Somogyi Hírlap, 2011. jamuár (22. évfolyam, 1-25. szám)

2011-01-20 / 16. szám

3 SOMOGYI HÍRLAP - 2011. JANUÁR 20., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Félezer közmunkásnak kell feladat KOPPÁNY-VÖLGYE A kirendeltségvezető szerint a füvet a négyórások is lekaszálhatják A mi kistérségünkben ja­nuár harmadikén is dol­goztak közmunkások az utcán - mondta Horváth Tünde, a tabi munkaügyi kirendeltség vezetője. Fónai Imre A Koppány-völgye kistérség mi­napi tanácsülésén azokra a so­mogyi polgármesteri panaszok­ra utalt ezzel, hogy az új közfog­lalkoztatási rendszer miatt még nem tudtak közmunkáshoz jut­ni. Hozzátette: a régi szerződé­sek a Koppány-völgyében is le­jártak, de január első napjaiig újakat kötöttek. Nagy munka volt, jegyezte meg a tanácsülé­sen, és azt is elmondta a polgár- mesterek és jegyzők előtt: az el­ső négy hónapra már 136 olyan személlyel szerződött a munka­ügyi kirendeltség, akik négy órában látnak el közfeladatokat a huszonöt érintett településen.- Egyelőre csak három orszá­gos közfoglalkoztatási program indul; ez 43 főt érint a térsé­günkből, ötöt az erdészet visz éves munkára, a többit a vízi­társulatok - így Horváth Tünde. - Négy órában foglalkoztatott közmunkásból 505 személyt forgatunk meg idén, ennyi az el­várás. A kirendeltségvezető felhívta a polgármesterek figyelmét: „for­gassák”, mozgassák az embere­ket kéthavonta, már csak azért is, mert 2012-ben nem lesz jogo­sult segélyre, akinek nem lesz legalább harmincnapos munka- viszonya. A közmunkások forga­tása persze nem minden polgár­igent mondtak a Koppány-völgyi polgármesterek a közmunkások alkalmazására. A települések pályáznak, hogy februártól kenyeret adhassanak többeknek mesternek tetszett. A tengődi La­kos János azt mondta: - Ha jön egy esős időszak, négyórásokkal képtelenség lesz megoldani a fel­adatokat. Velük előre tervezni se lehet. Fogjanak össze a szomszé­dos községek? Úgy, hogy három falunak lesz összesen három közmunkása?... Az andocsi Törőcsik Ferencné arról beszélt: nagy a faluja, kevés lesz az az öt fő, amennyit foglalkoztathatnak. Schmidt Jenő tabi polgármes­ter a hatórás foglalkoztatással kapcsolatban megjegyezte: 56 ezer forintért hogy lehet elvárni, hogy tisztességgel húzza le azt a hat órát? Horváth Tünde azt fe­lelte: a Flextronicsnál négy mű­szakban is dolgoznak 78 eze­rért... A kistérség polgármesterei úgy döntöttek: február elsejétől igénylik a nyolcórás közmunká­Munka tízezreknek (Folytatás az 1. oldalról) Czomba Sándor, a Nemzet- gazdasági Minisztérium fog­lalkoztatáspolitikáért fele­lős államtitkára azt is el­mondta: a programban ren­delkezésre álló pénz kéthar­madát a leghátrányosabb helyzetű megyékre fordítják, így Borsod, Nógrád, Sza­bolcs és Békés mellett Bara­nya déli része, valamint So­mogy belső része is a ki­emelt térségek között van. A program emellett szinte minden települést érint majd, de leginkább azokat a területeket, ahol magas a m unkanélküliség. Kaposvár is pályázik KAPOSVÁR a HÉTEN adja be pályázatát a Nemzeti Köz­foglalkoztatási Programra, amelyet a munkaügyi köz­pont bírál el. Teljes körű jó­váhagyás esetén 1643 dolgo­zó 280 millió forintos bér- és járulékköltségeinek 95 szá­zalékát