Somogyi Hírlap, 2011. jamuár (22. évfolyam, 1-25. szám)

2011-01-24 / 19. szám

12 SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2011. JANUÁR 24., HÉTFŐ Hatásos osztrák nyitások röplabda A harmadik játszmában megszorongatták a sógorokat A Fino-Kaposvár mestere, Kántor Sándor a második játszma hajrájától már a pályáról irányította a csapatát Két aranyérem és egy ezüst volt a somogyi éremmérleg Három érem - közte két arany valamint további értékes helye­zések jutottak a somogyi színe­ket képviselő fonyódiaknak és balatonszemesieknek a Török­bálinton rendezett országos di­ákolimpiái kispályás floorball döntőben. A SOMOGYI EREDMÉNYEK. A fonyódi Palonai Magyar Bá­lint Általános Iskola I. korcso­portos diákolimpiái bajnok le­ány csapata: Bodó Kata, Gere­ben Zsófia Eszter, György Pan­na Aliz, Katona Dominika, Rumán Dorottya, Szalai Rozá­lia, a felkészítőjük Bodóné Nagy Orsolya. ■ A tanév elején összesen 417 csapat - ebből 21 együttes Somogy megyéből - nevezett. A fonyódi Palonai Magyar Bá­lint Általános Iskola I. korcso­portos hetedik helyezett fiú csa­pata: Bedő Ákos, Berkes Dániel, György Kristóf Norbert, Juhász Csaba, Szabó Iván Benedek, Törőcsik Tamás, a felkészítőjük Molnár István Zsolt. A fonyódi Palonai Magyar Bá­lint Általános Iskola II. korcso­portos ezüstérmes leány csapa­ta: Franfberger Kitti, Holicska Emese, Pernecz Karina Flóra, Pintér Rebeka, Szabó Natália Noa, Szalai Rozália, a felkészítő­jük Bodóné Nagy Orsolya. A balatonszemesi Reich Kár­oly Általános Iskola, Sportisko­la és Zeneiskola II. korcsoportos diákolimpiái bajnok fiú csapa­ta: Farkas Richárd, Fekete Brendon József, Inotai Ferenc, Modroczky Ferenc, Németh Já­nos Attila, a felkészítőjük Szentiványi Gábor. A fonyódi Palonai Magyar Bá­lint Általános Iskola III. korcso­portos negyedik helyezett leány csapata: Horváth Klaudia, Ká­rász Dorina, Kötél Dorottya Blanka, Pintér Rebeka, Szerda­helyi Szonja, Tóth Hanna Rebe­ka, a felkészítőjük Molnár Ist­ván Zsolt. A balatonszemesi Reich Kár­oly Általános Iskola, Sportisko­la és Zeneiskola IV. korcsopor­tos ötödik helyezett leány csa­pata: Fekete Roberta, Schmal Lídia, Schmal Petra, Szappanos Anna, Szomorú Luca, a felké­szítőjük Szentiványi Gábor. ■ Fenyő G. A harmadik, utolsó játék­részben állt a legközelebb a szettnyeréshez a Fino- Kaposvár 12-szeres baj­nok és 13-szoros kupa­győztes férfi röplabdacsa­pata a Bajnokok Ligájá­ban szerepelt osztrák Hypo Tirol Volleyballte- am Innsbruck otthoná­ban. Fenyő Gábor * 1 * 3 HYPO TIROL VOLLEYBALLTEAM INNSBRUCK-FINO-KAPOSVÁR 3-0 (18,18, 23) Innsbruck, 800 néző. V.: Si- kanjic, Schürmann (lichtense- niek). HYPO TIROL VOLLEYBALLTEAM Innsbruck: Cebron (3), Chrti- ansky (10), Koncai (ó), Mózer (9), Costa da Silva (18), Joscak (5). CSERE: Laure (liberó), Ber- ger (1). vezetőedző: Stefan Chrtiansky. FINO-KAPOSVÁR: Kaszap (4), Nagy J. (3), Bagics (3), Hoboth (2), Németh F. (14), Csorna (8). csere: Dömötör (liberó), Kántor (5), Szabó A. (4). VEZETŐEDZŐ: Kántor Sándor, edző: Horváth Dániel. A MÉRKŐZÉS ALAKULÁSA. 