Somogyi Hírlap, 2011. jamuár (22. évfolyam, 1-25. szám)
2011-01-28 / 23. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2011. JANUÁR 28., PÉNTEK 12 MEZŐGAZDASÁG&MŰSOR Milliók téli felújításra agrárium Sok helyen csupán a kötelező karbantartásra futja Előrelátó felkészülés. Ahol elegendő forrás áll rendelkezésre, ott már megkezdték a gépek felkészítését Erőt, s pénzt gyűjtenek a gazdák: a nagyjavítás és a téli átvizsgálás jócskán megterheli a vállalkozások költségvetését. Sok helyen csupán a kötelező ellenőrzést folytatják le. Harsányi Miklós Bár pályázati forrásokból több száz somogyi erőgépet állítottak forgalomba az utóbbi időszakban, becslések szerint a megyében található több mint 3000 traktor, erőgép jelentős része cserére érett. Csakhogy ehhez tetemes forrásra volna szükség, ami a gazdaságok zöménél hiányzik.- A mezőgazdasági vállalkozók öt-tíz éve már ősszel előre beprogramozták a téli nagyjavítást - fejtette ki Nagy György, az igali agrár kft. ügyvezetője. - Januárban, de legkésőbb februárban átvizsgálták az összes járművet, s a növénytermesztésnél használt berendezést. Tisztában voltak azzal, hogy ezt a feladatot vétek volna kihagyni. Előre félretették a pénzt, ám ahogy a gazdasági helyzet nehezebbé vált, egyre kevesebbet fordítottak a téli vizsgálatra. Az igali cégnél is erőteljes takarékoskodásba fogtak. Különösen érzékenyen érinti őket a magas energia-, illetve alkatrész számla. Nagy György szerint ők még a szerencsésebb vállalkozások közé tartoznak, mivel tavaly két új erőgépet helyeztek üzembe. Erre közel 30 millió forintot költöttek, ám ez nem jelenti azt, hogy meg- úsznák a kötelező felújítást. A téli karbantartás és alkatrészvásárlás költsége - akárcsak több környékbeli gazdaságban - megközelíti a 4-4,5 millió forintot. Bedenek József, az egyik kaposvári alkatrészkereskedő társaság ügyvezetője úgy fogalmazott: egyes gazdaságokban valóban „tűzoltás” folyik, azaz valóban csak a legszükségesebb gépeket, alkatrészeket szerzik be. Persze aki teheti, minőségi, megbízható árut vásárol és időben felkészíti a gépparkot a következő agrár-szezonra.- Tény, hogy Somogybán seregnyi helyen nem sikerült befejezni a szántóföldi munkálatokat - magyarázta. - Kirívóan sok eső hullott, a csapadék milliónyi nehézséget okozott. A gazdálkodók az elmaradt feladatok pótlásával bajlódnak. Az agrárkamarában kérdésünkre elmondták: a hitelcsapdába jutott mezőgazdasági vállalkozások számára komoly lehetőséget jelentene, ha külön anyagi forrásból oldhatnák meg a gépek karbantartását, a kisebb fejlesztéseket. Kedvező kamatozású hitel és gyors, rugalmas eljárás nagy segítséget jelentene a kisvállalkozásoknak. AGRÁR-TENDER KFT. Cégünk mezőgazdasági pályázatok készítésével és támogatásokkal kapcsolatos ügyintézéssel foglalkozik. Irodánk: Kaposvár, Rákóczi tér 9-11. (SZÜV Irodaház) Tel.: 82/314-463, 30/853-6921, 30/248-9954 web: www.agrartender.hu , e-mail: agrartender§somogy.hu Amiért érdemes telkei ' Somogyi Hírlap ■mmsssmm. i t *- HTL kujÍ-----------------m TV 2 jvu ' Mű ~——^|| VIASAT3 ' “""““TRi DUNA TV SPEKTRUm"’*"""""HMÍ 5. 