fedezné a program. A városháza felmérte az in­tézmények igényeit: az óvo­dákba főként pedagóguso­kat, a művelődési központba többek között adminisztráto­rokat és udvarosokat, a sportcsarnokba pályagond­nokot, a városgondnokság­hoz brigádvezetőket alkal­maznának a pályázat támo­gatásával. MÁRKUS KATA sok foglalkoztatását is, a 25 te­lepülés 50 ilyenre pályázhat. A munkaügyi kirendeltség veze­tője arra hívta fel a figyelmet: utóbbi érdemi munkára lett ki­találva, a fűnyírást négyórások­kal is megoldhatják. Az egyik polgármester arról beszélt: meg kell válogatni, ki­re milyen feladatot bíznak, hi­szen előfordult a falujában, hogy megtiltotta egy közmun­kásnak az ivást, erre azért kel­lett orvost hívni hozzá, mert el­vonási tünetek jelentkeztek ná­la. A másik polgármester leszö­gezte: négyórásokkal nem le­het másképp, hogy ezentúl ak­kor kezdődik a munkaidejük, amikor kiérnek a terepre, s nem pedig akkor, amikor elkez­dik felvenni a szerszámokat, majd utána még alaposan meg is reggeliznek... Csak ideiglenes a nyugalom a Balaton partján áradások között Magas a vízszint, a helyiek félnek, hogy tavasszal ismét kilép medréből a tó Kacsák topognak a jégen a bala- tonfenyvesi strandon, az idilli kép láttán szinte elképzelhetet­len, hogy alig több mint egy hó­napja vízben állt nemhogy az összes parti büfé, de a környe­ző utcák házai, nyaralói is. A de­cember eleji szélviharban kilé­pett medréből az amúgy is re­kordmagasságú tó - 1900 óta a harmadik legmagasabb állást mérték, megdőlt az elmúlt öt­ven esztendő vízszintrekordja, melyen a szél még húsz-hu­szonöt centit emelt -, elöntve a déli part alacsonyabban fekvő területeit. Balatonfenyvesen a parttól ötven-hetven méterre fekvő te­rületek váltak eggyé a meder­rel, szinte minden partmenti utca víz alá került. Jelenleg még egybefüggő a balatoni jég­takaró, ám az épített partfal most is csak alig tizenöt-húsz centire látszik ki, azaz a gon­dok csak időlegesen, a hideg idő végéig oldódtak meg. A he­lyiek tartanak a tavasztól.- Elképesztően magas a víz­állás - hagyja abba egy pilla­natra a nádtörmelék gereblyé- zését Varga György, aki a múlt havi rombolás utolsó nyomait próbálja eltüntetni a fenyvesi strandról. - Szerencsére egye­lőre még be van fagyva, de már vékonyodik a jég a tavon. Nem­hogy korcsolyázni nem lehet rajta, de kedden, amikor a be­A decemberi nagy áradás utolsó nyomait takarítják a balatonfenyvesi strandon A jégtáblák feltorlódása tovább amortizálhatja az amúgy is megviselt partfalat MÉG EGYBEFÜGGŐ JÉG BORÍTJA « Balatont, ám már így is meg­kezdődött a jégtáblák torlódása a déli parton. A vízszint elké­pesztően magas, így ha megin­dul az olvadás már az áramlás is felhalmozhatja a táblákat a parton, ha pedig az enyhébb idő széllel párosul, akár a part­ra is kihordhatja őket. A jég­táblák feltorlódása tovább ron­gálhatja az elmúlt idők magas vízállása miatt amúgy is jelen­tősen megrongált védműveket. tonpartfal sérüléseit javítottuk, innen mertük a vizet. A férfi aztán a decemberi áradás pusztítását mutatja, összedőlt rönkbútorok az egyik büfé előtt, szétterített só­der a fűben, melyet eredendő­en feltöltésre használtak, be­tondarabok, amiket a víz tépett ki a partfalból. A part menti utcákban is jól láthatóak a víz nyomai - fő­ként az önkormányzat mögötti, a többinél is alacsonyabban fekvő terület szenvedett el ko­moly pusztítást -, bár a házak nem sérültek meg komolyab­ban, a tulajdonosoknak lesz munkájuk tavasszal. A kertek romokban, a szokásosnál hosz- szabb lesz a nagytakarítás, s a lábazatokra is ráfér majd egy tisztasági festés.