1. JÁTSZMA: 6-1, 8-3, 16-9, 20-15, 25-18 (22 perc). 2. JÁTSZMA: 4-4,5-8,7-11, 14-11, 16-13, 20-14, 25-18 (22 perc). 3. JÁTSZMA: 3-1, 4-4, 8-6, 10-10, 13-10, 14-14, 15-16, 20-20, 25-23 (25 perc). A mérkőzés elején a vendég kaposváriak nem igazán tudtak mit kezdeni a hazaiak bomba­erős nyitásaival, így 6-1-nél már kénytelen volt időkéréssel megszakítani a játékot Kántor Sándor. Ezután sikerült valame­lyest javítani a nyitásfogadáson, ám mivel az osztrákok mond­hatni hiba nélkül játszottak, így biztosan húzták be a nyitójátsz­mát. A folytatásban már hatéko­nyabban nyitott a kaposvári ala­kulat, s mivel a támadásai is pontosabbak voltak, így 5-6- nál először vezetett a találko­zón. A házigazdák a három pontos hátrányukat rövid idő alatt ugyanekkora előnnyé vál­toztatták, így a második techni­kai időnél már Mózerék vezet­tek. 17-13-nál a sokat hibázó Bagics Balázst Kántor Sándor váltotta fel, majd 22-16-nál Nagy József helyére Szabó Alpár érkezett. A játék képe azonban sajnos mit sem válto­zott; az osztrák egylet továbbra is kíméletlen szőnyegbombázás A BL-ben edződnek A CSAK NEVÉBEN osztrák Hypo Tirol Volleyballteam Innsbruck- a magyar Mózer Zoltán mellett brazil, olasz, finn, cseh, szlovák és szlo­vén légiósokat vonultatnak még fel - 10 győzelemmel és három vereséggel a harma­dik helyet foglalja el a Kö­zépeurópai Ligában a veret­lenül menetelő szlovén ACH Volley Bled, valamint a szin­tén osztrák SK Posojilnica Aich/Dob mögött. Mózerék a Bajnokok Ligájában is ér­dekeltek voltak; a csoport­jukban a harmadik helyen zártak, így nem jutottak be a legjobb 12 csapat közé. alatt tartotta a somogyiak térfe­lét. A harmadik, utolsó játékrész­ben eleinte fej-fej mellett haladt a két együttes, majd elléptek a hazaiak. Kántorék 10-10-nél Három hazai A fino-kaposvár csapatá­ra még három fellépés vár a Közép-európai Ligában, s mindhárom hazai talál­kozó lesz. Január 28-án, pénteken a sereghajtó HAOK Mladost Zagreb, feb­ruár 7-én, hétfőn a másik horvát alakulat, a sorozat­ban újoncnak számító OK Mladost Marina Kastela, február 11-én, pénteken pe­dig az ugyancsak a közép mezőnyhöz tartozó szlovák VK Chemes Humenné lép majd fel a somogyi megye- székhelyen; mindhárom ta­lálkozó kezdési időpontja 18 óra. fogták be a „sógorokat”, sőt, a második technikai szünetnél már náluk volt az előny. Még ezután is a Fino ment egy-két ponttal, azonban a Hypo Tirol - a brazil légiós Paulo Victor Cos­ta da Silva jóvoltából - mindig egyenlíteni tudott, az egykoron Kaposváron játszott Mózer Zol­tán ásza pedig a szett és egyben a