30 Top Shop 6.00 Alexandra-pódium © 5.50 Ma reggel 5.50 Ma reggel 6.20 Egy kórház magánélete 6.00 Hattól nyolcig 6.00 Dhani, a világ bajnoka *0 6.00 Menetrend 6.25 Tények reggel 9.00 Jelfogó 9.00 Hrvatska krónika 7.20 Smallville 8.00 Második esély © 7.00 Vedd észre, J 6.25 Fókusz (ismétlés) © 7.00 Mokka A számokon és jelszavakon 9.25 Ecranul nostru 8.15 TV Shop 8.50 Heuréka! Megtaláltam! hogy kivételes! M 6.55 Reggeli Magazinműsor 9.00 Mokka habbal © túli valóság (ismétlés) 9.50 Körzeti magazin 8.45 Gyilkos sorok 9.20 Lélek Boulevard 8.00 River Cottage ősszel 9.05 Te vagy az életem 9.30 Stahl konyhája © 9.55 Nappali 10.45 Monda és történelem 9.45 Egy kórház magánélete 9.45 Kisenciklopédia 9.05 Jamie Amerikája © rí (argentin sorozat) © 9.50 Babapercek © 12.00 Híradó délben 11.30 Élni tudni kell! (amerikai sorozat) 10.00 Család-barát 10.15 Nagy ötletek kis 'W 10.05 Top Shop 10.00 Teleshop Benne: Sporthírek. Időjárás 12.00 Híradó délben 10.40 Tuti gimi 10.55 Carlo és vendégei bolygónknak (Z) 12.00 Híradó Déli kiadás 11.30 Árva angyal © 12.30 Kárpát expressz 12.30 Kárpát expressz 11.35 Anna (kanadai sorozat) 11.30 Kívánságkosár 11.25 Kvantumlovagok 12.20 Asztroshow 12.15 Az utolsó majomember © 13.00 Szomszédok © 12.55 Záróra 13.45 Monk - Flúgos nyomozó 14.00 Híradó. Kikötő - Friss 12.35 Elfogyasztott jövő S 13.30 Fél kettő © (am. kalandfilm, 1988) 13.35 Körzeti magazinok. Átjáró 13.45 Magyar elsők (amerikai krimisorozat) 14.25 Kézművek 13.45 Dhani, a világ bajnoka 14.20 Vészhelyzet © 13.55 Ezo Tv 15.00 Nemzet és védelem 14.00 Operatőrmesék 14.35 Nyomtalanul 14.40 Kistelek Open Nemzetközi Új-Zélandon h (amerikai sorozat) 15.00 Flash Gordon © 15.30 Sírjaik hol domborulnak? 14.25 Jelfogó (amerikai krimisorozat) Táncverseny, Kistelek 2010 14.45 Állati rekordok © Q 15.15 A szerelem rabjai © 15.50 Charlie - Majom 16.05 Eufória 15.15 Drága doktor úr! © 15.25 CSI -A helyszínelők 15.40 Mundi Romani Piszkos munkák 16.20 Mindörökké szerelem © a családban © 16.30 Híradók 16.05 Párizsi jó barátok © (amerikai krimisorozat) 16.05 Beavatás 15.55 Amit Darwin (mexikói sorozat) 16.45 Marina © 16.55 Teadélután 16.50 Bűvölet (175.) © 16.20 Gyilkos számok 16.20 Anya, az állatorvos sem tudott© g | 17.20 NekedValó © 17.35 Árva angyal © 17.35 India-Álmok útján © 17.15 Magyar bulizene 17.10 A nagy házalakítás 17.15 Térkép 17.05 Fald fel Amerikát! Q 18.30 Híradó Esti kiadás 18.30 Tények Hírműsor 18.25 Házaspárbaj © 18.10 Átjáró 18.00 A dadus 18.00 Híradó 18.15 Vedd észre, hogy [ 19.05 VajóVilág 19.05 Ezek megőrültek! © (olaszsorozat-22/2.) 18.40 Esti mese 18.30 Jó barátok 18.35 Mese kivételes! - Leeds-Összefoglaló© Elvan a celeb, ha játszik! Új élet 19.05 John Fitzgerald Kennedy (amerikai vígjátéksorozat) 19.00 Híradó 19.15 Európa Valóságshow (élő) 20.10 Aktív© 19.30 Híradó este (amerikai dok.-film) 19.30 Két pasi - meg egy kicsi 19.20 Zorro, a bosszúálló © legnagyobb vadonja: E4 20.10 Fókusz© 20.45 Jóban Rosszban j 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.00 Híradó (amerikai vígjátéksorozat) (am. kalandfilm, 1959) az Északi-tenger Közszolgálati magazin (magyar sorozat) © 20.05 Üdítő © 20.25 Sporthírek. 