- Minden nap azon tanako­dunk - tette hozzá Varga György -, hogyan is lehetne meggátolni, hogy ismét kilép­jen a medréből a tó. Mert ahogy megindul az olvadás, biztosan kijön megint. De min­dig csak arra jutunk, csinálha­tunk bármit, amíg ilyen magas a tó, teljesen esélytelenek va­gyunk. Nagyon gyorsan kelle­ne csökkenteni a vízszinten, különben bizonyosan ismét el­áraszt bennünket a Balaton. És akkor már a megváltó jégben sem reménykedhetünk... ' ■ Vas András KERCZA IMRE Kenyér és adósság pékek jelezték, hogy a kö­vetkező hónapokban folya­matosan drágul a kenyér: nem látványosan, nagy ösz- szegekkel, hanem aprán­ként. A végeredmény azon­ban hasonló lesz a benzin árához. Indokuk - amelyre a prognózist alapozzák - ép­pen a benzinár emelkedése és az, hogy kevés a búza itt­hon, nem biztos, hogy kitart az új termésig, s az sem biz­tos, hogy az új termés ele­gendő lesz. Az ősszel nem tudtak minden földet elvetni, s a belvíz az elvetett gabonát is sanyargatja. a kenyér rugalmatlan áru. Ez azt jelenti, hogy a fo­gyasztása nem függ az árá­tól. Ha drágább, ha olcsóbb, ugyanannyit veszünk belőle. Ha tehát drágább lesz, akkor a kenyérre adott pénzt má­sutt kell megspórolni. de van-e még hol spórolni? Tegnapi hír, hogy tovább nőtt az adósok száma az or­szágban: 929 ezer ember van BARTistán: ez azt jelen­ti, hogy ennyien tartoznak három hónapnál hosszabb ideig a különböző bankok­nak (csak megjegyzem, hogy a bankokról nincs BAR-lista, vagyis nincsenek olyan bankok, amelyektől nem javasolják a hitel felvé­telét). Vagyis Magyarország minden tizedik polgára rossz adósnak számít. Elgon­dolkodtató adat. AZT SZOKTÁK MONDANI: bár­mi áron is, de kenyeret ven­ni kell. Hitelt felvenni vi­szont nem feltétlenül szük­séges. A hitel esetenként a jövő építése, máskor mene­külés a lehetetlen elől. Ne­héz eldönteni, a BAR-listá- sok között mennyien vannak azok, akik a lehetetlen elől menekülnek, és mennyien a felelőtlen adósok. egy biztos: hitelt felvenni azért, hogy könnyebb legyen az élet, nem érdemes. De hi­telt felvenni azért, hogy le­gyen kenyérre való, muszáj. Tavaszra várnak a kaposfői gazdálkodók Már a tavaszra készülnek a ka­posfői Kaposmező KfL-nél. A hé­ten megkezdték a gépek nagy­javítását; a Rába Steigeren kívül átvizsgálnak még 12 traktort és a munkához használt mezőgaz­dasági berendezéseket.- Számításunk szerint 3 mil­lió forintba kerül az ellenőrzés - közölte kedden Pohner János, a kaposfői cég ügyvezetője. - Eközben az elmaradt szántást is befejezzük, egy 150 hektáros terület ad még munkát. Az elmúlt gazdasági év zárá­sa még tart. A számok min­denesetre arról árulkodnak, hogy közel 420 millió forint be­vétel mellett nyereséget ter­meltek tavaly. ■ Harsányi M. A tó balatonlellei szakaszán már megkezdődött a jégtáblák torlódása

Next

/
Thumbnails
Contents