mérkőzés végét jelentette. A harmadik felvonásban volt a legközelebb a játszmanyerés­hez a Fino-Kaposvár 12-szeres bajnok és 13-szoros kupagyőz­tes férfi röplabdacsapata, amely kedden este Dorogon ját­szik Magyar Kupa-mérkőzést. STEFAN CHRTIANSKY: - A jó nyitásainkkal végig nyomás alatt tartottuk a kaposvári el­lenfelünket, akik így nem tud­tak kellően felpörögni; ennek köszönhetjük a győzelmünket. kántor Sándor: - A mérkő­zés elején az osztrákok alapo­san megleptek bennünket a ha­tásos szerváikkal, és sajnos a folytatásban is gondok voltak a nyitásfogadásunkkal. A nyugdíjas korú Szarka Lászlót választották meg a legjobb kapusnak Kereken tíz alakulat - a kilenc somogyi együttes mellett érke­zett egy csapat a szomszédos Ba­ranya megyéből is - próbált sze­rencsét Szentbalázson a Steiner Rezső Olimpiai Baráti Kör által szervezett III. Bene Ferenc öreg­fiú (35 éven felüliek) kispályás teremlabdarúgó-emléktornán. Az érdeklődők remek meccseket láthattak, amire többek között az is garanciát jelentett, hogy egy­kori NB I-es játékosok is - mint Meksz Gyula és Király Ernő - pályára léptek a hagyományos szentbalázsi megmozduláson. ■ Meksz Gyula és Király Ernő is pályára lépett Szentbalázson. a VÉGEREDMÉNY (10 csapat): 1. Peti Trans, 2. M-Car Autós- ügynökség-Haverok - a döntő­ben 5-4 -, 3. Gödre SE, 4. Ka- csógép - a bronzmérkőzésen 1-1 (büntetőkkel 3-2). A szentbalázsi III. Bene Fe­renc öregfiú (35 éven felüliek) kispályás teremlabdarúgó-em- léktorna legtechnikásabb játé­kosának Gáspár Józsefet (Gödre SE), a legjobb kapusnak pedig a már 64. évét taposó Szarka Lászlót (Peti Trans) választották meg, míg a gólkirályi címet Bertus Gábor (M-Car Autósügy- nökség-Haverok) hódította el 10 találatával. ■ Fenyő G. Nyolc gólig jutott a Gyékényes a Kaszó ellen DÉL-ZALAI VÍZMŰ KUPA CSURGÓI KISTÉRSÉGI KISPÁLYÁS TEREMLABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG AZ 5. FORDULÓ EREDMÉNYEI: Gyé- kényes-Kaszó 8-1; Pepita IC- Nintendo 7-5; Fehér Ló-40 Rab­ló 2-2; Garden-Matchbox 0-1; Csurgói TK ifi-Rutin FC 0-4. az élcsoport állása: 1. Gyé­kényes 15 pont (47-7), 2. Matchbox 9 pont (11-17), 3. Garden FC 9 pont (16-5), 4. Csurgói TK ifi 9 pont (17-18). A Nintendo együttese tovább­ra sem szerzett pontot. A 6. forduló mérkőzéseit pén­teken játsszák Csurgón; az első találkozó kezdési időpontja 18 óra. ■ F. G. Felálltak a padlóról, majd drámai csatában alulmaradtak röplabda nb I/NŐK Ha az Újbudát és a Szolnokot legyőzik két hét múlva, még odaérhetnek az osztályozós helyre BITT KAPOSVÁRI NŐI RC- ALBRECHT MISKOLCI VSC-MISI 3-2 (23, -22, -12,18, -12) Kaposvár, Városi Sportcsar­nok, 150 néző. V.: Farkas L., Hor­váth M. Birr női RC: Pálfy (2), Balajcza (17) , Horváth P. (16), Rák (12), Harmath (7), Szombathelyi (6). csere: Horváth Zs. (liberó), Ihász D. (-), Pintér Zs. (5), Kon­dor G. (5), Győrbíró (-). edző: Halász Márta. ALBRECHT MISKOLCI VSC-MISI: Rédei (3), Kovács E. (26), Szajkó (18) , Szabó B. (10), Oláh Cs. (3), Leidgeb (12). csere: Nagy Zs. (li­beró), Sitkey (6), Mosonyi (-), Csarkó (5), Kiss V. (-). edző: Torna Sándor. A MÉRKŐZÉS ALAKULÁSA. 