20.30 CSI - A helyszínelők 20.50 Kisenciklopédia (ismeretterjesztő sorozat) Yg. 20.45 Barátok közt© 21.20 Hawaii Five-0 © Szilágyi Tibor műsora Időjárás (amerikai krimisorozat) 21.00 Cigányok ideje © 20.20 Leplezetlen jövő © (magyar sorozat) (amerikai krimisorozat) 21.05 Az este 20.30 Dublini doktorok © 21.30 Időzített bomba (francia zenés film, 2008) (ismeretterjesztő sorozat) W 21.20 CSI - A helyszínelők © 22.20 Zsaruvér © 21.40 Műkorcsolya-Eb (ír sorozat-56/48.) (amerikai thriller, 1994) R.: Emir Kusturica 21.30 Lagos (amerikai krimisorozat) (amerikai krimisorozat) Jégtánc 21.25 24 - Ötödik évad © Fsz.: Jeff Bridges, Tommy Lee 22.45 Sport -Afrika lelke Különös ügyek Fsz.: Tóm Selleck Közvetítés Bernből (am. akciófilm-sor. - 24/24.) Jones, Lloyd Bridges 22.50 Váltó (ismeretterjesztő sorozat) 22.20 Gyilkos elmék ® 23.20 Hősök ® 23.25 Barangolások 22.10 Nina otthona © 23.45 Kés/alatt 23.05 Alkonyattól 22.45 Végső i (amerikai krimisorozat) (amerikai misztikus sorozat) öt kontinensen (francia film, 2005) (amerikai sorozat) pirkadatig© visszaszámlálás?© Í2 23.25 Á főnök® 0.15 Tények este 23.55 Hírek 23.55 India - Álmok útján Fsz.: DylanWalsh, Julián (amerikai horror, 1996) (ismeretterjesztő sorozat) W 0.20 Reflektor© 0.45 Ezo Tv 24.00 Sporthírek 0.40 Szerelmem, Afrika © McMahon, John Hensley 0.45 Kikötő - Friss (ism.) 0.15 A világot megállító vulkán *) 0.35 IttHon 1.45 Smallville © 0.10 Ma reggel(ismétlés) 1.40 Miért épp a 0.40 LasVegas 1.00 Híradó (ismétlés) © *•> 0.55 Döglött akták © (amerikai sci-fi sorozat) 2.00 Jelfák© demokrácia? (amerikai sorozat) 1.30 A szellem órája 1.15 Meteorok, dinók, 'Ed (amerikai krimisorozat) 3.25 Sentinel - Az őrszem ® j (magyar dokumentumsor.) | (10/4.)® 1.35 Időzített bomba -Sziget mamutok® CO HÍR TV "TM ATv"" ~~Wk HÁLÓZAT "”TR| EUROSPORt""TBI SPORT 1 “HB1 HBO "HBB DISCOVERY o ............................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................ .h 13.30 Paletta. 14.05 Zöldövezet. 1430 Is- 14.05 Pénzözőn. 16.20 Egyenlítő extra. 1330 Biztonsági zóna. 14.00TabuTv. 1430 8.30 Tenisz Grand Slam-toma (ism./élő) 12.15 KO Tv. 12.45 Zuhanyhíradó. 14.15 6.00 A Boszorkány-hegy 7.40 A hercegnő és 13.00 Állítólag... 14.00 Piszkos munkák. jj| kolapélda. 15.05 Reporters. 1530 Panasz- 16.45 Egyenlítő. 16.55 Híradó. 17.05 Hazai Szemeszter. 15.00 Zodiákus. 17.00 Öko- 14.00 Műkorcsolya Európa-bajnokság, Svájc Bikarodeó. 15.45 Kosárlabda. NBA, alapsza- a béka 9.15 Télapu 10.55 High Sehol Rock 15.00 Hogyan készült? 16.00 Halálos fogás. ! könyv. 16.05 Keresztmetszet. 17.00 Híradó. turizmus. 17.55 Híradó. Fórum. 18.55 Hír- házak. 1730 Irányjelzó. 18.00 VivaNatura- (élő közvetítés) 18.00 Síugrás 19.00 Tenisz- kasz. New York-Miami.17.45 Férfi kézilabda- 12.45 Anyám új pasija 14.20 Vén tengeri 17.00 Amcsi motorok. 18.00 A túlélés törvéN 17.30 Európai híradó. 18.05 Értékmentés adó. időjárás. 1925 Egyenes beszéd. 20.40 Vivát Natúra! 1830 A gyermekrablás (am. magazin 19.30 Műkorcsolya Európa-bajnok- vb. Elődöntő. 20.15 Férfi kézilabda-vb. Elő- medvék 15.55 Kaméleon 17.40 Házasélet nyei. 19.00 Állítólag... 20.00 Hogyan csinálja másként. 18.30 BBC HardTalk. 19.00 Hír- Magánbeszélgetés. 21.45 Világhíradó. 21.55 film, 1991). 2035 Hírháló. 21.00 Bangkok ság, Svájc (élő közvetítés) 22.30 Síugrás döntő (élő). 2230 Heti helyzet. 23.30 Póker. 19.10 Filmek és sztárok 19.35 Kétely 21.20 jak? 20.30 Hogyan készült? 2130 Ausztrália pH adó.20.05Péntek8.21.00Híradó21.21.30 Híradó. 22.05 Hazai turizmus. 22.55 Híradó. árnyai (am. thriller, 1993). 23.00Börtönter- 2330 Videó Gaming24.00 Labdarúgás 1.00 European PokerTourVI. 