. ► 500 g > 798 Ft/kg M UHT tej* ► 3,5% zsírtartalom > 1 liter Csirkemáj* ► gyorsfagyasztott ► 500 g ► 350 Ft/kg Baromflhútoi turista felvágott Sió Őszibarack gyümölcsital* ► 25% gyümölcstartalom > 1 liter Mr. Spice ételízesítő* ► 500 g ► 278 Ft/kg Blik nedves tisztítókendó* ► 2-féle ► 80 db ► 3,7 Ft/db 2011. január 31. hétfő - február 2. szerda Penny ( MARKÉT Érvényes: 2011. január 31. hétfő és február 2. szerda között minden Penny Markét üzletben, az ország 188 pontján. Az ár a 2011. január 27-ét megelőző Penny Markét fogyasztói ár. *A csillaggal jelölt árucikkek nem állandó termékei kínálatunknak, ezért előfordulhat, hogy az akció kezdete után rövid időn belül elfogynak. Amennyiben gondos tervezésünk ellenére a termék az akció vége előtt elfoayna, felvilágosításért kérjük, forduljon a2 üzletvezetőhöz. A legközelebbi áruházaink listáját megtalálja a www.penny.hu weboldalunkon, a boltkereső menüpont alatt. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! _______________________________________ ww w.penny.hu Friss. Olcsó. Jő. A kormányzati ciklusnak és a soros uniós elnökségnek kiemelt témája a foglalkoztatás bővítése. A kormánypártok a választási kampány során olyan intézkedések sorát ígérték, amelyekkel 2020-ra egymillió új munkahelyet teremtenek. Rövid távon elsősorban a közfoglalkoztatási rendszer átalakításával és a segélyek szigorúbb elosztásával kívánják növelni a foglalkoztatottsági szintet. Hosszabb távon a kormány a gazdaság fellendítésével kíván több munkahelyet teremteni. Ezen törekvésének hatékonyságát számos szakértő megkérdőjelezi, hiszen a tavaszi választások óta nem történt járulékmérséklés, és a válságadók hatására is csökkenhet a beruházási kedv. Több pénz jutott Magyarországnak, de lehetne több is Az uniós agrárkifizetések csaknem felét három ország - Francia-, Német- és Spanyolország - gazdálkodói kapják meg. Magyarországnak több pénz jutott 2009-ben az előző évhez képest. Nálunk rengeteg a kis gazdaság - derült ki az Európai Bizottság 2009-es pénzügyi adataiból. A hazai gazdálkodók 2009- ben 683 millió eurón osztoztak az előző évi 543 millióval szemben - 42 százalékuk legfeljebb 500 eurónyi támogatáshoz jutott. Néhány nagy gazdaság közül 70 félmillió eurónál is többre tarthatott igényt, további 340 termelő pedig 200-500 ezer euró között kapott. Összesen 185 ezren jutottak támogatáshoz Magyarországon. Uniós szinten összesen 39 milliárd eurót folyósítottak mintegy nyolcmillió gazdának. Míg Franciaország az uniós össztá- mogatási keret több mint 20 százalékát kapja meg, addig Magyarország az 1,75 százalékát.* Új önkormányzati rendszert akar a kormány Pénzügyileg tiszta lappal indulhatnak jövőre az önkormányzatok, ez azt jelenti, hogy az állam még az idén fel kívánja számolni a szektor működési nehézségeiből fakadó adósságokat - idézi Tállai András belügyi államtitkárt a klubradio.hu. A 2011-es költségvetésben 31 milliárd forintot különítettek el a működési nehézségekkel küzdő önkormányzatok egyedi támogatására, ám mindez kizárólag a működési jellegű adósságokat érinti, a más célú hitelfelvételeket, kötvénykibocsátásokat nem. Az új alkotmányban a kormány másképp akarja szabályozni az önkormányzatok helyét és szerepét, amelyet egy új önkormányzati törvény követne. Felvetődik, hogy szükséges-e, hogy a legkisebb településeknek is önálló polgármestere, képvise- lő-testülete, bizottságai és jegyzője legyen, s a hatáskörök kérdését is újragondolnák. ■