1. JÁTSZMA: 5-4, 8-5, 8-8, 9-10, 12-16, 18-17, 19-20, 25-23 (24 perc). 2. JÁTSZMA: 3- 5, 5-8, 6-10, 10-16, 12-20, 19- 24, 22-25 (23 perc). 3. játsz­ma: 2-5, 2-8, 3-10, 8-16, 9-20, 12-25 (19 perc). 4. játszma: 4- 5, 6-8, 9-8, 10-9, 16-15, 20- 18, 25-18 (19 perc), s. játsz­ma: 4-0, 4-3, 6-3, 8-6, 10-9, 12-15 (14 perc). A mérkőzés elején Rák Rebe­ka gyártotta a pontokat, majd a másik oldalon Szajkó Tímea osz­togatta a blokkokat. 13-10 ará­nyú vendégvezetésnél aztán ma­gához is kérette a játékosait Ha­lász Márta. Volt foganatja a do­lognak, lévén nemcsak felzárkó­zott, hanem a vezetést is átvette a BITT. Pálfy Marianna jól moz­gatta a társaságot, miközben maga is kivette a részét a pont­gyártásból. Az izgalmas végjá­tékból végül a jobban koncentrá­ló házigazdák kerültek ki győz­tesen. A folytatásban is nem egyszer látványos, hosszú labdamenete­ket láthatott a publikum. Amúgy ebben a felvonásban még úgy sem volt esélyük a hazaiaknak, hogy ellenfelük feltűnően nagy hibaszázalékkal játszott. Sőt, akár még nagyobb is lehetett volna a különbség, ha a végén a házigazda kaposváriak nem há­rítanak három játszmalabdát. A harmadik játékrész nyitá­A 17 pontot termelt Balajcza Bar­bara (sötét mezben) és Horváth Zsófia is jó teljesítményt nyújtott nyaként az egykori válogatott Szajkó három ásza egy jól kivite­lezett mélyütéssel volt egyenér­tékű. Mindezt csak tetézte Leidgeb Nőméi szépen kivitele­zett sáncai, miközben ez a szett sajnos egyre inkább kiütés jelle­get öltött...- Miért nem szóltok már (be) egymásnak? - jött a költői kér­dés a lelátóról. Úgy tűnik, mégis csak beszóltak... Amikor már ugyanis temetni kezdtük a lá­nyokat, akkor álltak fel a padló­ról, ráadásul úgy, hogy a hajrá­ban látványosan állva hagyták az ellenfelüket. A mindent eldöntő ötödik, rö­vidített játszmában Horváth Pet­ra és Rák Rebeka révén hiába szerzett mindjárt az elején négy­pontos előnyt a BITT, fel tudott zárkózni a már extraligás mis­kolci alakulat. A végén aztán Szajkó újra elkezdte osztogatni a „takarókat”, majd a pontkirály­nő, Kovács Edina pontot tett az egy perc híján 100 percen át tar­tó ütközet végére. Négy meccsből négy vereség: ez a BITT mérlege az 1 -4. helye­kért zajló rájátszásban és egy­ben a Miskolc ellen. Mindettől függetlenül ha két hét múlva Rákék nyerni tudnak az Újbuda otthonában, majd házai pályán a Szolnok ellen, még odaérhetnek az osztályozós helyre. Vagyis nem szabad temetni az extrali­gás álmokat... ■ Fenyő Gábor

Next

/
Thumbnails
Contents