030 Labdarúgás. Ar- Egy ember és a kutyája 23.00 Max Payne 0.45 határain. 22.30 Tetkóvadász. 2330 SorozatQ Célpont. 22.05 Civil kaszinó. 23.05 Péntek 8 23.05 700-asklub. 23.55 Híradó ror(am. akciófilm, 1995). 1.00 Tabu Tv Teniszmagazin senal-lpswichTown. 2.45 Angol labdarúgás Otis - Pokoli tévedés gyilkosok. 030 Triikköstesók Ilii IIIIII III Wi KAPÓS TV """TBI B^nsrw—m MARCALI tF""""‘tBÍ 91,2 és S8,0k’"jŐyTBI MHZ PIíiÖfTrADÍoTRI MRl KOSSUTHRAmSSi Kaposváron 08.00 Képújság 09.00 Korzó 17.00 Öko- Napközben folyamatosan képújság hírekkel, 16.00 órától óránként Marcali Híradó 19.00 06.00- Óránkénthírekkel, közlekedéssel kap- 6.00Óranként Hírek, időjárás 6.03 Zene éb- Óránként Hírek, időjárás 6.00180perc9.00 18.00 Híradó 1830 Hozam - gazdasági ma- Házak-épitészetimagazinműsorl730Min- hirdetésekkel, közérdekű információkkal Marcali híradó ism. 19.15 Testületi ülés ism. csolatos információkkal, időjárásjelentéssel, redéshez: 630 Hírpercek. Félóránként hírek Napközben 11.05 A hely 12.03 Krónika 'Q gazin 19.00 Híradó 19.30 Miért-napi aktuá- denkinekJárazUnak>ml8.részl8.00Géni- 19.00 Melanzs - közéleti magazin 19.40 Ba- 20.35Hírháló-azországhíreivel21.00Ban- közérdekű közleményekkel 06.00 Enjoy Reg- 9.02Sporthírekl0.03Zenemunkáhozll.02, 13.03 Rádiószínház 13.30 Az unitárius egyN4 lis műsor 20.30 Híradó 23.000130 A napi uszism. 18.30 Balatoni programajánló 19.00 latoni programajánló ism. 19.50 Középkori kokámyai-amerikaithriller23.00Börtönter- gél 10.00 FM kommandó 15.00 Délutáni Kok- 13.02,15.02 Sporthírek - Rövid összefogta- ház félórája 14.05 Arcvonások 1435 Tér-idő W műsor ismétlése 01.30-Képújság Kapospont 19.20 Kapós Sport 19.30 Pótke- romvárak Magyarországon 1. r. ism. 20.10 ror - amerikai akciófilm 01.30 Léptünk köp- tél 17.00 Éló kívánságműsor 18.00 Hírössze- lók, hírek a napi eseményekről 14.03 Zene 15.15 Kihívás 1530 Közelről 18.03 Ütköző 'E4 Vidéken rékism.l9.45Pályaválasztásimagazin-Épí- Közéleti Kávéház 21.10 Ismétlések reggelig pan ódon köveken 31. r. foglaló 20.00 Zenegép tanuláshoz 18.03 Zene olvasáshoz 19.02; 18.30 Határok nélkül 19.05 Sportvilág 1925 Pj 19.00 Miért-napi aktuális műsor 1930 Hír- tóipan. Faipan Szakképző iskola és Kollégi- L"! ' JiL,'Sporthírek - Rond összefoglalok, hírek a na Tetten ért szavak 19.50 Mese 20.04 Rádió adó 20.00 Padlógáz - autósmagazin 2030 um 20.00 Kapospont ism. 2020 KaposSport ... f/./ ... ......................... ...... A............................................................ . *........................................ pi eseményekről 20.00 Hírek, idójárasésköz- színház20.30Kultúrkör21.04AnaptörténeHí radó ism. 20.30 Hírháló 21.00 Bankok árnyai - 19.00 Melanzs 19.40 Balatoni progr. ism. 1630 Hírek, időjárás, információk,dokumen- 07.00.10.00, 13.00, 16.00 Csurgói Híradó lekedés 22.00 Kultúmtnesz 23.00 Netidök tei 2225 Esti beszélgetés 23.04 Arcvonások amerikai thriller 23.00 Kapós Krónika, éjsza- 19.50 Középkori romvárak Magyarországon tum-ésismeretterjesztökisfilmek,sorozatok H.ism.l7.00HálózatTv2030Hirháló-azor- 24.00 Himnusz 0.02 Éjféli mix 1.00 Zeneivé- 2334 Tér-idő 0.10 Éjszaka kai magazin: Kapospont, Kapós Sport l.r. ism. 20.10 Közéleti Kávéház 21.10 Ism. 21.00 Esti film szag híreivel 21.00 Hálózat Tv logatás A műsor és a kezdési Időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fönntartja!